„A különböző zenei szubkultúrákat bemutató BP Underground dokumentumfilm-sorozat aktuális epizódja, a Rock (ami kétrészes lett) megpróbál mindent bemutatni ebből a korszakból, amit mi fontosnak tartunk az underground rockból, néhol metálból. A film egy fejezete kifejezetten Óbudáról szól – vállaltan miattam”, meséli Turán Eszter, aki Óbudán született és itt nőtt fel. „A rendezőtársammal, Koltay Annával egy szubjektív korképet kívánunk mutatni – hiszen olyan széles ez a merítés, hogy ezt nem tudjuk másképp, csak szubjektív szűrőn keresztül bemutatni.
Reméljük, valamilyen platformon hamarosan megtekinthető lesz a nagyközönség számára.”
Miközben persze törekedtek a teljességre, azokat a csomópontokat keresték, meséli Eszter, ami számára vagy a másik rendezőhöz személyesen is közel áll, ami megérintette őket. Eszter esetében így adódik Óbuda.
„Az én gyerekkorom Óbudán indult. Ha nem ide születek, lehet, hogy most nem is beszélgetünk itt erről a témáról. Ennyire fontos szerepe van az életemben, személyiségfejlődésemben és ízlésemben, összességében az alapattitűdömben az óbudaiságnak.”
De, ha a magyar, közelebbről a budapesti underground rock, akkor felmerül a kérdés, hogy – beidézve a Brian életét: – Na, de mit adtak nekünk az óbudaiak?
„Óbuda egy elképesztő vegyesfelvágott minden szempontból. A lakótelepek a 70-es években épültek, de Óbudának van egy régebbi arca, belső Óbuda, ami polgáribb miliő, közel van a Kolosy tér, azaz a II. kerület, ott van a Csúcshegy, Remetehegy, vagy a Kiscelli domb, amik a mi gyerekkorunkban alig voltak beépítve. Én mindig a Kiscelli kastélyba vágytam, amit lehetett látni az ablakunkból, oda jártunk szánkózni. A Fő tér egy ufó a panelek között, a Flórián, Üzletközpont Óbudán (és ezt persze magunkban is reklámskandálósan kell mondani) gyerekkorom elmaradhatatlan, nagyon fontos helyszíne a mögötte lévő cikk-cakk házzal együtt, ahol első kazettáimat vásároltam, de fontos megemlíteni a Rómait a maga üdülőtelep-hangulatával és sorolhatnám. Teljes eklektika.
Leginkább hasonló hátterű gyerekekkel szocializálódtam. A szüleimnek sikerült beíratniuk egy jó iskolába, a Zápor utcaiba, ahol már 9 éves korunktól tanulhattunk angolul. Voltak azonban olyan helyek, például a legendás sóstói úttörőtábor, vagy a kerületi akadályverseny, ahol sokféle gyerekkel találkoztunk és másfajta közeget ismerhettünk meg rajtuk keresztül, a mi kis Zápor utcai buborékunkon túli Óbudát. Megismerkedtünk a kerület különféle részeiről – Rómairól, Békásmegyerről, Kaszásdűlőről – jövő gyerekekkel, és elkezdtünk egymáshoz átjárkálni, elkezdtünk együtt bandázni. A San Marco utcai Úttörőházban volt egy tinidiszkó péntekenként. Itt egészen másféle zenék szóltak, mint általában a tinidiszkókban. Mi ide jártunk hatodiktól, és itt Madness ment, meg Siouxsie vagy The Cure és így tovább. Óbuda külváros és nem külváros egyszerre.
A városnak egyfajta perifériája, de mégsem. Nagyon vegyes közeg volt akkoriban a munkások gyerekeitől a top értelmiségi családokig. A szocializmus végének bizarr keveréke volt, egy fura társadalmi turmix. Éppen az underground rock színtér a filmben megszólaló legendás alakjai mesélték, hogy a Kádár-rendszerben a felnövő gyerekek nem tudtak mit kezdeni magukkal a panelban. Azt mesélik, hogy vagy zenélni kezdtek, vagy sportolni, vagy drogozni. A szocializmus kilátástalansága szétfeszítette a fiatalok egy részét. Én ennek a végére értem oda, a rendszerváltás előtti utolsó percekben. Persze ez nem csak Óbudára volt jellemző: ez volt a korhangulat, a korszellem. Nem értettük például már gyerekfejjel sem, hogy miért masíroznak a Flórián téren munkásőrök, amikor ezeken már mindenki röhög, éreztük, hogy lassan vége ennek a bohózatnak, de még kisdobosként én is elkaptam egy ilyet, true story”, meséli Eszter.
A feszültséget, a kitörni vágyást a perifériáról, a bizonytalanságot, hogy mi lesz itt a szocializmus után és a vadságot generálta a lakótelepek közelsége és kissé ingerszegény közege, a félig-meddig külvárosi lét és a társadalmi elégedetlenség, csapódott le a gyerekek világában is.
Talán kevesebb volt a vesztenivalójuk”, mondja Eszter, miközben megállapítjuk, hogy bár világok választották el a korabeli Angliát Magyarországtól, de – leszámítva a pár éves fáziskésést – mindkét országban jelentős részt vállalt a punk-korszak és a punk utáni fontos popkulturális mozgásokból a külváros. Hiába a kor eltérő társadalmi berendezkedései, a popkultúra földrajzi meghatározottsága itt is, ott is érvényes volt, bizonyos mintázatok nem különböztek egymástól. Ahogyan egyébként bizonyos motivációk, az unalom és a tenni akarás, vagy a generációs lázadás sem. A working class hero is something to be, hogy egy még korábbi hőst, John Lennont idézzük.
Ez a fajta társadalmi olvasztótégely-jelleg, a keveredés, az egymásra csodálkozás és persze az új zenék iránti nyitottság, illetve az önkifejezés fontossága Eszter életében is kulcsszerepet játszottak. „A San Marco utcai tiniklub, amit már említettem, számomra sorsdöntő hely volt. Punkot, post-punkot, ska-t, darkot hallgattattak velünk, hála az égnek – ott hallottunk például először, hogy csak két híres óbudai zenekart említsek, Kretenst és F.O. Systemet. Ott találkoztunk a barátaimmal először mindenféle vad arccal, akik a Bécsi úti lakótelepről jöttek és elég félelmetesek voltak. Egyébként is szubkultúrák nagy találkozóhelye volt ez a klub, miközben akkor még nem is vált el annyira egymástól, hogy ki a skinhead, ki a punk, ki a goth és így tovább. De csak fel kellett szállni az 1-es villamosra, és át tudtunk menni a Városligetbe, a Petőfi Csarnokba Depeche Mode-klubba, ahova szintén viszonylag korán, már hatodikos korunktól jártunk. Itt láttunk élőben először egy csomó undergound zenekart.
Aztán a dolgok megváltoztak. A rendszerváltás előtt már megkezdődött az a társadalmi differenciálódás, amelynek következtében azok az emberek, akik megtehették, elkezdtek elvándorolni Óbudáról.
„Később a Fő tér és az ott üzemelő Zichy presszó volt fontos hely, ott gyülekeztek a környékbeli underground figurák, punkok, skinheadek, darkosok. Az óbudai zenei szubkultúra megteremtőinek kulcsfontosságú helyei az Evezős a Rómain, vagy a Lajostanya voltak, mindenki, aki zenész volt Óbudán, vagy ennek a közegnek a része, az oda járt a filmünk szereplői szerint”, mondja Eszter, „Ami nagyon érdekes, hogy Óbudán mindenki jóban volt mindenkivel. Az óbudai skinhead nem verte az óbudai punkot és a helyi rockereket, és a darkosok sem kaptak pofonokat. Ezt szintén a filmünkben megszólaló zenészek mesélik, olyanok, mint Barabás Béci, Mátyás Attila, Szendrey Szasza vagy Jerabek Csaba. Van olyan anekdota is, hogy valahol a városban, talán a Ráday klubban koncert van, lejönnek az óbudai skinheadek verekedni, de amikor egy óbudai rockerrel vagy punkkal találkoznak, akkor barátságosan köszönnek neki és megkérdezik tőle, hogy »Szia, mi újság?«. És aztán folytatták a verekedést.”
„Mindent, ami nagyon izgalmas volt a gyerekkoromban, az egyediség, a másság, a szubkultúrák iránti fogékonyság, a mainstreammel szembemenés – amit otthonról is hoztam, hisz nálunk olyan lemezek szóltak, mint az A.E. Bizottság – megtörni akarta a középiskolás időszak. Az Óbudai gimnáziumban mindenkit egyformára akartak formálni.
El is mentem abból az iskolából, ahol az volt a jó, ha tucatember vagy és nem lógsz ki a sorból. Én azóta is kifejezetten szeretek kilógni a sorból. Ahogy eljöttem Óbudáról, már nem a Flórián téren bandáztam, hanem a Moszkván, és ezzel együtt a popkulturális érdeklődésem is változott, jött a grunge és a Total Car klub a Nyugatinál, olyan dolgok, amik már nem Óbudából következtek feltétlenül és végül szép lassan el is költöztünk a második kerületbe.”
Eszter azt meséli, hogy nagyon sokáig nem is vágyott vissza Óbudára, sőt, az életében volt egy olyan időszak, amikor ezt a bizonyos óbudaiságot legszívesebben szerette volna elfelejteni. Aztán visszatalált a kerülethez. „Persze, ha nem ide születek, ez az egész ellenkulturális burjánzás nem talált volna így meg. Aztán az is történt, hogy apukám részben visszaköltözött Óbudára, emiatt sokat járok megint a kerületbe. Meg amúgy is, az általános iskolai barátaimmal nagyon erős a kötődés, van egy mag, amelyikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Velük például nagyon gyakran találkozunk. Aztán az is történt, hogy miközben az elmúlt években sok időt töltöttem Amerikában, Los Angelesben, elkezdődött bennem egyfajta önkeresés, hogy ki is vagyok valójában, honnan jövök. Ez is segített átfordítani bennem az óbudaiságot ismét pozitív élménnyé és öntudattá. Azt hiszem, az identitásomnak tényleg nagyon komoly része, hogy én egy tök vad helyről és közegből jövök, az a nimbusz, amit Óbuda jelentett és jelent. Egy novellás kötetet is elkezdtem írni pár éve a gyerekkorom és az óbudai emlékeim kapcsán, amit jó lenne befejezni.”
Itt tudjátok a BP Underground dokumentumfilm sorozatot követni:
Website: http://bpunderground.com/
Facebook: https://www.facebook.com/bpundergrounddocumentary
Insta: budapestunderground
