Mi az előzménye annak, hogy filmkészítésbe kezdtél?
Sok szakmát műveltem eddig, mindig beépítve az előzőek tapasztalatait a következőkbe. A médiareklám- és marketingkommunikáció világában sok évet eltöltöttem, a Magyar Reklámszövetség elnökségi tagja is voltam. Szeretem a technológiai kihívásokat, a kreatív és úttörő tevékenységeket. Álltam olyan cég élén, amely a monitorok köztereken való elhelyezésével foglalkozott, vagyis bevezetett egy új médiumot az országba. Ennek egyfajta szakértőjévé váltam, konferenciákon adtam elő. Full service ügynökséggel reklámfilmeket is készítettünk, teljes kampányokat vezényeltünk le, és így a gyártás, a mozgókép területén sok tapasztalatot gyűjtöttem.
Az elmúlt években szabadúszó újságíróként különböző orgánumokba legalább száz interjút készítettem. Mindeközben megtanultam ráhangolódni az interjúalanyokra. Ez mind része volt annak, hogy eljussak a filmkészítéshez.
Mi adta az utolsó lökést?
Öt évvel ezelőtt, 2020-ban már a Korda Filmstúdiónak dolgoztam – ez a mai napig tart –, PR-kommunikációs tanácsadó, szóvivő szerepben. Az igazgatóval, Rajnai György barátommal, aki sajnos tavaly elhunyt, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha saját gyártású produkciót is fejlesztene a stúdió. Kiírtunk egy sorozatpályázatot, amire sok pályamű érkezett. Az a szituáció engem is megihletett, és egy vendéglátásban dolgozó barátommal folytatott beszélgetés hatására a romkocsmák világával és kialakulásával kezdtem foglalkozni, amiről addig senki sem készített dokumentumfilmet. Megírtam egy olyan film szinopszisát, amely feldolgozza ezt a harminc éves izgalmas történetet. Nem voltak rendezői ambícióim, megelégedtem volna a kreatív produceri szereppel, mégis úgy hozta a sors, hogy helyenként kényszerből, de előbbre kellett lépnem, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy én vagyok a rendező. Elkészült egy ötepizódos websorozat, ami komoly nézettséget hozott a YouTube-on. Aztán támogatói oldalról érkezett egy felkérés, hogy készítsünk mozifilm-változatot is. Sipos Bencének, aki már a sorozatban is mellettem dolgozott, átadtuk a rendezés lehetőségét. Egyrészről, mert úrrá lett rajtam a kreatív válság, másrészről, mert addigra megfogalmazódott bennem a Fesztiválország alapgondolata, ami sok szempontból a romkocsmák világából következett.
Megnézve egymás után a három alkotást, egyértelművé vált, hogy a romkocsmák alapítói és a fesztiválszervezők sokszor személyükben is ugyanazok. Mintha egy jelenséget vizsgáltál volna több oldalról. Tudatos volt ez a lépés? Értek meglepetések?
Az 1990-es és a 2000-es években ez a két világ összefüggött, hiszen ez egy kis ország, ennek a kultúrának, ennek a területnek a képviselői átjártak a két terület között. Ahogy a Sirály nevű romkocsmából nőtt ki a Bánkitó Fesztivál, központi szerepben Schönberger Ádámmal, a Kolorádó Fesztivál főszervezője, Manek Gábor egyben a Központ, a Turbina és a Toldi romkocsmák létrehozásában is fontos szerepet vállalt, még ha az ő történetszála végül nem is került be a végső filmváltozatba. Nagy meglepetések nem értek, inkább abban kaptam megerősítést, amit addig is sejtettem, hogy ezek az emberek milyen tisztelettel beszélnek egymásról, milyen mély barátság fűzi őket össze, hogy összefognak egymással, hogy a konfliktusok ellenére is egymás szemébe tudnak nézni ennyi év után is.
Eltelt harminc év, és itt a bizonyíték: létrehoztak valamit a semmiből, mert volt bátorságuk – számomra ez az egyik legfontosabb üzenete ezeknek a filmeknek. A Sziget Fesztivál körüli, 2025-ös történések is ezt igazolják vissza, ami már nem kerülhetett bele a filmbe. Annak ellenére, hogy Gerendai Károly évekkel ezelőtt túladott rajta, most, hogy bajba került a fesztivál, mert a külföldi tulajdonos megszüntetné, szolgálatba helyezi magát még akkor is, ha nem tudja garantálni, hogy fenntartható. Lényegében misszióból küzd érte. Most már ki lehet mondani, mert árulják a jegyeket, hogy lesz 2025-ben is Sziget Fesztivál.
Szintén tanulságos az az ív, ami kirajzolódik, hogy akár a romkocsmákat, akár a fesztiválokat tekintve baráti társaságok összejöveteleiből több százezres látogatottságú üzleti vállalkozásokká alakultak ezek az események.
Ne felejtsük el, hogy ez egy fejlődési folyamat, a szereplők fokozatosan, a saját bőrükön tanulták meg a fortélyokat. Minden, ami alternatív vagy underground, az előbb-utóbb mainstreammé válik, ez természetes. Miért várjuk el bárkitől is azt, hogy ingyen, misszióból nyújtsanak több százezer embernek szolgáltatást? Miért lenne jó az bárkinek is, hogy a Sziget Fesztivál veszteséges legyen, mint az első két évében volt? És ugyanez vonatkozik a többi fesztiválra is. A változás természetes folyamat, átalakultak a kulturális fogyasztási szokások, új generációk léptek be, más a társadalmi és a gazdasági környezet. A zenei ízlés is változik, a punk, metál, jazz mellett egyre nagyobb teret nyer a hip-hop a fiatalok körében. Úgy érzik, hogy így tudják magukat kifejezni. A fesztivál szféra is átalakul, aminek vannak vesztesei és győztesei, egyesek megszűnnek és újak jönnek létre.
Ez talán fogyasztói oldalról még nem érzékelhető, de a fesztiválokat összefogó szakmai szervezetek tisztában vannak ezzel, gondolkodnak a lehetőségeken. Azt én is érzékeltem, és be is mutatom a filmben, hogy sok kisebb szubkultúrát, kisebb közösséget bemutató fesztivál alakult az elmúlt években, alkalmazkodva a mai fiatalok igényeihez. Ugyanúgy a romkocsmák világa is átalakult, a generációk egymásnak adják át a helyüket, saját képükre formált kulturális tereket hoznak létre. Emellett megmaradt néhány zászlóshajó, a fesztiválok közül a Sziget, a Művészetek Völgye, míg a romkocsmák közül a Szimpla.
A Fesztiválország a kínálatról átfogó képet mutat, amit egy fesztiváltérkép jelképez a film vége felé, de minden rendezvényt – a Magyar Fesztivál Szövetség 186 fesztivált tart számon –, nem tudott bemutatni. Mi volt a szelektálás és a dramaturgia elve?
Teljességre törekedtünk, de van az információmennyiségnek, a szereplők számának és a büdzsének egy maximuma, amit még elbír egy másfél órás dokumentumfilm. Így sok mindent el kellett engedni a több száz órányi forgatott anyagból. A nagy, kihagyhatatlan fesztiválok, a megalapozó nagy rendezvények bemutatása elengedhetetlen volt. Szükség volt főszereplőkre, ők vissza-visszatérnek a film során. A hasonló rendező elv szerint működőket nem ismételtem, bemutattam szubkultúrákat, hogy látszódjon a sokszínűség. Vannak ennek vesztesei, de meg szokták érteni az érveimet. Például a filmmel Debrecenbe is meghívtak, és muszáj volt azzal kezdeni a közönségtalálkozót, hogy a Campus Fesztivál a VOLT Fesztivállal és a SopronFesttel való formai egyezése (mindkettő városi fesztivál) miatt nem tudott bekerülni. Egy sorozatban van idő kifejteni részleteket. A mozifilm kilencven perc, ott el kell dönteni, hogy mennyi információ fér el, mit akarok üzenni. Fontos, hogy ne legyen unalmas, hanem szórakoztató legyen. Ennek megfelelően kellett átgondolnom a dramaturgiát. Vállalom, hogy elsősorban azt akartam hangsúlyozni a Fesztiválországgal, hogy mit adott az a gazdag kínálat, ami az elmúlt harminc évben létrejött e téren. Ennek a filmnek az az üzenete, hogy a fesztiválkultúra a magyar embereknek alapvetően jót hozott, Magyarország fiataljai a fesztiválokon élték meg leginkább a szabadságot.
Elfogadom azt, hogy a dokumentumfilmnek van olyan típusa, amelyik keresi a társadalmi problémákat, feszegeti a negatív hatásokat, hogy szembesítsen azokkal. Erre is nagy szükség van, de én másképp működöm, az én üzenetem az értékteremtő emberekről szól, akik valamit tettek a közösségért.
Aki nem ismeri közelről ezt a világot, gondolhatja azt, hogy a bulizás, a függést okozó szerek, az alkohol, a drog „megrontják” a fiatalokat. A filmben látunk magukból kikelő szereplőket és látunk kulturáltan borozgató egyéneket is.
A fesztiválokon számtalan kulturális megnyilvánulással találkozunk, ez egyfajta hungarikum. A most már Bulinegyednek hívott belvárosi terület, ahol a romkocsmák legtöbbje található, az ország GDP-termelésében is jelentős növekedést hoz, nem beszélve a nagy fesztiválok milliós látogatottságáról. Akárhonnan nézzük, ezek sikertörténetek. Nézzünk ki egy hétvégén Budapest utcáira, mit látunk. Az emberek isznak. Az sztereotípia, hogy a fesztivál az alkoholfogyasztás oka. Más kérdés és globális társadalmi probléma, hogy miért menekülnek az emberek az alkoholhoz, de álszentség ezt a felelősséget bármelyik fesztiválszervezőre hárítani. Ráadásul ezek a fesztiválok az elfogadás és az esélyegyenlőség megteremtésének terei is. Sok helyen egészségügyi szűréseket végeznek, felvilágosító ambulanciák települnek ki. A drogot civil ruhás rendőrök figyelik, nagyobb a szigor, mint az utcákon.
Filmkészítői szemléletedből pozitív hozzáállás és produceri gondolkodásmód érződik, és nem a filmes szakma általános rossz hangulata a pénztelenség miatt. Így is lehet független filmet készíteni, ráadásul néhány év alatt?
Rajnai Györggyel szándékosan olyan populáris témát választottunk, amiről tudtuk, hogy a kulturális szcéna egy szegmensét fedi le, és mellé fognak állni támogató brandek. Így született meg a romkocsmákról szóló sorozat, majd a mozifilm. Nagy szerencsém van abban, hogy Sümeghy Claudia producerrel – a JUNO11 gyártó cég vezetőjével, akivel a Fesztiválországot készítettük –, hasonló a szemléletünk. Ritka az, hogy aki a filmet rendezi, az pénzt is tud szerezni hozzá. A korábbi szakmáimból is következik, hogy tudok vállalkozóként gondolkodni. A magyar filmes szakma ahhoz szokott hozzá, és elkényelmesedett benne, hogy van egy állami kassza, oda lehet járulni az adófizetők pénzéért. Tőlünk nyugatabbra egy producer a forgatókönyv alapján dönti el, hogy elkészít egy filmet, és ahhoz teremti meg a forrásokat. Lehívja az állami pályázatokon keresztül elérhető összegeket is, de nem kizárólagosan, sőt, alapvetően piaci logikával gondolkodik, kockáztat, és kalkulál, hogyan térülhetne meg a befektetése. Az összhangot kell megtalálni a kulturális érték és a szponzoráció között. Az pedig felgyorsította a folyamatot, hogy mind a három esetben kész koncepcióval álltam elő, az előkutatást megsürgetve, nehogy aktualitását veszítse a téma.
Milyennek látod a munkafolyamatot, sikeres lett a produktum?
Mindig csapatban gondolkodom, nem hiszek az egyszemélyes, diktátori mentalitásban. Rengeteget tett hozzá a filmhez a Sümeghy Claudia producer és Topolánszky Tamás Iván társrendező-producer házaspár, Németh Viktor operatőr és Márton Dániel vágó (a Ricsárdgír zenekar énekese), ahogy a JUNO11 teljes munkaközössége. Csapatszellem, kölcsönös tisztelet jellemzi őket, mindenki tudja a dolgát, és azt szeretné, hogy az együttműködésből szerelemgyerek szülessen. A csapatmunka igénye tudatos a részemről, hiszen ha mindenki úgy érzi, hogy köze van a produktumhoz, akkor tudja igazán képviselni a filmet a marketingkommunikáció során.
Több ezren megnézték a filmet, persze örültünk volna többnek is. De akik eljöttek a közönségtalálkozókra, pozitív értelemben csalódtak, és megköszönték, hogy nosztalgikus élményeiket újraélhették. Katartikus élménnyel, mosolygós arccal mentek ki a moziteremből. Két hónap alatt számos közönségtalálkozóval egybekötött vetítést tartottunk Debrecen, Sopron, Pécs, Székesfehérvár, Kecskemét, Miskolc, Szolnok, Veszprém, Nagyvárad, Kolozsvár és Budapest filmszínházaiban, a Music Hungary konferenciára is bekerült a Fesztiválország mint fontos film a zeneiparról. Ha a film üzenete átment, akkor nekem teljesült a misszióm.
Hogyan kötődsz Budapesthez? Milyen terveid vannak?
Budapesten születtem, nem is akarok elmenni innen. A belvárosban nőttem fel, majd sokáig Zuglóhoz kötött a családom. Szeretem Budapestet, boldog vagyok, ha bármilyen formában, legyen az mozgókép vagy szöveg, mesélhetek róla, ha abból, amit kaptam tőle, vissza tudok adni. Érdekel, hogy a városi szövetbe hogyan kapcsolódnak be az emberek. A Romokból című filmben ennek mélységét is meg tudtam mutatni, hiszen azokon az utcaköveken, ahol most buliznak az emberek, ott borzalmas tragédiák történtek a II. világháború alatt, hiszen az a zsidónegyed. Meg szerettem volna mutatni azt, hogy a leszármazottak hogyan próbálják felülírni a gyászt, és a jelenben jól érezni magukat, nem elfelejtve a hagyományokat. Sokan nem is gondolnák, hogy a romkocsma-alapítóknak ez is fontos szempont volt.
Több ötletem is alakult az elmúlt években, ebből egy zenészről készítendő portréfilm körvonalai rajzolódnak ki leginkább, ennek már a fejlesztése is elindult a JUNO11-gyel közösen. Az írás is, úgy látszik, visszatér az életembe, amit a romkocsmáknak köszönhetek. Budapest Főváros kiad egy könyvet az alternatív Budapestről, és ebben vállaltam a romkocsmák fejezetének megírását. Úgy érzem, most visszatalálok az íráshoz, ami az Óbudai Anziksszal kezdődött. Két és fél évig éltem Óbudán, megtetszett az óbudai kulturális hangulat és nagyon örültem, hogy az Anziksz szerzőjének fogadott. Rajnai Györggyel itt, az Esernyős teraszán fogalmaztuk meg azt, hogy vágjunk bele a Romkocsma-sorozatba, és azzal, hogy november 27-én a Fő téri Esernyősben levetítették a Fesztiválországot, és Gerendai Károllyal beszélgettünk a Sziget Fesztivál keletkezéséről, egy kicsit olyan, mintha visszatértem volna.
A Romokból című websorozat a YouTube-csatornán, a Romokból című film az Indavideón megnézhető. A Fesztiválország is hamarosan érkezik valamelyik streaming csatornán.
