Keresés
rovatok
hit | 2023 tavasz
Fotó: Dohi Gabriella
Puskás Panni
„A miénk egy olyan életmód, ami nem hoz azonnal gyümölcsöt”
Hogyan viszonyul a Krisna-tudatú közösség a 21. század kihívásaihoz, milyennek látják a világ változásait, mit csinálnak a krisnások a TikTokon, és miért nem látni már őket a Szigeten? Többek között ezekről beszélgettünk Szilaj Péterné Csillával, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivőjével Csillaghegyen, a Krisna-templomban.

Hogy kezd el valaki nyugat-európaiként érdeklődni a keleti filozófia és vallás iránt? Nálad ez hogyan kezdődött?

Azt tapasztalom, hogy a legtöbbünk könyveken keresztül találkozik először a Krisna-tudattal, és a világszemlélet az, ami megragad bennünket. Olyan tartalom van benne, amivel korábban nem találkoztunk. Nekem először egy barátom beszélt a krisnás életmódról, de az első lépést az jelentette, hogy vegetáriánus lettem. Elkezdtem rajta gondolkozni, hogy vajon tudok-e azonosulni azzal a kultúrával és életmóddal, amelyben felnőttem. Ennek első lépése pedig az volt, hogy feltettem magamnak a kérdést, étel-e az, ami valaha mozgott. Úgy döntöttem, hogy nem az. Aztán az imént említett barátomtól kaptam egy jógáról szóló könyvet – ez akkoriban még nem volt olyan divatos, mint manapság.

Ebben a könyvben rengeteg szó esett a lélekvándorlásról és a karmáról. Ez a két fogalom segített abban, hogy megértsem a világot.

A bátyám születésétől fogva szívbeteg volt, így mindig is foglalkoztatott, hogy hol az igazság, ha egy ember eleve mínuszból indul anélkül, hogy bármi rosszat tett volna életében. A reinkarnáció tudománya adta meg számomra a választ: nem ez az egy életünk van, voltak korábbi életeink, és azokból hozzuk a sorscsapásokat vagy jutalmakat, amiket ebben az életünkben kapunk. Ez komplexebb képet adott a világról, és a Krisna-hívők életszemlélete gyorsan közel került a szívemhez. Úgy éreztem, hogy hazataláltam.

Az első kérdésemet különben álkérdésnek gondolom, mert közben azt látom, hogy mivel egyre erősebben meghatározza az életünket a kapitalizmus, az információs társadalom és az ezekkel járó stressz, mindinkább megszületik bennünk a vágy az eszképizmusra. A keleti gondolkodásmód sok ember életében megoldást jelenthet, hiszen általa elérhetőnek tűnik egy mélyebb kapcsolat a világgal.

Úgy gondolom, hogy erre a szintre vagy ebbe az állapotba, ha minden jól megy, minden ember eljut egyszer. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért élünk, mi a küldetésünk ebben a világban azon túl, hogy legyen egy házunk, egy családunk és tudjuk fizetni a számlákat. Az emberi élet ennél egy kicsit többre rendeltetett, és ha az ember ezen gondolkodni kezd, akkor előbb-utóbb eljut a vallásokhoz. Sokan egy krízishelyzetben teszik fel ezeket a kérdéseket, amikor nagy veszteség vagy trauma éri őket.

Ilyenkor merül fel a legerősebben, ha a szeretteinket és az anyagi javainkat elveszíthetjük, vajon mi lesz az, ami tartósan boldoggá tesz minket.

Sokan vannak, akik emiatt bukkannak fel nálunk, és most már fiatalok is – ma már sokkal mobilisabbak, mint abban az időszakban, amikor én Krisna-hívő lettem. Akkoriban hosszabb időre maradtak az emberek az asramban (kolostorban), vagy tartósabban kapcsolódtunk az egyházhoz. Például én is, aki még azóta is itt vagyok, és teljes idős misszionáriusként szolgálok. A mai fiatalok inkább csak megismerik ezt az életmódot, megtetszik nekik, sok mindent elsajátítanak belőle, és aztán viszik magukkal tovább arra, amerre épp mennek. Azt látom, hogy akik egyszer mélységében megértik ezt a világszemléletet, azokat egész életükre elkíséri, mert annyira logikus és annyira igazolja önmagát.

Ahogy ti gondolkodtok és éltek, az bizonyos szempontból kívülállásként is értelmezhető. Ezt könnyű vagy bonyolult megvalósítani?

Nem gondolom, hogy kívülálló lennék. Az, hogy száriban járok, és hogy a homlokomon van egy vallási jelkép, nekem teljesen olyan, mint amikor meglátok egy rendőrt egyenruhában. Az öltözködésemmel azt üzenem, hogy ha valaki lelki témákról szeretne beszélni, akkor hozzám nyugodtan odajöhet. Ahogy nem lázadásból lettem vegetáriánus sem, és nem lázadásból meditálok vagy kelek fel hajnalban. Közben értem, hogy miről beszélsz, mert amikor kiteszünk egy Facebook-posztot arról, hogy Krisna-völgyben hogyan élünk, akkor az emberek sokszor odaírják, hogy ők nem tudnának így élni, pedig dehogynem, csak érteni kell, hogy az ember miért csinálja. Ezt a vallást nem kényszeríti ránk senki, saját döntésünk, hogy követjük, és az is, hogy milyen szinten követjük.

Ti, Krisna-tudatú hívők hogyan viszonyultok az információs zajhoz, a kütyükhöz, a közösségi médiához?

Innovatív vallási irányzat vagyunk, az elv fontos számunkra, hogy azt, amit használunk, tudjuk-e Isten szolgálatában használni. Például az internetet, a TikTokot, az autót, a számítógépet.

És a TikTokot tudjátok?

Persze. Az egyik legnépszerűbb magyar TikToker egy krisnás lány, Vallabhinak hívják, és hihetetlen áttörést hozott, hogy elkezdett TikTokolni, mert olyan emberekhez ért el, akikhez sehol máshol nem sikerült volna. Szóval mindent lehet használni, de nagy a kísértés, hogy ha van egy telefonom vagy számítógépem, akkor azon olyan tartalmakat fogok nézni, amelyek nem a lelki fejlődésemet segítik elő, hanem épp ellenkezőleg, az érzékkielégítés irányába sodornak.

Az emberek nem kizárólag maguktól találnak hozzátok, hanem ti is aktívan dolgoztok rajta, hogy megtaláljanak titeket. Ez a kilencvenes években volt könnyebb vagy most?

Megvan a sajátossága mindkét korszaknak, de kétségtelen: ahogy az idő előrehalad, egyre sűrűbb az illúzió köde. Változik az emberiség, és manapság két erős irányt látunk: akik nagyon bezárkóznak, mindent elutasítanak és csak az élvezetek irányába haladnak, másrészt azokat, akik nyitottak az újra, képesek változni és érzékelik a világ finom változásait is. Mindkét táborban jócskán vannak, és bár van egy kis átjárás, nyilván könnyebb a második csoportban keresgélnünk.

Mire gondolsz, amikor azt mondod, változik az emberiség?

A rendszerváltás utáni Magyarországon hihetetlen éhség volt az emberekben az újdonságra. Kiültünk az utcára énekelni, és azonnal körénk gyűltek, mohón vásárolták a könyveinket, kíváncsiak voltak ránk.

A mostani információs zajban már sokkal nehezebb érvényesülni, és a vallás is más helyet kapott az emberek életében.

A miénk egy olyan életmód, ami nem hoz azonnal gyümölcsöt, dolgozni kell rajta. Ez manapság nem divatos üzenet, mert mindenki mindennek azonnal szeretné látni az eredményét, amibe energiát fektet.

Mennyire jellemző, hogy amikor kint vagytok az utcán, és odamentek emberekhez, durva elutasításokat kaptok? Valahogyan készültök az ilyen típusú reakciókra?

Természetesen felkészülünk rá, de egyéni kérdés, hogy ezt ki hogyan éli meg. Nekem is volt ilyen „kalandom” még a ’90-es években. A Nyugati pályaudvaron egyszer például akkora sallert kaptam, hogy kiesett pár másodperc, azt se tudtam, hol vagyok, és mire az illető után fordulhattam, ő már eltűnt. De több furcsa élményem is volt, sokféle néppel találkozik az ember az utcán. Szerintem sokat változott a megítélésünk az évek során, én ú gy érzem, mostanra kifejezetten becsülik az emberek a Krisna-hívőket, de fontos, hogy a szerzeteseinket felkészítsük rá, hogy legyenek szenzitívek arra, akit megszólítanak, és arra is, hogy kinél meddig lehet elmenni, hogy mi az, amit el lehet várni, amit lehet kérni a másik embertől. 

A 2000-es évek elején találkoztam először veletek. Kitalálod hol?

A Szigeten?

Ott, bizony. Kamaszkoromban nagyon kevés pénzzel indultam el fesztiválozni, és ha ti nem lettetek volna, biztos, hogy nem tudok ott meleg ételt enni egy hétig. Rettentő hálás voltam érte. Aztán egyszer csak már nem voltatok a Szigeten. Miért?

Imádtunk kint lenni, hatalmas bulik voltak a sátrunkban. Ráadásul nekem személyesen is fontos volt ez a helyszín, a ’95-ös fesztiválon döntöttem el, hogy én most itt maradok, ebben a családban. De a Sziget mostanra nagyon megváltozott, nem szeretem ezt a szót, de elanyagiasodott, és már nem érte meg nekünk kimenni.

Túl sok lett a szabály, a korlátozás, az ételosztásnak sem örültek, és a közönség is nagyon más lett, mint volt.

Ezek között a körülmények között már nem tudtuk azt a minőséget nyújtani a magyar fiataloknak, amit szerettünk volna. De nem maradtunk ki a fesztiválozásból, kisebb magyar fesztiválokra most is el szoktunk menni.

Szóba került az ételosztás, ami az egyik legfontosabb missziótok. Érzékelitek a gazdasági válság hatásait? Több ember áll sorba ételért, mint korábban?

Egyre nagyobb az igény rá, igen. Kifejezetten a népligeti osztópontunkon, ami úgy nyilvános, hogy tényleg bárki odajöhet. Persze, máshol sem küldünk el senkit, mi népkonyhai szolgáltatás vagyunk, ami azt jelenti, hogy akinek a merőkanál van a kezében, az fel se néz, csak osztja az ételt, amíg jönnek az emberek. A harmadik kerületben bevezettünk egy olyan rendszert, hogy az ellátottak először a családsegítőhöz fordulnak, és ott kapnak egy kártyát, amivel át tudják venni az ételt. A harmadik kerülettel való együttműködésünk  modellprogramként indult lassan húsz évvel ezelőtt, addig nem voltak ilyen szoros kerületi együttműködéseink. Amikor láttuk, hogy működik, ezzel a modellprogrammal kerestünk meg más kerületeket is. Ennek a módszernek az az előnye, hogy olyan embereket tudunk elérni, akik még rendelkeznek lakhatással, de egyre bizonytalanabb a szociális helyzetük, például nem tudják fizetni a számláikat, gyógyszereiket, tartósan nem találnak munkát. Számukra az ételosztás életminőség-javulást jelent, vagy legalább megakadályozza annak további romlását.

Sokféle adomány megy keresztül rajtunk nap mint nap, mert részt veszünk az Élelmiszerbank élelmiszermentési akciójában.

Ez azt jelenti, hogy reggelente körbemennek a kocsijaink szupermarketekben, és raklapszámra hozzák el a maradék pékárut, illetve például olyan zöldségeket, gyümölcsöket, amelyeknek csak a csomagolása sérült meg, de az áru használható és jó minőségű. Ezeket visszük ki az osztópontjainkra a meleg étel mellett.

Foglalkoztok drogprevencióval is.

Az egri fiataloknak szóló programunk volt kezdetben aktívan drogprevenciós, habár nem ezzel a szándékkal indult az sem. Sok olyan fiatal csatlakozott akkor hozzánk, akik komoly függőségi problémákkal küzdöttek. A vallásgyakorlat sodrása és a Krisna-tudat gyakorlatiassága pozitív alternatívát és élményt kínál számukra. Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy az ember csak akkor hajlandó valamiről lemondani, ami jó neki, ha kap helyette valami jobbat.

Erre az addiktológia azt mondja, hogy függőséget vált.

Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy Krisna-függő lesz a drogfüggőség helyett. Annyi biztos, hogy jobban jár vele.