Házy Erzsébetről egyszerre könnyű és nehéz írni. Nehéz, hiszen már a mai középkorúak is csak archív anyagokra hagyatkozhatnak vele kapcsolatban, élő, személyes emlékeink nincsenek róla. És nehéz azért is, mert a kevés hozzáférhető cikk mint forrás szinte szóról szóra egyforma. S hogy miért könnyű mégis? Mert a sok hiátus ellenére még mindig elér minket a híre, mert a neve ma is egyet jelent a misztikummal, legendás tehetség, legendás hang, legendás szépség. Ha valakire túlzás nélkül illik a legenda kifejezés, akkor az Házy Erzsébet.
Könnyű és nehéz… Ugyanez igaz Házy életére is. Páratlan karriert futott be, viharos magánéletet élt és fiatalon, mindössze ötvenhárom évesen elment. Pályája során elénekelte a legjelentősebb szoprán főszerepeket, a kortárs szerzők a tenyerükön hordták, a zenés műfajok bármelyikében képes volt varázsolni, és filmes feladatokat is játszi könnyedséggel abszolvált. Karczag Mártonnal, az Opera Emléktárának vezetőjével beszélgettünk a Házy-jelenségről.
Igen. Ne felejtsük el, hogy az ő karrierje az 1950-es évek elején indult és a 80-as évek elején ér véget, sajnos romjaiban. Fénykorában olyasmit képviselt abban a lassan olvadó politikai környezetben, azt a fajta szexbombaságot, amit ki lehetett tenni a Füles címlapjára. Mindig jól nézett ki, és őrjöngtek érte, olyan ikon volt, akinek a címét olvasók hada szerette volna megszerezni a szerkesztőségekben.
Ez az opera műfajban különös jelenség lehetett akkor is.
Persze. Az előző korok ideáljait nem mindig értjük, de Házy olyan mágnes volt, mint Marilyn Monroe. Érdekes egyébként, hogy egyik operai elődje, Gencsy Sári ugyancsak ez a platinaszőke jelenség volt. Házy az örökérvényű szépség, akinek talán az lett a veszte, hogy a szépségét ő nem tudta kezelni, a tehetségét pedig a színház nem tudta kordában tartani. Mivel mindent el tudott énekelni, tele volt feladattal és kitűzésekkel. Kortárs bemutatóktól a Poppea megkoronázásáig mindent elénekelt, és ezek a nehéz szerepek a hangot egy idő után megették. Az adottságai mögött ugyanis nem állt az a technika, ami elégséges muníciót szolgáltatott volna ahhoz, amibe a színház őt belekényszerítette. Ha meg is lett volna az akarata és a belátása, hogy vigyázzon magára, a vezetőség „édes kényszerhelyzetben” tartotta.
Magyarul kisajtoltak belőle mindent… Ez vezetett a korai szakmai kiégéshez?
Hogy ő mit érzékelt ebből a folyamatból, nem tudni. Fiatalon halt meg, tehát szinte az utolsó időkig kapta a nagy szerepeket, bár igen nehéz egy ötvenéves szopránnak szerepet találni, aki ráadásul alkoholproblémákkal is küzd…
Egyszer teljesen véletlenül került elém egy régi cikk az Opera Emléktárában, amely arról számolt be, hogy egy soha nem tisztázott autóbaleset következtében Ilosfalvy Róbert került börtönbe. Együtt utaztak, és sosem derült ki, ki vezetett valójában…
Így volt, és sejthető, hogy Ilosfalvy csak elvitte a balhét. Ezután el is váltak. Gyönyörű love story az övék, ami az operatörténetben ritka. Az ő párosuk előtt nem fordult még elő, hogy egy ilyen színvonalú álompárt együtt lehessen szerepeltetni: dekoratívak voltak és mindkettő klasszis a maga hangfajában. Felrobbant a színpad kettőjük szerelmétől. Főleg Pucciniket játszottak együtt, talán a Bohémélettel kezdték, aztán az 1961-es Manon Lescaut-premier rájuk lett kitalálva, A Nyugat lányát is együtt csinálták. A YouTube őriz egy rossz, talán zsinórpadlásról felvett anyagot – a ’70-es évek végén, Moszkvában hosszú szünet után ismét összeeresztették őket egy Manonra… az a pár perc is lángol. Amit ők egymásból emocionálisan ki tudtak hozni, egészen elképesztő volt. Házy élete gyönyörű, önpusztító sorstörténet és örök kérdés, hogy vajon meg tudjuk-e védeni ezeket a tehetségeket? Tudhatnak-e bárkire hallgatni az ilyen kaliberek ahhoz, hogy épségben maradjanak? Callas, Monroe, és ugyanebbe a sorba illik Házy Erzsébet… Egyáltalán szabad-e őket védeni?
Érdekes az a párhuzam is, hogy míg szakmájukban üstökösként robbannak be és sikert sikerre halmoznak, a magánéletük boldogtalan vagy csak ideig-óráig tartanak a szebb időszakok. Házynak négy férje volt.
Gál Gábor, Ilosfalvy Róbert és Ötvös Csaba is énekes volt, és a film hozta össze Darvas Ivánnal. A színésszel kötött házassága állítólag bántalmazó kapcsolat volt, Házy nem egyszer óriási napszemüvegben jelent meg az Operában a közös időszakukban.
Egy róla szóló interjúból úgy tudom, hogy élete végén depresszió gyötörte.
Az utolsó öt évben már alig ment színpadra, és bizony az akkori fotóin is látszik a változás. Az alkoholprobléma is valószínűleg ebből fakadt. Az ember, ha ilyen fokon ég a színpadon, muszáj előadás után bemenni az OperaKlubba, muszáj kiereszteni a gőzt, inni egy-két pohárral. Ha pedig az ember ekkora primadonna, akkor neki lesz a legnagyobb hangja, ő engedi meg magának a legnagyobb szemtelenségeket, és kialakul körülötte egy sajátos légkör. A Házba épp bekerülő fiatal énekesnők számára a rettegett pillanatok közé tartozott a vele való találkozás: úristen, a Házy mit fog rólam mondani vagy hogy fog hozzám szólni? Hogy épp mit mond, az másoknak egy életre szóló sokkoló élmény maradt. Nekem Házy azt mondta a büfében… és hurcolták tovább, sok esetben egy életen át.
A keménység talán a túlérzékenység álcája volt. Tudunk olyan karmestert említeni, aki mégis jól értette és érezte őt?
Ferencsik nyilván vigyázott rá, Lukács Ervin pedig örökölte Ferencsik hagyatékát. Maga a karrier elvben szépen volt felépítve, eleinte nem terhelték agyon, pici szerepeket adtak neki, majd Norina, Mimi – de a hatvanas években jött egy fordulat, amikor vérszemet kaptak, és aztán minden mindegy alapon amit értek, ráosztottak. A kortárs szerzők pedig boldogok voltak, mert egyrészről Házy kegyetlen jó figura volt, másrészt pedig mindent, ami a kottában volt, maradéktalanul le tudott énekelni. Mihály András Együtt és egyedül című operájának ősbemutatóját, Szokolay Vérnászában a Menyasszonyt énekelte, ugyanakkor a Sámsonban Delila, Petrovics Bűn és bűnhődésében Szonja, a nagy klasszikusok egész sora, a teljes szoprán repertoár legkülönfélébb szerepei. Mindent elénekelt, amire ez a hangfaj predesztinálta – sőt háromszor annyit. A kiemelkedően nehéz Salome mellett énekelte A rózsalovag mezzo Octavianját, de a Pikk dáma Lizáját is, amit manapság fajsúlyos drámai hangok énekelnek, de ettől ő még egy Örzsét is oda tudott tenni, amiben viszont bűbájos volt. Az ösztönös nőiességével meg aztán mindent vitt.
Karczag Márton az összegzésben azt is kiemeli, hogy Házynak nehéz volt második szereposztást adni, mert ugyan sokan voltak körülötte, ő valami mást képviselt, mint a többi szoprán. Hiába volt mellette még hat Pillangókisasszony, ő nagyon hamar saját kategória lett.
De vajon honnan csöppent ide ez a különös és feledhetetlen jelenség? Egy pozsonyi mészáros lányaként látta meg a napvilágot, és tízéves volt, amikor a család – három lánygyerekkel – áttelepült Budapestre, a negyedik kislány már itt született. Állítólag Újpesten még tíz éve is emlékeztek Házy bácsi lókolbászára. Legkisebb lányuk színésznő lett (Telessy Györgyi, aki édesanyja nevét vette fel), Erzsébet pedig a zenében találta meg az útját, a Magyar Rádió kórusának alapító tagja volt, és huszonkét évesen felvételizett az Operaházba. A folytatást tudjuk. Pályája során sorra kapta a rangos szakmai elismeréseket: Liszt Ferenc-díj, Székely Mihály-emlékplakett, érdemes művész, majd 1970-ben Kossuth-díjas, végül 1976-ban kiváló művész lett.
Egyszer Antal Imre egy televíziós interjúban arra kérte Házyt, hogy fogalmazza meg a művészi ars poeticáját: „Egy szó: ügyszeretet. Soha nem pénzért, lehetőségekért, tapsért, hanem mindent az ügyszeretetért tettem, és azt hiszem, hogy ezért mindent meg is kaptam” – mondta akkor, pedig a műsorban csak az operai pályára szorítkoztak. A már említett Manon Lescaut emblematikus szerepe volt, amit nemcsak hangban, de figurában és érzelmi megformálás terén is egyedi minőségben valósított meg, úgy tartották, ő az évszázad Manonja. Alakításaiért nemcsak a közönség rajongott, a szakmai kritikusok is elismerően írtak róla és külföldön is rendre sikert aratott.
Az 1960-as évektől szerepelt nemzetközi színpadokon. A moszkvai Bolsojban Csajkovszkij Anyeginjének Tatjánáját oroszul énekelte, a helyes kiejtést akkori férjével, Darvas Ivánnal gyakorolta. Óbudai évei egyébként ehhez a házassághoz kötik. S hogy vajon mi lehet igaz abból, ami a bántalmazást illeti? Darvas egyik egykori nyilatkozata árulkodó: „Tekinthetjük ezt szabadosságnak, bűnnek, gusztustalanságnak. Mélyen megvetem magam ezeknek a szabados időknek a magatartása miatt. Mély lelkifurdalások gyötörtek, a tréfás az, hogy közben is.” Egy másik alkalommal azt mondta: „Megittam a magamét. Ártalmasan sokat.” Két művészegyéniség, két vergődő lélek talán nem a legjobb párosítás…
Jelentős szerepet vállalt a kortárs külföldi és az új magyar operák bemutatásában, ugyanakkor operett-szerepekben is humorral brillírozott, elképesztő primadonna volt, könnyed műsorokban pedig Fényes Szabolcs és Ábrahám Pál dalaival bűvölte el a közönséget. A Hófehérke és a hét törpe című Disney-rajzfilm első magyar szinkronos verziójában ő kölcsönözte Hófehérke énekhangját, nagy- és kislemezek egész sora őrizte és remélhetőleg őrzi ma is ezt a hangot, és mindemellett több rádiós szerepet és tizenkét filmszerepet is kapott ez a kivételes tehetség.
Az 1966-os És akkor a pasas… című filmben olyan partnerekkel játszott, mint Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Major Tamás és Törőcsik Mari. A Gerolsteini kalandban Darvas Iván és Házy mellett szintén feltűnnek a kor emblematikus színészei, és még egy sor további filmmel bizonyította sokrétű talentumát.
Szakmai pályafutásának alapos számbavétele jóval nagyobb teret kívánna – e cikk terjedelme inkább Házy rövid életével korrelál. Az összegzés kinek-kinek érzése szerint alakul majd úgyis. Adhat-e teljességet egy csúcsra járatott művészi pálya – vagy a teljességhez más kell, több kell? 1977-ben Házy Erzsébet így nyilatkozott a Népszavának: „Csak égve tudok élni. Azt persze nem tudom, meddig lehet így élni?
