A régi Goldberger gyár területén, egy romos, indusztriális környezetben nyitottatok tavaly. Hogyan lehet 1000 négyzetméteren kulturális központot kialakítani?

Sok évnyi tervezés, gondolkodás és stabil koncepció kellett, de azt hiszem, ezt a GICA (Godot Institute of Contemporary Art) mindenhol tükrözi. 700 négyzetméter kiállítótér melletti külön épületben négy emeleten projekt roomokat alakítottunk ki a vetítéseknek, installációknak, workshopoknak, a felső két szinten pedig műteremlakásokat hoztunk létre, emellett egy rezidencia program is tervben van. Hosszú ideig tartott a tervezés és a megfelelő hely megtalálása, de pontosan tudtuk, hogy mit szeretnénk elérni. Tíz éve választás előtt voltunk: vagy külföldre megyünk, vagy csinálunk Magyarországon olyat, amiért érdemes itt maradni.

Azt mondtuk, ahelyett, hogy indulunk egy nagyobb piacon, inkább létrehozzuk azt a kis piacot, amit Magyarországon régóta sokan szeretnének.

Ezt a tervet leginkább gyűjtőkkel lehet megvalósítani, és szerintem sokan szívesen vásárolnának műalkotást, ha nem egy ijesztő, vagy legalábbis az átlagembernek zavarbaejtő galériában van csak erre lehetőség. Az első Young Generation Art Fair volt erre a kísérlet, amely egyrészt a fiatalok képviseletére és tehetséggondozásra hivatott, másrészt megmutatkozott, hogy az emberek igenis akarnak kortárs műveket vásárolni. Átgondoltuk, hogy a piac kiépítéséhez mire van szükség, erre építettünk fel egy tervet, ezt szolgálja a GICA és a Godot Labor, ami az egésznek az alapja. Amikor tavaly megnyitottuk az Intézetet, az a jéghegy csúcsa volt, a hegy még csak most kezd kirajzolódni.

Nagy vállalásnak tűnik egy teljes piac kialakítása.

A kultúra társadalmi felelősségvállalás, ha ezzel foglalkozol, támogatod, te is benne vagy. Mi húsz éve ezzel foglalkozunk, de változtatni akarunk a berögzült rossz struktúrán, ami röviden szólva azért alakult ki, mert csak egy látszat-piac van Magyarországon. Ezt a múzeumok is torzítják, de az is látható, hogy a múzeumok sincsenek jó helyzetben az elmúlt években. A galériák munkája hősies, annak ellenére, hogy legtöbbjük veszteséges, vagy külső forrásból tartja fenn magát –  ahogy mi is. Tömegekhez kell elérnünk, hogy menő legyen a kortárs művészet, ez is a piacot szolgálja. Ha már nincs pénz és eszköz marketingre, és egy múzeumban csak néhány ezer embert sikerül megmozgatni egy kiállításon, ami ráadásul nagyrészt a szakmát jelenti, akkor ellátta-e a múzeum a feladatát, hogy bemutasson egy zsenit? Ezen kell változtatnunk.

Milyen rendszert hoztatok létre, mennyiben más a GICA, mint egy hagyományos múzeum vagy galéria?

Nemcsak a hozzánk látogatóknak, de a kiállító művészeknek is igyekszünk edukatívvá tenni a koncepciónkat. Ha egy érdeklődő betér, akkor elérhető áron tud vásárolni (nem alulárazva, csak éppen nem drágán), amiről nincs alkudozás: adásvételi szerződést írunk, ami mindkét oldalról bizalomnövelő. Magyarországon nem reális magas, bécsi árakat fizetni egy műalkotásért, ezért bevezettünk egy minimál árat, ami a fiatal (és nem fiatal) művészeket segíti abban, hogy jobban tudjanak árazni, amitől, ha eltérnek, azt is inkább felfelé teszik.

A művészeknek honoráriumot fizetünk, és nem maguknak kell mindent előkészíteni, nem várunk tőlük ingyen műveket, ami már elég is lehetne egy élhetőbb, sikeresebb közeghez.

Mi tartozik még ehhez a koncepcióhoz?

Kétféle pályázatunk van, az egyik a vásár pályázata (Godot Art Fair), amelynek köszönhetően fiatal magyar művészek könnyebben érvényesülhetnek a pályán, és amely pályázattal ötödik éve komoly sikereket tudhatunk maguk mögött. A feltörekvő képzőművészek számára rendezett vásárt az Art Market Budapesttel egy időben rendezzük, hogy szélesebb közönséghez is eljuthassanak, ez a pályázat július elején zárult. Visszajáró vendégeink vannak, gyűjtőket neveltünk ki, de az egyik legfontosabb eredményünk, hogy a művészekkel olyan bizalmi kapcsolatunk alakult ki, ami mindig is hiányzott ezen a területen. A Godot Galéria tavaly lett húszéves, és mi, az alapítók töretlenül hiszünk abban, hogy ha jót csinálunk, akkor az jót hoz magával. A másik pályázatunk nemzetközi, de magyaroknak is szól: külföldieknek euróban (idén 15 ezer euró), a magyaroknak forintban határozzuk meg a díjazást. A kiírt pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsünk tehetséges kurátorok, művészeti csoportosulások számára, akiknek valamilyen okból eddig nem volt lehetőségük megvalósítani a megfogalmazott elképzeléseiket. Mindkét esetben ragaszkodunk ahhoz, hogy a honoráriumot csak arra lehet költeni, amiről a pályázat valóban szól. Az első nemzetközi pályázat nyertese egy hongkongi alkotó, Wai Ting Loretta, de a koronavírus-járvány miatt bizonytalan, hogy mikor tudjuk megvalósítani a kiállítását.

Alig fél éve nyitottátok meg az Intézetet, amikor Magyarországon is megjelent az új koronavírus, a kulturális szektort pedig azonnal leterítette. Mit tehettetek ebben az időszakban?

A pandémia ellenére eddig minden fontos tervünket felülteljesítettük, a felújítások sem álltak le: szeptemberben nyitjuk a Godot Labort, ami egy bemutatkozó tárlat lehetősége fiataloknak, októberben nyílik a vásár. A világjárvány közben kialakítottunk egy olyan hibrid teret, amely az épület első három emeletét foglalja el, tárlatokra és műhelymunkára egyaránt alkalmas. El fogunk indítani egy online vásárt is, aminek az ötletét a pandémia hozta. Jövőre terveztük, de végül idén kezdjük a beléptetőrendszer kialakítását, minden lehetséges eszközt digitalizálunk a mikroporttól a robotporszívóig, de még készpénzes fizetés sem lesz. A pandémia miatt sok mindent el kellett adnunk, de ami az igazi veszteség, hogy nem tudjuk megtartani a programjainkat, így bevételtől estünk el – ilyen például a Banksy-kiállítás, amit bevállaltunk, és ami alapvetően bonyolult, időigényes a megszervezése, és persze nagy összegekről van szó. De ebben a helyzetben csak előre lehet menni: átszerveztük. Idén jött volna Wai Ting Loretta is, de még az sem biztos, hogy jövőre meg tudjuk oldani a tárlatát. Szerencsére nyáron sikerült megtartani Kleb Attila Closer című kiállítását, ami a Budapesti Fotófesztivál hivatalos programjának része volt, jazz- és blueslegendák, zenészek és hazai színészek arcaival, gesztusaival, remek tárlatvezetésekkel (például Thuróczy Szabolccsal, Cserhalmi Lucával és magával az alkotóval, Kleb Attilával), de koncertet is szerveztünk a kiállítás mellé.

Nagyon vártuk az Óbudai KultÉjt, ami augusztus elsején volt, itt remek szervezetek jöttek össze, és ezzel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy jó emberek kevés pénzből is tudnak jót csinálni.

Lehet számítani hosszútávú összetartásra?

Ezelőtt is próbáltunk proaktívak lenni a kerületi intézményekkel, a KultÉj gyakorlatilag magától összejött, és szerintem a kapcsolat innentől még szorosabb lesz. Azt gondoljuk, hogy a GICA nem csak Óbuda kulturális életében lehet fontos állomás, mert a cél a fiatalok segítése, és ha kevesebb képzőművésznek kell elhagynia a pályát, ha hosszútávon sikerül megvalósítani egy progresszív koncepciót, az nem csupán egy szűk rétegnek lesz fontos mérföldkő, de talán beindul egy olyan folyamat, amire a kortárs művészetnek régóta szüksége van.