Hogyan tud felkerülni a világ kutatóműhelyeinek innovációs térképére az Óbudai Egyetem?
Az a jó hírem, hogy már fent vagyunk a térképen! A legfontosabb, hogy legyen az adott műhelynek olyan területe, amelyben módszertanilag vagy tematikailag fel tud mutatni speciális tudást, és ez eredményekben is jelentkezik. Az elmúlt 10 évben az Óbudai Egyetem nagy változáson ment át, döntően az oktatásra koncentráló főiskolából átalakultunk a kiválósági szempontokat figyelembe vevő, kutatás-fejlesztést is magába foglaló egyetemmé. Egyrészt az oktatói gárdának el kellett mozdulni tudományos-kutatási irányba, másrészt olyan új embereket alkalmazott az egyetem, akik már ennek az új programnak a megvalósításában tudtak segíteni.
Az a hely, ahol most beszélgetünk, nagyon jól példázza a változást: az Egyetemi Kutató és Innovációs Központot (röviden: EKIK) 8 éve alapította Rudas Imre akkori rektor, azzal a céllal, hogy összefogja, koordinálja az egyetemen zajló kutatásokat; határozzon meg irányokat, amelyek kijelölik a fontosabb kutatásokat a következő évekre; ehhez vásároljon eszközöket, vegyen fel kutatókat.
Az első öt év kezdeti szárnypróbálgatásai után kialakult a megfelelő strukturális és személyi feltételrendszer ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció igazán beinduljon.
Hogyan tudnánk megkülönböztetni ezt a három, szorosan összetartozó fogalmat?
Amikor kutatásról beszélünk, akkor általában a háttértudást jelentő, a további fejlesztésekhez szükséges matematikai, informatikai, mérnöki alapokat nyújtó vizsgálatokra gondolunk. Az ilyen nagy kutatások szokták a tudományegyetemek karakterét meghatározni, években-évtizedekben mérhető az, hogy olyan eredményei legyenek ezeknek, hogy a végén, ha áttételesen is, de hozzanak valamilyen kézzelfogható hasznot. Az Óbudai Egyetemnek nem adatott meg, hogy ezeket a nagyobb szabású, hosszú távban gondolkodó kutatásokat futtassa. Sokkal jobban tudunk koncentrálni az alkalmazott kutatásra, ipari fejlesztésre, ráadásul a tudományfinanszírozás európai és állami modelljei is olyan kutatásokat támogatnak, amelyek rövid távon tudnak csatlakozni piaci mechanizmusokhoz. Nagyrészt a kari szinten bejáratódott kapcsolatrendszer termeli ki a K+F együttműködéseket az oktatás számára is hasznosítható pályázatokból vagy direkt ipari megrendelésekből.
Nem szokott ebből gond lenni, hogy a pályázati kiírások, vagyis az egyetemhez, a tudományos logikához képest külsődleges tényezők határozzák meg a kutatások jellegét?
Az alulfinanszírozott kutatói szféra, az alkalmazott kutatások világa ilyen: tudni kell alkalmazkodni. Éppen ezért rendezkedtünk be ütőképes kutatói csapattal, eszközparkkal, hogy tudjunk reagálni. Az évek során rengeteg mérnöki problémát oldottunk meg, felgyűltek sablonok, részmegoldások, így azt tudom mondani, hogy szinte bármilyen új megrendelésnél 60-70%-ban tudunk meglévő tudásra, félkész termékre, szoftverre támaszkodni, már csak a maradék, termékspecifikus részt kell hozzátennünk.
Ha jól értem, éppen ez a fajta rugalmasság az új elem az Óbudai Egyetem, az EKIK működésében.
Igen, az első öt évben létrehoztuk azt az infrastruktúrát és azt a tudásbázist, amely alkalmassá tesz minket arra, hogy ne kelljen egy konkrét pályázatra, megrendelésre várni, mert csak ahhoz értünk, hanem olyan különböző szolgáltatásokat tudunk értékesíteni, amelyek egészen sokféle probléma megoldásához tudnak kapcsolódni. Egy európai partner megkeres minket, mert olvasta a referenciáink között, hogy intelligens mechatronikai eszközök fejlesztésében kompetenciával rendelkezünk, eddig már fejlesztettünk autóalkatrészt készítő cégnek robotokat, drónra szerelhető változatot és tengeralattjárón használható rendszert, neki pedig sertésfeldolgozást kell automatizálni. És mi fel tudjuk mérni, hogy milyen erőforrásokat kell erre a feladatra lekötni, az eddigi kész részrendszereinkből mit tudunk hasznosítani stb.
Mennyire lehet az egyetemistákat bevonni a kutatásokba? És az oktatókat?
Az oktatóink nagyon elfoglaltak, országos szinten is az egyik legnagyobb hallgató/oktató számot produkáljuk, 25 és 30 között van ez a mutatónk, ami azt jelenti, hogy a még elfogadhatónak mondható 10-es értékhez képest kétszeres-háromszoros a leterheltség. A diákok pedig, döntően a bolognai rendszernek köszönhetően gyorsított ütemű képzést kapnak és a kutatói elmélyüléshez egyszerűen nem töltenek elég időt egy témával, sőt, igazából az egyetemen se.
A folyamatos kutatói-fejlesztői munka miatt képesek vagyunk ha nem is óriási, de a kutatói szférában versenyképesnek mondható fizetéseket adni.
Milyen kutatások vannak az EKIK-ben?
Ahhoz, hogy versenyképes kompetenciákat tudjunk felmutatni, leszűkítettük a portfóliónkat: egyrészt robotika, intelligens rendszerek, mechatronika, másrészt orvostechnikai, harmadrészt a kiberbiztonság a választott stratégiai területek. El kellett engedni bizonyos témákat, például járműgyártásban és az ehhez kapcsolódó fejlesztésekben telített a magyar kutatói piac, agrártechnológiában is túl nagy a belépési küszöb, ezekbe kár lenne belekezdeni vagy energiát, pénzt fektetni.
Kutatásról és fejlesztésről beszéltünk, hogyan viszonyul mindehhez az innováció?
A valódi innováció, amelyik radikálisan átalakítja az adott iparágat, vagy egészen új terméket állít elő, azaz nevezzük startup szerű kezdeményezéseknek, most jelenik meg az egyetemen. Miközben Magyarországon beindult – piaci és állami segítséggel – a startup, az egyetemeken nem jelent meg ez a fajta vállalkozói szellem. Az olyan ötletek felkarolása, amelyektől azt várjuk, hogy emberek százezreinek könnyíti meg az életét és/vagy euromilliárdokat hoz és/vagy iparágakat forgat fel, más módszertant és hozzáállást kíván az egyetemtől.
A központi pályázati rendszer elvárja az egyetemektől, hogy alakítsanak ki szellemi tulajdonjog kezelési szabályozást, indítsanak be programokat, alapítsanak irodákat, hozzanak létre tanácsadói köröket, amelyek segítik az ötletgazdákat. Az egyetemi képzésbe illeszkedő startup kurzusokat is indítani kellett, amelyek a Hungarian Startup University keretrendszer segítségével megtanítják a hallgatóknak, hogyan kell céget alapítani, miként kell a szellemi tulajdont védeni, hogyan kell üzleti tervet írni, milyen finanszírozási modellekben érdemes gondolkodni stb.
Két féléves a kurzus, az elsőben az ötlet kidolgozása a cél, a másodikban egy mentor segítségével egy befektetők előtti prezentációig jutnak el a legjobb ötletek. A kezdeti számok nagyon bíztatóak, közel 250-en vették fel a kurzust, majd meglátjuk, hányan morzsolódnak le, hány igazán jó ötlet születik.
Másféle tudás szükséges a jó ötlet kidolgozásához és megint más az ötleten alapuló vállalkozás sikeres vezetéséhez. Az elsőhöz mérnöki tudásra, a technikai környezet ismeretére, kreativitásra, a másodikhoz csapatvezetés, piaci ismeretek, vállalkozói szellem igényeltetik.
Valóban. A hagyományos mérnökképzésből bántóan hiányzik a csapatmunkára és a vezetői szerepre felkészítés, pedig a hallgatóink zöme nem technikusként, hanem vezetői beosztásban fog dolgozni. A választható tárgyak kínálatbővítésével tudunk erre reagálni. Saját tapasztalatból is beszélek, van egy startup cég, amelynek társalapítója vagyok, a HandInScan (kézhigéniai termékeket, a kézmosás újfajta értékelési rendszerét fejlesztették ki – a szerk.), nekem a ma már részvénytársaságként működő cég elmúlt kilenc éve volt az üzleti iskolám, ha úgy tetszik. Ezért a saját kurzusomon, a számítógéppel integrált sebészeti rendszerekről tartott órán a robotika és a képalkotó technika, vagyis a technológiai-mérnöki tudás átadásán túl a befektetőkről, a piaci környezetről is beszélek, így a hallgatók tudják értelmezni, helyén kezelni a startupok világában, különösen az orvostechnikaiaknál röpködő dollárszázmilliókat.
Az egyetemek együttműködése is tudna választ jelenteni a különböző kompetenciák összekapcsolására. Ha csak Óbudára gondolunk, az IBS vállalkozói és a Milton Friedman kommunikációs szakemberei ragyogóan tudnák kiegészíteni az Óbudai Egyetem mérnökeit.
Örülnénk, ha beindulna valamiféle kooperáció az óbudai egyetemek között is, ebben még van lemaradásunk, de talán ebben is lesz változás, ha az egyetemi élet újra megjelenhet majd a köztereken: a kulturális terepen lehetnek az első találkozási pontok a többiekkel. Amiről már most be tudok számolni, az a BME-vel, a nagyobbik mérnökegyetemmel való mély, szerves együttműködés, úgy hallgatói, mint vezetői szinten. Az oktatási stratégiáinkat folyamatosan összehangoljuk, de ez igaz az innovációs terveinkre is.
Hogyan tört ki az Óbudai Egyetem a BME kistestvére szerepből?
Az elmúlt tíz évben tudatosan törekedtünk arra, hogy a főiskolai múltat hátrahagyva rátaláljunk azokra a részterületekre, amelyekben versenyképesek lehetünk. Fontos volt a mérnöki tudás teljességét lefedő képzési kínálat kialakítása, az idén csatlakozó Ybl Miklós Építéstudományi Karral ez megvalósult.
És világviszonylatban hova tudjuk elhelyezni az Óbudai Egyetem kutatóközpontját? Milyen erősségű a többiekhez képest?
Alapvetően átalakult a tudományos-kutatói élet az elmúlt évtizedekben. Természetesen még most is meg lehet nevezni a világban azt a pár helyet, ahova egy fiatal kutató, ha hívják, gondolkodás nélkül aláír. De ma már sokkal inkább az a mércéje a kutatóközpontoknak, hogy mennyire és hogyan jelennek meg a tudásmegosztás platformjain az általuk fejlesztett programok, szoftverek, megoldások. Az open source mozgalom radikálisan átalakította a mérnöki tudományok világát: például január elsejétől az Európai Unióban közfinanszírozású tudományos munka eredményét tilos fizetős helyen publikálni, hogy ne ragadjon be a tudás kiadóknál, legyen része a tudományos közösség tudásának.
Látszólag ellenmondás van a startupok logikája és az open source működésmód között. Hogyan oldódik ez fel?
Természetesen az innováció területén nem mindent osztunk meg egymással. Van a mérnöki tudás közös, egymással nyíltan megosztott része, a fejlesztések körülbelül 70%-ban erre a közös tudásra támaszkodnak, és utána a maradék 30%-ot kell új elemekkel bővíteni. Pont ez gyorsítja fel az innovációs ökoszisztémát, mert senkinek nem kell nulláról elindulnia az új projektjeinél. Saját példánkon bemutatva: mi nem robotkart fejlesztünk, hanem megvesszük a piacról a kész robotkar technológiát, letöltjük a megosztott szoftvereket hozzá és a kar végére fejlesztünk speciális megfogót és szenzorrendszert.
Végül egy személyes kérdés. Éveken át tanult és dolgozott a Johns Hopkinson. Miért nem maradt ott, vagy máshol külföldön? És ha már hazajött, miért Óbudát választotta?
Az előzőekben elmesélt változásokból következik, hogy már itthonról is be lehet kapcsolódni a világ kutatói közösségébe, és egyre inkább elismert partnerként. Az Óbudai Egyetemet azért választottam, mert ez egy most formálódó történet, vonzó kihívás vezetőként részt venni az alakításában, vonzóbb, mint betagozódni egy kialakult, kicsit talán meg is kövesedett struktúrába, ami külföldön vagy akár itthon máshol várt volna rám.
2020 tavaszán
Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központjában (EKIK) és a Neumann János Informatikai Karán született meg egy különleges berendezés megvalósításának ötlete, illeszkedve az Egyetem kiberorvosi rendszerek kutatás-fejlesztési stratégiai irányához. Az Egyetem kutatói egy olyan tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak, amely nagyszámú, egyszerre akár 5, 10, 50, esetleg még több, kritikus állapotú koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lehet, akár tábori körülmények között is. Az EKIK BioTech Kutatóközpontja és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központja által kezdeményezett, karitatív, nonprofit módon működő MassVentil Project néven futó kutatás-fejlesztéshez március eleje óta egyre több hazai és külföldi kutató, hallgató és ipari szereplő csatlakozik. A kutatók, a járvány rohamos terjedése miatt, versenyt futnak az idővel. Rendkívül fontosnak tartják, hogy minél több fejlesztőmérnököt és szakembert tudjanak bevonni a projektbe, hogy ezáltal gyorsabban haladjanak a megvalósítás felé.
2020 őszén
Elektromos meghajtású, önjáró, intelligens szervizképességű autóbusz-alvázcsalád fejlesztését kezdte meg az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem konzorciuma. Az Ikarus közleménye szerint 841 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyertek az 1,582 milliárd forint költségű projekthez. A tervek szerint a 2023. március 31-én záruló projekt során az alvázcsalád tagjaira különböző hosszúságú és eltérő felhasználói igényeket kiszolgáló autóbuszok épülhetnek, minimális többlettervezési munka befektetésével. Az üzemeltetési költségek a tervek szerint jelentősen csökkenthetők lesznek azzal, hogy az 5G kommunikáció révén optimalizálható lesz a járművek a városi közlekedésben való részvétele. Az Óbudai Egyetem fogja elkészíteni az „okosbusz” és az intelligens szervizrendszer közötti állandó kommunikációs kapcsolatot.
