Mit jelent önnek Óbuda?
Tíz éve, hogy a lányom után ideköltöztem. Több kerületben is laktam már Budán, de azt hiszem, hogy a Római-parton valóban otthonomra leltem. Bajai születésű vagyok, a Duna és a Sugovica partján nőttem fel, még a nevem is utal a legnagyobb folyónkra. Annak idején a bátyám után Dujmovról magyarosítottam Dunaira, de azt nem tudhattam, hogy életem jó részében valóban dunai ember leszek.
Más idők voltak azok, a folyóparti homokban reggeltől estig fociztunk, olyan technikai megoldásokat sajátítottunk el, amiket a mai fiatalok már nem is ismernek, ilyen például a stukkolás, ami a fejelés egy fajtája.
Úgy tudom, a mai napig rendszeresen sportol. Mivel tartja karban magát hetvenhárom évesen?
A Duna-parton, a Rómain szoktam futni. Egynapos pihenőkkel, heti négy alkalommal konditerembe is járok, a gépek használata után minden edzést háromszáz felüléssel zárok le. Ez így megy most már húsz éve.
Ha már említette a halászlevet, elárulná, hogy a tésztás bajai félét vagy a szegedit tartja jobbnak?
Számomra egyértelműen a gyufatésztával elkészített bajai halászlé az igazi, de itt, Óbudán több helyen is remek halászlét ettem, például a Régi Sipos étteremben, ahol az egykori tulajdonos, Fejér Miklós meghívására rendszeresen megfordultunk. Öt évvel ezelőtt Grosics Gyulával és Buzánszky Jenővel itt ünnepeltük az Aranycsapat legendás 6:3-as győzelmét. Sajnos már egyikük sincs életben, Fejér Miklóst, aki óbudai vendéglősként a magyar labdarúgás nagy támogatója volt, néhány hónapja temettük el.
Milyen futballal kapcsolatos emlékei vannak még Óbudáról?
Az 1990-es évek második felében a Sándor Tamás és Dombi Tibor-féle DVSC vezetőedzője voltam, NB I-es meccset játszottunk a Hévizi úti stadionban, és kikaptunk az akkor jó erőkből álló III. Kerületi TVE-től. Játékosként a Nánási úti pályán fordultam meg, amikor az Illovszky vezette válogatottal az edzőtáborban a VB-selejtezőkre készültünk.
Mit gondol, van még esély arra, hogy Óbudának újra NB I-es csapata legyen?
Mivel az MLSZ-ben is dolgozom, eléggé rálátok a klubok működésére. Manapság nagyon sok minden szükséges ahhoz, hogy egy klub feljusson az élvonalba. Megfelelő gazdasági háttér, létesítmények és utánpótlás nélkül ez semmiképpen nem lehetséges.
Ön tagja volt az Újpest legendás csatársorának, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó ötösfogatnak, amely nemzetközi szinten is félelmetes volt. Gondolt-e annak idején arra, hogy külföldi sztárcsapatban is kipróbálja magát?
Ezt akkoriban disszidálásnak hívták, ami ugye rendkívül kockázatos volt, mert az ember nem tudhatta, hogy hazajöhet-e még egyáltalán, de aztán a rendszerváltás miatt máshogy alakult, Puskás Ferenc is ünnepelt sztárként jött vissza Spanyolországból. Amikor Európa második legjobb góllövőjeként ezüstcipős voltam, Kubala Laci barátomon keresztül lett volna esélyem kikerülni a Barcelonához, de végül itthon maradtam, amit a mai napig nem bántam meg, azt hiszem, hogy így is szép pályafutásom volt. Később edzőként mégiscsak Spanyolországban folytattam, először a másodosztályú Cerez CT csapatánál, majd az első osztályú Betishez, onnan pedig újabb spanyol klubokhoz kerültem. A Barcelonával a mai napig szimpatizálok, a külföldi együttesek közül Messiéknek szurkolok.
Ön játszott az 1972-es belgiumi Európa-bajnokságon. Mit szól hozzá, hogy 44 év után újra kijutott a magyar válogatott a kontinensviadalra?
Ha a belgiumi torna után, ahol a negyedik helyen végeztünk, valaki azt mondja nekünk, hogy ilyen hosszú ideig nem veszünk részt az Eb-n, akkor biztosan nagyot nevettünk volna. Mégis így alakult, de kivártuk, és végre sikerült kijutnunk, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mezőny bővítésének köszönhetően fél Európa ott van az Európa-bajnokságon.
A sorsoláson kiderült, hogy Portugáliával, Izlanddal és Ausztriával került egy csoportba a magyar csapat. Milyen esélyeink vannak?
Papíron mindegyik ellenfelünk erősebb, mégis úgy gondolom, hogy az izlandiak és az osztrákok verhetőek. A portugálok egy fokkal jobbak a másik három válogatottnál, de ebből a négyesből akár tovább is juthatunk.
Egyre többször szóba kerül, hogy Budapest erős pályázónak számít a 2024-es nyári olimpiára. Mit gondol, elnyerhetjük a rendezési jogot?
Az én életemet végigkísérték az olimpiák. Kint voltam a válogatottal 1964-ben Tokióban, de annak ellenére, hogy a selejtezőkön gólokat rúgtam, egy percet sem játszhattam. Négy évvel később, a mexikói tornán már tagja voltam az aranyérmes válogatottnak, az 1972-es müncheni játékokon pedig ezüstérmet szereztünk. Összesen öt olimpián voltam kint, hiszen 1996-ban a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, 2008-ban pedig a NOB vendégeként lehettem jelen a helyszínen. Éppen most ünnepeltük, hogy Magyarország 120 éve tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, az aranyérmek tekintetében pedig kis országként is az élmezőnyben vagyunk. Nagy dolog lenne, ha Közép-Európában olimpiát rendeznének, mi, magyarok pedig már számtalanszor bizonyítottuk, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra. Csodálatos lenne, ha az életembe még beleférne egy hatodik, budapesti olimpia…
