– A BTM jelenlegi főigazgatója, Farbaky Péter 2010-ig volt a Kiscelli Múzeum igazgatója. Én 2008-tól a helyettese voltam, majd 2010-től 2014 februárig vezettem az intézményt – kezdte a beszélgetést Rostás Péter. – Akkor lettem főigazgató-helyettes a BTM-ben, amikor őt kinevezték főigazgatónak, de a Kiscelli Múzeum bútorgyűjteményét továbbra is én vezetem.
Ezen kívül jó másfél évtizede számos műemlékes projektben veszek részt. Némileg az építészettörténetbe is beleártom magam, főleg a Budavári Palota kapcsán.
A Kiscelliben az első komoly feladatom egy új állandó kiállítás létrehozása volt. A korábbi már 15 éves volt, meglehetősen rossz állapotban. A folyosókon és a szobákban látható tárlat már az én kurátori tevékenységem eredménye. Az a címe, hogy Főváros régisége, mivel korabeli régiségtárszerűen rendeztem be. Magyarországon 2001-ben ez volt az első olyan kiállítás, ahol egy múzeum saját magára, saját történetére reflektált. Onnan támadt az ötlet, hogy a Fővárosi Múzeum eredetileg a Városligetben, a mai Olof Palme-házban volt, onnan költözött ide. A Palme-ház pedig egy kiállítási pavilon volt, ami az 1885-ös kiállításra készült. Schmidt Miksa 1935-ben hagyta a fővárosra az épületet, hat évbe telt, mire átköltöztek, de a háború miatt az első kiállítás csak 1948-ban nyílt meg. Nekem nagyon tetszett ez a folyamat, ezért azt a régi állapotot mutattuk meg, a modernitás előtti kiállításrendezést. Így lett a kiállításnak egy XIX. századi régiségtár jellege.
Főleg, mert ’44 novemberében ide költözött a rendőrség, tehát katonai célponttá vált. Rommá is lőtték az épületet. Itt főleg az angolok és az amerikaiak bombáztak. Egyszer járt nálunk egy német turista, aki elmesélte, hogy ő is itt harcolt. A templom falai is csak azért maradtak egyben, mert katonai épület korában, a XVIII. század végén közfalakat építettek és födémeket húztak be a belső térbe. Ezek fogták meg az oldalfalakat valamennyire.
Az új állandó kiállítás létrehozása számomra azért volt különösen hasznos, mert közben töviről-hegyire megismertem a múzeumi gyűjtemény teljes anyagát. Az is a sikerhez tartozik, hogy ez a kiállítás akkor nagyon újszerű volt. Olyannyira, hogy a bécsi várostörténeti múzeum igazgatója, miután 2003-ban kinevezték, ide jött először inspirációt gyűjteni.
– Amikor Óbuda kért tőlem egy hatástanulmányt a terület lehetséges fejlesztésére, örömmel és pillanatok alatt meg tudtam csinálni, hiszen hússzor is végiggondoltam már, majd értő emberekkel meg is vitattam, hogy mi mennyibe kerül, mik az alternatívák – kanyarodott vissza a múzeum jövőjéhez a szakember. – Ha nagyon sok véleményt meghallgatsz egy adott kérdésben, és kiderül, hogy még mindig a tied a nyerő, akkor bízhatsz abban, hogy a saját koncepciód valóban kiérlelt – folytatta a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese.
– Tehát Szabadics Anita tájépítésszel kidolgoztunk egy részletes koncepciótervet a kastély környékének rehabilitációjára. Ez egyrészt a terület történetére épít, másrészt figyelembe veszi a jelenlegi igényeket is.
Schmidt Miksa bútorgyáros 1910-ben vásárolta meg az egykor a Zichy család által építtetett trinitárius kolostort, mely a tizennyolcadik század végétől több, mint száz éven át katonai objektumként működött. A bútorgyárosé lett a kastély és a körülötte fekvő tizenegy hektáros terület is, melyet angolparkká alakított át. Az egykori elegáns parkot a korabeli fényképek alapján pontosan tudjuk rekonstruálni. Azokon a részeken, amiket Schmidt nem formált át karakteresen, épülhetne egy hatalmas játszótér, ami Attila hun uralkodó fából épült palotáját idézné fel. Attila egykori favárát ugyanis ezen a területen sejtették a XIX. században.
Áll a területen egy izgalmas épületcsoport, amihez egy XIX. századi villa, egy présház és egy másik villa alapjai tartoznak. Ebben az együttesben megszülethetne egy gasztronómiai központ cukrászdával, vendéglővel, ahová beülhetnének a kiránduló családok. A gyerekeket is nyugodtan szabadon lehetne engedni a hatalmas zárt területen, anélkül, hogy attól kéne félni, hogy elkószálnak. Olyan szórakozó- és kirándulóközpont jöhetne itt létre, mint a Mammut mögötti Millenáris Park, de sokkal elegánsabb, sokkal szebb környezetben.
Fejlesztési koncepciónk fontos eleme az Óbudai Egyetem bevonása. Támogatnák, hogy itt is lehessen egy campus. A park megközelíthetőségét is meg lehetne oldani, ha a jelenleg zsákutcaként funkcionáló Podolini utca feljönne idáig. Ez annál is inkább kívánatos, mivel az itt látható kálváriát kifejezetten erre az útra komponálták.
Kevesen tudják, hogy négy-öt méter széles promenád visz innen egészen a Montevideo parkig. Ha ezt az utat kitisztítjuk, rendbe tesszük, akkor egy daubneres fagyival a kézben egészen a kastélyig lehetne sétálni. Rendbe kell tenni az utat a Folyondár utcai Vasas pálya irányába is.
Amikor Schmidt Miksa a kastélyt és a parkot 1935-ben a fővárosra hagyta, szakemberről is gondoskodott. A nevezetes férfiút, aki 1905-től egészen 1961-ig az épület gondnoka volt, Kobilárcsik Jánosnak hívták. Több idősebb kollégám még személyesen is ismerte a rendíthetetlen gondnokot.
Ezt a rangot szeretnénk visszaszolgáltatni ennek a jelenleg elhanyagolt, de csodálatos adottságokkal rendelkező, ma még Csipkerózsika álmát alvó területnek.
A hely történetéhez tartozik a kő-, illetve a téglagyártáshoz szükséges agyagbányászat is. Az innen kitermelt kiscelli agyag olyan jellegzetes, hogy létezik egy ilyen geológiai szakkifejezés is. A bányák miatt a XIX. században ide jártak az akkori geológusok kutatni, és a magyar őslénytan tudománya is itt fejlődött ki. Erre a két hagyományra építve lehetne agyaggal kapcsolatos kézműves foglalkozásokat tartani a park egyik épületében.
Fontos hely a magyar képzőművészet történetében is. A festői hangulatú parkot folyamatosan rajzolták, festették a XIX. század vége óta. Akvarellek tömege tanúskodik erről. Az 1950–60-as években a Kiscelli út 104.-ben egy gyerek-képzőművészeti tábor működött.
Reményeim szerint, ha nem is egy menetben, de belátható időn belül megvalósulhat a park felélesztése, amelynek révén a Kiscelli utca környéke valóságos paradicsom lehetne.
– Az arra járók bizonyára felfigyeltek rá, hogy végre sikerült feltárni a kastély alatti barlang Kiscelli úti bejáratát. A régi fotókon látható, hogy volt ennek egy fogadóépülete is, amit az 1860-as években építettek, majd Schmidt elbontotta, mert ő már nem használta. Ezt a fogadóépületet szintén rekonstruálni kellene, mert mozgássérült bejáratként működne, illetve az új múzeumi kiállítótérbe is ott lehetne kényelmesen bevinni műtárgyakat.
Rakott kőfalakkal tagolták, támasztották meg az üreget. A XIX. században további falakat építettek, szintén szakszerűen. A háború után polgári védelmi hely lett. A ’70-es években teleépítették a pincét további falakkal, de arra nem gondoltak, hogy ezek a rossz minőségű téglák miatt megrepednek. Mostanra az utólagos építmények életveszélyessé váltak, aminek az elhárítását idén megkezdtük, de további beavatkozásra van szükség. Nagyjából a felénél tart a beruházás. Ha megoldódik a klíma stabilizálása, a rossz minőségű falak eltávolítása és a betonpadló fölszedése, akkor válhat a pince múzeumi kiállítótérré.
A mélypincének a múzeumépület alatti szakasza mintegy körülöleli a belső udvart. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a kastély belső udvarának helyén egy nagyjából 20×20 méteres területen eltávolítsuk a talajt az említett mélypince szintjéig.
A felülről megvilágított földalatti térbe a mélypincéből is be lehetne jutni. A tervek megvalósítására a miniszterelnökség ajánlotta fel támogatását, szerződést köt velünk a kivitelezésére, és bízunk abban, hogy a főváros a tavalyi, 2014-es közgyűlési határozatának megfelelően biztosítja a fővárosi részt is.
Már a főbejárat előtti udvaron látható díszkútnak is érdekes története van. Ez a Schmidt-féle műkő alkotás eredetileg is itt állt, míg le nem vitték a lakótelepre 1961-ben. A közelmúltig ott gubbasztott, félrebillenve, borzasztó állapotban, de tulajdonképpen ez a szerencséje. Ha itt maradt volna, már nem lenne meg. Tele volt az udvar műkő másolatokkal, amiknek már nyomuk sincsen. Bús Balázs polgármester azzal a feltétellel adta vissza a kastélynak, ha az eredeti helyén újra felállítjuk. Ez nagyjából el is készült, újra csobog benne a víz.
Tulajdonképpen Bécsből hozatta az egész portált úgy, ahogy van, amikor 1912-ben lebontották az osztrák hadügyminisztériumot. Gyárosunk megvette, bevagonírozta, idehozta és beépítette a frissen vásárolt házába. Egy látványos oszlopfő, az egykori Lloyd palota lebontott darabja, de azt már a főváros hozatta ide. Látható itt olyan oszlopfő is, ami az egykori Nemzeti Színházat díszítette.
A bejárat utáni padlót fedő hatalmas márványlapokat is Schmidt hozatta ide a lebontott Koháry–Coburg-palotából. Az idők folyamán sajnos rengeteg eredeti lap eltűnt vagy tönkrement. Amikor a Corvin-sétány projekt keretében bontották le a házakat Pesten, valaki megemlítette, hogy a régi bérházakat egyszerűen szétverik. Odamentem, és láttam, hogy mindent összetörnek, többek között azokat a gyönyörű márványlapokat is, amik a gangokat borították. Kézzel vágott 1×2 méteres, 12 centi vastag márványlapokról van szó. Az utolsó két ház még bontás előtt állt, amikor odamentem a kivitelezőhöz, és megkértem, hogy szétverés helyett tegye már meg, hogy leemelteti a lapokat egy munkagéppel, és felhozatja ide. Azt mondta, hogy rendben, de másfél millióba kerül. Fölhívtam a tardosi márványbányát, hogy náluk mennyi lenne ez. Géppel vágva, úgy hogy Dunaalmásról nekem kell ideszállítanom őket, 5 millió forint lett volna. A kézzel vágott ennél sokkal drágább, az pedig felbecsülhetetlen értéktényező, hogy ezek a lapok 100 éves épületben szolgáltak. Idehozattam őket, van is még 64 négyzetméternyi vörös márvány, amiket be lehet építeni.
Volt a kolostor kriptájában két befalazott nyílás, amiket kibontattam, és előkerült egy körlépcsőház. Föltártuk, és egy látványos üveglépcsőt építettünk hozzá, amin kényelmesen le lehet menni a kriptába.
A templomnak volt egy gyakorlatilag megközelíthetetlen toronyszobája. Tudtuk, hogy ott van, de be volt falazva a kolostor felé. Amikor feltártuk a nyílást, előkerült az eredeti ajtófélfa, tökéletes állapotban. Eredetileg itt karzat volt, mi pedig építettünk egy hidat, ami átvisz a másik toronyszobába. Korábban az sem volt nyitva, most ott is le lehet jönni. Közben betekinthetünk a nagy térbe, fantasztikus látvány!
