Honnan kerültek a Benyó lányok Óbudára, kérdeztem Juditot, aki költőként, drámaíróként és mint műfordító is alkot.

Zalaszentgróton laktunk szüleimmel és húgaimmal 1957-ig. Anyukám postás volt, később pénzügyi előadó lett. Tőle a természet szeretetét örököltük. Apám fiatal korában akadályversenyző zsoké volt, tőle tanultam a kitartást, küzdeni tudást. Azért költöztünk Budapestre, mert édesanyám azt akarta, hogy egyetemre járjunk. A Hámán Kató Gimnáziumba jártam, aztán felvettek az ELTE-re. Hetvenháromban jöttünk Óbudára, a Szentendrei útra, szüleimmel és Ildikó testvéremmel. Éva húgom korábban elköltözött tőlünk, férjhez ment, gyerekeket nevelt. Ildikót, akit a családban Pencinek becéztünk, elsőre felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Pesten öten laktunk egy kis lakásban, Óbudán már Pencinek és nekem is lett külön szobánk.

Mivel Pencinek nem volt műterme, gyakorlatilag az életműve legnagyobb része abban a lakótelepi lakásban született, ahol a mai napig élek.

Mindig óriási küzdelem volt a megélhetés, mindent megosztottunk egymással. Rengeteget segítettek a szüleink. Pencivel is olyan szoros volt a kapcsolatunk, hogy ha eladott egy-egy pasztellt, grafikát, megosztotta velünk az árát.

Mikor dőlt el, hogy költő lesz?

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomáztam, magyar–orosz szakon. Hatvanhattól jelentek meg az első verseim az Egyetemi Lapokban. Akkor már elhatároztam, hogy költő leszek. Édesanyám is írt verseket, az egyik meg is jelent a Zalai Hírlapban.

Az egyetemen Török Endre irodalomtörténész professzor mondta először az írásaimat olvasva: „Magából lesz költő!”

Volt közös alkotásuk a testvérével?

Fiatal koromban többször modellt álltam Pencinek. Sosem voltunk gazdagok, nem tudott modelleket fizetni, és nekem is nagyon fontos volt, hogy minél többet gyakorolhasson. Később mások is felkértek erre, de nem vállaltam. Mindenben segítettem neki, kiállításokat szerveztem, írtam a műveiről, róla magáról is. Nagyon tiszteltem a művészetét.

Meg tudott élni költőként?

Nagyon nehezen. Szüleim áldozatos munkája sokat segített abban, hogy a viszontagságok, nélkülözések idején is a művészettel foglalkozhattunk. Nekem például hosszabb ideig nem volt biztos állásom, akkor is ők segítettek. Az egyetem után idegenvezetőként dolgoztam az IBUSZ-nál és a COOPTURIST-nál. Tolmácsként – oroszul és németül – művészeti intézményekben kaptam feladatokat.

Közben persze a költészet mindennél fontosabb volt számomra.

A magányos alkotói utat választottam, nem csatlakoztam egyik irodalmi csoporthoz sem. Azt viszont megtiszteltetésnek tartom, hogy 2004-óta a Magyar Írók Szövetsége Költői Szakosztályának tagja vagyok.

Régi barátom és tanítómesterem, Dr. Csűrös Miklós irodalomtörténész, akivel egy évfolyamra jártam az ELTE Bölcsészettudományi Karán sokat törődött verseimmel. Tőle a kritikát is szívesen fogadtam, a szigorúsága is fontos volt számomra. Őt tavaly vesztettük el.

Kihez érzi magát közel az óbudai művészek közül?

Az óbudai költők közül Gyimesi Lászlót ismerem leginkább. Ő vezette be költői estemet a Békásmegyeri Közösségi Házban 2009-ben, és három év múlva részt vett Csillaghegyen a Csillagdélután című esten is. A szerelem zarándokai című verses könyvemet mutattuk be akkor, amely interneten jelent meg. A kerületben élő festőművészek közül többen eljöttek húgom, Benyó Ildikó grafikusművész emlékkiállítására is. Tenk László és Turcsán Miklós is tisztelik és szeretik húgom alkotásait. Penci 2011 februárjában halt meg. Első emlékkiállítását Dr. Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg az Óbudai Művelődési Központban 2011. november 25-én.

Testvérem műveit sok múzeum és magángyűjtemény őrzi, és természetesen otthon is van néhány kedves képem, amiket nekem ajándékozott.

Zalában sem felejtették el Pencit, 2012-ben a Göcseji Múzeumban rendeztek emlékkiállítást műveiből Zalaegerszegen. Ildikó idén novemberben lenne hetven éves. A születésnapjára tervezünk egy kis kamarakiállítást Óbudán.

Most milyen műfajban dolgozik?

Évek óta egyfelvonásos lírai drámákat írok, ebben a formában fejezem ki a gondolataimat. A legújabb egyfelvonásosom a Vince testvér című darab, amely a fiatal szerzetesek világában játszódik. A szerzetesi életről, a böjtölésről, illetve egy novíciusban végbemenő lelki folyamatokról szól. A szerzetesi lét fájdalma foglalkoztat. Több interneten megjelent színművem van, melyek az Olympus Mons I–II. című gyűjteményben olvashatóak, de azzal már nem tudtam foglalkozni, hogy színpadra is vigyem őket. A gondolataim megfogalmazása volt számomra fontos. Többségükben egyfelvonásos, vizuális, filozofikus darabok –  talán majd lesz rendező, aki felfedezi őket.

Nagyon foglalkoztat a keleti filozófia is. Lao Ce könyvét tavaly ősszel olvastam. Konfuciuszt természetesen már régóta ismerem, de nem volt rám ekkora hatással.

Lao Ce azt mondja, hogy ismerd meg önmagad, és megismered az egész világot. Nagyon fontos gondolatok, megújítják a lelkesedésemet a filozófia iránt. Imádom Hegelt, Pascal is a kedvenceim közé tartozik, de mondhatnám Herakleitoszt is. Dolgozom, alkotok, sok írói tervem van.

Miféle titkok, milyen szenvedélyek?

– Pencinek –

Miféle titkok

milyen szenvedélyek

sorvasztják el az időt,

minden nappal elrobog

mellettünk az életünk –

csak ne legyen késő

megbocsátani,

csak ne legyen késő!

Miféle titkok,

szenvedélyek, bánat,

vésődnek bele testünkbe?

Uram, teremtő,

ki teremtetted a világot,

hallgass meg!

(Benyó Judit Olympus Mons I–II. című drámagyűjteménye a www.mek.oszk.hu internetes címen található, a Szerelem-madár kötetben összegyűjtött versei pedig a www.bookandwalk.hu oldalon is elérhetőek.)