Az MSZMP üdülője a Római északi részén, a mai Szent János (akkor: Somogyi János, a hajdani Vörös Hadsereg útja és a Duna-part között) utca sarkán el volt zárva a nagyközönség elől, de az alacsonyabb rangú pártmunkások is csak ácsingózhattak rá. Ez időnként házon belül is okozott zűröket. Amikor 1987-ben egy körzeti párttitkár, mellesleg munkásőr hiába próbált az illetékes pártszerveknél magának legalább napi két-három órára belépőt szerezni, pedig csak „a többi elvtárs zavarása nélkül hevert volna a gyepen”, igénye elutasítása „mély csalódást okozott elvtársaiban”. Mint a bizonyos Karakas elvtársnak írt, ma a Magyar Nemzeti Levéltár dossziéiban megtalálható panaszból kiderül, csak a fizetett pártapparátus tagjai juthattak be a Római-parton lévő üdülőbe.
Náluk sokkal inkább a Balaton volt a sláger: Arács, Földvár, Tihany, vagy a balatonőszödi kormányüdülő – és mindenekelőtt Aliga, ahol a zárt, kettes részen Kádár is minden évben hosszabban időzött a feleségével. A pártfőtitkár, aki az imázsa szerint zsigerileg kerülte a luxust, telente és minden májusban egy hónapot töltött Dobogókőn is. Oda leginkább a pártapparátus káderei kaptak beutalót, míg Leányfalun a Politikai Bizottság tagjai nyaraltak a családjaikkal, sőt, ott többen víkendházat is szereztek a közelben.
Ehhez képest „a Római-part alacsonyabb presztízsűnek számított a vidéki üdülőkhöz képest, ide vidéki funkcionáriusok jártak kikapcsolódni, illetve alkalmanként a pártvezetők töltöttek el egy-egy hétvégét” – írja Majtényi György a korabeli szocialista elit életmódjáról írt könyvében. Mint a történész kiemeli, a Rómait a többség hosszabb tartózkodás helyett inkább hétvégi strandként vette igénybe: kisebb volt a zsúfoltság, mint a nyilvános strandfürdőkben, a környezet pedig kellemesebb, mint akár a Pártfőiskola Ajtósin (Ajtósi Dürer sor – a szerk.) lévő uszodájánál.
A háború előtt még sajtómunkások fröccsöztek itt, az akkor már nagyon népszerű Rómaihoz tartozó ingatlanon. Az Esti Kurir című napilap kiadója, a Libertás Irodalmi és Lapkiadó Vállalat Rt. 1932-ben szerezte meg a hivatalosan csillaghegyinek mondott telket. Mint azt Kecskés Zoltán, a Római-part hajdani csónakházainak krónikása és emlékséták szervezője feltárta, az üdülő épületét a neves építész testvérpár, Vágó László és József egyike tervezte – további tényeket, képeket, tervrajzokat azonban erről nem ismerünk. A következő adat már a kommunista hatalomátvételt jelzi: a nyaralót 1948 után Szabadság üdülőtelepre nevezték át, egyaránt utalva a Rákosi idején kötelező, a politikai valósággal erős kontrasztban lévő köszöntésre és a nyári pihenésre.
Ebből lett 1956 után MSZMP Római-parti Sporttelep. Ekkor az üdülőnek még saját csónakjai voltak, a fennmaradt költségvetése szerint pedig a beutaltaknak rendszeresen tartottak házi mozielőadást, hetenként egyszer városnézést szerveztek a Közlekedési és Műszaki Vállalat gépkocsijával, a gyerekeket pedig állatkertbe vitték. A kapacitást olyannyira kihasználták, hogy az üdülő „szombat-vasárnapi vikkendkor zsúfolásig volt, nem volt egy talpalatnyi hely sem” – mint azt az üdülővezető írta feljebbvalóinak 1960-ban. Panaszokkal teli beszámolójából tudjuk, hogy még egy ilyen, mégiscsak kivételezett helyzetű pártintézményben is alapvető ellátási és munkaerő-problémákkal küzdöttek. Minden évben égető probléma volt például a sütemények biztosítása, miután pedig a rendes szakács, „Szabados elvtárs” áttette székhelyét az NDK-ba, igazán nagy szakácsmizériába kerültek. Panaszkodtak is a színvonalra a vendégek, amit Tóth Jánosné üdülővezető azzal magyarázott, hogy a konyhai segítők hosszas könyörgésre voltak csak hajlandók eljönni, és a pályakezdő fiatalokról már szezon közben derült ki, hogy alkalmatlanok: „Úgy vagyunk, örülünk, hogy kapunk valakit, mert választékunk nincs”.
Az intézményvezető a kultúrossal is elégedetlen volt, mert az nem volt hajlandó munkaidőn kívül a vendégekkel foglalkozni, mondván, ő csak nyolc órára van bejelentve – a nyaralók különben is kevesellték a lehetőségeket, a hatvanas évek elején „állókuglit és billiárdasztalt” (micsoda kispolgári elhajlás) akartak.
Az sajnos nem derül ki a hivatalos feljegyzésekből, hogy pontosan milyen ügyeket vett szájára a fontos elvtársakkal napi szinten kapcsolatba kerülő üdülős brigád, mindenesetre az intézkedést megfoganatosították: arra jutván, hogy a sajnálatos szóbeszéd minden bizonnyal a párt- és tömegszervezeti munka elhanyagolásával függ össze, „szabadpártnapokat” tartottak, ahol a dolgozóknak az aktuális kül- és belpolitikai helyzetről tartottak nyilván rendkívül izgalmas tájékoztatót.
De nem csak politikai problémák jelentkeztek még egy pártüdülőben is, az az államszocializmusban tipikus vállalati lopásoktól sem volt mentes. Egy belső ellenőrzés 1967-ben komoly hiányosságokat állapított meg a gazdálkodásban, azt panaszolták, hogy állami vállalatok helyett még a párt alá tartozó intézmény is kisiparosokkal végeztet el bizonyos munkákat, ráadásul gyenge minőségben.
A júniusi ellenőrzés napján legalábbis éppen 15 kiló zsír, 80 deka tarja, 10 kg kristálycukor hiányzott a leltárból, és jellemezte a helyzetet, hogy „az üdülővezető férje részére a konyhafőnök külön főzött” olyan ételeket, amik nem szerepeltek az étlapon – az ellenőrzés napján bónusz páros debrecenivel, roston sült csirkével és halászlével kedveskedett neki. A vendégek ugyanekkor egyhangú étkeztetésre, bunkó kiszolgálókra, általános figyelmetlenségre panaszkodtak. A hiányosságokat a gazdaasszonyok fegyelmezetlenségére fogták, és azt a gyakorlatot kárhoztatták, hogy még egy ilyen, biztonsági szempontból is kiemelt intézményben is újsághirdetésekkel vesznek fel dolgozókat, akiket előzetesen nem is kádereznek le rendesen.
Ezen később az állambiztonság bevonásával igyekeztek változtatni. A III/III. „merénylet-rombolás vonalon” tartotta rendszeres ellenőrzés alatt az objektumot, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) állományában megtalálható dokumentumok szerint rutinszerűen ellenőrizték a szomszédos lakóházakat, „politikailag kompromittált”, kockázatot jelentő személyeket keresve. Ők már a 41 munkatársat is lekáderezték, és évente egy-két embernél figyelmeztették is az illetékest, hogy ne vegye fel a jelentkezőt, mert priusza volt, vagy mert „politikailag nem volt elég megbízható”. Az üdülővezetővel a konspirációs szabályok betartásával szintén folyamatosan egyeztetett az állambiztonság, de a konyhán, az étteremben, a presszóban és a portán is volt társadalmi kapcsolata a III/III.-nak. Velük legalább háromhetente találkoztak még a nyolcvanas évek végén is.
A 16 apartmanban, a 28 kétágyas szobában és a kerti fa bungalókban ekkor összesen 176 férőhely volt. Szezonon kívül ezekbe a Coop-Tourist is szervezett bolgár, keletnémet és csehszlovák csoportokat, a csúcs azonban természetesen a nyár volt. A szabadszombatok bevezetésével a pártapparátus víkendigénye is megnőtt, hétvégenként 500-an is kimentek a pártüdülőbe – a belső szabályzat szerint 300-an a KB apparátusból, 100-an a Budapesti Pártbizottságból kaphattak belépőt, de a Párttörténeti Intézetből, a foxi-maxi Politikai Főiskoláról és a szintén az MSZMP alá tartozó Társadalomtudományi Intézetből is rendszeresen látogatták az intézményt.
A visszaemlékezések szerint a pártapparátuson belül rendszeres volt a belépők cserélgetése, hogy akár álnéven további ismerősöket vigyenek be. A nyolcvanas évek közepén 55 Ft volt a napi élelmezési keret, a kétszobás lakrészt 600, az egyszobásat 250 Ft-ért számolta el az üdülő. A presszókávét öt (külső szerveknek hét) forintért, a Balatonarácsról jövő termelőszövetkezeti bort 30-ért, a leányfalusi, saját főzésű pálinka literjét 140-ért számolták el. Az infrastruktúra nem volt sokkal jobb, mint egy átlagos vállalati üdülőben. Kinti büfé vörös-fehér mozaikkockás köveken hosszúlépéssel és a hidegtől gőzölgő Leó jégkrémmel, ping-pong asztalok, gyereklocspocsoló. Az extrát a kinti 25 méteres úszómedence jelentette, bár azt időnként a bejárós napközis csoportok foglalták el.
A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben a fellazulást mutatta, hogy a szezon egyik fő eseménye már a pártüdülőben is az első magyarországi Forma 1-es verseny volt, a gyerekek pedig nagyrészt a kétforintosokkal működő benti játékgépekkel (olimpiai tízpróba és az úton átkelő-kilapuló békás játék) voltak elfoglalva. Nem sokkal később azonban ismeretlen okból leégett a pár éve felújított épületszárny: az állambiztonsághoz bekötött portások próbálták megakadályozni, hogy a kiégett szobákba felszökjenek a kíváncsiskodók. A régi épület és az ebédlő, benne Nemcsics Antal óriási szgraffittója megmaradt: rajta vízparti pihenők, nyaralók, a jobb alsó sarokban az alkotó szignója és az évszám: 1961.
Ekkor azonban már a belső pártiratok is az idők változásától lettek pecsétesek. A „nehezebbé vált gazdasági helyzet” miatt szigorúbb gazdálkodást és az üdülők saját bevételeinek növelését (több bevételt a presszóból és a söntésekből! bérbeadást! legyen külső rendezvényhelyszín a pártingatlan!) írtak elő, vagyis megszorításokat és a piaci szempontú gazdálkodásra való áttérést forszíroztak.
„A társadalmi tulajdon hanyag kezelőivel, megkárosítóival, az erkölcsi normák megsértőivel, a munkaköri kötelezettségüket megszegőkkel szemben az eddiginél határozottabb és következetesebb felelősségre vonást kell alkalmazni” – jelezték, hogy a jövőben kevésbé nézik el a párton belüli kisstílű lopásokat. Közben azonban már elkezdődött a vagyon sokkal nagyobb volumenű kiszervezése. A balatonarácsi pártüdülőt ismeretlen kapcsolaton keresztül egy nyugatnémet állampolgár kapta meg a következő öt évre, hogy a baráti körének szervezzen oda saját zsebre nyaralásokat; magyar állampolgárok azt a jövőben nem használhatják – figyelmeztetett egy 1989-es pártirat.
A Rómainak kissé más sorsa lett. A rendszerváltás idején törvénybe iktatták, hogy a volt MSZMP-ingatlanok körét csak oktatási célra lehet hasznosítani. Így került a római-parti volt pártüdülő a HOSTIS Nevelési-Oktatási Közalapítvány érdekeltségébe, akik aztán részben a vendéglátóipari szakképzés gyakorlati képzőhelyeként használták azt, miközben Hotel Római néven szállodaként üzemelt az épület. 2016-ban zártak be, azóta az ingatlan használaton kívül van. Az elvadult kertben még jól kivehető a korábbi sövények maradéka, a fű között vad eper nő, a büféasztalon macska nyújtózik, az úszómedence repedésein új növénytársulások jelennek meg. Az épület ajtóit és ablakait a korábbi behatolások után az elmúlt hónapokban belső fémrácsozattal zárták le. A pártüdülő fővárosi tulajdonban van, tudomásunk szerint jelenleg is új funkciót keresnek neki.
