Biztosan léteznek pontos statisztikákkal alátámasztható szociológiai vizsgálatok arról, hogy milyenek a mai magyar harmincas diplomás férfinemzedék lakhatási és munkalehetőségei, és milyen diplomás elhelyezkedési ráta vonatkozik a vidékről a fővárosba került értelmiségiekre és arról is, hogy milyenek az alkoholfogyasztási szokásaik. Sőt, biztosan arra is van tudományos magyarázat, hogyan írható le pszichológiai szakzsargonnal ennek a generációnak a köznyelvbe átszűrődött „kötődési problémája”, vagyis hogyan keresnek társat, és miért is megy ez olyan nehezen. Miért olyan nehéz az, hogy a kiszemelt lánnyal kialakulhasson a valódi összetartozás, főleg ha mindkét félben van erre kézzelfogható igény? A színpadon kibontakozó monodráma sajátossága, hogy szerethető főhőse, a harmincas évei első felében járó Fecske becenevű férfi közel kerül a nézőhöz, és a kapunyitási pánikot összetett és árnyalt módon mutatja meg. A történetnek érdekfeszítő a mikrovilága is, ugyanis Fecske egy call center (értékesítési céllal létesített telefonközpont) monoton légkörében dolgozik, és többek között borotvákat próbál eladni az ügyfeleinek. Okos, életrevaló karakter, akinek sármját és humorát értékelik a lányok, hiába volt mindig is félénk szemüveges srác.
A színházi tér egy albérletbelső hű mása, konyhapulttal, egy ágynak nevezhető matraccal, egy hűtőszekrénnyel és néhány kukával. Itt találjuk alvás közben Fecskét, akit telefonja ébresztő csengője kelt fel a történet kezdetén.
Fecske, vagyis Kárpáti Barnabás színészi alakítását élvezhetjük a monodrámában, aki egy, a regény szépirodalmi jellegét megőrző szövegfolyamot mond el. Az előadó bábművészi tehetségéről is bizonyságot ad, ugyanis nincsenek valódi színészpartnerei, és a tárgyak megmozgatása adja a többi karakter jelenlétét. Így például egy hajsütővas az Üdvöske nevű, érte rajongó kolleganő szereplő, egy sárga műanyag kacsa a rettegett nagyfőnök, az Őrmester, és a sok ivást jelképező sörösdobozok és poharak is meg-megszemélyesítenek egy-egy munkatársat. Apropó, ivás! A főhősünk valószínűleg komoly alkoholfüggőséggel küzd, magánya elől folyamatosan az alkoholhoz menekül, sokat is beszél erről. A színészi játék egyik bravúrja, hogy a színpadon sok folyadékot kell elfogyasztani az átlagoshoz képest nagyobb szövegmennyiség kísérőjeként. Az alkoholizmus apotheózisa, és nem a káros hatása az, ahogy Fecske értékeli szenvedélyét, mégis látjuk, mennyire önsorsrontó, amit tesz. Mi, nézők egyre frusztráltabbak leszünk a rengeteg üres üveg láttán és a lenyelt kortyoktól, ami a mimézis hatására a nézőben is szinte spicces érzést vált ki. A regényben elhangzik egy olyan mondat, amelyben az egyik szereplő rákérdez arra, hogy Fecske nem iszik-e egy kicsit sokat, az objektív nézőpontot a színházi változatban azonban csak mi, nézők tudjuk meghatározni. Fecske telemarketinges ügynöki tevékenységhez meglepő módon ragaszkodik, például Hubertusz nevű munkatársával afféle barátságot is ápol, az ivásban mindenesetre remek cimborák.
Az előadásnak vannak azonosulásra lehetőséget adó nagy pillanatai, és van szarkasztikus, tragikomikus éle. A színpadon valódi hűtőszekrényt és mikrohullámú sütőt látunk, amiben a hős egy több napos mirelit pizzát melegít, amin a párizsit és a reszelt sajtot az agglegények gyakorlott mozdulatával igazítja el – búg és csenget az áramra kötött mikró –, sok ketchuppal megöntözi, és hamm bekapja, miközben egy olyan monológot mond el az álláskeresés hiábavaló groteszk világáról, ami ismét csak színészi bravúr Kárpáti Barnabástól. Ugyanis miközben valódi mivoltában habzsolja be az ételt, amelyről szertefröcsög a paradicsomszósz, és többek között leeszi fehér pólóját is, tökéletesen mondja el a bonyolult álláskereső szöveg felszínes és klisés szófordulatait: legyél proaktív, tehát legyél kezdeményező, jó kommunikációs készséggel rendelkező, csapatjátékos és legyen jó nyelvi készséged, stb. Kárpáti Barnabás arcmimikája nagyon sokféle és kifejező, ebben a dühös evésben benne van a magatehetetlen kétségbeesés.
„Nem ártana szétnéznem az álláshirdetések között sem, de már most elmegy a kedvem az elvárásoktól. Legalább öt év releváns szakmai tapasztalat, legalább két idegen nyelv magas szintű ismerete szóban és írásban, a közösségi média magabiztos használata, vezetői engedély. Pozitív hozzáállás, csapatjátékos attitűd, ügyfélbarát szemlélet.”
Miért van az, hogy Üdvöske, akivel a kölcsönös a szimpátia, nem kell neki, de a paranoid vörös hajú démon, Madléna, aki minden fiút az ujja köré csavar, mégis magába bolondítja? A regény és az előadás pozitív végkicsengése szerint egy Jusztina nevű lány talán feloldja majd Fecske elköteleződéstől való félelmét, de addig még hosszú az út.
Az előadás a szünetmenedzser álomleírásával kezdődik – Fecske egy igazi romantikus, álmodozó és álmokat megélő lélek –, a munkahelyi valóság stilizálásaként Fecske azt álmodja, hogy ő azokért a tízpercekért felel, amelyek megszakítják a monoton telefonálást a munkahelyi udvaron, ahol a hamutartót úgy állják körbe, mint egy szeánsz kegytárgyát, az automata kávé műanyag poharát szorongatva. „Azt álmodtam, hogy előléptettek. Kineveztek szünetmenedzsernek. Pontosabban én neveztem ki saját magamat. […] Mindössze annyi volt a feladatom, hogy az értékesítőket szünetre küldjem. Mindig is azt akartam, hogy legyen hatalmam, de ne legyen felelősségem. […] A szünetmenedzser nem főnök, de nem is beosztott. Nem lehet kirúgni, mert a saját maga főnöke. […] A szünetmendzser pozíciója egy nem létező pozíció. Ezért aztán ő maga sem létezik.” Az utolsó kép az előadásban pedig egy balatoni kaland leírása, ugyanis Fecske költői fantáziája és szabadságvágya végül érvényesül, azt sejtetve, hogy talán mégis csak megtalálja lelki békéjét, és előbb-utóbb a valódi boldogulás esélyét. „Gyerekkoromban órákig feküdtem egy matracon, és hagytam, hogy ringassanak a hullámok. A sejtjeim nem felejtették el, milyen érzés a vízen ringatózni, beléjük ivódott a hullámzás, és este az üdülőben, mielőtt elaludtam volna, néhány percig úgy éreztem, hogy a heverő helyett még mindig a matracon fekszem, és a Balaton hullámzik alattam.”
Mit tesz a kíváncsi színikritikus? Elolvassa az egyébként a színház előterében is megvásárolható, regényt, Szarka Károly sárga borítású háromszáz oldalas, 2021-ben megjelent kötetét.
Az adaptáció a regény szövegből válogatott részek egységéből jött létre – ráismerünk a mondatokra, és aha-élményként tekintünk a felismerések sorozatára – ez benne volt, ez nem volt benne. Az ilyen azonosítási lehetőség elmélyült dramaturgi munka eredményeként lehetséges, hiszen alapos és mély szöveggondozási előzmény szükséges ahhoz, hogy egyértelműen felismerhető és elkülöníthető tételmondatokra leljünk. A színpadi változatban egyáltalán nem találunk utalást Fecske családjára, a regényszövegből viszont kiderül, hogy szülei és testvére vidéken élnek, és erejük felett támogatják a fővárosban szerencsét próbáló gyerekük boldogulását. Az, hogy a színházi változat a családi hátteret nem említi, gyökértelenebbé formálja a főhős sorsát. Az, hogy tulajdonképpen van családja, azonban az semmiféle valódi támaszt nem jelent sem érzelmileg, sem egzisztenciálisan, a felnőtté válás kálváriájának egyik fokmérője.
Az egzisztenciális bizonytalanság, a sehova nem tartozás érzése Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című 2014-es közérzetfilmjével mutat párhuzamot.
Őszintén és rétegzetten mutatja meg, hogy milyen támasz és kapaszkodó nélkül elindulni. Itt és most egy első generációs értelmiségi pálya meg nem valósulása bontakozik ki. Szellemi tevékenység híján a pénzkeresés kényszerének szorításában az egyetlen cél a havi lakhatás összegének megteremtése. Más kérdés, hogy az alkohol nem olcsó mulatság. Még szerencse, hogy Fecske esetében a fantázia szárnyalni kezd, a költői én kiszabadul, és előre tud lépni, mindenesetre felmond a munkahelyén, a call centerben, és bízni lehet abban, hogy az alkoholproblémáját is majd leküzdi valahogy.
A jól sikerült színházi rendezés hatásosan fejezi ki a regény világának életérzését. Az albérlet könnyen hordozható díszlet, ami a darab utaztatását is megkönnyíti. Egyben kiválóan alkalmas arra, hogy a munkahelyi jeleneteket vagy akár a monológok elvonatkoztatott leírásainak is hátteret biztosítson, amire világítással és más színházi eszközzel segít rá a fiatal és kreatív alkotógárda. Braun Barna rendező mellett, aki a regény írójával, Szarka Károllyal együtt a szövegkönyvért is felel, Tóth Barbara asszisztenst és a díszlettervező Braun Benjamint is dicséret illeti. A tapsot igazán megérdemelték, amiért bevontak minket ebbe a világba. Remek színészi alakítást láttunk költői magasságokba emelkedő szöveggel, és megismerhettük Szarka Károly írói világát is, ami humoros és érzékenyen tapint rá saját generációja megoldatlan egzisztenciális problémájára.
Az előadás premierje 2025 májusában volt. A kritika a Térszínház 2026. január 27-i előadása alapján készült.
