A Kossuth Lajos üdülőpart utolsó épülete volt az első állandó kőépület a környéken a harmincas években. Az akkor még városon kívüli telket Benárd Ágost, volt népjóléti miniszter szerezte meg 1921-ben. Az orvos Benárd politikusként a Horthy-korszak másodvonalába tartozott, neve onnan lehet ismerős, hogy magyar részről másodmagával ő írta alá a trianoni békeszerződést. A legenda szerint minisztertársai egyszerűen kisorsolták a népszerűtlen szerepre; senki nem szívesen kockáztatta a politikai jövőjét azzal, hogy Trianonnal forr össze a neve.
A keresztény-szocialista, a korszak mércéjével is a szélsőjobbhoz tartozó, heves természetű, szívesen párbajozó orvos-politikus néhány év múlva nyaralót épített itt, a Békásmegyerhez tartozó Duna-parton.
A környékbeli lakosság addigra ugyanis már rendesen széthordta az építkezésekhez a középkori köveket, alulról sikeresen bontotta-omlasztotta a templom sarkait. A húszas évekből fényképek tanúsítják az akkori állapotot, de igazán az 1860-as évekbeli első felmérések mutatják, milyen tekintélyes is volt a Duna-parton álló Pusztatemplom. Rómer Flóris, úgyis mint „a magyar régészet atyja” 1863-ban látogatott el ide, az ő rajzai és leírásai még egy 11 és fél méter magas tornyot, csúcsíves ablakokat, magas északi és nyugati főfalakat, sőt halovány freskórészleteket is mutatnak. Mint írta:
„Azon pataknak a Dunába való omlásánál, mely Kalász- és Békásmegyer közt a határt képezi, déli szögleténél, a mély árok partján, mintegy 100 lépésnyire a Dunától áll egy rom, melyet a dunai gőzhajókról annál inkább lehet látni, mivel a sajátságosan a szentély fölött emelkedő és bár nem egész, mégis 36′ magas tornya igen feltűnő.”
1876-ban Arányi Lajos már romlásról számol be („Minő karban van? Elpusztultban van, falai bár helyenként 4-5 öl magasak nagyobbrészt, hiányoznak, a toronynak fele, a szentély pedig egészen eltűnt; a volt ajtójáratnak semmi nyoma”), és arról, hogy a templomhajóban a halászok csinos kunyhót építettek a templomkövekből. Rómer a romokat XIV., Arányi XIII. század közepinek gondolta, átmeneti stílusúnak a román és a gótika között.
De kik és miért emeltek templomot pár méterre a Dunától a Barát-patak (korábbi nevén: Büdös-árok) befolyásánál? Arányi azt gyanította, hogy a középkorban a békásmegyeriek még itt, a templom körül laktak, de az áradások idővel feljebb szorították őket, a hegyoldal felé. A folyó medre eszerint az évszázados beiszapolódás miatt folyamatosan emelkedett, így a régi, vízhez közeli Békásmegyer is kénytelen volt arrébb költözni, magára hagyva templomát, ami így már a török korban is elhagyott romként magasodott a környék fölé. Újabban Megyer helyett a középkori Kissing település templomaként azonosítják a romokat.
Az árvízszempontból nem túl ideális elhelyezkedésre azonban van egy másik hipotézis is, összefüggésben az egyhajós templom szokatlan alaprajzával. A Pusztatemplom tornyát ugyanis közvetlenül a szentély fölé emelték, amire az Árpád-korból egyetlen más példa sincs a Kárpát-medencéből.
Ilyen kisebb burgusok nagy számban álltak a limesen (gyakran patakok partján – a Büdös-árok túloldaláról is tudni egyről), hogy ezekből figyeljék a Pannónián túli gyanús mozgásokat. Tény, hogy a Pusztatemplom építéséhez terméskövek mellett római kori téglákat is felhasználtak. A ház előtt a gátfalban pedig még a közelmúltban is látni lehetett egy fügét mutató követ, amit a környéken csak “fityisz” néven ismertek. A szájhagyomány szerint ez korábban a templomtoronyból mutatott a Duna felé – ha így volt, könnyen római eredetű lehet, ahol a fica gyakori bajelhárító, szemmel verő szimbólum volt, akár a barbárok ellen.
Amikor Benárd Ágost megvette a telket (idővel a szomszéd földjét is hozzácsapva), a toronynak már híre-hamva sem volt. A miniszter a templom nyugati oromfalához építette hozzá egyszerűbb villáját, a fal másik oldalán fészer állt. Ekkor végzett itt kisebb ásatást Garády Sándor, aki a kertben őskori, kelta és római leletekre, valamint Zsigmond-kori ezüstpénzre bukkant. A volt templomhajóban egy fej nélkül eltemetett magyar vitéz csontvázát ásta ki, az antropolgógiai vizsgálatok szerint az illetőt hátulról kaszabolhatták le a törökök.
Ez sem kevés, de Garády ennél jóval többet látott a Benárd-birtokba. A régész a sokak által sokfelé keresett Fehéregyházát próbálta megtalálni, és arra jutott, hogy a legendás templom megegyezik a Pusztatemplommal. Úgy tudta, hogy Békásmegyeren még a közelmúltban éltek öreg emberek, akik ezt a Pusztatemplomot „Fehéregyháza-Weisskirchen“ név alatt emlegették, de ő még messzebb ment: Anonymusra hivatkozva meggyőződéssel állította, hogy akkor minden bizonnyal Árpád vezért is itt temették el.
Garády a Pusztatemplom = Fehéregyháza = Árpád-sírja hipotézisre nagy állami ásatást szeretett volna kieszközölni, és erre a revíziós sajtó is könnyen lelkesedett. “(…) Gondoljuk csak meg, milyen óriási hatása lesz Árpád hamvainak feltalálása a demarkáción innen és túl. De megdöbbenti majd azokat is, akik éppen az ő nagy művét, vérével áztatott földjének, országának élő testét szabdalták-zúzták szét” – jósolta a Nemzeti Újság. A feltárásból azonban nem lett semmi, és pár év múlva a régész is revideálta álláspontját. (A fehéregyházi kolostort a történettudomány ma az Eurocenter helyére teszi; Árpád sírja azóta sincs meg.)
Amikor Benárd Ágost, a Gömbös-párti miniszter megszerezte a telket, Békásmegyer község meghagyta, hogy a romokat meg kell őriznie. Ő ennek a ráépítéssel együtt eleget tett. A régészekkel együttműködött, egy reneszánsz kőtöredéket mindenesetre a magáévá tett. Övé volt akkoriban a környéken az egyetlen Duna-parti kőépület, ahová néhány évre ki is költözött, és bizonyára itt tartotta a “Pusztatemplom tenyésztelep” névvel törzskönyvezett díjnyertes kuvaszait, Álmost, Apródot, Áldást, Avart és a többi, ősmagyarra keresztelt ebet is. A kutyákon kívül másik hobbija az eszperantó volt (a jobboldalon ez nem volt túl megszokott), na és az autó, amivel fiatalon versenyzett is:
Később a balesetei miatt is többször került a rendőrségi hírekbe, ezek alapján főleg a villamosoknak nem volt barátja. Másban is heves vérmérsékletűnek mondták, az ellenzék is könnyen heccelte a Parlamentben, a sajtó pedig szinte hadjáratot folytatott a régi antiszemita – Benárd fiatalon egyik fő alakja volt az egyetemi verekedésekbe torkolló, zsidóellenes „kereszt-hecceknek”, később a Turul Szövetség és az Ébredő Magyarok Egyesületének volt tagja – politikus ellen. Azzal vádolták, hogy Párizsban egy ócskapiacon akarta eladni a tollat, amivel – megvetően, félvállról, hetyke mozdulattal – aláírta a Nagy-Trianon kastélyban a békeszerződést. Azt, hogy az aktusnál használt pecsétgyűrűjét tényleg megpróbálta pénzzé tenni, elismerte, azt állítván, hogy a pénzen fegyvereket akart venni az irredenta alakulatoknak, az egyikkel pedig magát készült volna agyonlőni. Legnagyobb bulvárbotránya is vehemenciáját tükrözte: eszerint a politika mellett mindvégig orvosként is dolgozó Benárd annyira felháborodott azon, hogy egy páciense Az Esttel a kezében megy be hozzá, hogy az illető lábát a szabadszájú újság példányába csavarva gipszelte be. A beteg a nyomdafesték miatt vérmérgezést kapott, és amputálni kellett; igaz, ennek megírása miatt végül az újságírót ültették le. A szociális elkötelezettségére büszke Benárd Ágost Békásmegyer és Szentendre környékén korabeli rezsiharcosként is ismert volt:
1940-ben azonban nem figyelt ennyire a közérdekre: a háza mellett meggyengítette a községi gátat, hogy a földjéből önkényesen a saját oldalát erősítette meg. Benárd miatt majdnem elöntötte a zöldár a határt, Óbudát csak az mentette meg, hogy miután félreverték a harangokat, a helybéliek egy héten át éjjel-nappal erősítették vissza a gátat. Benárd nem lehetett egyszerű ember: ezután még ő perelte be Békásmegyer és Budakalász községeket, akik ellen-kártérítési igénnyel éltek. A perbe a korabeli sajtó szerint még a régi templomrom is bekapcsolódott: volt-e joga a községnek azt eladni, Benárdnak hozzá villát építeni? – tették fel a kérdést.
Erre az újságokban már nem volt válasz, a Pusztatemplomra épített nyaraló azonban így-úgy, főleg a Benárd-fiúk botrányai kapcsán többször is megjelent. Eleinte csak mint a Római-parti előkelőbb ifjak, és alkalmi evezősversenyek szereplői tűntek fel néha a társasági rovatban – talán az ő kedvükért épült csónakház is a Benárd-nyaralóban –, de később egyre inkább a bűnügyi hírek között.
Benárd Aladárral azután kezdődött a baj, hogy elvette a szőke varietétáncos és operettszínésznő „Pogány Csibit”, és rábírta a feleségét, hogy hurcolkodjanak ki Békásmegyerre. A városon túli ház nem nyerte el az ara tetszését, különösen, mert ha a férje hazajött, inkább a Dunán múlatta az időt csónakon, barátai társaságában. A művésznő hiába könyörgött, hogy vegyen neki lakást Pesten, végül már a rokonainál esdekelt, hogy legalább egy villamosjegyre küldjenek neki pénzt a világvégi Békásmegyerre. Egy nap aztán a lapok szerint a férje elé lépett:
Benárdné a pólyás gyerekkel végül csak szerzett egy villamosjegyet, otthagyta a férjét, aki azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a pesztonka segítségével visszarabolta a Pusztatemplom villájába a gyereket – az ügyből árvaszéki eljárás és a miniszter nyilvános családi botrányait teregető sajtótéma lett. Ez mégis enyhe volt a másik fiú, ifjabb Benárd Ágost ügye mellett, akit többrendbeli közokirat-hamisítás és csalás, továbbá bigámia és magánlaksértés miatt ítéltek letöltendőre: remek összeköttetéseire mutogatva ígért papírokat a jogfosztások elől kivándorolni szándékozó zsidóknak, a hamis vízumokra (apja egyébként a zsidótörvények lelkes támogatója volt) összesen 250 ezer pengőt csalt ki.
Idősebb Benárd Ágostot 1945 után a Népbíróság háborús bűnösként elítélte, részben arra hivatkozva, hogy 1944 végén Németországba ment, és belépett az SS-be –, ő azzal az elég fura védekezéssel próbálkozott, hogy a nyilasok bosszúja elől menekült az SS-be, a nyilaskeresztesek ugyanis azóta haragudtak rá, hogy ő 1938-ban pszichiátriai szakvéleményt állíttatott ki Szálasiról. Ez nem jött be, hat évet kapott. Egy egészségügyi kezelés után azonban nem vonult be Vácra, hogy leülje a büntetését, hanem állítólag egyszerűen felszívódott. Kapronczay Károly történész közlése szerint illegalitásba vonult, és Gáspár Jánosként élt Balatonkenesén még két évtizedig úgy, hogy egyik fián kívül senki nem tudott a hollétéről.
Békásmegyeri nyaralóját a Népbíróság vette el ingatlanelkobzással a Benárd-család maradékától, a volt egészségügyi miniszter Duna-parti nyaralója az államszocializmusban az Egészségügyi Minisztériumé lett. Az üdülővé alakítással a csónakház épülettömbjét a hatvanas években toldozták-foldozták, de a Pusztatemplom romjaival egybeépült Benárd-nyaralót is átépítették, benne gondnoklakást és klubhelyiséget hoztak létre. Mint Lócsy Erzsébet régész írta: „Ez az építmény már teljesen rajta áll az egykori templomon, és építésével összehasonlíthatatlanul nagyobb pusztítást végeztek, mint a Benárd-féle építkezés idején, 1930 körül”.
Az épület közepén azonban még mindig jól láthatóan áll a 13. századi templom oromfala, amit most rozsdaette antennák díszítenek. Belül, a szocialista kor klubhelyiségében méteres Árpád-kori falmaradvány látható, a templomrom alapjai pedig össze vannak építve a két világháború közötti, majd a hatvanas évekbeli részekkel. A kissingi Pusztatemplom eklektikájában a rétegek úgy keverednek, ahogy a régészeti kultúrák az egész békásmegyeri Duna-parton. Itt, a Benárd-villa kertjében is a késői vonaldíszes kerámiától a bronzkoron és a kelta nyomokon át a fityiszt mutató római emlékekig – na meg az Árpád-kortól a két világháború közötti moderntől a szocialista építészetig. A Pusztatemplom létére egyelőre még egy emléktábla sem hívja fel a figyelmet.
