Az augusztusi koncerten kívül van kötődésed Óbudához?
Több ponton is kapcsolódom Óbudához, egyrészt a kezdeti szakaszban a San Marco utcában egy kis padlástéri szobában a hangmérnökünknél kezdtük meg a For Her album stúdiófelvételeit, ez a mai napig szép emlék. Sokszor játszottam ebben a városrészben, a Krúdy-szalonban Vecsei H. Miklós hívására Grecsó Krisztiánnal, illetve Szabó T. Annával, Lackfi Jánossal és Berecz Andrással is léptünk fel együtt, emellett nekem is volt kötetbemutatóm itt. Különleges emlékek a kobucis koncertek is, szeretek ott zenélni. A legmeghatározóbb viszont az egyetem: a Károli Gáspár Egyetem pszichológia szakán öt évet jártam az itteni campusra.
A pszichológiai tanulmányaid hatással vannak a Platon-dalszövegekre?
Mindenképpen hatással vannak, akár a képzés alatt szerzett élményeim, megtapasztalásaim, önismereti utam, de szóhasználatban, kifejezésekben is néha visszaköszön. Ugyanakkor nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy valaki ezekről a témákról írjon dalokat.
A Platon Karataev előző lemezén, a Partért kiáltón visszatérő elem volt a víz. A következő albumotok címe Napkötöző, így magáért beszél, hogy itt mi lesz ez az elem. Ez tudatos, esetleg egy nagyobb koncepció része?
Nem volt tudatos, ahogy a Partért kiáltónál is a lemez végén láttuk, hogy kirajzolódik ez az ív, úgy a Napkötözőnél is már nyakig voltunk a kreatív szakaszban, amikor észrevettem azt a mintázatot, hogy most mennyire a Nap köré szerveződnek a dalok. Ezután természetesen izgalmas lehet, hogy a víz és a tűz után a másik két elem szimbolikáján keresztül is feltegyünk kérdéseket, de nem akarom ezt ennyire projektszerűen csinálni. Nem zárom ki, hogy így alakul és lesz egy lemez, ami a földről, vagyis az emberről, és egy, ami a levegőről, vagyis a formákon és fogalmakon túli világról szól, de ezeknek meg kell találniuk a maguk útját.
Korábbi interjúkban beszéltetek már róla, hogy egyre inkább a nagy, egyetemes kérdések léptek a zenekar fókuszába. Már a Partért kiáltónál is az volt az ember érzése, hogy egy teljességre törekvő anyagot hallgat, ehhez képest az ősszel megjelenő új albumotoknál mire számíthatunk?
Mind zeneileg, mind szövegileg pszichedelikusabb lemez lesz, mint az előző, és még többet merít majd a misztika hagyományából. Nem távolodunk el nagyon a Partért kiáltótól, de szerintem érezhető lesz az, hogy bevettünk egy újabb kanyart.
Szerb Antal azt írta Tolsztoj Háború és békéjéről, hogy „minden benne van, az emberi élet teljes gazdagsága” – kicsit mintha ti is efelé tartanátok. Egyébként is a Háború és béke egyik mellékszereplője után neveztétek el a zenekart – miért?
Platon Karataevnek az egyszerűsége és őszintesége fogott meg, mi is erre törekszünk a dalainkban. Nem könnyű olyan zenekar-nevet kitalálni, ami időtálló, egyelőre azonban úgy gondolom, hogy ez a név kiállja ezt a próbát, sőt, egyre inkább idomul hozzánk – vagy mi hozzá. Az irodalomból történő merítés és az, amit a regénybeli karakter képvisel, egyre inkább azonosítható azzal, amit mi is keresünk a zenénkben. „Olyan vagyok, mint a kavics, olyan legyek, mint a kalács” – így imádkozik minden este Platon Karataev. Ez akár egy életprogramnak is elég lehet.
Az utóbbi időben egészen összeművészeti produkcióvá kezdett válni, amit a zenekarral csináltok, gondolok itt a Magyar Zene Házában látható és hallható Hangdóm vetítésekre, vagy a Partért kiáltó című lemezetekhez kiadott dalszövegkönyvre. Mely művészeti ágak vannak leginkább hatással rád a szövegírásnál?
A szövegeknél természetesen az irodalomból merítek a legtöbbet, valamint a különböző hagyományok írásaiból. De inkább arra törekszem, hogy a hétköznapokban minél inkább megszűrjem, hogy mi megy be az elmémbe, mert ez fogja meghatározni a kimenetet is. Legyen az fizikai környezet, ami körülvesz, emberek, akikkel találkozom, könyvek, filmek, zenék – egyszóval bármi. Ez zsiilipelődik át rajtam, majd lesz belőle végül valami. A kezdetektől fogva szerettük volna, ha ki tudnánk lépni a hagyományos zenekari keretrendszerből, és minél több olyan kreatív projektet meg tudnánk valósítani, amire nem feltétlenül gondolna az ember, ha egy gitárcentrikus együttesről beszél. Ezek a dolgok – akár a Hangdóm, a kötet, vagy egy klip – sokszor ugyanakkora örömöt tudnak szerezni az alkotási folyamatokban, mint egy dal megírása.
A Platon-szövegek sohasem voltak tipikusak szerkezeti felépítésüket tekintve, a legutóbb megjelent számotok, a Napkötöző viszont egyenesen egy katartikus utazás, kötöttségek, refrén és verze nélkül. Hogyan születik meg egy ilyen összetett dal?
Ez sem tudatos döntés, de én is látom, hogy egyre ritkábban vannak a hagyományosabb értelemben véve strukturálva a dalaink. Ez is része a kreatív folyamatnak, és sokszor számunkra is izgalmas, mert van, hogy bár tudjuk, hogy honnan indul egy dal, de fogalmunk sincs róla, hogy hová érkezik majd meg. A Napkötöző első fele ebben a tekintetben viszonylag egyenes út volt, mert megálmodtam a szövegét és a dallamát, és innen adta magát, hogy egy, a gregorián hagyomány előtt tisztelgő kórussal induljunk, lineárisan építkezve. Azt is éreztük, hogy robbannia kell a második felének, ide pedig két ötletünk is volt – végül pedig egybefésültük ezeket.
Mit érdemes tudni a másik produkciódról Konkoi-jal, akivel júliusban az Esernyősbe jöttök?
Ez egy monoton, repetitív, áramló műsor, Grócz Bence barátom zenéje teremti meg az atmoszférát, amire én mondok szövegeket – ide is főleg a misztikus felhangú sorokat válogattam össze. Nagyon szeretem ezeket a fellépéseket, egyrészt mert Bencével nagyon jó az összhang és jól levesszük, hogy mit szeretne a másik, másrészt pedig ez eddig talán a leginkább szövegcentrikus produkció, aminek része vagyok, és mindig is innen közelítettem meg a dalszerzést.
Milyen szövegekre számíthatunk? Lesznek benne Platon Karataev-szövegek, vagy valami teljesen másra kell gondolni?
Lesznek benne Platon-szövegek is, de kicsit bemozdítva, akár más narratíva szerint csoportosítva, illetve lesznek még kiadatlan sorok is. A fő hívószó a misztika volt, ebből indultam ki, inkább egyfajta szertartásos jelleget szerettem volna ennek az előadásnak, mantra-szerű sorokkal. Ha valamelyik hallgató csak egy mondatba, vagy szóba bele tud kapaszkodni és magával tudja vinni, már az is nagy dolog. Nekem, de talán Bence nevében is mondhatom, hogy nekünk pedig minden egyes alkalom hatalmas élmény, akár csak próbálunk, akár éppen előadjuk.
Nemrég volt a Budapest Parkban Дeva-val közös koncertetek, ahol sok új dal elhangzott az ősszel megjelenő Napkötöző lemezről. Hogyan éreztétek magatokat ilyen nagy színpadon, egy ilyen bensőséges, személyes hangvételű anyaggal?
Ez volt a harmadik koncertünk a Budapest Parkban, és úgy érzem, hogy egyre otthonosabban mozgunk már ekkora színpadokon is. Jó ideje a felszínen teljesen leválasztom magam a közönségről, így a belső megélés a legtöbb koncerten szinte ugyanaz, függetlenül attól, hogy éppen 40, vagy 4000 ember van ott. Úgy látom, hogy a lépték és a mérték egyre kevésbé mozdít be dolgokat az életemben, a minőség, például egy hely szakralitása viszont annál inkább.
A zenekarral léptetek már fel különleges helyszíneken is, mint például a Győri zsinagógában vagy a Fiumei Úti Sírkertben. Melyik fellépésetek volt az, amelyikhez a helyszín a legtöbbet hozzátett, és olyan hangulata lett a koncertnek, ami nem lehetséges egy klubban, fesztiválon?
Igen, ezek valóban különleges élmények voltak és valahol erre is utaltam az előbb. A természet, amelyet önmagában szent térnek tartok, vagy az ember által épített szakrális terek mindig különleges oldalát mutathatják meg a daloknak. A Fiumei Úti Sírkert, a Győri zsinagóga, a fóti Szeplőtelen fogantatás templom, vagy Torockón a hegy lábánál a Double Rise fesztiválon, a La Boum az öreg tölgy alatt – ezek mind különleges alkalmak voltak, de kiváltságos helyzetben vagyok, mert még sok mindent most nem is soroltam fel, és tényleg hihetetlen, hogy hova elvihettük már a dalainkat.
Tavaly a Vágtázó Halottkémek (amely zenekar szintén kötődik Óbudához egykori gitárosa, Molnár Lujó révén) egyik dalát is feldolgoztátok. Mesélsz egy kicsit róla, hogy hogyan jött létre ez a projekt, és milyen kapcsolat van a két zenekar között?
A zenekarunk másik énekes-dalszerzője, Czakó-Kuraly Sebestyén a VHK alapító tagjának, gitárosának, Czakó Sándornak a fia, így van egy direkt kapcsolódás is. Mi már koncerteken is játszottuk a feldolgozást, és elkezdtük a stúdiófelvételeket is, amikor Varga Balázstól meghallottuk, hogy készül egy VHK-feldolgozáslemez, szóval nagy öröm, hogy végül oda is befogadták a mi anyagunkat. Amúgy egy ideje már beszéltünk róla Sebővel, hogy egyszer jó lenne hozzányúlni egy Vágtázó Halottkémek-dalhoz, és ő küldte át nem sokkal később, hogy összetette ezt a két dalt és mennyire jól működik így. A felvételen az outro-ban pedig Czakó Sándor egy korai demójának dallamát is felhasználhattuk, ami hatalmas megtiszteltetés. Koncerten a mai napig játsszuk ezt a dalt és még mindig az egyik kedvenc pillanatom az adott fellépésen.
A Platon Karataev zenekaron kívül milyen projektekben dolgozol most, hol találkozhat veled a közönség a közeljövőben?
Vecsei H. Miklós József Attila-estjével szoktam fellépni, nagyon hálás vagyok Hasinak ezért, mert hatalmas megtapasztalás nekem mindegyik alkalom, amikor játsszuk a darabot, mindig van egy pillanat, vagy egy sor, amit viszek utána magammal. A fentebb is említett Konkoi-os projekt mellett pedig Hasival és Takács Dorina Дeva-val kezdtünk el dolgozni egy anyagon, amely még csak belülről repeszti a tojáshéjat, de talán a szakrális koncertszínház kifejezéssel írható körül legjobban. Az eddigiek alapján elmondhatatlanul lelkes vagyok, remélem jövőre ilyenkor már látható, hallható is lesz valami ebből!
