“Pedig nem volt mindig így! – nevet Cecei Gergely – a legendás sváb família családfője, Kéhli mama olyannyira nem állhatta a halat, hogy szó szerint titokban készült a halétel. Megvárták, amíg a mama kiteszi a lábát a vendéglőből, ekkor gyorsan előkerült az alapanyag. Sietni kellett az elkészítésével. Mire a Mama visszatért, a fogásnak készen kellett lenni!
“A ponttyal nem vagyok jóban, de szeretem a halat” – folytatja Cecei Gergely – “És a vendégeink is. Tudom, hogy mi magyarok kevés halat fogyasztunk, a vendéglő közönségére azonban ez nem igaz. Kereken két hónapig volt zárva a vendéglő, május 19-én nyitottunk újra, egyelőre szűkített étlappal. A halételeket igazából nem is mertük volna felvenni a fogások közé, de a vendégek keresték. A serpenyős pisztrángból ma is több adagot adtunk ki. Ötéves kisfiamnak is ez a kedvenc fogása, azt mondja, ennek a halnak van feje is, farka is, és ez nagyon tetszik neki.”
A Kéhli vendéglőben a hely szelleméhez híven magyar halfajtákat kínálnak, harminc éve ugyanazzal a magyar beszállítóval állnak kapcsolatban. Jól tudják, hogy a hal kényes jószág, nagyon fontos a kiváló minőség és a frissesség. Mindkettőt garantálják.
Az Óbudai halászlé pontyból készül, passzírozzák. A vendég kívánsága szerint ponty- vagy szürkeharcsa filével tálalják. Én meg örülök, mert – bár a beszélgetés elején elmeséltem, hogy bajai vagyok – Gergely hangjában nyoma sincs a feszélyezettségnek. Nem is kell, nem vagyok én az a véresszájú halászlé fesitiszta, aki őrjöngve bizonygatja, hogy csak a gyufatésztás bajai, ettem én már fantasztikus passzírozott halászlét is! És fogok is, gondolom magamban.
Ha Óbudáról, az óbudai gasztronómiáról van szó, a Kéhli Vendéglő kikerülhetetlen. Természetes, hogy legyen egy kultúrtörténeti história, ami az étteremhez és a beszélgetésünk témájához, a halételekhez kapcsolódik.
“Édesapám először üzletvezetőként dolgozott itt, az akkor még Híd Étteremnek nevezett vendéglőben. Egészen a hely megszállottja lett, rabul ejtette a vendéglő története, kulturális jelentősége, mindvégig igyekezett megőrizni a századfordulós hangulatot is. A rendszerváltás idején egy óriási összegű hitelből vásárolta meg az éttermet és kutatta fel a Kéhli család leszármazottait, hogy a hely neve újra az lehessen, ami volt. Ebben az időben kialakult itt a törzsvendégek egy csoportja, ma leginkább gasztro-körnek mondanánk. A társaság tagjai hétről-hétre összegyűltek. Mindenki hozott egy receptet, ami a konyhában el is készült. Ennek a társaságnak az egyik tagja Takács Pista, aki egy fogas receptet hozott. Ennek több, mint harminc éve. Az ételnek akkora sikere volt, hogy Takács Pista fogasfiléje azóta is étlapon van. Pedig már rég le kellett volna vennünk! De lehetetlen, amikor megpróbálkozunk vele, a vendégeink azonnal visszakövetelik!”
A recept egyébként – ahogy a kiváló receptek általában – hihetetlenül egyszerű. A vajon sült fogashoz egy fokhagymadarabokkal és gombával készült ragut adnak, és habos burgonyapürével kínálják.
Itt egy pillanatra elmélázunk. Nem csak a régi időkön, a közelmúlton is. A Kéhli nehéz időkön van túl. “A vendég eddig is fontos volt, most még inkább fontos lett számunkra! Megindító volt, amikor a nyitás után a törzsvendégek eljöttek és kifejezték az örömüket, a szeretetüket. Ez nagyon sokat számít, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy a vendéglő a régi fényében ragyogjon. Mert most sokkal csendesebbek az esték.”
“Micsoda véletlen, pont az alatt a tábla alatt ülök, aminek az a felirata, hogy “Halászlé és túrós csusza, erről híres Óbuda!” – nevet fel a kissé súlyos csend után Cecei Gergely. A túrós csuszához a Kéhliben harcsapaprikás dukál – vagyis inkább fordítva. A múlt őrzésének jegyében Kadarkát kínálnak hozzá.
Én pedig hosszú percekig merengek azon, milyen jó lesz a meleg nyári estéken az élőzene mellett halvacsorát rendelni ezen a helyen, ami annyi mindent túlélt, ami féltve őrzi a múltat, a tradíciót. Túléli ezt a keserű pár hónapot is, az egymástól való elszakítottságot és újra koccinthatunk egy könnyű kadarkával, élőzene mellett. Önfeledten, otthonosan, ahogy rég. Ahogy mindig is.