A címlapon szereplő műved, a Türkiz együttállás 2022-ben készült. Mi foglalkoztatott e kép megalkotása közben?
Ez a festmény a Fonódások sorozat egy darabja, amelynek festékpöttyökből felépülő alsó rétege kozmikus hatást kelt. Intenzitását egyrészt a rétegzettsége, másrészt az egymás mellé helyezett színek vibrálása adja. Erre kerültek rá a játékos formáim, amelyekre úgy tekintek, mintha különféle csillagképeket rajzolnának ki.
A kép befogadása azonban attól is izgalmas lesz, hogy nincs olyan pont, amire a néző fókuszálhatna, mivel a háttér az éles, az elé kerülő vonalak pedig elmosódott hatást keltenek.
Hogyan alakulnak a sorozataid?
Mindig van szabályszerűség vagy logika, amelynek mentén építem az adott sorozat kompozícióit, azonban mivel sokat kísérletezem, a rengeteg vázlat, amit készítek, gyakran új ablakot nyit a már bejáratott metódus továbbfejlesztésére vagy az attól való elmozdulásra. Nagyjából úgy kell ezt elképzelni, mint amikor megvan a jól bejáratott recepted, de egy idő után kedved támad kicsit másképp elkészíteni egy ételt.
A legújabb sorozatod, a Jóslat január 31-től lesz látható a Faur Zsófi Galériában. A Fonódásokhoz képest milyen differenciákat mutat fel ez a széria?
Ha egymás mellé helyezzük az egyes sorozatokat, akkor látszik, hogy a tektonikus, tömegszerű jellegből fokozatosan eljutnak egy szétbomló formarendig, a Jóslat már olyan kompozíciókat jelöl, ahol az all-over felületek dominálnak, míg a Fonódásokban a vonalak egy láthatatlan, mégis érzékelhető belső mag köré szerveződtek. Egyszer azonban ez a struktúra túlfeszítette magát, így a Jóslatnál az elemek már elkezdtek kifelé rajzani, a keret peremei felé, szétterjedtek, és gyakran olyan hatást keltenek, mintha a vászon szélén túl a végtelenben folytatódnának.
A vonalak pedig organikus formákká fejlődtek.
A formáimnak is megvan az evolúciója: a korábbi lakk képeimen az amorf, biomorf sejtekre, organizmusokra emlékeztető foltok az elmozdulás hatására felvettek valamilyen formát, nyúlánkká váltak. De ez a folyamat parallel az élővilág fejlődésével: az egysejtűek is a mozgás miatt kezdtek el formálódni. A saját elemeim egyediségéhez is ragaszkodom: azért nem is használok plottervágót, mert úgy gondolom, hogy az apró pontatlanságaikkal, a kis hibáikkal lesznek a sajátjaim. Az új sorozatnál pedig sokat filóztam azon, hogy mitől lehetnének még inkább rám jellemzők, végül negyvenhét darabot vágtam belőlük, ami az éveim számát jelölte, így a múltam egy-egy darabkájaként tekintek rájuk. Ezután ezeket puzzle-szerűen kezdtem el felrakosgatni a kompozíciókra, hogy végül totális látvánnyá álljanak össze.
E festményeknél a formák elsőre kavalkádszerű érzeteket keltenek a nézőben, idővel azonban mégis harmonikus kompozícióvá állnak össze. Hogyan éred ezt el?
Folyamatos párbeszédben vagyok az adott képpel, figyelek arra, hogy mit igényel a fejlődő kompozíció. Először mindig három-négy forma egységét keresem, ha azok között létrejön egy erős koherencia vagy stabilitás, akkor ez a struktúra vázszerkezetként tud működni. Ehhez az alaphoz lehet azután a többi elemet pakolgatni úgy, hogy olykor harmonizáljon azzal vagy épp kibillentse azt a nyugalmi pozíciójából.
Miért Jóslat a sorozat címe?
A mostani formáimnak van egy erős jelszerűsége, a néző úgy érezheti, mintha ezek a kompozíciók megfejtésre váró üzenetek lennének. A képalkotási metódust pedig úgy képzeltem el, mint amikor a sámán csontokat és egyéb leleteket véletlenszerűen kidob a homokba, hogy abból kiolvassa a jelentést.
Ezekkel a formákkal édesapád, Romvári János munkásságához is kapcsolódsz.
Apu installációi az archetipikus-mitikus emlékezet stimulálását célozták, egy már elveszített szakrális-auratikus teret mutattak fel, amelyben gyakran megjelentek ezek az írásjelszerű elemek, amelyek megfejtésre váró konstellációkba rendeződve mutatkoztak meg a művekben. Apa mindig valamilyen kultúrkör valós jeleit ötvözte a saját gondolataival, az elemek végül üzenetté álltak össze. Már gyerekként is nagy hatással voltak rám ezek a formák, időutazásként éltem meg a velük való találkozást, most pedig valahogyan a mélyről előhívódtak ezek az emlékek és formálták a képeimet.
Bár erősen narratívak a képeid, többféle olvasatot is megengednek, a formák mikro- és makroszinten is értelmezhetők.
A műveim alapvetően a saját megéléseim érzelmi térképe, azonban fontos, hogy mindig hagyjak teret a nézőnek, hogy a kompozíción belüli bolyongás során megtalálja a saját értelmezéseit. Szerintem pont emiatt lehet elérni, hogy a befogadó időt töltsön a képeim előtt: mert azok olyanok, mint a képrejtvények, amelyekből aztán mindenki kiolvashatja az egyéni történetét.
A képeid folyamatosan billegnek az analitikusság és az organikusság között, ez mennyire tudatos?
Mivel a világban zajló jelenségek engem is folyamatosan formálnak, érzelmileg hatnak rám, ezért a kompozícióim sem tudnak megmaradni a hideg kiszámítottság határán belül. De én is ilyen vagyok: egyszerre tűnök nyugodtnak, rendezettnek és következetesnek, valójában azonban folytonos mozgásban létezem, nyüzsgő és komolytalan is vagyok. A vázlataimból is látod, hogy teli vagyok gondolatokkal, ötletekkel, mindig izgat valami, amit meg kell csinálnom.
Merre haladsz e sorozatot követően?
Szerintem ez a sorozat nincs még teljesen lezárva, még bőven van benne kiaknázatlan lehetőség, ezért egészen addig e körül mozgok majd, amíg ki nem nyílik egy olyan ablak, amerre tovább lehet indulni és fejleszteni a mostani gondolatiságot.
