Évekkel ezelőtt nagy csinnadrattával beharangozták, hogy nagy-nagy gasztroközpont létesül Óbudán, nevezetesen a Bécsi út elején, a bevásárlóközpontban. Az óriási várakozások övezte projekt azonban szépen csendben hamvába holt – azóta valami hasonló született meg a Corvin Áruházban, bár oda a Time Out Market érkezett, kész és kiforrott koncepcióval.
Ezekhez képest viszont kevesebb felhajtással, organikusabban fejlődve, önmaguknak is időt hagyva a bevezetésekre, pár év alatt egy olyan gasztro-játszótér jött létre a Perc utca sarkán, ahol gyakorlatilag minden hangszeren játszanak. 

Azt nem kell elkezdenünk ragozni, hogy a termelői piacok újra fénykorukat élik: még a pesti belváros romkocsmáiban és parkolhatatlan kis utcáiban is piacok nőnek hétvégenként, a környékbeliek pedig kezdenek igazán rájuk kapni. Néhány kíváncsi látogatás után ugyanis rájöttek, hogy bár tény, hogy a szupermarketekben valószínűleg olcsóbban is megúszhatnák a heti nagybevásárlást, de sokkal jobban esik az étel, ha előtte kvaterkáztunk egyet azzal, aki megtermelte. Ráadásul nem romlik ránk szerdára, mert valóban harsogóan frissek az áruk és nem csak szorosan lefóliázott csomagokban, hanem akár egyesével is összeválogathatjuk a hagymáinkat és a répáinkat. A kenyereknek nemcsak hangzatos neve van, hanem tartása és beltartalmi értéke is, a sajtkóstoló mellé pedig megmutatja az árus Bimbó fotóját is a telefonján, akiknek köszönhetjük azt.
Dedikáltan biopiac eddig egy volt a városban: a mára intézménnyé vált, több néven is ismert ökopiac a Gesztenyés-kertben. Ám éppen az intézményesültségnek köszönheti azt is, hogy sokan elpártoltak tőle: az árait rengetegen tartják túlzónak, a szigorú pecséthez ragaszkodás pedig beszűkíti a termelők és a kínálat körét.
Erre a piacra járt hosszú évekig Coelho Ingeborg táplálkozási szakértő is, aki Válon 123 hektáron maga is biogazdálkodást folytat. Inge férjével, Carlos Coelho-val együtt a gasztronómia szerelmese – ahogy látni fogjuk, minden ágának. Emellett szenvedélyes piacra járó; természetes volt hát, hogy eljött az a perc, amikor szeretett volna egy olyan piacot létrehozni, ahová szíve szerint mindig járna. Inge szerint „Budapest elég nagy ahhoz, hogy több biopiac megférjen egymás mellett. Itt az árusok közvetlenül találkozhatnak a vevőikkel, akik így közvetítők nélkül, tisztességes áron juthatnak egészséges portékához. 

Ám ebből még nem következne egyenesen az, ami a BiObudát az egyik legbájosabb piaccá teszi, ahol eddig jártam. 

Mivel a hétből egy másik fejemmel vadon termett növényekből készítek delikát termékeket, így nem szimpla vásárlóként, hanem „beépülve”, árusként is teszteltem a piacot. Mondanom sem kell, egészen más hangulatát látjuk belülről, ha nem csak eljövünk vásárolni, lehetőleg társasággal, kóstolgatunk ezt-azt, iszunk egy jó kávét, aztán, ha már kezdünk nagyon fázni, hazamegyünk vagy beülünk a bisztróba, hanem reggel 6-ra érkezünk és utána szinte folyamatosan egy helyben topogunk 6-7 órát, a vásárlókkal és egymással csacsogva. Ilyenkor azért világosabban kiderül, hogy ki jó fej és ki nem.
Az árusok pedig nem azért jófejek, mert fertőző unikornisok repkednek a Goldberger gyár felett, hanem azért, mert mindenki nagyon jó a saját szakmájában, ettől pedig büszke és magabiztos, és eszébe sem jut féltékenykedni a kollégára – hiszen minek is tenné. Mindenki hivatásának tekinti azt, amit csinál. Legyen az a pék, aki mindig süt valami meglepetést is, és kínálgatja ajándékként a bevásárlás mellé, vagy az ország valószínűleg egyetlen sáfránytermesztő családja, amelynek az ősze azzal telik, hogy a családtagok a bibéket szedegetik ki a krókuszméretű virágokból, és utána fűszert készítenek belőle, majd elhivatottan magyarázzák mindenkinek újra és újra a gyógyhatásait és a felhasználási módjait. Vagy a kecskesajtos, aki egyenként mesél a kecskéiről is, miközben végigkóstoltatja velünk a teljes szortimentjét a frissektől a hosszú érlelésű keménysajtokig. Vagy a szakmájában nagyon-nagyon elmélyült biozöldség-termelő, aki mellesleg töri a magyart, vagy a forgalmazó, aki hosszú-hosszú évek alatt építette ki azokat a kapcsolatait, amelyeken keresztül egzotikus déligyümölcsöket szerez be a legeslegszebb formájukban és természetesen bio-minőségben.

Az alapítók jelenléte is meghatározója a hangulatnak: Inge egyenként és őszinte rajongással a szemében csodál végig minden árut, Carlos pedig korán reggel megrakja a tüzet, elindítja a zenét, és bepattan a kávésautóba, hogy az első kávékat személyesen főzze le a megjelenteknek.

Nem csoda hát, hogy ők és a brazil-portugál séf, André Bicalho is válogatnak innen a Cut&Barrel és az Epicurean konyhájára.
A Cut&Barrel tervezésével együtt született a koncepció, hogy azt bisztrónak szeretnék: egy nagyon-nagyon magas színvonalú és jó ár-érték arányú bisztrónak. Ez be is vált, mára kialakult a törzsközönsége, amely rajongásig szereti. Ám már akkor tudták, hogy szeretnének egy fine dining éttermet is nyitni, ami viszont sokkal nagyobb nekifutást igényel – ez lett az Epicurean.
Az epicurean szó jelentése ínyenc, vagyis olyan személy, aki nagyra értékeli a magas szintű gasztronómiai élvezeteket. A fogalom eredete Epikurosz ókori görög filozófus tanításaihoz köthető, aki szerint az élet célja az öröm megtapasztalása, de nem mértéktelenül. Az igazi „epikureánus” tehát nem öncélúan hedonista, hanem az élvezetek minőségét és tudatosságát helyezi előtérbe.
Több mint két évbe telt, mire kiforrt a koncepció, és elkészült a lenyűgöző belső tér és  az első menüsor. De még ekkor sem rendeztek nagy csinnadrattát, hanem úgynevezett soft openinggel kezdtek el működni, ami azt jelenti, hogy szépen csendben kinyitnak, egyenként hívják a vendégeket, hogy így tesztelgessék a konyha működését és a rendkívüli menüsort.

Jelentjük, a munka megérte.
Az egyik ámulatból a másikba esve azt kezdtük el számolgatni, hogy vajon hány ember dolgozik a konyhán, mert a varázslatokat látva egészen elképesztő munka látszik mögötte, anélkül, hogy egy picit is erőltetett lenne. Inkább úgy tudjuk elképzelni, mintha a kis csomagoló manók dolgoznának hátul, egy varázsgyárban – ám a konyha nyitott, így bármikor beleshetünk és beintegethetünk az ott sürgölődőknek. 

Az étterembe érkezéskor mindenkit egyenként, személyesen fogadnak, a vendégek pedig kapnak egy névre szóló beszállókártyát, amellyel megkezdhetik az utazást. A menüsor a séf személyes és szakmai életrajzát rajzolja ki:  minden országból, ahol  felnőtt, tanult, dolgozott vagy élt, elhozta azokat az alapanyagokat, amelyek a legjobban inspirálták. Tehát minden egyes fogás egy másik ország jellegzetes alapanyagait használja, de természetesen meglepő és szokatlan formában.

A fogadótérben kóstoljuk meg az első két fogást, és az első koktélt, ami természetesen lehet alkoholmentes is, de legalább olyan kifinomult, mintha a legdrágább alkoholos alapanyagokból készült volna.

Már ekkor bele lehet szédülni a látványba, az illatokba és az ízekbe, de csak ekkor kísérnek át minket a vacsora helyszínére, ami meglepően kicsi, főleg a Cut&Barrel tágasságához képest. A vezetőnk, Tüű Péter head sommelier szerint, amikor a legfeljebb harminc fős vacsoratér megtelik, akkor a kiszolgáló személyzetnek is pontos koreográfiát kell követnie, hogy ne botoljanak meg egymásban – de még ez a tánc is hozzáad az élményhez. 

Az étterem koncepcióját a „három E” jellemezi: excentrikus, exkluzív és eklektikus. „Az Epicurean nem csupán egy vacsora – ez egy történet, egy felfedezés, egy érzés” – mondja Carlos. „Minden fogás, minden pohár, minden pillanat meghívás arra, hogy valami különlegeset tapasztaljunk meg – valami szépet, valami igazán rendkívülit.”
A fogásokat nem lőjük le – a nevük a látvány, az illatok és ízek mellett keveset mondana, a menü pedig természetesen – az évszakoknak megfelelően – folyamatosan változik.
A hét, de üdvözlő, frissítő és búcsúfalatokkal együtt inkább tíz fogásos  utazásért szemmel láthatóan kisebb összeget kell fizetnünk, mint Budapest más, sok csillagos éttermeiben. Ráadásul a fogások érzésem szerint két-három falattal nagyobbak is, mint ahogy a fine diningban megszokhattuk. Igaz, nem favágásból érkeztünk a vacsorára, de ettől függetlenül tényleg senki nem marad éhes, és nem tudja elsütni a poént, hogy akkor most elmegyünk utána a McDonald’s-ba rendesen megvacsorázni.

így lett tehát teljes a Goldberger-gyár gasztrokínálata. Megtalálható itt az olcsóságáról híres áruházlánc egyik egysége, ahol a háztartási szereket érdemes beszerezni, de itt található Budapest egyik leghíresebb delikátboltjának a legrégebbi üzlete is. Létesült egy hatalmas borbolt, ami kóstolóhelyszínként és nagykereskedésként is működik, és két év alatt átrajzolta a borkereskedés piacát Budapesten.

Van ugye egy jó ár-érték arányú bisztró, ami szintén hirdetés nélkül meghódította a környéket és törzsközönséget nevelt magának, ezek kiegészítéseként pedig megnyílt a biopiac, és megnyílt a fine dining étterem.
Ha valakinek eszébe jutna még valami, ami hiányzik a palettáról, szombat délelőttönként keresse meg Ingét és Carlost!