Keresés
rovatok
séta | 2016/2017 tél
Fotó: Oláh Gergely Máté
Zeke Gyula: Ikertornyok
Római-part – kerületünk e városrészének neve sosem szólt csak úgy, a megnevezés puszta nyugalmával a fülemben, mindig is tartalmazott valamiféle révületet és nógatást, amely szellemtestemet mindegyre a múlt felé hajlítgatta, miként a részegek is csupán képzelik, hogy egyenesen állnak. Sosem voltam nagy barátja a vízi sportoknak, vonatozni is jobban szeretek, mint hajózni, és nyaralni-élni sem óhajtottam sosem a Római-parton, sokkalta inkább Pannonia valamely déli dombvidékén. Azonban Budapesten, sőt Óbudán lakom.

Önként adódnak így az életemben a Római-parti séták, amelyek során nem csupán a múltvágyamat, de a házasságomat és a kedélyemet is ápolom, miközben lángost eszem és sört iszom, mint mind a már-már érthetetlenül hosszúra nyúlt békében élő emberek. Sétálok a feleségemmel az északi összekötő vasúti hídtól a Rombusz kocsmakertig (Esterházy Péter búcsúfilmjében perceken át baktat és beszél ott), és nézem a Dunát, amely ősidők óta pergő, szürke filmszalag módjára magával vitte mind az idő képeit.

A föveny pár éve már híressé lett szabadtéri szoborpark­ját mégsem magam fedeztem fel – figyelmemet, mint máskor, inkább a még mindig jellegzetesen Római-parti vendégterek kötötték –, hanem az itt is látható felvétel készítője, Oláh Gergely Máté barátom. Ő tudatta velem azt is, hogy a műtárgyak alkotója Kánya Tamás ötvös, ez a – mint a munkáiból és a róla szóló írásokból kitetszik – roppant tehetséges, megrögzötten szerény és magának való ember. A kövekből és a folyó által elébe szállított különféle uszadékanyagokból való műépítésnek jellemző módon nincs is magyar neve – én legalábbis nem találkoztam vele, hogy (a street art térbeli ellenpontjaként) land artnak nevezett műágat valaki is megpróbálta volna magyarítani. A tükörfordítás az angol kifejezés már visszavonhatatlan meghonosodása után igen sután hatna, le sem írom itt, ám – mivel mégiscsak a Duna fövenyén vagyunk – helyt adok egy foncsoros víztükör-fordításnak: part art. Káprázatos, amit ez az ember művel. Facebook (Brrr!) oldalán különös lények és testek sokaságával fognak találkozni, amelyeket ő hívott elénk és épített meg kövekből és kavicsokból, uszadékfákból és ágakból, fűből és mohából, bogáncsból és csigákból, homokból és virágból – avagy a ritka mínuszokban: jégből.

Sosemvolt, pontosabban előttünk eddig sosem mutatkozott lényeket és tárgyakat a képzelet (és szinte a fizika) másvilágából. És persze az új formákban sokadjára elevenné váló ősi érzelmeket és vágyakat, félelmeket és szorongásokat.

Az itt látható ikertornyok ugyanúgy összeomlottak, mint a nagy vízen túliak, mint ama római múlt és persze mint Kánya Tamás munkáinak többsége. Amit nem sodort el évszakról évszakra, hónapról-hónapra az ár, azt a 2014. március eleji RTL-tudósítás nyomán láttukra odaözönlő embersokaság rongálta meg, hordta és döntötte szét. Avagy a keserű tapasztalaton okulva maga a teremtőjük, aki máig nem tekinti magát művésznek. Igaz, minden munkáját lefotózta, s reményünk szerint még sokáig terebélyesedő életműve így nem a Római-parton, hanem a világháló sűrűn zizegő elektron-terében él tovább, valameddig még. Tiszavirág-életű műveinek újabb és újabb darabjai azért ideig-óráig, egyszer-másszor tán napokig-hetekig így is megtekinthetők a Duna-parton.