A környéken nőttünk fel, így első evezős élményeink még az iskolai testnevelés órákhoz kapcsolódnak. De sem akkor, sem később nincs emlékünk arról, hogy hódokkal találkoztunk volna a Római környékén. Egészen az elmúlt 5-6 évig. Onnan számíthatjuk, hogy az eurázsiai hód (Castor fiber) újra állandó lakója a tágabb környéknek, ha nem is pont a Római-partnak, de a Szentendrei-sziget déli részének mindenképpen. Először csak a kidőlt fák, kéreg nélküli ágak tűntek fel, aztán egy rosszul időzített túrán ránk sötétedett és hazafelé azt vettük észre, hogy egy ág fura cikkcakkban úszik előttünk a vízen. Magától aligha képes ilyesmire, hamar ki is derült, hogy egy hód cipeli szorgalmasan hazafelé a vacsorát. Ettől fogva rendszeresen találkozunk velük a túráink során, egyszer fényes nappal, egy ágon alvó példányt is sikerült felfedezni, ami ritkaságszámba megy, hiszen a hód alapvetően éjszakai állat. Azóta már megfigyeltük, hogy kifejezetten szeret a víz fölé lógó vastag ágakon feküdni, majd nagy csobbanással vízbe ugrani.

A hódok több kilométeres távokat is képesek látszólag céltalanul bejárni a vízen úszkálva, így többen láttak már hódot a Római-parton is a fövenyen – annak ellenére, hogy ott nincs egyetlen egy hódvár sem. Az ember mindig jelen van a parton, a hód viszont – minden más vadon élő állathoz hasonlóan – kerüli az embert és inkább a nyugodt természetet választja. Igaz, a Megyeri-híd közvetlen környezetében látszólag nem zavarja őket az autóforgalom szüntelen zaja.

Hogyan lett a hódból hal?

A hódok a 19. század elejére teljesen kipusztultak Magyarországról, az utolsó példányt 1858-ban Ács mellett, a Concó-patakban észlelték. Szegény hódokat mindenért irtották: vadászták a prémjük meg a pézsmájuk miatt, de a húsukért is. A konstanzi zsinaton, a XV. században a hódot “halnak” nyilvánították, így remek böjtös ételnek számított. Hódtalp elkészítésére, szószban tálalt hódcombra is találunk recepteket Czifray István (József nádor udvari szakácsa) Magyar Nemzeti Szakácskönyvében, melynek “nyolczadik tetemesen javított és bővített kiadása” 1888-ban jelent meg. Ezek után nem meglepő, hogy a hódoknak írmagja sem maradt.

Visszatelepítésük viszont igazi sikertörténet, egyesek szerint túl jól is sikerült. 1991-ben a Hortobágyi Nemzeti Park szervezésében hét egyedet engedtek szabadon a Tiszafüredi Madárrezervátumban a Tisza-tavon. 1996-tól az európai akciókkal párhuzamosan a WWF Magyarország vette át a program irányítását. Mára 8-10 ezer közé tehető a hazánkban élő egyedek száma. Mivel természetes ellenségei, a farkas és a medve hazánkban nem fenyegetik, békésen szaporodik, és fokozatosan az ember jelenlétéhez is hozzászokott. 1988 óta védett, eszmei értéke 50 000 forint.

Hódlesen

De vissza az átlagos hétköznap estéhez és a Szentendrei-szigethez. Ha már besötétedett, érdemes csöndesen figyelni a vizet és a partot, mert a sziget oldalában mindkét Duna-ágban számtalan lakott és elhagyott hódvár található. Pontos helyüket a hódok nyugalma érdekében sajnos nem árulhatjuk el, de ha kupolaszerűen összehordott gallyakat, ágakat látunk a parton, jó eséllyel hódvárra akadtunk. Az eurázsiai hódok üregekben laknak, várat inkább csak ott építenek, ahol túl kicsi a partoldal lejtése. 50-80 cm átmérőjű lakóterükhöz járatok vezetnek, ezek bejárata a víz alatt van. Ezért sem távolodnak el a parttól 15-20 méternél messzebbre. No meg azért sem, mert ha veszélyt éreznek, a vízbe menekülnek. Ha sötétedés után úszik előttünk valami a vízben, ami nem kacsa, az nagy valószínűséggel hód lesz. De a parton is gyakran látni, ahogy rendezkednek, pakolnak, tevékenykednek. Nem ijednek meg, a fény sem zavarja őket, ha rájuk világítunk. A vízben pedig egyenesen úgy tűnik, mintha maguk közelednének, érdeklődnének. Azonban jó, ha felkészülünk rá, hogy a hód ellenségnek tekint bennünket. Közeledésünket jelezni fogja a többieknek, de úgy, hogy egy füst alatt ránk is a frászt hozza. Ravaszul eltűnik a víz alatt, majd egy óvatlan pillanatban váratlan helyen felbukkan és széles farkával nagyot csap a vízfelszínre. Akkorát szól, hogy az ijedtségtől kis híján kiesünk a hajóból. És még egy adag vizet is kapunk a hátunkba.

A kölyökhód viszont módfelett kíváncsi, egész közel úszik az evezősökhöz és olykor az evezőkhöz is: a fából készültekkel jobb vigyázni, mert előfordult már, hogy megpróbálta megkóstolni.

Kedves plüssállat, vagy ádáz fanyűvő?

A hódnak minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy kizárólag szeretni lehessen: kedves gombszeme, szőrös ducisága, mókásan kilógó foga a dögönyözni való plüssállatot juttatják eszünkbe. Megítélése mégis finoman szólva ellentmondásos.

Kétségtelen, hogy  a hód az ember után a második legnagyobb természetátalakító. Az eurázsiai hód, kanadai rokonával ellentétben nem épít gátakat, viszont valóban át tud rágni és ki tud dönteni pár nap alatt egy 20-30 centi átmérőjű fát, sőt lényegesen nagyobbakkal is elboldogul és ezzel ténylegesen természeti károkat okoz. A hód elsősorban vízinövényeket és lágyszárú fajokat eszik, de különböző cserjék és fák kérgét, leveleit, fiatal hajtásait is elfogyasztja. Mivel az őszi és téli időszakban nem nagyon talál másfajta táplálékot, a fák kérgét kezdi el rágni. Ilyenkor eleségként faágakat raktároz a várába, hogy amikor a vízen jégréteg alakul ki, akkor se kelljen elhagyni a búvóhelyét. Egy hódcsaládnak nagyjából 1 km hosszú, 15-20 méter széles élőhelyre van szüksége. Az ártéri erdők nyaralóövezetekké alakítása vagy mezőgazdasági művelésbe vonása ezért egyre több konfliktust szül. A természetes ellenség hiányában elszaporodott állomány egyes vidékeken komoly gondot okoz.

A probléma kezelésére 2019. decemberében hódkonferenciát is tartottak Magyarországon, ahol jó néhány problémakezelési módszert ismertettek az érintettekkel. A művelésbe vont területeket kerítéssel, a fák törzsét védőhálóval érdemes megóvni. Erre Budapesten, a Kopaszi-gáton is láthatunk példát, ahol szintén komoly hódpopuláció él. A károk enyhítését szolgálhatja az is, ha a vízpartok 10-15 méteres sávját egyszerűen meghagyjuk a hódnak. Ezen a részen növeljük az általa kedvelt vízinövények állományát, olyan fákat ültetünk, amelyet kifejezetten kedvel (nyárfajok, fűzfajok).

Felmerült a konferencián az időszakos vadászhatóság visszaállítása is. Ennek továbbgondolt változata lehetne a hódszektorok kialakítása: azaz az élőhely felmérése után ki lehetne jelölni azokat a zónákat, ahol ritkítandó, megóvandó vagy vadászható lenne a faj.

Érdekesség, hogy Ausztriában és Németországban már hódmenedzsereket is alkalmaznak. Ők monitorozzák a populációt és ügyelnek a kívánt egyedszám egyensúlyára. Kezelik a konfliktusokat, egyfajta kiegyensúlyozó szerepet visznek a hódok és a gazdálkodó emberek érdekütközésében.

A hódok haszna

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a hód természet-átalakításának számos hasznos oldala van. Mozaikossá, változatossá varázsolja élőhelyét. Környezete átalakításával más állatok, kétéltűek, hüllők, madarak számára teremt élőhelyet. A hátrahagyott hódvárakkal a vidra, a róka és a borz számára biztosít kedvezőbb életkörülményeket. Ahol a hód természetátalakításba kezd, ott megnövekszik a halak száma és fajtagazdagsága.

A Római-parton a fent említett fakárokkal nem találkozunk. A hód számára egyelőre kedvezőbb lakóhelyet nyújt a Szentendrei-sziget, de barangoló hódokat kis szerencsével a Rómain is megfigyelhetünk, ha egy csendesebb partszakaszon sötétedés után a vízparton üldögélünk. Az igazi találkozásokhoz azonban érdemes vízre szállni, akár egy átlagos hétköznap késő délutánján is.