Hogyan kezdtél el méhészkedni?
Úgy öt évvel ezelőtt találkoztam Misi bácsival, az öreg méhésszel, és elképzeltem, hogy ha most elkezdek méhészkedni, akkor olyan húsz év múlva talán már egész jól fogok érteni hozzá. Másrészt meg íróként, költőként fontosnak tartottam, hogy beszéljek az ökológiai krízisről és a beporzókról magukról. Ebben semmi érdekes nincsen, ez a normális. Nem kell mindenkinek méhészkednie, nem kell költőnek vagy írónak lennie, de az én személyes alkotói pályámnak szerves része, vagyis fontos, hogy elmélet és gyakorlat, elképzelés és megvalósítás összeforrjon.
Hamvas több helyen is ír a „méhesről”. Az egyik ilyen szöveghely Az öt géniuszban van, ahol a dél-nyugati géniuszhoz és konkrétan Berzsenyi Dánielhez köti. Berzsenyinek is volt méhes háza, amiről egy fotó is fennmaradt. Ez egy egyszerű méhesház volt, ami mindössze két vályogfalból és egy tetőből állt a méhkasok fölött. A kereteken való méhészkedés csak a 19. században terjedt el, előtte kasokban tartották a méheket. A másik hely pedig a Summa philosophiae normalis című dialógus az Unicornus kötetben. Ez tulajdonképpen egy képzelt beszélgetés a méhesben mester és tanítvány között, amelyben a méhest idealizált helyként írja le, ahol lassan, aranylón folyik az idő. Ezt az tudja igazán megérteni, aki volt már méhek között, és van érzékenysége a természetre.
A méh és ember kapcsolata változott az idők folyamán?
Földünk egykor izzó tűzgolyó volt, aztán megjelent az élet. Az evolúció hosszú folyamatában nagyjából 80-100 millió évvel ezelőtt kialakultak a beporzó rovarok. Akkor még a dinók is itt voltak. Az ember sokkal később jelent meg a bolygón. Teljesen máshogy nézett ki a flóra meg a fauna. A méhek „rávették” a növényeket, hogy hozzanak virágokat. Ugyanis a rovar általi beporzás előnyösebb, mint a szél általi vagy az önbeporzás.
Mit szeretsz a legjobban méhekben?
Az az igazság, hogy sokkal jobb fejek, mint az emberek. Másrészt a méhek nagyon szép teremtmények, azt szoktam mondani, hogy a jóisten jókedvében teremtette őket. Mindenükkel gyógyítanak, életet adnak mindennel, amit csinálnak, beporoznak, táplál és gyógyít a virágpor, a méz, a propolisz. Az emberre is jó hatással vannak jelenlétükkel, rezgésükkel, illatukkal, élelmükkel. Ellentétben az emberiséggel, ami nem csak önmagát pusztítja el, hanem a bolygót is, a méhek amellett tették le a voksukat, hogy „megmaradjon az élet” – ahogy Pierre Rabhi is mondta.
Szerinted mit tanulhatunk a méhektől?
Végtelenül sok mindent. Most csak egyetlen dolgot kiemelve: egy méhészetben a méhész törekszik arra, hogy a családjai egyforma erősségűek legyenek. Ha az egyik család gyengélkedik, akkor a másik családból lehet mézet, virágport, vagy akár „népet” hozzátenni, vagy éppen, ha túl gyors ütemben szaporodnak, akkor lehet akár elvenni és más családokba áttenni, ezt hívjuk „kiegyenlítésnek”. Így a méhesben nagyjából mindig egyenlően gazdag és erős családok vannak, s kevésbé fordulhat az elő, hogy például a nehezebben induló, szegényebb családok összeomlanak, vagy a gyengébbeket kirabolják az erősebbek.
Mostanában tehát azt ismertem fel – kissé elvonatkoztatva –, hogy a méhektől azt is meg lehetne tanulni, hogy nem jó, ha egy közösségben túl nagy aránytalanságok vannak, kevés gazdag és sok szegény, túl sok gyenge és néhány erős. Az a jó, ha a legtöbben hasonlóan gazdagok és erősek, vagyis az erős középosztály nélkülözhetetlen az egészséges társadalomban.
