Ez az esemény döbbentett rá arra a felelősségre, hogy nem elég folytatni a Till Ottó által teremett jó hagyományt, hanem életben kell tartani nevét, életét, eredményeit a tágabb óbudai közösségben. Nem elég az, hogy nevét olvashatják az Önkormányzat épületébe belépők a díszpolgárok sorában, nem elég a sok-sok egykori tanítvány kedves emlékeinek sora, hiszen jó részük már nyugdíjas korban van, az emlékek kopnak, majd örökre elmúlnak.
Emléktáblát helyeztünk el ezért egykori lakóházának falán. Tanítványainak, barátainak csak kis része jött el az avatásra, mert nem volt nagy hírverés. Mégis elkövettünk súlyos jogsértést, mert bizony még így is sokan eljöttek, és a köztéren gyülekezés szabályait nem tartottuk be, nem jelentettük be az eseményt a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Természetesen nem okoztunk semmiféle zavart. Bár minden gyülekezés ilyen méltóságteljes és békés lenne!
Tarlós István, aki Till Ottó nagy tisztelője, úgy fogalmazott egyszer, hogy ő volt az az ember, akit mindenki szeretett, ellensége nem volt. Ottó bácsi saját fogalmazásában így magyarázta ezt: „… alaptermészetemből fakadóan általában érdeklődöm az emberek iránt, könnyen kontaktust tudok teremteni velük (…) nyitott embernek tartom magam, sokat olvasok, képes vagyok a toleranciára, elvem a demokratizmus”. (Ifjúsági szemle 86/2. Közösség –zene által).
Till Ottó életéről
Bölcsészeti, majd zeneszerzési stúdiumok után katonazenészként a katona karmesteri pálya felé haladt ifjú korában, közben hegedű szakon szerzett oklevelet. 1953-ban kísérletképpen kezdett hegedűtanításba Békásmegyeren. Egy tanév után arról győződött meg, hogy ezen a pályán képes legjobban megvalósítani önmagát. Önként megvált a honvédségtől, és a Fővárosi Zeneiskola Szervezet 3. sz. Körzeti Zeneiskola tanára lett, majd 1962-ben igazgatóhelyettese, főleg a III. kerület ügyeivel foglalkozott.
A III. Kerületi Állami Zeneiskola alapítója volt 1968-ban. Pedagógiai és művészeti vezetőként értelmezte fő feladatait, amelyeket kezdettől fogva megfogalmazott 5 pontban:
1. Minél teljesebbé fejleszteni a tanított hangszerek választékát
2. Emelni a zenét tanuló fiatalok arányát
3. Otthont és támogatást adni a valóban önálló, alkotó, tehetséges tanároknak
4. Eleven és egységes zenélő közösséggé formálni a tanárokat és a magasabb osztályos növendékeket
5. Közönséget, aktívan befogadó, zenével élő koncerthallgatóságot nevelni Óbudán
Valóban megvalósultak a fenti célkitűzések a több, mint két évtizedes igazgatói működése nyomán:
Az induláskor meglévő 9 tanszakot 21-re növelte. A kezdeti 73 db „jelentősebb” zeneiskolai hangszer darabszáma 582-re gyarapodott, az ütőhangszeres vagy a népzenei tanszakok felvirágoztatása e nélkül elképzelhetetlen lett volna.
Till Ottó igazgatói működésének időszakában a növendékek létszáma 598 főről 1341-re nőtt, 108 növendék folytatta tanulmányait Zeneművészeti Szakközépiskolában, 45 pedig az akkori Zeneművészeti Főiskolán.
A Zeneiskola olyan eredményeket mutatott fel, amelyek túlnőttek az ország határain. Kiemelendő a hangszeres előkészítő tagozat kikísérletezése, az elismert ütőhangszeres tagozat megteremtése, a kivirult, majd önállóvá vált népzenei tagozat. A világ 29 országából 188 szakmai látogató jött a Zeneiskolába Till Ottó idején.
Elválaszthatatlan Till Ottótól és a Zeneiskolától a zenekarok működése. 1954-ben egy növendékzenekar alakult, majd szétvált korosztályok szerint, s ennek egyik mai folytatója az Óbudai Kamarazenekar.
Hagyománnyá tette Till Ottó a zenei/művészeti szaktáborokat, amelyek egyedülálló légköre, csodálatos műhelymunkája, közösségformáló ereje óriási hatással volt a növendékekre, tanárokra, zenekari tagokra.
Till Ottó különleges emberi vonásairól
Egészen kimagasló európai műveltséggel rendelkezett, amely az ismeretek birtoklásán túl magában foglalta a bölcsességet, az eszmeáramlatok önálló feldolgozását, az ítéletalkotást, valamint hihetetlen érzékenységgel és fogékonysággal is párosult.
Egyedülállóan pozitív hozzáállása volt az élet valamennyi mozzanatához, különösen a gyermekekhez és fiatalokhoz. Egyengette sok tehetséges fiatal zenei pályáját, sokan közülük túlnőtték a mestert, s ennek mindig igazán tudott örülni.
Mindenkor hirdette az igazi demokrácia és tolerancia elveit, és működési gyakorlatában meg is valósította mint tanár, igazgató, karmester.
A felsorolt különlegesen pozitív személyiségjegyek alapján Till Ottó mindig képes volt együttműködni azokkal a személyekkel és erőkkel, akik alapot és segítséget adtak tevékenységéhez. Egész életét teljességgel a zenei nevelés, a zenei közösségek ügyének szentelte. Sokan és sokféleképpen elismerték, tisztelték őt. Talán rengeteg barátjára, tisztelőjére lehetett a legbüszkébb. Számos társaság, elnökség, bizottság tagjai sorába választották. Igazán rangos kitüntetést későn kapott. Ennek oka lehetett, hogy szerénysége alapján mindig munkatársait igyekezett előtérbe állítani. Óbuda díszpolgára lett 1994-ben, és elsőként vehette át az Óbuda Kultúrájáért díjat 2004-ben. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét szintén ebben az évben kapta meg. A 75 éves születésnapján az Óbudai Kamarazenekar tagjai egy arany karmesteri pálcával ajándékozták meg hálájuk és tiszteletük kifejezéseként.
Till Ottó és az Óbudai Kamarazenekar
A zeneiskola növendékeiből 1954-ben szervezett zenekar, amelyet hamarosan a III. kerületi Úttörőház is magáénak tekintett, az évek folyamán „osztódással” szaporodott. Az évenként csatlakozó utánpótlás nagyobb volt, mint a természetes lemorzsolódás. Így alakult ki az egymásra épülő három közösség: úttörőzenekar – ifjúsági zenekar – Óbudai Kamarazenekar. Szépen záródott a kör azáltal, hogy a zeneiskola vonóstanárai közül többen, akik végighaladtak a három zenekari fokozaton, természetes gesztussal animálták tanítványaikat a zenekari tevékenység megkezdésére. Túllépett később a vonószenekari kereteken az Óbudai Kamarazenekar azáltal, hogy a fúvós tanszakok tanárai is beépültek az együttesbe legjobb növendékükkel társulva. A zenei közösség fejlődésének fontos elemének tartjuk a nyári zenekari táborokat. Kezdődött a sorozat Badacsonyban, majd Egerben, Pécsett, Sárospatakon, Kiskunhalason, Nagykőrösön voltunk. Az utóbbi évek táborai Keszthelyen, Esztergomban, Sopronban, Egerben voltak. A három fokozatú zenekari modell remekül működött, amíg Till Ottó a zeneiskola igazgatója volt. Mindenki úgy hitte, hogy Ottó bácsi a nyugdíjazása után, ha minden energiáját csak az Óbudai Kamarazenekarnak szenteli, eljön azonnal a legdicsőbb korszakunk. Azután mégis több okból visszaesés következett, majd lassan újra gyarapodott a létszám, nőtt a színvonal, jöttek az új tagok is. Ebben fontos tényező volt, hogy
Az Óbudai Kamarazenekar több, mint 500 hangversenyen részesítette a zene örömében hallgatóságát főként Óbudán, hazánkban sokfelé és külföldön is. Kiérdemelte és elnyerte az Óbuda Kultúrájáért díjat 2014-ben. Az Óbudai Kamarazenekar „házhoz hozza” a zenei élményt az óbudaiaknak: ingyenes, illetve nagyon kedvezményes áron látogathatók hangversenyei az Óbudai Társaskörben, az Óbudai Kulturális Központban, az Óbuda-Hegyvidék egyesület Táborhegyi Népházában, különböző felekezetek templomaiban. Így hozzájuthatnak az élő zene élményéhez azok is, akik nem juthatnak el a Zeneakadémia vagy a Müpa drága (természetesen magas minőségű) hangversenyeire.
Aktív és szép életéhez méltón zárult Till Ottó pályafutása is. Még igen jó testi és szellemi erőben volt, amikor leírta, hogy az Óbudai Kamarazenekar jubileumi hangversenyeinek karmestere utódaként Héja Domonkos legyen. Ő hűségesen meg is tette már 15 alkalommal, legutóbb 2016. június 13-án az Óbudai Társaskörben. Mozart „nagy” g-moll szimfóniája óriási sikert aratott.
Ottó bácsi már 2008 tavaszán Gazda Péter hegedűművész, karmester személyében megnevezte utódját az Óbudai Kamarazenekar élén, fokozatosan átadta a zenekar irányítását, ilyenkor beült a brácsaszólamba. Till Ottó utoljára 2011. április 17-én vezényelte az Óbudai Kamarazenekart. Az Egmont-nyitány hangzott el. Ez a mű volt az első és az utolsó a karmesteri működésében. Csendben itt hagyta kedves növendékeit, barátait, zenésztársait 2011 szeptemberében. Boldog lehet az az ember, akinek a temetésén ennyi könnycseppet hullatnak az itt maradottak. Gazdag örökséget hagyott ránk, ezt őrizni és fejleszteni kötelességünk. Ez eddig sikerült: számos olyan taggal gazdagodott a zenekari közösség, akik már nem ismerhették személyesen az alapító mestert, Till Ottót. Ő ezt is megfogalmazta szépen: „A kert túléli telepítőjét”.
(A szerző az Óbudai Kamarazenekar tagja)
