A kirándulás megszervezésével a nagy tekintélyű Rómer Flórist, egykori bencés szerzetest, a magyar régészeti kutatások egyik megalapítóját bízták meg, aki a látogatásról részletes beszámolót írt a következő évben az Archaeologiai Értesítő című folyóiratban. A tudósítás szerint a királyi kíséret végigvonult Óbudán, „kalauzokul díszes magyar ruhában Holzpach és Müblacker urak szolgáltak, kik sebes nyargalásukkal az úgyis kíváncsi népséget házaikból kicsalván, ő Fensége mindenütt élénk éljenzéssel fogadtatott.”
A menet több helyszínen megállt, hogy az óbudai házakba beépített feliratos kőemlékeket és a földből előbukkanó kiásott romokat megtekintse a Kiscelli dombok tövében és a Flórián tér környékén.
A kirándulás egyik fő látványosságaként a Hajógyári-szigeten talált emlékek szolgáltak, ahol a gyárigazgató „Schröll József lovag, a kormányzása területén előforduló római régiségek fentartója, mindent elkövetett, hogy a királyfiút ünnepélyesen fogadhassa. A hid mellett a gyári munkások zenéje a hymnust játszá, a hírneves fürdőhely pedig minden mellékletétől menten, és egészen ki-tisztítva érdekes tanulmányul szolgált. A fürdő medenczében a szükséges rajzokat magyaráza Zsigmondy, ki ezeket fölfedezésük alkalmával pontosan fölvevé, bemutattatott a nagy fürdő fütőhelyének mintája, mely az egyetemi régiségtárban őriztetik (…). (A herceg) fölötte nagy érdekkel szemlélé az üres téglákból készült fal szerkezetét, a római hal-gerinczféle falrakást, és az itt-ott mutatkozó rakmü (mozaik) maradványait.”
A királyfi bélyeges téglát és két mozaikdarabot kért magának és Gizella főhercegnő számára emlékül.
Romok a szigeten
A dunai szigeten már az Óbudai Hajógyár alapításától, 1835-től kezdve kerültek elő római kori falmaradványok. Az 1850-es években a monumentális falak, a fürdőépületekhez tartozó medencék, a sokszor több méter magasan álló, festett falak és a mozaikpadlós épületrészletek ideiglenes lefedést kaptak.
Az ekkor még egyszerűen „római fürdők” néven emlegetett épületekről a királyi látogatás beszámolójában említett Zsigmondy Gusztáv, egykori honvéd főhadnagy, mérnök, a kiegyezés után időszakban az óbudai ásatások vezetője készített pontos felméréseket és színes rajzokat.
Az ekkor kirajzolódó vázlat alapján vált világossá, hogy a monumentális épület a provincia helytartójának lehetett a palotája. A feltárások és a bemutatás lehetőségeit erősen korlátozta, hogy a területen a háború után tovább működő hajógyár kiemelt stratégiai üzem volt, amely az első években szovjet jóvátételre állított elő vízi járműveket. Az itt talált mozaikpadlók és építészeti díszek egy részét ekkor felszedték, és múzeumi raktárakba kerültek; a megmaradt épületeket visszatemették a föld alá.
A Hajógyár bezárása után, az 1990-es években indulhattak újra a kutatások Kérdő Katalin vezetésével kisebb területeken, majd a 2000-es évek második felében a gyorsan változó beépítési koncepciókhoz kapcsolódóan további szondázásokat folyattak a Budapesti Történeti Múzeum régészei, elsősorban a palotától keletre és délkeletre fekvő zónában. A mintegy 70 évig raktárban tárolt mozaikokat és más, a palotából származó értékes leleteket végül csak 2013-ban sikerült méltó módon bemutatni az Aquincumi Múzeum új kiállítóépületében.
Helytartói pompa
Az első római katonai csapattestek a Kr. u. 1. század első felében érkeztek meg a mai főváros területére és kaptak állandó tábort először a Vízivárosban, majd később Óbudán. Domitianus császár uralkodásának idején, Kr. u. 89-től egy mintegy 5000 fős katonai alakulat, egy teljes római légio állomásozott a mai Flórián tér környékén megépült erődben.
Az első században még egységes, stratégiailag nagy jelentőségű Pannonia provinciát Hadrianus császár idején, Kr. u. 106 körül osztották ketté. Így lett Aquincum az újonnan létrehozott tartomány, Alsó-Pannonia közigazgatási és katonai központjává, amely a szenátori rangú helytartó székhelye volt. A császárkorban a Pannoniához hasonló tartományokban a helytartók karrierjük során általában csak 2–3 évig voltak egy-egy tartomány vezetői, viszont hivatali épületeik, szálláshelyeik a Birodalom nagyságának és erejének tartós szimbólumai voltak.
Aquincumban a helytartó székhelye a legio-tábortól keletre épült meg egy olyan földnyelven, vagy inkább kis szigeten, amelyet legfeljebb csak egy keskeny mellékág választott el a szárazföldtől. A terület római kori vízrajza ma már többé-kevésbé rekonstruálható, és annyi bizonyos, hogy a történeti korokban a palota területének környéke és a mai Hajógyári-sziget északi része még két különálló sziget volt, egy Duna mellékág választott el őket egymástól.
Bár a Hajógyári-szigeten feltárt épületnek vannak korai előzményei is, a palotakomplexum mintegy 10 ezer négyzetméteres központi épületegyüttesének jelentős része már Hadrianus császár korában megépülhetett. A hatalmas építményt a következő évszázadban többször átépítették, bővítették; legreprezentatívabb formáját a Severus császárok uralkodása idején, a Kr. u. 210-es években érhette el. A palota főhomlokzata kelet felé, a birodalmi határ felé nézett.
Itt kaptak helyet a hivatalos helyiségek és a fogadótermek. Bár korábban a kutatók a vastag falú épületszárnyat emeletes épületként képzelték el, a korábbi ásatások dokumentációjában sehol nem található adat lépcsőre, és emelethez tartozó építészeti elem sem került innen elő, így Havas Zoltán és Vasáros Zsolt 2018-ban készült legfrissebb épületrekonstrukciója már csak egyetlen szinttel számol.
Az északi szárnyban medencék és fürdőhelyiségek sora található, ez volt a helytartó magánfürdője. A déli oldalon raktárak, hálóhelyiségek, személyzeti szobák kaptak helyet, a belső udvaron pedig egy kis háziszentély állt, ahol több helytartó feliratos oltárkövét is megtalálták.
A nyugati oldalon található épületeknek csak kisebb részletei voltak kutatva, itt feltételezhetően további gazdasági épületek lehettek. A nagy épületszárnyak által körülvett belső udvar nyugati részében kemencéket is találtak, míg keleti felét lekövezték. Ezen az udvaron két díszes építmény, a császárkultusz temploma és egy további kisebb szentély állt.
Bár az ásatások során számos szobortöredék, épületdísz, kőfaragvány is előkerült, az épület igazi pompáját minden bizonnyal annak ma már láthatatlan berendezési tárgyai adhatták. A Róma arisztokráciájához tartozó helytartók gondoskodtak arról, hogy a nagy fogadótermek, ebédlők, lakosztályok és fürdők bőségesen felszereltek legyenek pompás fa bútorokkal, fa- és fémasztalokkal, értékes keleti textilekkel, kőből és fémből készült szobrokkal, műalkotásokkal, hordozható képekkel. A fogadások és hivatalos étkezések alkalmával vendégek nemesfémből készült edényekből étkeztek, a lakomaasztalokra pedig itt is eljutottak a mediterrán világ ételei és borai, amelyeket kerámia amphorákban szállítottak ide a távoli tartományokból.
A Kr. u. 3. század mind gazdasági, mind politikai szempontból nehéz időszaka súlyosan érintette Pannoniát. A palota korai ásatásain talált viszonylag kevés számú tárgyi emlék azt mutatja, hogy az épületek nem valamilyen katasztrófa során pusztultak el, hanem valószínűleg már kiürítve lettek az enyészeté.
A palota jövője
A sziget és a palota területének hasznosítására az elmúlt két évtizedben számtalan koncepció született és enyészett el a változó gazdasági és politikai szándékoknak megfelelően. Terveztek ide kaszinóvárost, sport- és szabadidőközpontot; többször volt szó arról, hogy a római épületeket teljesen fel kellene tárni, azokat védőtető alatt, vagy valamilyen formában felépítve bemutatni.
Az újraépítés ellen műemlékvédelmi és régészeti szakmai szempontból számos érv szól. Mivel itt egy több évszázadon át használt, legalább öt nagyobb építészeti fázisú építményről beszélünk, nem lehetne ezekből egyetlen építészeti korszakot kiragadva azt hitelesen rekonstruálni. Ennél sokkal jobb megoldást jelenthetne a palota egy rekonstruált részének megépítése a sziget egy közeli pontján, amely látványos bemutató és kulturális helyszínné válhatna.
Miután 2019-ben a dunai limes világörökség projekt nevezéséből az utolsó pillanatban kiemelték a helytartói palotát, jelenleg nincs érvényes koncepció annak bemutatásra. Az aquincumi helytartói palota ma mintegy két méter mélyen rejtőzik a föld alatt, jórészt a szigeten működő golfpálya területén, így ma abból a helyszínen annyi sem látható, mint 150 évvel ezelőtt, a Habsburg trónörökös látogatása idején.
