Boltok, bevásárlóutcák
Változatos típusú, legtöbbször kis alapterületű boltokat szinte minden római város főútja mentén találunk. A szorosan egymáshoz tapadó, leggyakrabban azonos vagy igen hasonló méretű, négyzetes alaprajzú helyiségek bejárata a forgalmas útvonalakról nyílt, széles ajtóikat kő küszöbjeik vájataiban futó, eltolható deszkaajtókkal zárták be éjszakára. A helyiségek kis belvilága miatt az árusítás jellemzően az ajtóba helyezett pultnál zajlott, kicsit a keleti bazárok hangulatát idéző módon.
A Birodalom központján kívül a legtöbb római provinciális város forgalmasabb főútjai mentén mindenütt ilyen boltsorok kerültek elő, valamint a városközpontokban is. A kis boltok funkcióját sokszor igen nehéz meghatározni, bár szerencsés esetben jellemző tárgyak pl. súlyok, nagy mennyiségű egyforma kerámia edény, falfirka-töredékek árulkodók lehetnek. Ami a Róma városi boltokat illeti, itt vagyunk talán a legszerencsésebb helyzetben, hiszen számos korabeli ábrázolásunk is van a legkülönbözőbb portékát árusító üzletekről – így például tudjuk, milyennek kell elképzelnünk például egy ékszerész, rőfös vagy hentesüzletet. A helyzet Aquincumban – mind a polgár-, mind pedig a katonavárosban – is hasonló lehetett, a városrészek több pontján is kerültek elő üzletek. A több, mint 120 éve folyamatosan kutatott polgári településen már a 19. században előbukkant a legjelentősebb „bevásárlóutca”, azaz az észak-déli főutat nyugat felől szegélyező boltsor, amely 200 méteren húzódó, közel egyforma méretű, négyzetes alaprajzú helyiségekből állt. Az üzletek mészkőből faragott küszöbkövein kialakított vájatok arról tanúskodnak, hogy egykor ezeket is eltolható, fa ajtókkal zárhatták be éjszakára. A boltokhoz nyugat felé raktárhelyiségek is tartozhattak, ezek bejáratai, az azokhoz felvezető lépcsők és néhol még a vasrácsos ablak is a Szentendrei út két sávja közötti területen tekinthetők meg manapság. A valószínűleg szinteltolásos épületkomplexum a vízvezeték tőszomszédságában, attól mindössze egy kis, kövezett sikátorral elválasztva épült fel, jelentős része ma a Szentendrei út alatt található.
Funkciójuk egyelőre viszonylag kevés esetben azonosítható: a korábbi ásatások mécseseket és helyi fazekasok termékeit árusító boltról tesznek említést, sőt, egyes feltételezések szerint az ókor porcelánját, terra sigillatát is árusítottak az egyik helyiségben. Ugyanakkor azonban bizonyára másféle árusítóhelyek is voltak itt: számolhatunk például lacikonyhákkal, pékséggel, hentessel, de minden bizonnyal árultak itt textilneműt, ékszert és bőrárut is. Talán az aquincumi Corinthusnak, a pénzváltónak, aki oltárkövet állított Silvanus istennek, szintén itt lehetett üzlete. A 20. században néhány boltot újra feltártak, innen tudjuk, hogy némelyiket színes falfestmények díszítették, illetve, több átépítést is megértek a boltocskák a római uralom 300 éve alatt (a legelső boltok még inkább deszkabódék lehettek), a Kr. u. 2.század első fele és a 3. század vége között.
Gyorséttermek, fogadók
A többek között főtt ételt árusító üzletek az általuk nyújtott szolgáltatásoktól függően más-más elnevezésekkel bírtak: popina, thermopolium, cauponae, deversoria. Míg a legelső az alsóbb néposztályok által látogatott borkimérés volt, a thermopolium kisméretű kifőzde volt, ahol meleg ételeket és italokat árultak (Pompeiiben több tucat került elő belőlük). Az üzlet pultjába hatalmas hombár-szerű edényeket süllyesztettek, amelyekben melegen tarthatták az ételt. A cauponae, deversoria épületeiben szállást is kaphatott az utazó, kocsmajellegű talponállójában pedig megoldhatta étkezését, igénybe vehette a fürdőt, sőt „egyéb” szolgáltatásokat is. Egy Aeserniából (Itália) előkerült – egy eredetileg talán fogadó cégérnek készült – feliratos kőlapon ugyanis az alábbi párbeszédet olvashatjuk:
„- Fogadósné, a számlát!
– Volt egy sextarius*borod, kenyered, ez egy as**, húsétel két as.
*sextarius – űrmérték a római korban.
**as – súly- és pénzegység a római korban.
A fogadókat legtöbbször elhelyezkedésük (városkapuk zónája, forgalmas főutak mentén) és alaprajzi sajátosságaik alapján lehet azonosítani a feltárások során. Ezekben az épületekben többnyire egy központi helyiségből vagy folyosóról nyíltak a közel azonos kisméretű hálóhelyiségek, amelyek berendezése mindössze egy ágy, egy mécses és esetleg egy éjjeliedény volt. Tartozott az épülethez legtöbbször egy kisebb fürdőszárny is (vagy ha nem, legalább egy közfürdő mindenképpen megtalálható volt a közvetlen szomszédságban), kiszolgálóhelyiségek, gazdasági traktus (hátsó udvar). Aquincum polgárvárosában és közvetlen környezetében legalább négy ilyen „intézmény” működött. Az aquincumi polgárvárosban az északi városfal közelében, észak-déli és a kelet – nyugati főút találkozásánál, egy hosszúházban a Kr. u. 2. században működhetett ilyen vendégfogadó. Az épületben egy központi folyosó egyik oldalán sorakoztak a közel azonos méretű szobák (12m2), észak felé pedig udvarral zárult az épület. A fogadónak külön fürdőszárnya ugyan nem volt, de a bejárattal szemben, a kelet-nyugati főút túloldalán ekkor még innen nyílt a Nagy Közfürdő főbejárata is.
Hasonló funkció merülhet fel a déli városfal mellett, a város második legforgalmasabb kelet-nyugati útjáról nyíló, ún. „Festőház” esetében is. Ebben a hosszúházban egy központi folyosóról nyíltak a hasonló méretű, falfestményekkel gazdagon dekorált szobák. A szinteltolásos épülethez dél felől nyitott udvarrész csatlakozott pincével, szabadtéri sütőkemencével. A polgárváros déli városfalán kívül, a kapu szomszédságában szintén feltételezhető egy deversorium, itt központi udvar, étkezőhelyiség, vendégszobák és istálló került elő.
Az ún. macellumok
A Római Birodalom számos kis- és nagyvárosában megtaláljuk a modern piacterek ősét. Latin neve, a macellum eredetileg húspiacot jelentett. Rómában az első – írott forrásokból is jól ismert – macellum építése a Kr.e. 3-2. századra tehető: a korábbi, több helyen, szétszórtan álló, egy-egy áruféleségre specializálódott piacokat összevonták, és helyettük megépítettek egy új piac épületet, ahol ettől kezdve már vegyes volt a kínálat. Az egyes macellumok felépítése városonként eltérő lehetett és több típus is elkülöníthető. Vannak azonban olyan elemeik, amelyek mindenütt megtalálhatók: nagy, nyitott, lekövezett tér (area), körben árnyékot adó oszlopos árkád (porticus) és a mögötte elhelyezkedő elárusító helyiségek (tabernaek). Több helyen találunk kis kerek, vagy sokszögletes épületet is az udvar közepén (tholos), ahol az árucikkek leméréséhez szükséges hivatalos űrmértékeket, súlyokat, és hosszmértékeket tárolták. A piacok működését törvényi úton szabályozták, ezek betartására a macellumok hivatalnokai ügyeltek.
A legkülönlegesebb ilyen piacot, amely azonban funkciójában és felépítésében már sokkal inkább hasonlított egy modern bevásárlóközpontra, Traianus császár építtette Rómában, a Mercatum Traiani-t. A Kr.u. 100 és 112 között, a császár szír építészének, damaszkuszi Apollodorosnak tervei nyomán megvalósult épület Traianus forumán állt és több, mint 150 boltnak, irodának adott helyet. A Quirinus domb mesterségesen meredekké tett lejtőjét kihasználó, lépcsősorokkal megközelíthető, hatemeletes komplexumban a boltsorok belső utcákra vagy folyosókra nyíltak: külön emeleten árulták a halféléket, borokat, zöldségeket, gyümölcsöt, fűszereket, továbbá más szinten osztották az állami gabona- és pénzadományokat, de nagykereskedők és rengeteg adminisztrációs helyiség is megtalálható volt az épületben. Ilyen „bevásárlóközponthoz” vagy piac épülethez azonban nem kell ennyire messzire mennünk: Aquincum polgárvárosában a Kr. u. 3. század közepén épült komplexum nyitott, kőlapokkal burkolt udvarát oszlopos árkád vette körbe, közepén kerek, fél oszlopokkal díszített tholos állt. Az első feltárások idején innen előkerült több mint egy tucat kősúly alapján az épület mérlegházként funkcionált. Az udvar körül 18 db, közel azonos nagyságú bolthelyiség sorakozott, amelyeket deszkalapokkal lehetett bezárni. A piac nyugati, főbejárati részén nagyobb helyiségeket találunk, illetve egy kocsiszínt is, míg dél felé a boltok két sorban helyezkedtek el: egy részük a piac udvara felé, más részük a szomszédos utca felé nyílt. A boltok pontos funkcióját nehéz meghatározni, mivel a korábbi ásatások során előkerült leletek zöme már nincs meg. Ugyanakkor azonban a ránk maradt amphora- és egyéb edénytöredékek, illetve állatcsontok elsősorban élelmiszer árusítására engednek következtetni. A macellum építőjének nevét nem ismerjük, de a kutatások alapján elképzelhető, hogy az észak-afrikai Cosinius család egyik leszármazottja – Publius Cosinius Felix – aki ebben az időszakban volt helytartó Aquincumban, és akinek családja nagyon hasonló méretű és elrendezésű piacot emelt Cuiculban (ma Algéria), finanszírozhatta az építkezést.
A fenti kis felsorolásból is jól látható tehát, hogy a Római Birodalom kis- és nagyvárosaiban szinte minden olyan, a lakosság kényelméhez igazított szolgáltató-épület és funkció létezett már, amelyről hajlamosak vagyunk azt hinni, modern, globalizált világunk „terméke”. Ezen épületek régészeti feltárása és a belőlük előkerült leletek elemzése egyrészt fontos adalékokkal szolgál az antik kereskedelmi folyamatok és gazdaságtörténet megértéséhez, másrészt lépten-nyomon jelzi számunkra: nincs új a nap alatt…
