Keresés
rovatok
múzeum | 2020 tél
Fotó: Szász Marcell
Bárdos Deák Ági
EREDMÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK A KISCELLI MÚZEUMBAN
Beszélgetés dr. Rostás Péterrel, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesével
A Kiscelli Múzeum az egykori barokk trinitárius kolostor és templom épületegyüttesében várja a főváros újkori várostörténete iránt érdeklődőket. Miközben dr. Rostás Péterrel – aki a Kiscelli Múzeum igazgatója is – beszélgettünk, kirajzolódott a jövő is egy kultúrpark terveivel Óbuda második legnagyobb egybefüggő zöldterületén.

Óbudaiként vannak emlékeim a múzeum körüli szánkódombokról, ám a kamaszkor iránti nosztalgiám hamar szertefoszlik Rostás Pétert hallgatva.

Az említett őspark jelenleg nagyon elhanyagolt állapotban van, a kutyásokon kívül nem használják az emberek. Nem tudsz bemenni, nem mersz bemenni, nincs miért bemenni. Lerongyolt állapotban vannak a XIX. századi épületek: szinte fölismerhetetlen, hogy egykori villákról, gyönyörű présházakról van szó.

A Kiscelli-kastély park felé néző, felújított kapuja

Szakemberként úgy látja, ki lehetne használni ezeket a XIX. századi épületeket, el lehetne helyezni bennük különféle funkciókat?

Feltétlenül. Áll például a park túloldalán egy 1850-es évekbeli lakóház, jelenleg szükséglakások vannak benne, pedig létrejöhetne egy, a múzeummal szimbiózisban működő kultúrpark.

A múzeum egyik legnagyobb problémája, hogy nehéz megközelíteni, mert nincsenek közlekedési kapcsolatai sem a Bécsi út felől, sem a hegy felől.

A Bécsi út felől csak a meredek Kiscelli utcán lehet feljönni és lemenni a villamoshoz.

Készült terv egy kedvezőbb útvonalra?

Igen, sőt, még a Google Earth is mutatja a nyomvonalat. A tervezett út a Kolostor utcán, egy sokkal szelídebb lejtőn, a Praktiker mellett torkollna a Bécsi útba, a lakótelep felé. Ki van jelölve, sőt részben ki is van építve, de a szilárd burkolatot nem tudták felvinni rá, annyira rossz a talaj alatta, tulajdonképpen egy szeméttelep. Pedig az úttal csökkenne az autóforgalom is, mert azon járhatna a busz, és az emberek le tudnának jönni a hegyről tömegközlekedéssel. Ez az út a tavaly lezárult múzeumfejlesztés logikus folytatása lenne, ami új pályára helyezné az intézmény fejlődését, és megvalósulna az a mai, múzeumokkal szembeni társadalmi elvárás, hogy az intézmény ne csak dokumentálja a környezetét, hanem alakítója, szereplője is legyen.

A megújult előtér a múzeumshoppal. Fotó: Kiscelli Múzeum

Mióta van itt múzeum?

A múzeum története Schmidt Miksa ide települt bécsi bútorgyáros végrendeletével kezdődött, aki 1912-ben megvette az akkorra megüresedett kaszárnya épületet, saját céljaira átalakította, majd halála előtt az általa létrehozott angolparkkal együtt a fővárosra hagyta azzal a kikötéssel, hogy a park közparkként szolgáljon a fővárosi gyerekek számára, az épület pedig múzeumként működjön a köz javára.

A hagyaték átvételének feltétele volt, hogy más, például szálloda nem létesülhet benne. A vér szerinti örökösök ellenében végrendelkezett, nagy per is volt belőle, ami elhúzódott 1951-ig.

A XVIII. században felhúzott épület eredetileg a trinitáriusok kolostora volt, míg II. József rendeletét követően föl nem számolták a rendet. Utána lett kaszárnya, ahol majdnem húsz éven keresztül hadifoglyokat is őriztek, francia tiszteket, akik megkapták a zsoldjukat is, lejártak a Dunához fürdeni, a kaszárnya körüli fennsíkon sétálgattak. Egy később tábornoki rangra emelkedett francia katonatiszt a visszaemlékezései szerint boldog éveket töltött itt. Ezután invalidus laktanya lett, kiszolgált hadastyánok, azaz „nyugdíjas”, rokkant katonák laktak az épületben: lényegében elfekvő volt sokáig. A XIX. század második felében katonai ruharaktár működött az épületben, míg meg nem épült a Daróczi úti katonai ruharaktár. Ami a gyűjteményt illeti: 1936 és 1941 között a jelenlegi Palme-házból – ami 1885-ben időszakos kiállítási pavilonnak épült – költöztették ide a hajdani Fővárosi Múzeum gyűjteményét. A világháborús súlyos sérülések helyreállítását követően elég sokrétűen hasznosították az épületet, 1951-től például klasszikus koncertek is voltak itt. Tavaly nyitott a popkultúra felé is a múzeum, egymást érték a koncertek a Fekete Lyuk kiállítás eseményeihez kapcsolódva.

Fekete Lyuk . A pokol tornáca – underground Budapest ’88-’94 című kiállítás részlete

Felmerül az emberben a kérdés: vajon az örökhagyó végrendelkezését a hely funkcióját illetően soha senki nem kérdőjelezte meg?

Dehogynem, eddig még minden korszakban megpróbálták negligálni. Legutóbb a kétezres évek elején volt olyan próbálkozás, hogy a parkban múzeumi irodaépületet húzzanak fel, de szerencsére az akkor még létező Kulturális Örökségvédelmi Hivatal idejében műemléki védelem alá helyezte. Igaz, előzőleg már kihasítottak a parkból egy nagy darabot sportpálya céljára a Folyondár utca felől.

Folytassuk a beszélgetést a tavaly megnyitott földalatti kiállítótér történetével.

A saját barlangunkkal kapcsolatban érdemes megemlíteni néhány helytörténeti érdekességet is, többek közt a magyar geológia bölcsője kapcsán. A Szépvölgyi út mentén most is láthatók a kőbányászat során létrejött egybefüggő, függőleges, tizenöt-húsz méter magas szelvények, falak. Ez a hely a XIX. században kibontakozó geológiai tudomány úttörőinek zarándokhelye lett. Szabad szemmel le lehetett olvasni a földtörténetet, lehetett mintákat venni, analizálni. Az őslénytankutatók is ide jártak, az első nagy publikációk a kiscelli bányák falából nyert minták elemzéséből keletkeztek.

Nem véletlenül hívják ezt az agyagréteget a geológusok kiscelli agyagnak. Ugyanezt a réteget találhatjuk a budai vár alatt és a Gellért-hegyen is, tehát kultúrtörténetileg is fontos ez az agyag.

Míg az óbudai téglagyár sokak – s nem csak az óbudaiak – számára hangzik ismerősen, az alapanyagul szolgáló agyagról, mely kiválóan alkalmas téglagyártásra, s mely az egész környék kultúrtörténetét meghatározta, kevesebben tudnak. Pedig városrészek morfológiáját alakította ki az agyagbányászat. A város épített részei részben a lebányászott agyag után maradt katlanokban helyezkednek el. A pasaréti úti Vasas pálya, a Mechwart tér és a Széll Kálmán tér is egy-egy ilyen katlanban van. Számos téglagyár működött erre, mint például a Klemm, a Christen, a Kunewald téglagyárak. A bányászati hagyományra építve húzták fel az ötvenes években a Bányászati Kutatóintézet épületét, amelynek a kertészete területén létesült üzemi focipályaként a jelenlegi Vasas pálya.

Hogyan jött létre a Fekete Lyuk kiállítással megnyitott fantasztikus tér a múzeum épülete alatt?

Az épület alatti barlang valójában egy természetes üreg kiterjesztése, amelyet a trinitáriusok vélhetően már a kolostorépület megépítését megelőzően bortárolásra használtak. A XVIII. században Zichy Péter, Óbuda földesura először egy kis kápolnát emeltetett itt a dombon, ide helyezte el a Mariazelli Madonna hitelesített mását, létrehozva egy nagyon népszerű zarándokhelyet. Évente 10–15 ezer zarándok jött ide akkor, amikor lényegében ugyanennyi volt Buda lakossága is.

Most, ha jól tudom, ennyien látogatják évente a múzeumot. Hogyan folyt a feltárás, ami megelőzte a hajdani barlang újrahasznosítását, egyáltalán: mitől barlang ez a sziklapince?

Attól, hogy a természetes sziklalemez képezi a mennyezetet. Ebből a sziklából építették egyébként magát a kolostorépületet is, mint ezt a múzeum főbejáratának szintén tavaly lezajlott felújításakor tapasztaltuk. Ez egy hihetetlenül kemény forrásvízi mészkő, ebből építették a XIX. században Óbuda házait és útjait is. 2013-ig a XVIII. századi, épületen belüli lejárat le volt falazva, s csak kívülről, az utcáról lehetett megközelíteni. Amikor lementünk a föld alatti térbe, egy téglafalakkal cikk-cakk alakban beépített helyiségbe jutottunk. Ez volt az óvóhely, a bunker a II. világháború alatt. Légoltalmi okokból alakították ki így, hogy robbanás és tűz ellen védjen.

A sziklapincében kialakított bunkernek, ahol a II. világháború alatt több százan is elfértek, 2013 januárjáig hivatalosan „polgári védelmi objektum” volt a besorolása.

Akkor ezt feloldották: a polgári védelem kivette a listájából. Az utólag beépített, XX. századi falakról az első felmérések során kiderült, hogy ijesztő mértékben meg vannak repedve. Statikai vizsgálatot kezdeményeztünk, hogy megtudjuk, nem omlik-e majd össze maga a kolostorépület. Kiderült, hogy a XX. századi rossz minőségű téglafalak nem tartanak semmit, de a XIX. századi téglafalaknak és a XVIII. századi rakott kőfalaknak semmi bajuk. Ezek nincsenek lealapozva, így együtt tudnak mozogni a sziklalemez mozgásával. 2014–2015-ben elbontattuk a repedezett falakat, és szigetelték a sziklapincét a felszíni parkoló alatt. Az így létrejött négyszáz négyzetméteres tér kiállítótérré alakítását tavaly végeztük el.

A sziklapince kiállítótere

Milyen érdekesség van még itt?

Például egy jégverem, amit a katonaság idejében, a XIX. században alakítottak ki. Itt van tehát az országban még ma is látható nagyon kevés falazott, szabályosan kialakított jégvermek egyike.

A Mechwart téri Klemm-féle téglagyárból kerültek ide a falazáshoz a téglák. Lemélyítették a pince padlószintjét három méterrel, az egészet kifalazták, köpenyt kapott minden oldalról.

A jégverem építésének szabályai szerint kónuszos a fal, tehát fölfelé kicsit tágul a tér, a padló kicsit lejt közép felé, ahol ki van hagyva egy összefolyó az olvadt jégnek. A padlóra gerendákat fektettek, arra került a jég, amire szalmát tettek, és erre helyezték rá a hűtendő élelmiszert.

Híd a jégverem fölött

Beszéljünk az építészeti adottságok és a Kiscelli Múzeum karaktere közti összefüggésekről is, a múzeum épületéről, erről a gyönyörű boltozatos, finom stukkópárkányos folyosókkal díszes barokk gyöngyszemről, valamint a romtemplomról, aminek a falain a nyers tégla látszik, nincs már rajta az egykori stukkódísz.

Kezdjük a templom épületével, amely a II. világháború alatt súlyosan megsérült. Azért nem dőlt össze, az tartotta egyben, hogy a XVIII. század végén a katonaság válaszfalakat épített bele, a távolságokat síkfödémmel hidalták át, négy szintre osztva a teret, ahol így el tudtak szállásolni akár ezerötszáz katonát is.

A romos templom 1945 után nem épült újjá, a hetvenes évek elején is csak egy lefedés került rá, aztán a nyolcvanas évek elején kitakarították az épületet, kapott egy padlófűtést, és onnantól kezdve használják kiállítótérnek.

A múzeum mai formájában a most megnyitott sziklapincével és a templom alatti altemplom méretű kriptával egyszerre van jelen egy kemény kő- és téglavilág a barokk finomsággal, ami különösen érdekessé teszi a múzeum épületét. (A Kiscelli Múzeum múltja és jövője, Vig György interjúja, Óbudai Anziksz, 2015 ősz – a szerk.)

Az említett nyolcvanas években nyílt a nevezetes underground szórakozóhely, a Fekete Lyuk is, amiről tavaly sikeres kiállítást rendeztek a Kiscelli Múzeum akkor elkészült alagsori kiállító­tereiben. Adja magát a kérdés, hogy mi indította a múzeumot a közelmúlt feltárására, bemutatására, mennyire vannak archiválva, hol lelhetők fel ennek az időszaknak a kultúrtörténeti emlékei?

A 2018. december közepén megnyitott és 2019 júniusáig nyitva tartott Fekete Lyuk egy évfordulós kiállítás volt, két egykori lelkes Lyuk-­látogató hozta az ötletet, a múzeum részéről pedig Balla Loránd és Szatmári Judit kurátor gyűjtötte és rendezte az anyagot. Nyilván nem ez az utolsó szó a történetet illetően, biztos rengeteg minden ott van még a fejekben. Készítettünk majdnem ötven interjút, ezek fönn vannak a honlapunkon. A történetet egészen onnan indítottuk, hogy megépült 1909-ben a Lipták Pál-féle épület a Ganz munkáskolónia részeként.

“Két egykori lelkes Lyuk-­látogató hozta az ötletet, a múzeum részéről pedig Balla Loránd és Szatmári Judit kurátor gyűjtötte és rendezte az anyagot.”

Mivel ez a kiállítás a kapcsolódó rendezvényekkel, koncertekkel összecseng a múzeum számos, a múltat kortárs művészetbe „becsatornázó” programjával, beszéljünk arról, hogyan szervesül a képzőművészeti múlt a jelenbe? Mi az idekerült gyűjtemények története?

Az itt található képzőművészeti gyűjtemény eredetileg a városlátképeket, a városvezetők és a főváros híres polgárainak portéit gyűjtötte. Az első világháború előtti fővárosi vezetés bízta meg Márffy Ödönt – aki maga is festett a fővárosnak –, hogy vásároljon a főpolgármesteri hivatal számára kortárs műveket.

Lényegében ebből a nem városspecifikus anyagból jött létre 1932-ben a Fővárosi Képtár a Károlyi-palotában, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum épületében.

Ezt a gyűjteményt 1951-ben államosították, és bekerült az akkor létrehozott Magyar Nemzeti Galériába. A Kiscelli Múzeum tehát a Fővárosi Múzeum örököse, a mai Fővárosi Képtár pedig a Kiscelli Múzeum képzőművészeti főosztálya. (A valóság ravasz gazdagsága megmutatkozik, A. Horváth András interjúja Róka Enikővel, Óbudai Anziksz, 2016 tavasz – a szerk.) Itt az országos hatáskörű XX. századi és kortárs képzőművészeti gyűjtés az 1960-as évek elején indult el, Bertalan Vilmos igazgatósága idején. Ez az egyetlen országos hatáskörű múzeum a helytörténetiek közt – ami fontos kategória a múzeumok között. Országos múzeum pl. a Természettudományi, a Közlekedési, a Szépművészeti, az Iparművészeti, a Mezőgazdasági Múzeum, ezek az intézmények az egész országra vonatkozóan gyűjtenek. Ezért is Budapesti Történeti Múzeum a neve, és nem Budapest-történeti. Az itteni régészeti, történeti, képzőművészeti kiállítások országos relevanciával bírnak. Itt van például az ország egyik legjelentősebb XIX–XX. századi festészeti gyűjteménye is. Nem a legnagyobb, de nagyon reprezentatív.

Búcsúzásul kerüljön szóba a több lábon állás, pontosabban mennyi is ez a több, valamint, ha már a jövő a tét, milyen a múzeumpedagógiai kínálat?

Egyrészt klasszikus történeti és művészettörténeti kiállításokat rendezünk, valamint kortárs művészeti és dizájn kiállításokat, amelyeknek többnyire van történeti szála is. Most épp a Ragyogj! című divattörténeti kiállításon láthatják a látogatók Péterfy Bori vagy Medveczky Ilona fellépőruháit ugyanúgy, mint Erzsébet királyné híres, pompás uszályát.

Erzsébet királyné uszálya a Ragyogj! című kiállításon  fotó: kultura.hu

Hozzátenném, hogy a Fekete Lyuk kiállítással megnyílt új kiállítóterünk munkálatai összekapcsolódtak az egész előcsarnokunk felújításával. Másfél évvel ezelőtt még mintha az ötvenes, hatvanas évekbe érkeztünk volna, portás bácsi ült egy fülkében.

A teljes kazánházunk cseréjével a tavaly megvalósult fejlesztés a főváros legjelentősebb kulturális célú beruházása volt az elmúlt ötéves ciklusban.

Lett egy korszerű múzeumshopunk, ruhatárunk és egy olyan előterünk, ahová szívesen jönnek a látogatóink minden korosztályból. Ami a diákokat illeti, komoly múzeumpedagógusaink vannak, részben a múzeum alkalmazásában, részben a múzeum vonzáskörzetében, akiket egy-egy időszaki kiállításra hívunk el. Ők azt a rétegét bontják ki egy-egy kiállításnak, amire a gyerekek is rezonálni tudnak. Vannak korszerű tárlatvezetéseink is: az már a múlté, hogy végigráncigáljuk a gyerekeket a termeken.

A fotók a Fekete Lyuk kiállításon készültek: