Hogyan jött létre ez a kiállítás, mi adta az apropóját?

Benkő Ramóna: Tavaly sokat foglalkoztam Moholy-Nagy Lászlóval, ezt követően a Bauhaus kérdései kerültek előtérbe egy másik kurátori munkám során, ezáltal egyre mélyebbre ástam magam a geometrikus absztrakció történetében, így evidensnek tűnt, hogy Vasarely születésének 120. évfordulójára is szeretnék létrehozni egy kiállítást, olyat, ami komplexen járja körbe az általa is képviselt vizuális nyelvet, miközben egyszerre több generációt is megszólít.
A MADI gyűjteményéből korábban már láttam nagyobb léptékű bemutatót, ezért mindenképpen szerettem volna velük együttműködni. Emellett fontos volt a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) bevonása is, mert a digitális, algoritmikus gondolkodásuk szorosan kapcsolódik Vasarely szellemiségéhez.
A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) részéről Haász Ágnes segített a válogatásban, közösen átnéztük, mely munkák tudnának igazán jól működni ebben a kontextusban.
A Korszakváltó Művészek Egyesületével pedig régóta dolgozom: tag is vagyok, szerveztem velük kiállításokat, így onnan is kértem fel alkotókat.  Mindhárom művészeti csoportosulásban erősen jelen van az a törekvés, hogy a művészet kilépjen a megszokott formákból, a hagyományos keretekből. Ez volt a közös pont.

János, ti hogyan kapcsolódtatok be a MADI-val?

Saxon Szász János: Ramóna keresett meg bennünket azzal, hogy lenne-e kedvünk és lehetőségünk együtt összehozni ezt a kiállítást. Pont kapóra jött az év: Vasarely születésének 120. évfordulója találkozott a MADI mozgalom 80. évfordulójával.
Rögtön látszott, hogy a kettőt nemcsak „rá lehet építeni” egymásra, hanem értelmezésben is össze lehet kötni. Innentől az időpont és a helyszín befogadókészsége volt a kérdés, és az, hogy a MADI-gyűjteményből milyen típusú válogatás rezonál a legerősebben erre a kettős évfordulóra. Dárdai Zsuzsával, a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum társalapítójával átnéztük az anyagot, figyelve Ramóna kérésére, hogy legyenek francia kapcsolódási pontok – Vasarely franciaországi jelenléte miatt.

Milyen szemlélet, gondolkodás köti össze a MADI-műveket?

Dárdai Zsuzsa: A MADI egyik alapgesztusa a határátlépés: kilépni a síkból a térbe, kimozdítani a művet a megszokott, zárt keretből. A MADI-tárgy nagyon karakteres, legtöbbször poligonális, sokszor reliefszerű, sőt előfordul, hogy a síkok elválnak egymástól, és a falon „kooperálnak” – átrendezhetők, változtathatók. A mozgás is fontos jellemző: vannak beépített mozgó elemek, illetve olyan kinetikus munkák, amelyek a levegő áramlására reagálnak. Nem „tömbszobrok” ezek, hanem üres terekkel átszabdalt, színes, játékos, sokszor átalakítható konstrukciók.
A gyökér mindehhez a konstruktivizmus és a 20. századi geometrikus gondolkodás, de a MADI egy ponton azt kérdezi: mi történik, ha a klasszikus táblakép határait újragondoljuk. Minderről szól a Carmelo Arden Quinről készült portréfilm, a MADI Univerzum, amely a kiállítási térben megtekinthető.

Hogyan jelent meg a „keretből való kilépés” a kurátori munkában?

Ramóna: Ezt kerestem kurátori szempontként is: a kilépés különböző formáit. Nemcsak formai értelemben, hanem gondolkodásban is: hogyan lehet a geometrikus nyelvet ma frissen működtetni – technológiai, interaktív, pedagógiai és közösségi vonatkozásokon keresztül.

Saxon: A MADI pontosan e szemlélet mentén kapcsolódik Vasarelyhez. Vasarelynél  is ott van a művészet demokratizálásának gondolata: hogy a vizuális nyelv ne egy szűk kör privilégiuma legyen. A MADI más eszközzel, de sokszor hasonlóan gondolkodik: bevonja a nézőt, használja a teret, megmozgatja és kérdéssé teszi a műtárgy–néző viszonyt.

Hogyan olvasható a kiállítás címe?

Ramóna: A címválasztásnál fontos volt, hogy ne leíró, hanem inkább irányt mutató legyen. Olyan fogalmat kerestünk, amely egyszerre utal a geometrikus művészet hagyományára és arra a gondolkodásmódra, amely ezt a hagyományt folyamatosan tágítja.

Saxon: A cím jól összefoglalja azt a közös nevezőt, amely Victor Vasarely, a MADI és a kortárs reflexiók között létrejön. Mindegyik esetben arról van szó, hogy a geometria nem lezárt rendszer, hanem nyitott gondolkodási tér.  

Zsuzsa: Fontos ez a cím, mert a műtárgyakra és a kiállítás szerkezetére egyaránt vonatkozik. A térhasználattal, az interaktív elemekkel, és a kávézóban elhelyezett vitrinnel egyaránt kilép a klasszikus múzeumi bemutatók sablonjából.

Három különböző csoport művei találkoznak. Hogyan zajlott a válogatás, mi volt a legnagyobb kihívás a rendezésben?

Ramóna: A tér eleve adott egy korlátot, alkalmazkodni kellett hozzá. A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) esetében például — mivel rengeteg alkotójuk van — olyan megoldást kerestem, amely több mű bemutatását teszi lehetővé, ezért lett a monitoros vetítés.

A MADI-ból és a Korszakváltó Művészek Egyesületének tagjaitól pedig úgy válogattunk, hogy az alkotások a térben is jól működjenek: legyenek munkák a falon, de térbeli elemek, szobrok is, amelyek tagolják a hosszú teret.

Saxon: A Mobil MADI Múzeum gyűjteménye nagy: több száz alkotásból kellett olyan válogatást létrehozni, amely egyszerre bírja el a Vasarely-évforduló kontextusát és a tér logikáját. Nálunk a rendezés mindig helyszínspecifikus improvizáció is: hiába ismered fejben az anyagot, a végső ritmus a térben dől el. Itt is az volt a feladat, hogy a „cső jellegű”, hosszú termet szobrokkal, posztamensekkel, keresztirányba forduló elemekkel tagoljuk, megtörjük a vonalvezetést. A falon hol nagyobb művek szabdalják a ritmust, hol kisebb blokkok, hármas-négyes csoportok tartanak össze egy-egy szakaszt.

Beszéljünk az évfordulókról. Miért fontos, hogy a kiállítás két jubileumra is ráépül: Vasarely 120 éve született, a MADI mozgalom 1946-ban indult Buenos Airesből.

Saxon: Mert nem „dísz” a két szám, hanem tartalom. A Vasarely120 és a MADI80 olyan párhuzamot ad, amely megmutatja, hogyan él tovább a geometrikus gondolkodás különböző irányokban: az op-art felé, a kinetikus és tárgyias, térbeli gondolkodás felé. Mindkettő erősen kapcsolódik a konstruktivista hagyományhoz is. Arról nem beszélve, hogy a MADI alapítói egyidősek voltak Vasarelyvel: együtt élték végig a 20. századot.

Ramóna, mit érdemes tudni a Korszakváltó Művészek Egyesületéről?

Ramóna: A célunk az együttműködés különböző társterületekkel, a fiatal művészek támogatása, valamint edukációs programok és foglalkozások szervezése gyerekeknek és hátrányos helyzetűeknek. Az Egyesülettől Városi Gabriellát kértem fel egy mű létrehozására, amely reflektál Vasarely arra vonatkozó gondolatára, hogy a művet mindig a saját kor technológiai hátterével kell újragondolni.

A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) tagjainak szemlélete is hasonló ebből a szempontból: az alkotás mindig az adott kor technológiai adottságaiból indul ki.

Dárdai Zsuzsa: 1989-ben hoztuk létre az Árnyékkötők óbudai alkotócsoportot. Fénymásológéppel kezdtünk dolgozni akkor, amikor ez még nehezen hozzáférhető eszköz volt. Abból a gyors, sokszor a véletlenen is alapuló munkamódból nagyon erős művek születtek. Idővel egy tágabb nemzetközi mozgalommá formálódtunk: folyóiratot adtunk ki, hazai és nemzetközi fesztiválokat, kiállításokat rendeztünk. A számítógép megjelenésével a technikai horizont is kitágult, majd a 2000-es évektől ebből a korai, „lakásműhelyes” világból született meg a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET).

János, Ramóna, mindketten kiállító művészek is vagytok. Mit látunk tőletek a térben?

Ramóna: Két munkámmal szerepelek a kiállításon. Az egyik Vasarely két korszakát kapcsolja össze: a színhasználatban ott az organikusabb absztrakció, miközben a forma már erősen geometrikus, „szögletes”, és közben a MADI-hoz is kapcsolódik azzal, hogy kilép a megszokott hordozóból. A másik munka egy kinetikus kompozíció, több rétegződéssel. A kiindulópont a Vasarely-féle dinamikus vonal — például a „zebra” jellegű ritmus —, amelyet úgy formáltam meg, hogy a néző mozgásával keljen életre. Így a befogadó is aktív részesévé válik a műnek.

Saxon: Egy térbeli munkát hoztam: a négyzetből indul, és kockává szelídül. A saját módszerem — a polidimenzionális gondolkodás — szerint léptéket vált, rétegződik, végül egy „űrkocka” jellegű, elanyagtalanodó mag felé tart.

Engem az érdekel, hogyan lényegül át a két dimenzió három dimenzióvá, miközben a tömör anyag, a fa súlya is jelen van. Ez a határátlépés nálam egyszerre formai és gondolati: az anyag sűrűsége és a könnyedség egyszerre válik témává.

A kiállítás a kávézóban berendezett vitrinben folytatódik. Zsuzsa, erről mesélsz?

Zsuzsa: Tulajdonképpen egy „kiállítás a kiállításban” helyzetről van szó. A kávézó felőli részen berendeztünk egy nagy vitrint, amelyben sok, a MADI történetéhez kapcsolódó dokumentum és tárgyi anyag látható: katalógusok, meghívók, konferenciaanyagok, különféle nyomtatványok.

Ez egyrészt művészettörténetileg fontos, másrészt vizuálisan is izgalmas, mert a MADI-kiadványok nem egyszerű információhordozók. Gyakran formázottak, hajtogathatók, átrendezhetők, vagyis ugyanaz a gondolkodás — a keret megpiszkálása, az interaktivitás — jelenik meg bennük is.

A geometrikus művészetet sokan „szigorúnak” gondolják, azonban ez a kiállítás teli van játékossággal is.

Saxon: A MADI-ban a játékosság alapfeltétel: mozgás, interakció, átrendezhetőség. Van olyan tárgy, amelyhez hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, és ettől a néző nemcsak néz, hanem cselekszik is — így válik a mű „élővé”.

Ramóna: Én is azt látom, hogy a nézők megállnak, nem csak átrohannak. Kukucskálnak az áttöréseken, belenéznek lencsékbe, fújnak, figyelnek. A mozgó elem azonnal „behúzza” a gyerekeket is.

Mi ma a geometrikus művészet érvényessége? Vasarely öröksége él még?

 Ramóna: Szerintem a geometrikus művészet örökzöld, sosem fogja elveszíteni az érvényét — éppen a letisztultsága miatt. Számomra harmonikus, megnyugtató, ugyanakkor izgalmas is, hiszen interakcióra hív.

Saxon: A geometria a mindennapjaink része: elég az építészetre, a dizájnra vagy általában a vizuális kultúránkra gondolni. A kérdés inkább az, hogyan tud a geometrikus nyelv felszabadulni a saját sablonjai alól.

 Zsuzsa: A hatás sokszor észrevétlen. A szemlélet megjelenik kiadványokban, tárgykultúrában, vizuális rendszerekben, és fokozatosan formálja az emberek gondolkodásmódját — „látni tanít”.

Mi az a MADI?

A MADI az 1940-es években indult nemzetközi művészeti irányzat, a geometrikus absztrakció egyik radikális vonulata. Kiindulópontja az a meggyőződés, hogy a műalkotás nem ábrázol, nem narratívát közvetít, hanem önmagát jelenti: formát, ritmust, színt, struktúrát. A MADI a tartalom helyett a vizuális logikát, a szabály és a játék, a geometria és a fantázia feszültségét állítja középpontba.

A betűszó többféleképpen értelmezhető – Movimiento Artístico de Invención, illetve Movement–Abstraction–Dimension–Invention –, ami jól jelzi a mozgalom nyitottságát és sokértelműségét. A MADI nemcsak képzőművészeti irányzat: megjelent a költészetben, a zenében és a performatív művészetekben is.

Az irányzat alapítója Carmelo Arden Quin, akinek köre már a 20. század közepén nemzetközi hálózatként működött. A MADI jelentős gyűjteményei ma Dallasban, Sobralban és Magyarországon találhatók.

Magyarországon a MADI az 1990-es évek elején vált hangsúlyossá: többek között Fajó János, Haász István és Saxon-Szász János kapcsolódtak be a nemzetközi mozgalomba. 1995-ben jött létre a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum, amelynek tevékenysége nyomán Győr a MADI egyik fontos nemzetközi központjává vált.

A MADI ma már nem egységes stílus, inkább történeti hagyomány és gondolkodásmód: olyan művészeti attitűd, amely a szabályrendszert inspiratív keretnek tekinti.