Victor Vasarelyt mindannyian ismerjük itthon is. A saját korosztályomban a legtöbbünknek ott volt felcelluxozva a kamaszkori szobája falán a két egymásba fonódó fekete-fehér csíkos zebra posztere, de a nálam fiatalabbak és idősebbek is simán rávágnák a feltett „ki ez a művész?” kérdésre, hogy a szemet becsapó op-art vagy geometrikus absztrakt művésze.
Mégsem biztos, hogy teljes mélységében ismerjük Vasarely gondolatait és életszemléletét. Kevesen tudják, hogy műveinek ilyen mértékű „szétszórása” tudatos volt. Színes város címen megjelentetett tanulmányában a művészet demokratizálásáról beszélt: „Szociális művészetről álmodom. Hiszem, hogy az emberben mély vágyódás él a kép iránt.”
Vasarely pedig arra vágyódott, hogy művei széles körben, az átlagos anyagi körülmények között élők számára is hozzáférhetők legyenek, ezért kifejezetten erre szánt grafikai munkáit magas példányszámú sorozatban terjesztette. Számos motívuma megjelent hétköznapi tárgyakon, kávés- és teáskészleteken, sálakon, táskákon, szemüvegtokokon, hétköznapi fogyasztási cikkeken.
Nemcsak vállalati megbízásokat fogadott el, mint például a német jegybank irodaházába tervezett ebédlő térplasztikájának megalkotása, vagy a Renault autómárka logójának megtervezése, de művészetét kivitte az utcára is, az emberek közé.
De számos más helyen is megtalálhatók köztéri szobrai, murális alkotásai, így Pécsett, Győrben, Budapest belvárosában, vagy Albertfalván, hogy csak a hazai műveket említsem – mert persze Franciaország-szerte ugyanúgy ott van a keze nyoma.
Vasarely Pécsett, Vásárhelyi Győző néven született 1906–ban. A mai Szlovákia területén található Pöstyénben nőtt fel, majd Budapesten tanult reklámgrafikusnak, Bortnyik Sándor Műhelyében. 1930-ban Párizsba költözött feleségével, Spinner Klárával, ahol reklámgrafikusként komoly sikereket ért el. 1939 karácsonyán a híres párizsi kávéházban, a Café de Flore-ban megismerkedett Denise Renével, egy lyoni selyemgyáros legkisebb, sorban hatodik lányával. Ha nincs ez a találkozás, Vasarely sem lesz az, aki. Mindenesetre a Galerie Denise René a geometrikus absztrakció máig működő egyik legfontosabb kiállítótere, noha Denis 2012-ben 99 éves korában elhunyt.
Művészeti együttműködésük eredménye számos emblematikus absztrakt kiállítás, művészeti album, multiplika, 1981-ben pedig közösen ajánlottak fel Vasarely munkáiból egy nagy értékű, több mint négyszáz darabos műtárgy-adomány csomagot Magyarországnak.
Victor Vasarely először 1981-ben írt egy francia nyelvű levelet azon szándékáról, hogy Budapest fővárosának címezné az adományt, majd 1986-ban egy újabb levelében megerősítette az ajándékozási szándékát, most már konkrétan az óbudai Zichy-kastélyban alapítandó Vasarely Múzeum gyűjteménye számára. Időközben – bár a múzeum épülete még nem állt rendelkezésre – a művek megérkeztek a Szépművészeti Múzeumba, 1982-ben be is mutatták a nagyközönségnek, a múzeum modern gyűjteményének vezetője, Cifka Péterné felügyelete alatt. Ő vezényelte le később a művek kiválogatását és Óbudára való átszállítását is, és ő állította össze az első állandó kiállítást. A katalógust Geskó Judit szerkesztette, aki éppen idén áprilisban kapta meg a francia Becsületrend lovagi fokozatát a francia–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztéséért.
De ne szaladjunk előre, mert az óbudai Vasarely Múzeum megnyitásáig még kalandos út vezetett. A Szépművészeti tárlata után egy évvel, 1983-ban, az Agitációs és Propaganda Bizottság készített egy jelentést arról, hogy a Zichy-kastély alkalmatlan a Vasarely-művek bemutatására, egyrészt mert a terek nem megfelelőek nagyméretű képek installálására, másrészt az épületben már működik az Óbudai Klubház és a Kassák Múzeum, ezek kiköltöztetése túl nagy költséggel járna. Akkoriban a Zichy-kastély hasznosításánál csupán a főépületben gondolkodtak, a déli szárny foglalt volt, az Állami Termékgazdálkodási Igazgatóság használta kétezer-ötszáz négyzetméterét, a mellékszárny pedig senkinek sem jutott eszébe.
És most jöjjön egy kis épülettörténeti kitérő, hogy jobban lássuk, hova szánták a Vasarely Múzeumot, milyen kalandos sors állt már így is az óbudai Zichy- kastély mögött, ami a Mátyás korabeli óbudai prépostsági Mária-templom és kolostor romjaira épült. Óbuda 1659-ben került Zichy István győri vicegenerális tulajdonába. A kastély építését Zichy Péter kezdte a 18. század elején, az első terv és a mai főépület megvalósítása Jäger János Henrik kőfaragó mester nevéhez fűződik. A kastély akkori kertje a mai Kobuci-kert helyén terült el, és a kor divatja szerint Orangerie-t, azaz narancsfákkal és más különleges trópusi növényekkel teleültetett üvegházat is magában foglalt. A kastélyban könyvtárterem, biliárdterem, fegyverterem és kastélykápolna is volt. Zichy Péter fia, Miklós saját zenekart tartott fenn, és a korabeli divatos művekből színi előadásokat szervezett. A kastély falai között kétszer vendégül látták Mária Terézia uralkodónőt. A 18. század végére megépült a Duna-parti szárny, a 19. században pedig a kastélyt övező teljes udvarterületet lezárták. Később, amikor a Zichyek már sehol sem voltak, az óbudai águk ki is halt, az épület Óbuda textilipari jellegének erősödése miatt egy ideig selyem-manufaktúraként működött. A déli melléképület pedig 1945-ig katonai ruházati raktárként funkcionált. A kastélyban a második világháborút követő lakáshiány miatt ideiglenes szükséglakásokat alakítottak ki, de amikor a hetvenes években körvonalazódott a terv, hogy a Zichy-kastély legyen Óbuda ifjúsági és kulturális központja, a lakókat kiköltöztették. 1976-ban megkezdődött a főépület műemlékvédelmi szempontokat és a jövőbeni kulturális célú hasznosítási igényeket is figyelembe vevő helyreállítása. Beköltözött a Kassák Múzeum.
De térjünk vissza a Vasarely Múzeumhoz. A történetet ott hagytuk félbe, hogy 1983-ban megállapították, a kastély alkalmatlan a művek befogadására. Ám valakinek mégis eszébe jutott, hogy a déli szárny, az egykori katonai ruházati raktár talán megfelelő lehetne. A Művelődésügyi Minisztérium 1986-ban felkérte az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot a majdani múzeum épületének kialakítására, a Szépművészeti Múzeumot a működtetésére, és költségvetési rovatot rendeltek a tervhez. Két Iparterves építész, Molnár Péter és Koris János elvégezte a munkát: megtartották az eredeti boltíveket, kialakítottak egy ezerötszáz négyzetméteres kiállítóteret, és átvették érte az építészeti nívódíjat.
Az esemény kiemelt protokollrendezvény volt, itt adták át az építészek díjait, és bár aggódtak azon, hogy képes lesz-e rá az egészségi állapota miatt, de maga Vasarely is mondott beszédet.
A Vasarely Múzeum tevékenységének fókuszában ettől kezdve Victor Vasarely életműve áll, különös tekintettel az általa adományozott 411 darabos műtárgyállományra, amit még kiegészítettek 92 darab könyvvel, nyomtatott anyaggal és diapozitívval. A múzeum feladata ezek megőrzése, tudományos kutatása és közzététele. A Vasarely Múzeum megnyílása óta kettős funkciót tölt be: egyrészt bemutat egy Victor Vasarely életművét reprezentáló állandó kiállítást az említett Vasarely-anyagból, másrészt „Kunsthalle” típusú kiállítóhelyként működik: befogad olyan tárlatokat, amelyek Vasarely munkásságának kontextusát világítják meg, ezen felül helyet ad az OSAS, a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület tematikus időszaki kiállításainak.
A Vasarely Múzeum missziója szerint a Vasarely-életmű elismert őrzője és kutatóhelye, emellett az absztrakt, a kinetikus és média-művészet bemutatásának és kutatásának nemzetközileg elismert tényezője kíván lenni. Vasarely akarata szerint követi a nyugati emigrációban alkotó magyar származású szürrealista, absztrakt és neoabsztrakt, a Bauhaus és Bortnyik Sándor Műhelyének oktatási elvei szerint alkotó, illetve kinetikus, valamint konceptuális és médiaművészeti alkotók életművét.
A Vasarely Múzeum első, ideiglenes vezetője Tóth Ferenc volt, majd a Szolnoki Művésztelep kutatóját, a szolnoki múzeum munkatársát, Egri Máriát bízták meg a feladattal, aki 1998-as nyugdíjazásáig vezette a múzeumot. Munkatársai közé tartozott tanácsadóként – Vasarely kérésére – a művész egyik rokona, Makk György is, akin keresztül Vasarely haláláig követte az ott történteket. Vasarely szívén viselte a múzeum sorsát, hiszen az 1987-es kiállítás struktúráját ő dolgozta ki, és közreműködött például még a lámpabúrák tervezésében is.
2006-ban az épület egyik részében kapott helyet a Maurer Dóra vezette Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS), amely a mai napig itt rendezi kiállításait.
Vasarely többször leírta, hogy szereti úgy elrendezni a műveit egy kiállítótérben, hogy kitágítsa a néző és a mű között feszülő percepciós teret. Figyelme mindenre kiterjedt, és minden apró részletet annak rendelt alá, hogy a művészet mindent áthasson, és mindenkihez elérjen. Ennek a gondolatnak méltó őrzői és folytatói az óbudai múzeum munkatársai.
