Honnan jössz?
Messziről. Kairóban születtem, orosz óvodába jártam, mert az apukám diplomataként dolgozott. Később öt évet éltünk itthon, majd Angliában, de felnőtt koromban úgy éreztem, itthon kell maradnom, bár a szüleim továbbmentek Algériába. Érdekes, hogy nekem nem sok emlékem maradt Kairóból, amikor 25 éves koromban visszalátogattunk, az illat alapú emlékek voltak azok, amelyek felidéződtek: a jázminbokor és a friss pita illata. Az, hogy a szüleim nemzetközi életet biztosítottak nekem és a testvéreimnek, nagyon sok mindent befolyásolt. Angol szakos diplomám van, sokat dolgozom az angol nyelvvel; van egy ilyen mellékkarrierem, fordításokat és médiaelemzéseket készítek. Szeretem, hogy a kétkezi munka mellett van egy agymunkám is. Azt a fajta világlátást, elfogadást, rálátást a dolgokra, amit ez a nemzetközi élet adott, nehéz lett volna itthon magamba szívnom. Sokáig volt bennem gyökértelenség-érzés, az, hogy sehol sem vagyok otthon. Sokáig én is utazgattam, de később ez átváltott egy nagyon erős hívásba, hogy nekem itthon kell megtalálnom a boldogulást. Régóta éreztem azt is, hogy a természetközeli életforma áll közel hozzám, amit végül is egy éve megvalósítottunk azzal, hogy egy Nógrád megyei faluba költöztünk. Olyan a ház állapota, amilyen: élhető, lakható, nem omlik a fejünkre, és majd fokozatosan kijavítjuk, ahogy tudjuk. A harmincas évekbeli ház egykor a bíró háza volt, és évekig gazdátlanul állt.
Patak fut a kertünk végében, és nagyon más típusú problémáink vannak, mint a városban. Például, hogy a kertünk végében csordogáló patakhoz inni járó őzek bejárnak a kertbe és megdézsmálják a veteményesünket.
Csak villanyunk van. Nincs vezetékes vizünk, és nem is akarunk, komposzt WC-t használunk, és nekünk ez így tetszik. Van fürdőkádunk, amibe sparhelten melegítjük a vizet. Tapasztaljuk, hogy az ember elkényelmesedett, az élettől eltávolodtunk. Egy mosás például egy fél napos program, de mivel a gép megcsinálja helyetted, nem gondolsz bele, hogy mekkora munka van egy tiszta ruhában, mennyi víz kell hozzá, milyen hőfokra kell felmelegíteni, hogy ki kell öblíteni, ki kell facsarni. Ha az ember ezt így végigcsinálja, más értéke lesz a tiszta ruhának. Hajszárítóm viszont van, és az internetet is bevezettük.
De nem akarunk a csatornahálózatra csatlakozni. Megfelel nekünk, hogy elmegyünk forrásvízért, azt isszuk, a mosogatáshoz és mosáshoz pedig a kútból húzzuk fel a vizet, emellett rengeteg esővizet gyűjtünk. Letisztultabb, puritánabb életet tudunk így élni, ami kielégítő, élvezetes és melós.
Miért fordultál a textil felé?
Az ELTE-re jártam angol szakra, és úgy éreztem, marad mellette elég időm és energiám, hogy elkezdjek egy divatiskolát. A Pesti Estben találtam rá a Rotschild Klára Ruhatervező Magániskolára, diákhitelt vettem fel a tandíjra, és belevágtam. Utána divatújságírással, stylistkodással foglalkoztunk, Kertész Évi barátnőmmel megcsináltuk a Budapest Fashion oldalt, ami az első divathonlap volt.
Hogyan élted meg a nagyvárosból a kistelepülésre költözést?
Nem éltem korábban faluban. Ez egy 1200 fős település, ahol minden megvan a hétköznapi életünkhöz: van posta, kisbolt, viszont az alapanyagaimat nem tudom beszerezni, ahhoz vagy Budapestre kell utaznom, vagy futár szállítja ki. A faluban négy kézműves szakkör is van: bútorfestés, makramé, gyöngyfűzés és papírfonás. Ezen kívül magam termesztem a festőnövényeimet.
Milyen növényeket termesztesz?
Festőbuzért, ezt a gyökeréért termesztjük. Az benne a nehézség, hogy három évig kell növekednie a növénynek, hogy ceruzavastag legyen a gyökere, amit már érdemes fölszedni. Van japán indigó, a japán festő-keserűfű, ami kékfestésre alkalmas, frissen pedig elképesztően szép menta színt ad. Van festőmályva, kénsárga pillangóvirág, menyecskeszem, festőamaránt… nagyon szeretem a zsályákat, úgyhogy abból is van többféle, csalán, cickafark, kender. Próbálok sokfélét. Nagyon szeretem az illatokat, úgyhogy sokféle illatos növény is van a kertben.
Honnan szerzed be a festendő textileket?
Szeretek régi textilekkel dolgozni, régi vásznakat beszerezni. Szívesen dolgozom vintage darabokkal, szép, jó állapotú fehér vagy natúr ruhákkal. Hosszú tanulási folyamat során jöttem rá, hogy gyakran van az, hogy egy tárgy ellátja a funkcióját, de már nem szép, nem jó ránézni. Ilyenkor nem feltétlenül kell újat venni csak azért, mert az közelebb áll ahhoz, amit megálmodtál, a régiből is lehet átalakítással tökéletesebb tárgyakat, ruhákat varázsolni.
Miként néz ki egy napotok?
Fölkelünk, elmegyek a kisboltba bringával. Minden nap biciklizek, amit Pesten nem csináltam. Megreggelizünk, aztán fát kell hozni, fel kell vágni. Mivel próbálunk tudatosan élni, ezért nem mindennap festek. Figyelünk arra, hogy mennyi vizet, fát használunk. Most például azokat a mellényeket varrom, amelyeknek az anyagát már megfestettem. Megtanultam, hogy tudom beosztani az időmet és a feladatokat. Magamnak jelölök ki célokat, és ahhoz illesztem rugalmasan az életünket, de nagyon szabad életet élünk. Igazból nincs is napirendünk. Azt csináljuk, amihez kedvünk van. Dolgozunk, ami nagyon élvezetes és kellemes időtöltés. A kertben festek, inkább nyáron. Nekem nagyon tetszik a régi paraszti kultúrkörből sok minden, például az évszakokkal való együttélés. Régen a kerti munkákat, a földeken való munkákat, a textillel kapcsolatos tevékenységek egy jó részét nyáron végezték. Ősszel meg télen pedig a fonóba jártak az asszonyok, olyankor ment a feldolgozás.
A kerttel hogy álltok?
Van veteményesünk, ez sok kudarcot és sikerélményt is jelent. Ez volt az első évünk, amikor a nyár extrémen száraz volt, de innentől kezdve ez valószínűleg egyre inkább így lesz sajnos. Sikerélmény például, hogy rengeteg paszternákunk van. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy azt kell termeszteni, ami teremni akar. A krumpli egyáltalán nem sikerült, viszont a csicsóka olyan boldog, mint semmi más. Szeretnénk majd állatkákat, néhány csirkét és pár bárányt is.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Goldberger Textilmúzeummal?
Körülbelül öt éve kerestek meg azzal a céllal, hogy legyenek interaktív foglalkozások felnőtteknek, akik érdeklődnek a textilek iránt. A workshop mindig egybe volt kötve egy tárlatvezetéssel. Mindig tematikus foglalkozás volt, volt, amikor indigóval festettünk, hagyományos kékfestő technikával. Ezek a workshopok mindig teltházzal mentek. Különböző témákat dolgoztunk fel: festőnövények a háztartásban, vadon termő festőnövények, ecoprint – ez egy speciális típustechnika, amikor egy levél vagy növény lenyomata bele van gőzölve a textilbe. A Goli fontos állomás volt az én munkásságomban is, azzal a háttérrel, amit a múzeum adott. A lokális beágyazottsága is fontos volt. Mindig megjelent a kerületi lapban, hogy lesz ez a szakkör, és nagyon sokan jöttek Óbudáról. Ezer embert biztos, hogy leültettünk a festőasztalhoz az évek során. Nagyon klassz műhely volt, mivel helyben vízre is szükségem volt, azt is bevezették – szóval nagyon jó partneri kapcsolat alakult ki, és nagyon szerettem ott festeni. Ennek a járvány vetett véget, de remélem a jövőben folytatódni fog.
Miként ismerted meg ezeket a technikákat?
Tíz év nagy idő, hogy az ember sok mindent kipróbáljon. Eleinte volt egy mesterem, Törcsvári Attila, aki elképesztően önzetlenül osztotta meg velem a tudását a növényi festésről. Ő kulcsszemély azon az úton, amit bejártam. A mai napig nagyon jó a kapcsolatunk. Adott mindenféle anyagot, hogy kísérletezzek, próbálkozzak, de például ha megkérdeznéd tőle, hogy az eukaliptusznak milyen kémiai összetevői vannak, akkor fel tudná sorolni azt is. Úgy szippantott be ez az egész, mint Alízt Csodaország. Rengeteget olvasok, kutatok, és nagyon sokat kell kísérletezni is.
Eleinte sokat kell jegyzetelni, mert vannak segédanyagok, pácanyagok, amelyekkel dolgozunk, és nem mindegy, hogy mit milyen százalékos arányban használsz. Amíg az ember bele nem jön egy kicsit, fegyelmezettebben kell hozzállni. Most már nem használok mérleget, meg nem nézek jegyzetet, mert már ismerem az anyagokat és a mennyiségeket.
Ez olyan mint a főzés, nem?
Igen, ha a nagymamádtól megkérdezed, hogy ez hány gramm volt, nem tudja megmondani, mert máshogyan tudja, benne van a kezében. Ez ebben a műfajban is így van.
Mennyire rentábilis ez a vállalkozás?
Nagyon kevés pénzből indultunk. Rendkívül szerencsés vagyok a családi hátterem miatt. Nálunk mindig az volt a legfontosabb szempont, hogy legyünk jól, legyünk boldogok. Ezért is volt lehetőségem rátalálni a kreatív utamra. Azt azonban nem mondhatom, hogy egzisztenciálisan stabil, kiszámítható ez az üzlet. Főleg ebben a léptékben, ahogyan én csinálom. De részemről ez egy tudatos nem túl nagyra növekedés. Nem szeretnék és nem is tudok százával gyártani, és ez a műfaj nem is arról szól. Hogy lehet kiszámolni, hogy mennyibe kerüljön valami, aminek a megfestéséhez három évig kellett növeszteni egy növényt, amiből ki tudod nyerni azt a színt, és utána még kiszabod, megvarrod? Ez egy nagyon komplex téma, amiben benne van az ember kishitűsége is: mennyit ér a munkám, mennyit érek én?
