Hogy kezdődött az illusztrátori pályafutása? Ha jól tudom, eredetileg olasz szakra járt az egyetemen.
Két dolog érdekelt kiskoromtól, az olvasás és a rajzolás. Az anyukám eléggé szabadon hagyott engem ebben kísérletezni, ha akartam, egész nap rajzolhattam. A gimnázium után viszont egy évig Olaszországban voltam, kézenfekvőnek tűnt a bölcsészkar, ahová fel is vettek rögtön, amint hazajöttem. Csak aztán két év alatt rájöttem, hogy nem igazán nekem való. Közben megszülettek a fiaim, és úgy gondoltam, ez az utolsó lehetőség, hogy mégis megpróbáljak felvételizni az Iparművészeti Egyetemre (akkor így hívták a MOMÉ-t). Másodszorra sikerült.
Hogy csöppent a mesék világába?
Mindig is illusztrátor akartam lenni, a szeretett könyvek miatt. Elég hamar, már az ovi elején megtanultam olvasni, és nagyon szerettem a könyvekben az illusztrációkat is nézegetni, és mostani szememmel nézve elég megdöbbentő módon továbbillusztráltam (telefirkáltam) az általam kedvelt könyveket. Nem is értem, hogy hagyhatta ezt a mamám…
Hogy született az első mesekönyv, a Kismadár és Kóró?
Felkérésre csináltam a képeket, de aztán a kiadó elállt a megjelentetéstől. A képek két évig fiókban voltak, amikor szerencsémre megismertem Adélt, aki átírta a népmesét, és a kész pdf-et elküldtük néhány kiadónak. Az első a Scolar volt, és megtetszett nekik, ki is adták.
Várszegi Adéllal további két közös könyvük van, a Jakifészek és a Raptormese. Ilyen jól kiegészítik egymást?
Szerintem jól kiegészítjük egymást, főleg, hogy ez a munkakapcsolat közben párhuzamosan barátsággá is fejlődött.
Az Állatok abcje rendhagyó lapozó, az első önálló könyve?
Igen, ez is felkérésre készült: a kiadó szeretett volna egy állatos könyvet. Nekem persze nem kellett kétszer mondani, állatokat bármennyit, bármikor! A továbbiakban szabad kezet adtak, és ez lett belőle. Erre a könyvre eléggé büszke vagyok.
Hogy találtak egymásra Danny Bainnel? Az Ez nem az apu hangja című kötet három afrikai történetet mesél el, merőben más, mint az eddig ön által illusztrált állatmesék.
A Betűtészta Kiadó kért fel a könyv illusztrálására, így ismertem meg Dannyt. Azért más ez a könyv szerintem, mert eléggé megkötötte a kezem az afrikai népművészet szín- és formavilága, amit bele kellett vinnem az illusztrációkba. Sok kutatómunka is áll mögötte.
A kötet most, június 9-én kapott Szép Magyar Könyv oklevelet.
Van olyan, hogy „álomkönyv”? Amit szívesen illusztrálna, csak még nem keresték meg vele?
Persze, egy csomó, például Lázár Ervin dolgai, Poe, Andrew Lang Mafláziája, de ilyen volt Huxley-tól a Varjak is, és ez még meg is valósult! Szerencsére eddig nem kellett olyan könyvet illusztrálnom, amihez nem volt kedvem.
Munkáival nemcsak meséskönyvekben, hanem képeslapokon, kifestőkben, sőt gyerekbútorokon is találkozhatunk. Hogy bírja az iramot?
Hát, három gyerekem van, etetnem kell őket, így sokat kell dolgoznom. Nagyon örülök, hogy még az a szerencse is ért, hogy azzal kereshetek pénzt, amit szeretek csinálni.
Mostanában azért kevés időm volt bútort festeni, inkább csak barátoknak. Gyerekcsoportot is tanítottam ebben az évben illusztrációs technikákra.
A legfrissebb mesekönyve, A varjak és a csörgőkígyó Aldous Huxley, a Szép új világ írójának egyetlen gyerekkönyve. Meséljen róla egy kicsit!
Ez a szöveg régi nagy kedvencem volt, mert az a fajta humor jellemzi, amit én igazán kedvelek. Egy varjúpárról szól, akiknek a tojásait rendre ellopja egy kígyó, míg végül leleplezik, és jól megleckéztetik. Magyarul persze nem volt kiadva, de ismertem. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom illusztrálni. Törekedtem a színpaletta redukálására, nagyon örültem, hogy használhatok feketét (a varjak), és próbáltam az illusztrációkba humort csempészni. Szerintem ez egy egészen különleges könyv lett, remélem, sokan felfedezik maguknak.
Mik a jövőbeli tervek? Van új könyv a láthatáron?
Igen, készül egy böngésző, egy újabb CD–mellékletes könyv a Katáng együttes zenéjére, egy papírszínház a Csimota Kiadóval és egy újabb könyv, amit Adél írt. Remélem, néhány még idén megjelenik!
