Óbudán vagyunk, a Miklós téren, ott, ahol különös, ovális épület áll: a Selyemgombolyító.
A városrészben már a rómaiak idején is működtek posztókészítők. A városrész későbbi jelentős textiliparát valószínűleg a selyem-feldolgozás alapozta meg: 250 éve működött itt többek között lentakács, harisnyakötő, posztós, zsinór- és kötélverő, textilfestő, de szabó és nadrágszabó is. Aztán később, a rendszerváltásig itt telepedett meg a híres Goldberger Gyár, a Selyemkikészítő, Csillaghegyen a Lenárugyár, Budakalászon a Lenfonó, illetve az Óbudai, majd a Budapesti Harisnyagyár.
De mi fókuszáljunk leginkább a selyemre és a 18. századra! Előbb 1659-ben a Zichyek megkapták birtokadományként Óbudát, ami aztán Mária Terézia uralkodása idején a textilipar fellendülésének egyik központja lett – többek között a selyem-feldolgozással.
A török hódoltság idején keletről érkezett a selyem a magyaros díszruhákhoz, később a francia selyembrokát lett a divatos. Nem véletlen tehát, hogy Mária Terézia uralkodása idején a selyemipart is meg akarta honosítani, Bécsben és környékén dolgozni is kezdett néhány gyár, de hamar kiderült, hiába az olasz és francia mesterek, a hegyes Ausztria éghajlata nem alkalmas a selyemhernyó tenyésztésére. Így jött szóba Magyarország, különösen a Délvidék török alól frissen felszabadított területe – ennek éghajlata sokban hasonlított az olasz selyemtermelés központjáéhoz, a Pó völgyééhez.
A selyemhernyó-tenyésztés elterjesztése több helyen is sikerült, igaz, változó szerencsével – az akkor mezőváros Óbudán nem jártak eredménnyel. De az ipar még beindulhatott: II. József 1780 körül egy olasz szakértőt bízott meg azzal, hogy itt selyemgombolyító üzemet létesítsen. Augusto Mazzucatót is a kancellária hívta el Velencéből 1784-ben a magyarországi selyemkikészítés fellendítésére, lakást, fizetést és tartós siker esetén további gazdag jutalmat ígérve neki.
A trevisói származású mester családostul telepedett le Óbudán, hozta magával az általa feltalált selyemgombolyító gép tervét is. A sikeres kísérletek után Agostino (magyarosítva: Ágoston) mester tervei alapján a magyar – német? – Tallherr József építette fel a manufaktúrát 1784 és 1786 között.
A különleges alakú épület alaprajza olyan, mint egy velodromé, azaz kerékpár-versenypályáé vagy mint a stadionokban a futókör: a középső négyszöget a két végénél félkörívekkel kerekítették le. A homlokzat copf stílusú, de díszítések nélküli, mivel ipari épületről van szó – viszont még a gyáripar megjelenése előtti korban. Alakját és egyteres belsejét munkaszervezési okok indokolták: a felügyelő a centrális elrendezésű üzemben körbesétálva könnyebben tarthatta szemmel a munkaállásokat. Állítólag ezek eredetileg kifelé nyitottak voltak, csak később falazták el őket, ahogy az ovális központi épület köré is fokozatosan épültek meg a kiszolgáló és munkáslakások. Az egyemeletes épület alul ugyanúgy körbesétálható, mint az emeleten, de a két szint között csak kívül lehetett lépcsőzni, belső összeköttetés nem volt. A selyemgombolyítót megnyitása után maga II. József király is meglátogatta, az itt dolgozó árvákat pedig megjutalmazta. (Mazzucato idővel azt is elérte, hogy munkásként árvaházi fiatalokat foglalkoztathasson.)
Az 1770-es évek második felében Óbudán már több tucatnyi takács, szabó dolgozott, köszönhetően az itt létesült Katonaruházati Biztosságnak. 1776-ban két bécsi selyem- és brokátkészítő mester nyitott üzemet a Zichy-kastély épületeiben, 1781-ben pedig Valero István selyemgyárat hozott létre a környéken.
A Valero selyem – pesti kitérő
A mai Kürt utcát egészen 1938-ig Valero-utcának hívták. Az utcanév őrizte meg ugyanis az itt működött Valero Selyemgyár, a korai magyar kapitalizmus egyik főszereplőjének emlékét.
A Valero család is nyugatról érkezett – spanyolok voltak, és állítólag Zaragozából jöttek. Az első Valero, Jakab piarista szerzetes volt, többek között a rend pesti gimnáziumának igazgatója, a másik Valero, Ferenc Bajáról származott Pestre. Fiai – István és Tamás – 1776-ban nyitották meg pesti fátyol- és selyemgyárukat a mai Nagykörút közelében, a Király– Akácfa és Dob utcák háromszögében. Abban az időben a Terézváros még méretes kertekből és szántóföldekből álló külváros volt, aztán a város növekedésével lett terézvárosi utca 1815-ben a Valero utca is. Később az üzem szűknek bizonyult, ezért az örökösök immár a Lipótvárosban építettek egy még nagyobb selyemgyárat. Ez Hild József terve alapján 1839–1841-ben épült meg, és a mai Honvéd és Markó utcák sarkán most is áll. A lipótvárosi gyárpalotából később laktanya lett, majd mára a khm… a katonai titkosszolgálat központja.
Folytatás Óbudán: Fonoda – Filatorium
Valeróék megtelepedését követően újabb selyemiparosok érkeztek Óbudára, és a katonai felszerelési raktár is gazdagon ellátta munkával Óbuda (ruha)iparűző lakosságát. A selyemgombolyítás viszont csak egy résztevékenység abban, hogy a nyers selyemszálból kelme lehessen. Így a selyemgombolyító mellett a magyar kancellária az addigi egyetlen eszéki fonoda mellé egy másodikat is akart – Óbudán. A tervek 1780 végére készültek el és II. József uralkodásának második évében elkezdett a selyemgubók feldolgozására, legombolyítására épülni a Filatorium, az a selyemcérnázó üzem, ami a Rádl-árok vizének meghajtó erejére építette termelését. (Az árok nevét ma is viseli utca a TVE Sporttelep mellett: valaha egyike volt ez az óbudai hegyekből a Dunába tartó patakoknak.) Az ötemeletes – akkoriban kiugróan magas – épületnek nemcsak Óbudán jártak csodájára, de Pest–Buda–Óbuda legmagasabb építményének is számított. A fonoda működtetésére is olasz családokat költöztettek oda: szövőmestert és asztalos mestereket, akik egyben hozták magukkal a fonoda belső berendezését.
Hamarosan kiderült azonban, hogy a számításokba hiba csúszott: hiába építették át a csatornát, a gépek meghajtására a változó hozamú patak vize nem volt elég. II. József ezt is megtekintette működése közben, második budai látogatásakor, de a Filatoriumon ez nem segített – Mazzucato Ágoston hiába tett ajánlatot az üres épület bérbevételére, a katonaság vette át a felszerelési bizottság nevében. Az átalakítások persze elmaradtak, végül a használhatatlannak bizonyuló épület visszakerült a kamarához, 1793-ban pedig egy angol utazó már üresen álló, romlásnak indult épületről írt.
Az üzem tönkrement, de mégsem múlt el nyomtalanul: a környék erről kapta a nevét. Mert Filatórium olaszul filatore= fonó.
Filatore = Filatori
Gát akkor lett belőle, amikor az itt futó – és a Duna által gyakran visszaduzzadó – négy bővizű patak (Filatori-, Radl-, Bründl-patak és az Aranyhegyi-árok) miatt a 19. század vége felé töltéseket kellett emelni. A Duna 1875–76-os árvize Újlakot és Óbudát is igen súlyosan érintette, a Filatori felől lefutó patakok ilyenkor különösen veszélyessé váltak. A patakok mára eltűntek, a név viszont maradt. A Filatorigát például HÉV-állomás ott, ahol a nevébe foglalt védőgát 1881–1882-ben megépült. Ez a gát a Dunára merőlegesen, nyugat-kelet irányba, a mai Bogdáni út vonalában húzódott, vonalát Dunai végén az árkok közös kifolyójának a Szeszgyár feletti helye határozta meg, a Bécsi úti végénél pedig a Filatori árok. Az óbudai téglagyárak bányáiból kitermelt földből építették meg, aztán a hozzáépített felhajtók használatával a gát gerincéből lassan út lett.
1888-tól a Duna mellett erre vezetett Észak-Buda és Óbuda első vasútvonala is. A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) Filatorigát és Szentendre közti vonalszakasza azonban inkább Szentendre lobbizásának volt köszönhető, így a Filatorigát végállomástól csak gyalogosan lehetett bejutni Óbuda Fő terére, hogy utána a dél felől jövő lóvasút- csatlakozással jussanak be Budára az utazók. Végül ebből lett a mai H5-ös HÉV-vonal.
Újra a Selyemgombolyító
A 19. század elején egymás után szűntek meg az óbudai selyemüzemek, még Mazzucato gyára is. A kedvezőtlen évtizedeket csak a legnagyobb, a Valerók pesti gyára tudta túlélni. A Selyemgombolyító 1830-ig működött. Az 1838-as nagy árvíz után a Duna Gőzhajózási Társasághoz került, később lakóházzá alakították, ahogy később a vele szemközti laktanyaépületet is, ami az Osztrák–Magyar Császári és Királyi Duna Flottillának, majd annak leszerelése után a Magyar Királyi Honvéd Folyamőrségnek volt a központja. (Az utca, ahol ez az épület áll, nem véletlenül viseli 1875 óta a Laktanya nevet.)
Aztán, amikor a lakótelepi házak már lassan körbe nőtték, a lakókat kiköltöztették. Ekkor sikerült elérnie Bálint Imre építésznek, hogy bontás helyett inkább nyilvánítsák műemlékké. A megőrzésből később felújítás lett – erről és közművelődési célra való hasznosításáról 1975-ben a Minisztertanács döntött.
„Különösen jó helyszínt találtunk: a budai Selyemgombolyítót. Azt az ovális épületet Óbudán, amelyet a 18. században valóban selyemfonónak építettek, hogy a selymet zárt helyen körbetekerve, lassan lehessen szárítani. Szereposztás: a Mutter szerepe Irén, Psota Irén után kiabál. Van kedve? Van.” az idézet Makk Károly életrajzi könyvéből való és 1977-ben járunk. Ekkor forgatták itt Hunyady Sándor novellájából az Egy erkölcsös éjszaka című filmet, ami egy bordélyház egyetlen éjszakájáról szólt parádés szereplőgárdával.
Az épület felújítása végül 1985-ben fejeződött be. Lehetett volna könyvtár, színháztörténeti múzeum, szabadidőközpont, végül 1985-ben Közművelődési Információs Központ lett. Az épület másik bérlője sokáig a híres animációs filmes, Varga Csaba és a Stúdiója volt – itt dolgozott együtt Igor Lazin és Kollár-Klemencz László, a Kistehén alkotója, itt készült el Mr. Bean rajzfilmes figurája. Emellett az üvegtetővel fedett belső udvar számított akkoriban a hazai táncházmozgalom egyik fellegvárának is, ahol Halmos Bélától a Muzsikás együttesig rengetegen léptek fel. (Az emeleten máig a Kulturális Innovációs Alapítvány könyvtára működik, illetve itt szerkesztik az Ökotáj című folyóiratot.)
2021 óta egy újabb történet vette kezdetét: az épületben irodák működnek, a híres kertbe pedig a vendéglátás költözött be, egészen pontosan a kézműves söröket főző Mad Scientist és az óbudai hangulat szerelemgyereke.
Végül vissza a patakokhoz és a gáthoz
Az eredetileg 5-5,5 m magasságú gát az évtizedek út-átépítéseinek és vágánycseréinek során alacsonyabbá vált. 1921-től az egykor legnagyobb vízhozamú Aranyhegyi patak mesterséges medret kapott, azóta északabbra ömlik a Dunába, 50-60 éve pedig a többi patak is fedett csatornákba került. Az 1950-es évek közepétől kezdődő építkezések a gát oldalait fokozatosan feltöltötték, de a Hévízi út néhány pontján néhány fel- és lehajtó még ma is emlékeztet a régi gátra.
A gáton belül épült fel 1879-ben az Első Óbudai Szeszégető és Finomító Részvénytársulat, a későbbi Ecetgyár – és újra megérkeztünk a jelenbe: ennek déli részén épül ma folyamatosan a Waterfront lakó- és irodapark. Az öt hektáron kisebb városnegyed nő ki a régi ipari területen, ha kész lesz, a tengelyében haladó sétány egészen a Fő térig ér majd.
