Az egykori Óbudai Gázgyár alatt húzódó nekropolisz Aquincum polgárvárosának legnagyobb temetője. A 19. század óta ismert lelőhelyen eddig több mint 1600 sír került elő a feltárásokon, de az ipartelep építésekor és később, a 20. században valószínűleg több ezer temetkezés semmisült meg dokumentálatlanul. A területet a polgárváros alapításától (Kr. u. 1. század vége) a római uralom végéig (Kr. u. 4. század vége – 5. század eleje) használták. Az évszázadok alatt sűrűn egymásra ásott sírok között közel egyenlő számban tártunk fel hamvasztásos és csontvázas temetkezéseket.

Rejtély a Gázgyárban

2006 novemberének elején már túl voltunk a nyolcszázadik sír bontásán, ekkor bukkant elő a homokos talajrétegek tisztításakor egy kisebb, ovális gödör. A bontás során a kisebb gödörből egymás után töredezett emberi koponyák tűntek elő. Összesen öt, két párhuzamos sorba rendezett, állkapocs nélküli emberi koponyát találtunk, amelyek egy szintén állkapocs nélküli lókoponyát vettek körül. A különös objektum alatt fekvő korábbi, hosszúkás folt szabályos római kori sírnak bizonyult: egy idős, 60–78 év közötti férfit temettek el itt. A sírban a holttest lába alá helyezett vasalt talpú saru volt az egyetlen tárgy, így annak pontosabb korát a római koron belül nehéz meghatározni.

Némi támpontot jelent ehhez egy másik, közvetlenül a nyugat–keleti tájolású temetkezés mellé ásott sír, amelyben egy 20–28 éves nő nyugodott kelet–nyugati testhelyzetben. Itt ugyanis Hadrianus császár (Kr. u. 117–138) egy nagyon kopott bronzérme került elő mellékletként. Mivel a két, közvetlenül egymás mellé ásott temetkezés szinte egybevágó, nagyon valószínű, hogy családtagok sírjáról van szó.

Annyi bizonyos, hogy a koponyákat tartalmazó gödröt pontosan az öregember sírja fölé, annak hantjába ásták bele úgy, hogy a holttestet nem bolygatták meg. A közel egy síkban fekvő koponyák a megtaláláskor mintegy 20 cm-rel hevertek a holttest szintje fölött. Bár a temetőben gyakori, vasszögekkel összeácsolt koporsóra utaló nyomok nem kerültek elő, könnyen lehetséges, hogy a holttestet facsapokkal összefogott koporsóba temették el, amelynek később a tetejére helyezték a koponyákat.

Mi volt ez a furcsa gödör? Ki ásta, és milyen célból? 

Természetesen elsőre nem zárhattunk ki egy hétköznapi magyarázatot sem: például azt, hogy egy sírásó ebbe a gödörbe hantolta el a munkája közben megbolygatott, régebbi temetkezésekből származó koponyákat kegyeleti okokból. Ennek az elméletnek azonban ellentmond a lókoponya jelenléte és az emberi koponyák furcsa, szabályos elhelyezkedése. 

Lovak és lótemetkezések ugyan előfordulnak a római kori Pannoniában, ezek azonban nagyrészt a kelta származású arisztokrácia kocsitemetkezéseinek igásállataiként, igen gazdag mellékletekkel kerültek a földbe. Aquincum polgárvárosának temetőjében ilyen kocsitemetkezést nem ismerünk; a feltárt temetőrészben ezenkívül mindössze egy ló maradványai kerültek elő egy szemetes(?) gödörben. Így igen valószínűtlen, hogy a sírásók véletlenül bukkantak volna itt egy lókoponyára. Valószínűbbnek tűnik tehát, hogy a maradványok valamilyen kevésbé hétköznapi módon, egy szertartás keretében kerültek a földbe.

A koponyák

Az embermaradványokat Bernert Zsolt antropológus, a Természettudományi Múzeum munkatársa vizsgálta meg aprólékosan. Megállapította, hogy a koponyák különböző korú és nemű személyektől származnak, fogazatuk hiányos, semmilyen halál előtti sérülés nem figyelhető meg rajtuk. Valószínűnek látszik, hogy azokat már korábbi sírokból kiásva, már csak koponyaként helyezték a gödörbe. Hogy a lókoponya milyen állapotban került a földbe, nem tudtuk megállapítani.

Ezt a feltételezést erősíti meg egy másik, a gázgyári temetőtől mintegy másfél kilométerre délre, a Bogdáni útnál mintegy harminc évvel ezelőtt, 1981-ben talált temetkezés, amelyet Zsidi Paula tárt fel. Itt, a római katonaváros északi peremén egy másik, elsősorban a Kr. u. 2–3. században használt temető (úgynevezett Kaszásdűlő – Raktárréti temető) húzódik, ahol egy, a mi sírunkhoz hasonló, egyszerű, melléklet nélküli temetkezést szintén egy furcsa gödör bolygatott meg. Az objektum aljára itt nagy, lapos köveket raktak, ezekre pedig négy, szintén állkapocs nélküli koponyát helyeztek.

Több jel mutat tehát arra, hogy valamilyen rituálé maradványaival van dolgunk. A két bemutatott eset legfontosabb jellemzői a következők:

• Viszonylag friss holttestre ástak rá egy kisebb méretű gödröt, amelynek az alját a második esetben lekövezték.
• Míg az első esetben világosan látszik, hogy a gödör ásói pontosan a hantba ástak bele, a sírban fekvő holttest épen maradt, a koponyákat pedig talán a koporsó tetejére helyezték.
• A második esetben, bár a gödör ásásakor a fejet kissé elmozdították, a csigolyák és a bal alkar helyzete alapján a lágyszövetek még nem bomlottak el teljesen.
• A szertartáshoz valószínűleg régi temetkezésekből kihantolt emberi koponyákat használtak, az első esetben ötöt, a másodikban négyet.
• Az első példánál egy lókoponyát (esetleg lófejet) is elhelyeztek.

Hasonló koponyatemetkezéseket római kori temetőben, a mai Szerbia területén, Moesia Superior tartomány egykori fővárosában, Viminaciumban dokumentáltak. Itt előkerült egy olyan gödör is, amelyben összesen 153 emberi koponyát helyeztek gúlaszerűen egymásra, azonban az antropológiai vizsgálatok során egyiken sem találtak erőszakos sérülésre utaló nyomot. 

A gázgyári sírban megfigyelt szertartás talán legközelebbi párhuzama a Via Appia mentén húzódó nekropoliszban 2023-ban feltárt temetkezés. Itt egy olyan kerámiából készült szarkofágot találtak a régészek, amelybe négy személyt temettek egymás fölé, és a holttestek közül csak a legalsónak maradt meg a koponyája. A felnyitott koporsó tetejére itt is egy lófejet vagy lókoponyát helyeztek el.

A szertartás

De pontosan milyen szertartásra gondolhatunk? Felmerül a lehetőség, hogy valamilyen kelta „koponyakultusz” tovább élésével van dolgunk, de ennek ellentmond, hogy ilyen koponyák elsősorban kelta kultuszhelyekről ismertek, nem temetőkből. A görög és a római világban jól ismertek a halottakkal kapcsolatos mágikus szertartások, köztük koponyákkal végrehajtott rítusok leírása is fennmaradt papiruszokon. Ezekben az esetekben egy koponyát használtak fel jósszertartásokhoz.

Valószínűleg ilyen praktikákat szolgáltak azok az arameus nyelvű, római–bizánci kori, festett vagy bekarcolt varázsfeliratokat tartalmazó koponyák is, amelyekből alig néhány darab ismert a világon. Sajnos ezek közül egyik sem régészeti ásatás során került elő, hanem a műkereskedelem útján jutott különböző gyűjteményekbe.

Jósláshoz azonban – úgy gondolnánk – elég egyszerre egy ilyen koponya. És mit keres az egyik gödörben a lófej? Lófejnek vagy lókoponyának egyelőre nem találtam nyomát a római kori mágikus rítusokban. Az egyik varázspapirusz azonban említést tesz „Tüphón koponyájáról”, amely alatt a sötét egyiptomi istent, Széth/Tüphónt jelképező szamárfejet érti. Ez a tárgy egy varázslatos segítő lény idézéséhez szükséges.

Egyelőre tehát az írott forrásokban nem sikerült pontos párhuzamot találni a több koponyával végrehajtott szertartásokhoz. Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy ezeket valamilyen alvilággal kapcsolatos rítushoz használhatták. A jósláson és a halottidézésen kívül ilyenek voltak a különböző rontó szertartások is. Az átokszövegek és varázsformulák elmondása vagy leírása csak egy részét képezte egy-egy összetett rituálénak. Az átokszövegekben több utalás is található egyéb cselekményekre, például áldozatok bemutatására, sokszor sírok között vagy mély kutaknál. Nem kizárt, hogy ilyen rontó rítusok maradványai ezek a koponyás gödrök, de ez egyelőre nem több mint feltételezés.

A „hétfejű” aquincumi sír tehát egyelőre jól őrzi titkát.