Ezek a mézeshetek nem azok a mézeshetek

A bántalmazó partnerkapcsolatok sokszor romantikával, szenvedélyes szerelemmel indulnak. A férfi lesi a nő minden kívánságát, csaknem piedesztálra állítja…

„Mindenképpen a korai figyelmeztető jelek közé tartozik az állandó féltékenykedés, akár barátokra, barátnőkre is, és ennek nyomán a szélsőséges hangulatingadozások, dühkitörések, tárgyak megrongálása. Ha viszont a nő jelzi a partnerének, hogy valamivel megbántotta, azt a férfi egyszerűen negligálja” – mondja Dés Fanni a figylemeztető jelekről. Ugyanígy a mielőbbi elköteleződés erőltetése szintén jel lehet, valamint az, ha a férfi az előző partnerét bántalmazta, ám ha ez szóba kerül, a történteket átkeretezi, azaz annak minden felelősségét a bántalmazott nőre hárítja.” (A leírt figyelmeztető jelek itt felsorolt listája korántsem teljes.)

A szakirodalom pontosan leírja: a bántalmazó partnerkapcsolat dinamikájában körforgás-szerűen ismétlődik három, jól elkülöníthető szakasz. Az erőszak ciklusában a feszültség felgyülemlésének, az erőszak kitörésének és az úgynevezett „mézesheteknek” az  időszakai követik egymást, majd kezdődik minden elölről.

„A feszültség felgyülemlése az erőszak kitöréséig fokozódik. A bántalmazást követő mézeshetekben a partner mély megbánást mutat, bocsánatot kér, fogadkozik, ám ezek a gesztusok nem őszinténk, míg az erőszak kitörése egyre szélsőségesebb, egyre durvább formát ölt, és a mézeshetek ideje egyre rövidülhet” – mondja a szakértő.

Elszigetelés barátoktól, világtól, saját pénztárcától

Az erőszak említett ciklikussága minden bántalmazó kapcsolatban jelen van, azonban a bántalmazásnak lehetnek különböző formái. Előfordulhat például, hogy a bántalmazó a lelki és/vagy gazdasági erőszakot folyamatosan és állandóan gyakorolja a partnere felett. És el is érkeztünk az erőszak változatos, ugyanakkor legtipikusabb formáihoz, amelyek közül több gyakran együtt fordul elő.

„A testi mellett mindenképpen beszélnünk kell a lelki-érzelmi erőszakról. Hiszen a testi erőszak minden esetben súlyos lelki sérülést is okoz, míg az érzelmi erőszak eszköztárába tartozik a nő önbizalmának rendszeres lerombolása, a végletes féltékenykedés. A társadalmi-gazdasági erőszak markáns formája a nő elszigetelése. Gyakran látjuk, hogy a bántalmazott egy idő után, „önként” mond le baráti, családi kapcsolatairól, hogy elkerülje az erőszak kitöréseket, amelyek a találkozókat követik. Idetartozik az elszigetelés az anyagi forrásoktól is, példaként említhetjük, amikor a bántalmazó nem engedi a nőt dolgozni, olykor még akkor sem, ha ez lenne a család egyetlen bevétele. A párkapcsolati erőszak két további formája a verbális erőszak és a szexuális erőszak.”

A nászéjszakán csattan el az első pofon

Az erőszak ciklikussága mellett megfigyelhető az is, hogy az erőszak folyamatosan eszkalálódik a kapcsolat alatt, és egyes elköteleződési pontok gyakran az erőszak eszkalálódásához vezethetnek. „Ilyen tipikus krízispontok például a házasságkötés, a terhesség, a gyermekszületés. Nem egy bántalmazott nőtől hallottuk, hogy a nászéjszakán csattant el az első pofon, tehát jellemzően azokban a helyzetekben, amikor egyre nagyobb a nő függése partnerétől, egyre sérülékenyebb az érzelmi erőszakkal és a gazdasági erőszakkal szemben, ráadásul ilyenkor hagyományosan erősödik a társadalmi nyomás is: maradjon a partnerével akkor is, ha a kapcsolat bántalmazó.

Érdemes a családon belüli erőszakkal kapcsolatos számos tévhit közül egyet kiemelni: hogy még a bántalmazó férfiak is megváltoznak, ha a nő kiszolgáltatottá válik, például terhes vagy beteg. Ezzel szemben a valóság az, hogy az áldozatok 25 százalékát akkor is megveri a partnere, amikor gyermeket vár, sőt, sokszor a terhesség idején kezdődik a bántalmazás vagy válik súlyosabbá. Az esetek tíz százalékában a verés vetéléshez vezet.”

De miért tűri?

Meg is érkeztünk egy gyakran feltett kérdéshez: miért maradnak a nők egy bántalmazó párkapcsolatban? Módosítsunk egy kicsit ezen a kérdésen, és inkább így tegyük fel: miért nehéz kilépniük a nőknek egy bántalmazó kapcsolatból?

„Az imént említettük a nőkre nehezedő, hamis felelősségérzetet ébresztő társadalmi nyomást, amelyet szűkebb környezetük is visszhangozhat: „a család mindenek előtt”.

Ahogyan már szintén volt szó a gazdasági függésről, ez is gúzsba kötheti a nőt, sőt, saját érzelmi kötődése is, amelyet erőszak ciklusai közül a mézeshetek táplálhatnak. És a félelem. Tudjuk, hogy a bántalmazó akkor a legveszélyesebb, amikor a nő ki akar lépni a kapcsolatból, a leggyakrabban ilyenkor történnek a gyilkosságok. Tehát nagyon is jogos az áldozat félelme, hogy még durvább bántalmazás fenyegeti vagy akár az élete is veszélyben kerülhet, ráadásul valószínűleg van már tapasztalata, hogy kapcsolatba került egy arra hivatott intézménnyel, ám az nem védte meg. Eközben a bántalmazó a rendszer hiányosságait jól ki tudja használni. Hát ezért nehéz kilépni. A statisztikák szerint átlagosan a hetedik (!) próbálkozásra sikerül a csak bántalmazó kapcsolatból kiszállni.”

„Látják, hallják, érzik…”

Így fogalmaz a NANE egy kiadványában arról, hogyan érinti a párkapcsolati erőszak a párral élő a gyermekeket.

„Az esetek többségében az anya elleni erőszak esetén a gyermek is közvetlenül ki van téve bántalmazásnak. De ha nem is fizikai erőszak áldozata, biztosan szenved a bántalmazó férfi kontrolláló, uralkodó attitűdjétől. Hangsúlyoznunk kell, amennyiben a gyermek tanúja az erőszaknak, akkor is, ha nem is pontosan érti, mi történik, traumatizálódik. És hosszú távon is nagyon romboló hatása van, ha magára hagyjuk ezekkel a tapasztalatokkal, a tanulási zavaroktól kezdve egészen a nemi szerepekről alkotott torz képekig széles a skálája a poszttraumás problémáknak.”

A bántalmazó párkapcsolatban szocializálódott gyermek pedig a saját partnerkapcsolataiba is vinni fogja terheit.

A lány gyerekek ilyenkor nem rendelkeznek mintával többek között arról, hogyan jelölhetnének ki egészséges határokat partnerkapcsolataikban, ami az egyik kockázata lehet annak, hogy maguk is áldozatok lesznek.

A fiú gyerekek jellemzően vagy maguk is bántalmazók lesznek, vagy épp ellenkezőleg, az erőszak minden formáját harcosan elítélik, de mindenképpen hat rájuk is, ők is cipelik e terheket.

Tabuként kezelt, láthatatlan erőszak

A párkapcsolati bántalmazás nem magánügy, nem egyéni probléma, hanem társadalmi ügy, társadalmi probléma. Sokan egyet is értenek ezzel az állítással, legalábbis elméletben, míg mások elutasítják, és akadnak olyanok is, akik közömbösek a téma iránt. Vajon miért olyan nehéz elérni, hogy ez a szemléletmód gyökeret verjen?

„A házasságban, mint intézményben – a szexista világlátás szerint – a nemi szerepek hagyományosan nagyon kötöttek. A nemi egyenlőtlenség csaknem minden hatalmat a férfi kezébe ad, a nőt pedig kiszolgáltatott helyzetben tartja. Például jellemzően a férfiak keresik a pénzt, míg a nők a háztartásban végeznek láthatatlan munkát” – mondja Dés Fanni. – 

Nehezíti a helyzetet az a beidegződés, hogy ami a házasságban történik az magánügy, a magánszférát pedig tiszteljük Ezzel pedig a társadalom az amúgy is sokszor tabuként kezelt, láthatatlan családon belüli erőszakot igyekszik is ott is tartani, miközben, ha az utcán történik ilyen bűncselekmény, akkor nagyobb az esélye, hogy annak lesznek jogi következményei. Azaz létezik a kettős mérce, az előbbi erőszakot jóváhagyjuk, az utóbbit büntetjük.

Amikor a védelmedre hivatott intézmény árul el

Gyakran elhangzik a kérdés, hogy a bántalmazás áldozata miért nem kért korábban segítséget.

„Azt tapasztaljuk, hogy a bántalmazott nőknek igenis van erejük a változtatáshoz, amihez azonban támogatásra van szükségük. Jellemzően időben jelzik, hogy bajban vannak, hogy segítségre szorulnak, ám a segítség elmaradása, elutasítása a környezetük részéről elbátortalaníthatja őket és lemondóvá teheti őket. 

Különösen akkor drámai ez a bizalomvesztés, amikor egy segítségre, védelemre kötelezett intézmény mulaszt. Ez az intézményi árulás még kiszolgáltatottabbá teszi az áldozatot bántalmazójának” – mondja a szakértő.

„A szexista attitűd része, hogy inkább hiszünk a férfinak, ráadásul ezekben az esetekben egy traumatizált nő állításai állnak szemben egy gyakorta manipulatív férfiéval. És éppen ez a traumatizáltság okozhatja, hogy a nő nem tud úgy viselkedni, úgy kifejezni magát, ahogy azt az amúgy a megsegítésére és megvédésére kötelezett intézmény elvárná, míg a bántalmazó férfi a rendszer ezen visszáságait, hiányosságait nagyon is ügyesen használja ki, és így az ő narratívája kerekedhet felül vagy legalábbis egyenrangúként kezelik azt” – teszi hozzá Dés Fanni.

Bármelyikünk válhat áldozattá

Azzal a tévhittel szintén találkozunk, amely szerint a kapcsolaton belüli erőszak az alacsonyan iskolázott és szegénységben élő pároknál fordul elő leginkább.

Ezzel szemben bárki válhat az erőszak céltáblájává, és minden nő találkozik az élete során a diszkrimináció valamilyen formájával. Nem tapasztalunk összefüggést a bántalmazás gyakorisága és a társadalom rétegezettsége között. Minden etnikai csoportban, minden társadalmi rétegben, minden lakóhelytípusban hasonló arányban találkozunk bántalmazókkal és áldozatokkal.

Sőt, azt látjuk, a bántalmazott nőkben egyformán erős a kilépés szándéka, bárhonnan is érkezzenek. De az is igaz, hogy az esélyekben igen nagy eltérés lehet. Határozott különbség van például az anyagi önállóság megteremtésének a lehetőségeiben. A jobb munkaerőpiaci pozíció, a stabil középosztálybeli háttér természetesen mind valamelyest könnyebbé tehetik a gazdasági függés felszámolását és így a kilépést is a bántalmazó kapcsolatból. Míg nyilvánvaló a hátránya például egy gyermekeit egyedül nevelő, három műszakban dolgozó anyának…

„Hiszünk a hozzánk fordulóknak”

Ez a NANE hitvallása, amely a fentiek ismeretében különösen fontos.

„Igen, mi hiszünk a hozzánk fordulóknak, és következetesen képviseljük azt, hogy bántalmazásban a felelősség mindig az elkövetőé. És tapasztaljuk, hogy önmagában a megértő közeg egyedülálló támogatást nyújthat. Ingyenes, anonim segélyvonalunk minden kötelezettség nélkül hívható, a vonal másik végén képzett, segítő technikákkal felvértezett önkéntes munkatársaink fogadják a hívásokat. Természetesen minden beszélgetésből a hívó egyedi története bomlik ki, de mégis mondhatjuk, hogy általában miért fordulnak hozzánk. Az áldozatok három csoportra oszthatók. Vannak olyan nők, akik már elgondolkodtak azon: vajon bántalmazó kapcsolatban élnek-e, és nekünk elmondva a történetüket könnyebbé válhat kimondani, hogy igen.  Hívóink között vannak olyan bántalmazott nők is, akikben már megfogalmazódott, hogy ki akarnak lépni az erőszakos kapcsolatból, de ehhez támogatásra van szükségük. A harmadik csoportba tartoznak azok a nők, akik a bántalmazójuk mellett a már említett intézményi árulásnak is áldozatul estek. Aki megtapasztalta, hogy a rendszer, amelynek támogatnia kellene őt és igazságot szolgáltatnia, magára hagyta, vagy rosszabb esetben ellene fordult. Az intézményi árulással a bántalmazott nők a gyermekelhelyezés, a szülői felügyeleti jog, a kierőszakolt kapcsolattartás ügyeiben különösen gyakran találkoznak. Ezért a Patent Egyesülettel közösen működtetett integrált ügyfélellátásunk keretében személyesen és telefonon nyújtunk jogi segítséget, valamint pszichológiai és szociális tanácsadást.”

Nem vagy egyedül!

„»Nem érzem, hogy én vagyok az egyetlen.« Ez az egyik válasz, amely arra a kérdésre érkezett: mit kaptak a nők a túlélőket támogató csoportban való részvételtől. A bántalmazás áldozatainak és túlélőinek indított támogató és önsegítő csoportjainkban a sorsközösség megélése valóban élő, hatékony támogatásnak bizonyul.

Segítő munkát végző szakembereknek, akik munkájuk során találkoznak bántalmazás áldozataival, képzéseket szervezünk. A harmadik kerületben az önkormányzattal együttműködve rendőrökkel, szociális munkásokkal és szépségipari dolgozókkal dolgozunk együtt. A rendőrök képzésében például a megfelelő tudás, jogszabályok ismerete mellett motivációt is adhatunk, megerősítjük őket, mert nagyon sokat jelenthet, ha aktívan támogatják a párkapcsolati erőszak érintettjét. És megóvhatjuk őket a kiégéstől, például abban az esetben, ha azt látják, erőfeszítéseik ellenére a megsegített áldozat visszatér az őt bántalmazóhoz – hiszen a képzésnek köszönhetően ott a tarsolyukban a tudás – ahogyan már beszéltünk is róla – , hogy átlagosan a hetedik próbálkozásra sikerül a nőnek az erőszakos kapcsolatból végleg kiszállnia” – mondja a szakértő.

Hozzáteszi, hogy a szociális munkásoknak szintén gyakorlatorientált képzést nyújtanak. Hiszen az egyetemen igen kevés szó esik a családon belüli erőszakról, miközben ügyfeleik között vélhetően az átlagosnál magasabb számban vannak érintettek.  

A szépségiparban dolgozók képzése pedig teljesen egyedülálló: feltételezhetjük, hogy vendégeik között vannak, akik kapcsolaton belüli erőszak áldozatai. A képzésre jelentkezők készek arra, hogy megtanulják, hogyan segíthetnek nekik valóban hatékonyan.