Eddig minden évben valamilyen újdonsággal lepte meg a közönséget. Az idei koncert milyen különlegességet ígér?

Az idei turném A Föld hangjai címet viseli. Rendkívül izgalmas anyag, hiszen a különböző kultúrák zenéin keresztül próbálom elfuvolázni mindazt, amit a világról, közös bolygónkról érzek, gondolok. Az óbudai koncerten is elhangzik majd néhány új zeneszám – nem bírom ki, hogy valami újat ne mutassak –, a nyári tematika mégis inkább összegző jellegű. Best of Horgas Eszter – a legérettebb, legkedvesebb számaimat szeretném az idén átnyújtani annak a lelkes és kedves közönségnek, akik figyelmükkel ugyanúgy évek óta inspirálnak, mint a teret körülölelő házak faláról visszaverődő dallamok.

Különösen nagy dolognak tartom, hogy ezek a nyári koncertek ingyenesek, és bárki eljöhet, aki egyébként nem tudná megengedni magának az egyáltalán nem olcsó koncertjegyet.

Példaértékű ajándéka ez a városvezetésnek, és örülök, hogy része vagyok ennek az ajándéknak.

Több szálon is kapcsolódik Óbudához, a Fő téri koncertek előtt is gyakori vendége volt a kerületnek.

Sőt, sokáig Óbuda határán, a Zsigmond téren laktam. De valóban, klasszikus zenész koromban, amikor még csak nem is sejtettem, micsoda csodák és őrületek várnak, számtalanszor megfordultam Óbudán. Vigh Andrea hárfaművésszel nem egyszer léptünk fel az Óbudai Társaskörben, vagy amikor megalapítottuk a Forrás Kamarazenei Műhelyt, Kurtág György és Rados Ferenc növendékeivel összeállva koncerteztünk itt. Még korábban a Liszt Ferenc Kamarazenekar is gyakran hívott ide játszani. Amikor aztán új oldalamról is bemutatkoztam a nyilvánosságnak, a Horgas Eszter arcai sorozat négy részes CD-album bemutatója is először a Társaskörben volt, aztán a Zeneakadémián.

Csodák és őrületek. Carmen nagyáriájára gondol, amit fuvolával „énekel”?

Akár arra is. De leginkább arra, hogy egykor nem is reméltem, hogy „csak” fuvolistaként is alkothatok, megtalálhatom a saját világomat. A fuvola zenekari hangszer, szólókarrier irodalma gyakorlatilag nincs. Felszabadító élmény volt, amikor felismertem, hogy mégsincsenek korlátok, és a klasszikus iskola csak alap ahhoz, hogy más műfajokban is kiteljesedjek. 1999-ben voltam Angliában, ott ismerkedtem meg az ún. crossover zenével, ami megláttatta velem a lehetőségeket. Ma már ez a szó egészen mást jelent, mint amit én csinálok, nem szívesen azonosulok vele.

Amikor először kezdtem el dzsesszt játszani, az első próbákon azt sem tudtam, hol tart a zenekar, egy kukkot sem értettem az egészből. De fantasztikus volt újra tanulni, és megtapasztalni, hogy micsoda perspektívái vannak a hangszeremnek.

Pedig klasszikus fuvolistaként is a legjobb, legnagyobb zenekarokkal lépett fel, a Fesztiválzenekarral, az Állami Hangversenyzenekarral.

Valóban, egészen rendkívüli és fantasztikus lehetőségeim voltak, és mégis hiányzott valami. A kortárs zenében, amit olyan sokszor és nagy sikerrel játszottam, nem voltam önmagam. Igazi dallamokat, igazi érzelmeket akartam játszani, érteni, érezni, azonosulni vele, és beleadni magam egészen a zenébe. Ha ez nincs, akkor nem tudok mit átadni. Egész fiatal koromtól lüktetett bennem a vágy, hogy szonátákat, áriákat is játszhassak.

Szenvedélyt, szerelmet fuvolázik, amit imád a közönség.

Tavaly jelent meg a 25. albumom, és csodálatos élményekben volt részem az elmúlt években.

A sikerben számomra nem is a rajongás a lényeg, hanem az, hogy megtanulhattam, ha belül nagyon akar valamit az ember, még ha semmilyen előzménye, tradíciója sincs, akkor is meg lehet valósítani.

Számomra a XXI. századi művészet is ezt bizonyítja. Nem dzsessz van és nem popzene, hanem Sting, Madonna és Paco de Lucia, személyiségek vannak, akiknek a zenéje ilyen is, olyan is, mégis egyediek, lemásolhatatlanok. Nem újdonság ez, hiszen ha a zenetörténet legnagyobbjaira gondolunk, akkor is előadói egyéniségekkel találkozunk. A XX. században talán túlságosan komolyan vettük a komolyzenét, lekottáztuk a remekműveket, ezáltal el is távolodtunk az emberektől. Miközben a klasszikus zene is tele van humorral, élettel, drámákkal.

Az elmúlt években elkezdett tanítani is. Nem nagyon megterhelő mindez?

Sok idő, hatalmas felelősség: 16 tanítványom van, de felüdülés velük foglalkozni. Két évvel ezelőtt a Bazilika előtt volt egy fuvolafesztivál, ahol 600 gyerek regisztrált, hogy szeretne velem találkozni. Kell ennél nagyobb siker? Örömmel adom át a fiataloknak a tapasztalataimat, a tudásomat, és mindenekelőtt a legfontosabb útravalót, hogy találják meg és ismerjék meg önmagunkat, hogy tudják, kik ők valójában, milyen karakterek, mi az, amit hitelesen tudnak képviselni. Hogy azzal az önbizalommal tudjanak az emberek szemébe nézni, hogy itt vagyok, ezt tudom, köszönöm, ha tetszik. Nem erről szól az előadóművészet?

Boldogan mondhatom, hogy nekem soha nem volt problémám a közönséggel, akárhová mentem az országban vagy a világon. Még ha a szakma nem is értett, a közönségem mindig erőt adott.

Mikor és mennyit gyakorol?

Sokat és mindenütt. Nálunk a nyaralásra is jön a hangszer. Ez nem olyan, hogy megtanultad, és kész. Karban kell tartani, állandóan ismételni kell a játékot. Szeretek gyakorolni, próbálni is, ezek adnak biztonságot.

A két lánya közül követi valamelyik a zenei pályán?

A kisebbik lányom, aki idén nyáron lesz 18 éves, csodálatosan énekel, legfiatalabbként második lett tavasszal az Országos Énekversenyen, és sok szép dicséretet kapott a legnagyobb mesterektől.

Ha megkérdezik, hogy mire vágyom, csak annyit szoktam válaszolni, hogy szeretném látni a kislányomat a Metropolitanben…

Az idősebbik lányom, aki 25 éves, egyetemista, rendező szeretne lenni, a színház szerelmese, amit nagyon meg tudok érteni. Lelkesen nézem az előadásaikat, és borzasztóan drukkolok neki.

Boldoggá tesz, hogy bár megnőttek a gyerekeim, még otthon laknak, a mama-szálló, úgy tűnik, jól működik, amit egyáltalán nem bánok.

A házunkban mindig nagy a nyüzsgés, a férjem gyerekei és a lányaim barátai is szívesen időznek nálunk.

Egyik pillanatban érzelmektől fűtött művész, máskor egy új generáció útját egyengető tanár, közben a gyerekei sorsáért aggódó anya, aki nyilván háztartást vezet, és postára is megy.

Kiváltságos állapotnak tartom azt, amiben élek, és bár nehéz szétválasztani a felsoroltakat, igyekszem megfelelni mindegyiknek. Van, amikor terhes ügyeket intézni, és amikor éppen keresgélek a hangok után, annyira magával ragad a munkám, hogy teljesen elfeledkezem az időről.

Néha nehéz kizökkenni, de ezzel együtt az a legcsodálatosabb, hogy ezek a helyzetek mind megadattak. Ha pedig néha a „túlpörgés” veszélye fenyeget, élek a nemrégiben felfedezett gyógyító módszerrel – egy nagy séta vagy biciklizés helyrebillenti a belső egyensúlyomat.

Milyen lesz az idei nyara?

Júniusban egy nagyon szép koncertkörútra kaptam meghívást: Málta, Szicília, Görögország, Törökország adja a helyszíneket, és nagy öröm, hogy magammal vihetem a kisebbik lányomat, akinek ez lesz a 18. születésnapi ajándéka. Magam is nyári születésű vagyok, imádom a napfényt, a tengert. Itthon Falusi Mariannal folytatjuk a Föld hangjai turnét, de júliusban egy kicsit a családdal is tengerezek.

Augusztusban tíz napot Balatonfüreden leszek, ahol ötödik éve vagyok művészeti vezetője a Partitúra Összművészeti Kurzusnak. Izgalmas, mozgalmas feladat, csodálatos a tehetséges fiatalokkal együtt dolgozni. Augusztus végén pedig próbahegyek várnak rám, mert szeptember elejére már új bemutatóval jelentkezem.