Keresés
rovatok
társaskör | 2023 nyár
Fotó: Óbudai Társaskör
Spilák KLára
„A kamarazenélés egyik otthona ma is az Óbudai Társaskör”
Interjú Vass Lajossal
Volt színházigazgató Szolnokon, vezette a Magyar Állami Operaházat, kulturális államtitkárként az ő nevéhez kötődik a legendás sárospataki könyvek hazahozatala Oroszországból. Kisgyerekkora óta a zene bűvöletében élt, hegedült, klarinétozott, gitározott, volt beatzenekara, de verseket is írt, még az Élet és Irodalomban is megjelent, elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakát, és bár kacérkodott a színészettel és a rendezéssel, végül kulturális szakember és színházcsináló lett belőle. Vass Lajos 2021. január 1. óta vezeti az Óbudai Társaskört, amelyhez már korábban is ezer szállal kötődött.

Mi hozott ide 2021-ben Óbudára? 

Mindennek a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Rolla János az oka. 1993-ban gondoltam egy nagyot, kitaláltam és meg is valósítottuk az első Szolnoki Zenei Fesztivált. Erre elhívtam az akkor már méltán világhírű zenekart is, amelyről tudtam, hogy nem kap elegendő állami finanszírozást és emiatt elhagyni készül az országot. Rolla Jánossal, akit korábban személyesen egyáltalán nem ismertem, leültünk beszélgetni, és úgy álltunk fel az asztaltól, hogy lényegében megszületett a megállapodás. Néhány héten belül megkötöttük a szerződést, miszerint a Liszt Ferenc Kamarazenekar mostantól Szolnok Megyei Jogú Város támogatásával működik. Ez így is volt 15 évig. Ennek köszönhetően világszínvonalú zenei élet lett Szolnokon, a legnagyobbak léptek fel, mint Isaac Stern, Murray Perahia, Jean-Pierre Rampal, Helmuth Rilling vagy Maurice André. Természetesen rendszeresen jártam koncertjeikre ide, a Társaskörbe. Bennem ez az egész valami fantasztikus eggyé szervesült.

Tetszett az épület, jó volt a légkör, isteni programok voltak, csíptem, ahogy Merényi Judit, az intézmény akkori vezetője és Rolláék együttműködtek.

Nagyon tiszteltem mindezt, néha kicsit irigyeltem is. Ez tehát az egyik. A másik, hogy Harsányi Mari, azaz Pihe, aki Merényi Judit távozása után lett az igazgató, csoporttársam volt Szegeden. 2019 körül aztán már ő is nyugdíjba akart menni, akkoriban beszélgettünk, hogy ha majd kiírják a pályázatot, érdekelne-e. Persze, hogy érdekelt. Sok mindent kellett mérlegelni, mert a korábbi években elég viharosan alakult az életem, de ez is arra ösztönzött, hogy lássuk, próbáljuk meg. És most itt vagyok és örömmel csinálom. 

Voltak ez alatt az idő alatt olyan pillanatok, amikor azt érezted, nem biztos, hogy jó, hogy ebbe belevágtál?

Előfordul olyan pillanat, amikor az embert odacsapja valami az asztalhoz és elkenődik, de tudomásul kell venni, hogy mindennek megvan a maga ideje, a dolgoknak meg kell érniük. Én egy ötéves koncepciót írtam le a pályázatomban, annak a megvalósítására tettem ígéretet. Persze, szerettem volna, ha mostanra előrébb tartunk, és rövidebb idő alatt el tudom érni azt, amit terveztem, de hát az élet mindig közbeszól. Az első évem jelentős részét azok a programok tették ki, amelyeket a Covid miatt korábban halasztani kellett. Nem azt mondom, hogy ezek rosszak voltak, csak hát nem a saját terveinket, hanem még az előző vezetés által kötött szerződéseket kellett megvalósítani. Tulajdonképpen 2022-ben tudtunk igazán elindulni. Mindemellett az sem könnyíti meg a munkánkat, hogy nem túl rózsás a budapesti helyzet, az óbudai önkormányzatnak is nagyon össze kell húznia a nadrágszíjat, ezért nekünk is gyakran kell visszavenni az elképzeléseinkből.

De mi volt a víziód? Milyen helynek álmodtad meg az Óbudai Társaskört? Merre tovább, folytatni a megkezdett utat vagy teljesen új irányba indulni? 

Vitathatatlan, hogy a kamarazenélésnek az egyik otthona ma is az Óbudai Társaskör. Azok a zenekarok, amelyek itt dolgoznak, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, az Anima Musicae, és muszáj megemlítenem egy másik műfajból a Budapest Ragtime Band-et is, nem akármilyen múlttal és nem akármilyen portfólióval rendelkeznek. Egyik célom, hogy ezek az együttesek itt maradjanak, legyenek büszkék arra, hogy ilyen otthonuk van, én meg arra, hogy egy ilyen műhelyt tudunk felmutatni és egy olyan koncerthelyszínt, ahol ezek az együttesek rendszeresen fellépnek. Másrészt szeretnék színházi programokat létrehozni – éves szinten 2-3 bemutatóban gondolkodom –, természetesen olyan, elsősorban szobaszínházi előadásokat és felolvasó esteket, amelyeket a mi lehetőségeink mellett is professzionális módon lehet kiállítani. Ki kell mondani, hogy döntően nem a fiatalok járnak ide, hanem az idősebb generáció, amely az eltelt harmincöt évben megszerette ezt a helyet a minőségi programok, valamint az épület és a kert atmoszférája miatt. Fontosnak tartom tehát, hogy más korosztályokat is meg tudjunk szólítani. Gyakran mondják, az is baj, hogy nagyon kiesik.

Hiszek abban, hogy ha valami jó, akkor az előbb-utóbb megtalálja a közönséget, csak valami igazán ütőset kell kínálni, és ez ma nem egyszerű.

A kollégáim rendszeresen arról beszélnek, hogy hihetetlen, milyen nagy a választék Budapesten koncerttermekből, zenei rendezvényekből. Szerintem ezzel nincs semmi baj, azt gondolom, mindig az a jó, ha van egy mezőny, amiből lehet válogatni. Az a nagyon nagy feladat, hogy egy ilyen kínálatban, egy ilyen minőségi kínálatban megtaláld a helyed. Minden néző fontos nekünk, de hogy ez hogyan jön össze, az nagyon nem mindegy. Alapvetően fontosnak tartom, hogy miközben az a cél, hogy a profilunk tiszta maradjon és a karakterünket is megtartsuk, aközben egyedi, csak ránk jellemző programokkal idevonzzuk az embereket, mint A nagy Himnusz sztori Nyáry Krisztiánnal és Bősze Ádámmal, vagy a Mácsai testvérek történetmesélős-beszélgetős estje. Nem csupán tiszteletből mondom, hanem azért, mert tényleg jó és igazán értékes volt, amit az elődeim csináltak, de azt szeretném, hogy az is látszódjon, ami belőlem jön, amit én gondolok fontosnak, izgalmasnak és jónak. 

Mi az a piaci rés, ahova be tudsz illeszkedni? Ezt látod már két és fél év távlatából?

Ehhez először a tárgyi, technikai és anyagi feltételeket kell megteremteni. Azt hittem, hogy rövid idő alatt sikerül átalakíttatnom a nagytermünket, aminek sajnos lehetne jobb is az akusztikája. Bemérettem, hivatalos elemzések készültek mi kell ahhoz, hogy olyan legyen a hangzás, ami igazán megfelel a 21. századi igényeknek. Ugyanígy, az udvaron is jelentős átalakításokat tervezek, mert én ma már másképp szeretném és tudnám belakni, mint ahogy annak idején, 35 évvel ezelőtt erre igény volt. Más technológiával, praktikusabban lehetne kialakítani a teret, így többféle módon tudnánk használni. Ha ezeket sikerül megvalósítani, másképp és másban tudok gondolkodni.

A meglévő nemzetközi kapcsolataimat a komolyzene és az opera világból felhasználva, világsztárokat tudnék idehozni, egy méltó és szakmailag professzionális közegbe.

Nem mintha itthon nem lennének nagyon nagy nevek, de akkor mellettük vagy velük tudnám bővíteni a kínálatot. Addig is egy olyan irányba szeretnék menni, mint amit már elkezdtünk A nagy Himnusz sztorival és a Mácsai testvérek estjével, amelyeknek hamarosan folytatása is lesz. Olyan produkciókban gondolkodom, amiket tudunk utaztatni itthon, de akár külföldön is. Kevés pénzből, minimális eszközökkel hoztuk létre ezeket, mégis unikális programok, és a közönség imádja. Tehát sok esetben a szellemi innováció pótolja a hiányzó anyagi és technikai feltételeket.

Itt, Óbudán már elindítottál egy fesztivált, ami a zene világnapjához kötődik.

Igen, ez az Óbudai Hangműhely. Nagyon fontos benne a “műhely” szó, ami tökéletesen jellemez minket. Ha valaki egy hétköznap délelőtt beülne a kertbe, látná és hallaná, mi minden zajlik itt: két-három zenekar próbál, a pincegalériában épp kiállítást rendeznek be, az udvaron már készítik a színpadot és a nézőteret a nyári színházhoz, és eközben ki mindenki, micsoda művészemberek fordulnak meg! Tulajdonképpen az Óbudai Hangműhely ennek egy rövid rezüméje. Idén már harmadik alkalommal rendezzük meg, és ez most azért egészen különleges, mert idén ünnepli a harmincötödik születésnapját a Társaskör. Éppen október elsején, a zene világnapján nyitotta meg kapuit 1988-ban. Így az egész naptári év ennek szellemében zajlik, tematikus esteket szervezünk minden hónapban, ahol egy-egy, nálunk is otthonos művészeti területet mutatunk be: dzsessz, komolyzene, színház és irodalom, népzene és világzene, opera kerül terítékre. Maga a fesztivál szeptember 16-án indul és október 6-ig tart majd, ahol a sokszínű program mellett beszélgetéseken, és egy nagyszabású kiállítással idézzük fel az eltelt harmincöt évet.

Sokszor elhangzik, hol pozitív, hol negatív felhanggal, hogy azért ez egy művelődési ház is. Nagy múltú klubok működnek itt. Hogy látod ezek jövőjét? 

Fontos és örömteli feladatunk, hogy helyet biztosítsunk ezeknek a kluboknak. Kedd délutánonként a Zenebarátok klubja koncertjei töltik be a teret, este pedig a bridzsklub tagjai akik között kilencven felettiek is vannak verik a blattot. A fotóklub névsorában a nagyon nagy nevek mellett sok fiatal is van, nem ritkán nemzetközi léptékű kiállításokat szerveznek. A harmincötödik évforduló tiszteletére nyíló összegző kiállítást pont a fotóklub közreműködésével valósítjuk meg. De nem szabad elfeledkezni a Pincegalériáról sem. Egyedi kiállításokat csinált, amelyek szakmailag fontosak és értékesek voltak. Ezt az anyagot most digitalizálni fogjuk a Szépművészeti Múzeummal közösen. A közelmúltban újragondoltuk a tematikát, kicsit változtattunk a koncepción. Emellett az épület más tereit is színesebbé tesszük, a koncertre érkező közönséget populárisabb, de értékes tárlatokkal fogadjuk, volt már plakát, fotó, de lesz festményekből is kiállítás.

Sokféle, a helyhez illeszkedő anyagokat akarok bemutatni, ezzel is vonzani az idejövőket. És ez egyben öltöztet is bennünket.  

Mit tartasz arról, mi a jó vezető ismérve? 

Nagyon lényeges, hogy tudja egy vezető, hogy a döntés-előkészítést milyen széles skálán és milyen mélységben kell elvégezni és azt is, hogy ezt milyen szakmai csapattal teszi. Akikben hisz, akikben bízik, akiknek ad a véleményére. Ezt követően hogyan tudja mindezt elfogadtatni a döntéshozókkal, hogyan tudja kontrollálni a munkát és a végén milyen elismerést tud adni, legyen az vállveregetés, pénzjutalom vagy a közönség tapsa. Nagyon fontos, hogy legyen megfelelő koncepciója rövid- és hosszútávra. Nem gondolom, hogy egy ember önállóan mindent ki tud alakítani, hiszek tehát a csapatban, de – és ez nagyon fontos – a döntést soha nem a csapatok hozzák meg, hanem a vezető. Ez sokszor nagy bátorságot igényel, de ha van mögötted egy ilyen előkészítési fázis, akkor nagyobb biztonsággal tudod meglépni. És még valami: mindig tudnod kell a döntés következményeit is vállalni, a sikert és a kudarcot is. 

Inkább biztonsági játékos vagy, vagy mersz kockáztatni?

Általában merek, de természetesen van egy biztonsági rész is. Alapvetően azért arra törekszem, hogy biztos legyen a talaj, de ezt elsősorban szakmailag értem, nem az anyagiakra. Amikor az Operaházat igazgattam, csökkent a finanszírozás a korábbi évekhez képest, abból a kevésből kellett megcsinálni mindazt, amit letettünk az asztalra és amikre a mai napig nagyon büszke vagyok. Érdekes módon, ahogy telik az idő, egyre több visszaigazolást kapok. Tehát tudom, mit jelent 5 forintból létrehozni valamit, ami persze sikerülhet jól vagy rosszul, de fordítva is igaz, nagyon sok pénzből is lehet jót és rosszat is csinálni, de mennyivel könnyebb és nagyobb az esélyed, ha van rá kereted és úgy tudod finanszírozni, amire azt mondják, hogy ez méltó.