Keresés
rovatok
mozgás! | 2016 nyár
Fotó: Galgóczi András
Galgóczi Tamás
A SZENTENDREI-DUNÁRÓL A RÓMAI-PARTRA
Könnyed délutáni kenutúra és piknik az ártéri erdőben
A nyári napok rekkenő hősége a legtöbb embert a vízhez csábítja. Így voltunk ezzel mi is, úgyhogy a bakancsokat evezőkre cseréltük. Vezetőnk ezúttal Soós Balázs geológushallgató volt, aki gyerekkora óta aktív résztvevője az édesapja által immáron több, mint két évtizede szervezett vízitúráknak.

Mivel társaságunk új tagokkal bővült, a Balázzsal megbeszélt déli találkozóhoz képest már egy órával korábban megkezdtük az ismerkedést a békásmegyeri piac nyugati oldalán húzódó bódésor egyik illusztris kiszolgáló egységében. Józsi bácsi kocsmája rusztikus hangulata ellenére pazar választásnak bizonyult a csapatépítéshez. A bűbájos kiszolgálás és a törzsvendégek kedvessége gyorsan rabul ejtette társaságunkat, amit az Anziksz tavaszi számával igyekeztünk meghálálni. Tiszteletünkre a tulajdonost is bemutatták, aki a söntéstől alig tíz méterre cipészmesterként is helytáll. Az öreg suszter boldogan vette kezébe újságunkat, amit a pultos kisasszony és a vendégek már nagy érdeklődéssel forgattak.

Beszélgetés közben az ötvenes években kiadott vízisport térkép is előbújt az egyik zsákból, amin jól megfigyelhető volt a Duna mindkét partjának és az alig 60 évvel ezelőtti Óbuda meglehetősen szellős beépítettsége.

12 óra után néhány perccel a Volkswagen Transporter begördült a parkolóba, tetőcsomagtartóján két túrakenuval. Irány a Lupa-rév!

Negyed órával később a hajók már a móló végén várták az indulást. Akinek még elintéznivalója akadt, az Ebihal büfében csillapíthatta szükségleteit. Az állóhajóból kialakított büfé teraszán érdemes kicsit elidőzni – nem mellesleg a komp is innen indul minden óra 10 perckor a főváros környékének legszebb szigetére, a Lupára. Beszereztünk még néhány kelléket, majd vízre szálltunk. Északi irányban hagytuk el a lábakon álló nyaralókkal keretezett, alig nyolcszáz méter hosszú földdarabot.

A Szentendrei Duna-ág bal partjára átkelve, nem ritkán a fák árnyat adó oltalmában eveztünk folyásiránnyal szembe. A magas vízállásnak köszönhetően a partot övező bokorfüzesek között haladtunk.

A fejünk fölé behajló ágak és fatörzsek között szlalomozva küzdöttük magunkat egyre feljebb, dacolva a szembeszél és az áramlás kihívásaival. A Szentendrei-sziget ezen szakasza parti szűrésű kútjai révén biztosítja Budapest és a környező települések ivóvízszükségletét. Az itt található csápos kutak napi 600 000 köbméter kiváló minőségű víz kitermelésére képesek.

Nagyjából két kilométerrel feljebb ragyogó piknikező helyre leltünk. Miután a hajókat a fövenyre húztuk, az árnyas, füves parton elnyújtózva gyönyörködtünk a környező táj szépségében.

A ligeterdők mögött a Visegrádi-hegység tömbje is felbukkant, ahol az élesebb szeműek a Pomáz fölé magasodó Kő-hegy platójának délkeletre néző sziklatornyait is megtalálhatták.

Kisvártatva egy boronatárcsa is előkerült, és a társaság szorgalmasabb fele tűzifagyűjtésbe kezdett. Mások a fürdőzést választották, a lányok a zöldség aprításában segédkeztek, volt, aki függőágyat feszített ki két nyárfa közé, keleti kényelmet csempészve az ártéri erdőbe.

A korábbi árhullámnak köszönhetően nem volt könnyű tűzgyújtáshoz alkalmas száraz fára lelni, de cserkészmúltunk nem engedett sarokba szorítani minket. Pár perc múlva már a forró vason készült a francia lecsó, a ratatouille. A délutáni lakomát megérdemelt pihenő, szemétgyűjtés és a tűz eloltása követte. Gyors pakolás, vízreszállás, és már sodorvonalban száguldottunk délnek, Budapest irányába. Néhány száz méterrel az előtt, hogy a Lupa-sziget vonalát elértük volna, újra a bal partot választottuk, és egy keskeny vízi úton egy mesevilágba érkeztünk. A lupai holtágként is ismert vízterület magasabb vízállás mellett észak felől is megközelíthető. Mi is ebből az irányból ereszkedtünk le, és csodáltuk az érintetlen természet flóráját és faunáját. Kiérve a nyílt vízre, az Egyfás-szigettel találtuk szembe magunkat.

Nevével ellentétben a szigeten növő két fa (fűz és fehér eper) tájképi jelentőséggel bír. Sokan nem tudják, hogy a régi, petőfis, papír tízforintoson is ez látható.

A bankjegy hátoldalára Jankó János Folyóparti táj című festményét nyomtatták. A kép középpontjában az Egyfás-sziget, a háttérben bal oldalon a Lupa fái, jobbra a Szentendrei-sziget partja fedezhetők fel.

A Megyeri hídhoz közeledve feltűntek a főág fölötti pilonok száz méter magas tornyai is. A két síkban tizenkét méterenként felfüggesztett 88 ferdekábel 50 híd­elemet tart, az 51. elemet már csak hegesztették a két utolsóhoz. A híd összesen 28 pilléren támaszkodik, teljes hossza 1861 méter, amivel a kőröshegyi viadukt után hazánk második leghosszabb hídjának számít.

A pünkösdfürdői gát magasságában már komoly szembeforgalommal volt dolgunk. Kajakosok, kenusok és evezősök között manővereztünk lefelé, lassan közelítve kerületünk büszkesége, a Római-part felé. A festői sóderes partszakasz látványát sajnos szigetszerűen már modern, tájba nem illeszkedő építmények is csúfítják, az összbenyomás azonban még így is fenséges. Elhaladtunk a nagy múltú Külker Evezős Klub mellett, és nem sokkal lejjebb a KSH üdülőjének mólóján kötöttünk ki, és fejeztük be vizes kalandunkat. Némi logisztika, és a kenuk újra a kisbusz tetején voltak. Túránkat 50 méterrel lejjebb babzsákokon elheverve koronáztuk meg, miközben a magyar válogatott osztrákok ellen kivívott győzelméért szurkoltunk. Azt hiszem, ennél szebben nem zárhattuk volna ezt a napot…