Sokaknak meglepő lehet, de a két világháború között is épültek kvázi lakótelepek. Az első világháború és Trianon után nagy léptékűvé vált a budapesti lakáshiány, a pesti Mária Valéria-telephez hasonló nyomornegyedek mellett a Felvidékről és Erdélyből menekült tízezrek laktak akár évtizedekig rendező pályaudvarokon, barakkokban, forgalomból kivont vagonokban. Ráadásul, ahogy ez a Budapest100 rendezvénysorozat remek, házlátogatós városi mozgalmának irányváltásából is kiderülhetett – a rendezvénysorozat első éveiben mindig az éppen százéves házakat tette főszereplővé, de mivel a világháború alatt szinte nem épült semmi, a közös életkort felváltotta a közös tematika: modernitás, körút, rakpartok stb. –, teljesen kihűlt a nagy budapesti bérházépítési láz, így egyre gyakrabban felmerült, hogy az államnak nagyobb szerepet kellene vállalnia. Az 1910-es években Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja szerint még számos iskola- és lakóépület épült fel, aztán a világháború, majd a régi keretek összeomlásával az addigi építkezési folyamatok is elakadtak.
Ebben az időben Európa más városaiban is kiemelt feladattá vált a bérlakásépítés. A nácik előtti Berlinhez hasonlóan a szociáldemokrata vezetésű „vörös” Bécsben az önkormányzat 220 ezer önkormányzati bérlakást építtetett fel 1919 után, könnyítendő az osztrák főváros lakóinak lakhatási helyzetét.
1927-ben Budapesten a főváros vezetése öt bankintézetet bízott meg összesen 2800 lakás építésével – erről az 1282/1925. számú rendeletben döntöttek. 1926 és 1928 között a fővárosi kislakás-építési programjában 12 különböző helyen, összesen 33 épület készült el, más csoportosítás szerint a program négy éve alatt és összesen 57 lakóépület épült fel összesen 887 lakással – ezek közül egyébként az Óbuda-újlaki városi házak voltak a legjobb minőségben kivitelezett házak. A kivitelezés Liber Endre tanácsnok vezetésével kezdődött el, és ahogyan korábban a Bárczy István-féle építési programban, az építészek ezúttal is megválasztották a tervezendő épületek stílusát. A konstrukció szerint az építési költségeket a főváros a lakbérek 25–32 éves futamidőn át tartó megfizetésével törlesztette a bankoknak.
A korszellemnek megfelelően az épületek többsége valamilyen neoeklektikus, neoklasszicista, magyar art deco stílusban készült el, de a programban résztvevő leghíresebb építész, Medgyaszay István népies/modern/art deco stílusa ma is könnyen felismerhető. Az M1–M7 felé kanyarodva például rengetegen autóznak el a BAH csomópont felüljáróján – na, annak bal oldalán áll a Budaörsi út 4–18. alatti kis lakótelep, aminek házait Medgyaszay István tervezte. Ezek voltak – 1926-ban – az először átadott városi háztömbök. Az öt bérházból álló telep házfalait a székely népéletből vett jelenetek díszítették, a magyaros-népies motívumokból mára csak az egyik épület hátsó, Schweidel utcai bejárata körül láthatók a falképek. Medgyaszay később Újbudán több helyen is tervezett, a program vége felé, 1927–1929 között pedig hasonlóan híres, a lakáspiacon is keresett telepet tervezett a 12. kerületi önkormányzat mögé: ez a Kiss János altábornagy u. 55–59. Az itteni Városi Házak U alakúak és három oldalról kertes belső udvart zárnak közre – és természetesen itt is homlokzati sgrafittókkal, az erkélyeken tulipánmotívumokkal.
Épültek városi házak Ferencvárosban, Angyalföldön, de most kanyarodjunk végre vissza Óbudára. A két helyszín közül a Bécsi út – Doberdó út – Végvár utca – Nagyszombat utca által határolt területen lévő öt, kislakásos bérháztömb a híresebb.
Miközben a hatalmas földmunkával járó régészeti kutatások és feltárások már korábban is folytak a környéken, megépült a városi házak karakteres kis lakótelepe. Felépítését az Angol– Magyar Bank finanszírozta és a bank építési vállalata, a Stabil Építési Rt. kivitelezte. Tervezői Hikisch Rezső és ifj. Paulheim Ferenc műépítészek voltak. A városi házak a főváros bérházai voltak, amiket bérlakásként értékesítettek – azaz az ott lakók lakbért fizettek.
A Bécsi út forgalmából ide fölkeveredni ma is valódi időugrás: monumentalitás, tekintélyes méretekben, de visszafogott art decós díszítettség, mintha egy nagy bécsi Hof (a szocdem irányítású Bécs, már említett, akár több mint 700 lakásos óriás háztömbje) kistestvére költözött volna Óbudára. A mértanilag szerkesztett telep ma is tekintélyt és határozott karaktert sugároz.
Az épületek egy lejtős területen, a régi újlaki mészégető területén, és az Újlaki sváb temető szomszédságában épültek. A felszámolt temetőből egy 200 éves vörös márvány feszület a Kecske utca terére, a Városi Házak központi helyére került. A házak a lejtő emelkedését követve eredetileg három-négy-, illetve ötemeletesek voltak, de azóta, részben a tetőterek beépítésével, még magasabbak lettek. Az öt épületben 59 egy- és 178 kétszobás lakás épült, 124 kétszobáshoz fürdőszobát is építettek, 95 háromszobás lett, a négy díszlakás pedig négy szobát kapott. Alul és a Bécsi úti fronton több tucat bolt jutott helyiségekhez, sőt, a lakások mellett egy anya- és csecsemővédő intézet is működött itt.
Az építész, Hikisch Rezső nem vált olyan híressé, mint Medgyaszay, de így is meglehetősen változatos pályát futott be. Régi építész családból származott, a budapesti Felső Ipariskola után a drezdai művészeti akadémián tanult, később Münchenben, egy éven át egy bajor építész irodájában dolgozott. 1902-ben tért vissza végleg Budapestre. Önálló irodát indított, 1913-ban az ő tervei szerint épült fel az Astoria szálló, 1924-ben a Lukács Gyógyfürdő átalakítási munkálataiban vett részt, később Pásztor János szobrászművésszel ő tervezte a Hősi emlékművet Székesfehérvárra, a székesegyház altemploma előtti térre, majd 1928-ban Kisfaludi Strobl Zsigmonddal Nyíregyházára. 1927 és 1928 között éppen a Sándor-palota reprezentatív enteriőrjének átalakításait végezte, amikor a Bécsi úti bérházak tervei is készültek.
A Doberdó utca felől felsétálva hosszan követhetjük a főépület íves formáját – már a Kecske utcában haladunk. A mára kissé megkopott épületek ablakai fölött szalag- és timpanonmotívumok, az óriás homlokzatokat hol a legyező formájú lépcsőház, hol az erkélyek vagy a félköríves lodzsabeugrók próbálják oldani. Meghatók viszont a bejáratokat övező robosztus jón oszlopok és a mindenhol végigfutó, szögletesen görögös szegélydísz, a meander. A hegy lábánál elhelyezkedő telepnek jellegzetes hangulata van, nem véletlenül találták meg a filmesek is: 1973-ban itt forgatták a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági filmsorozatot a Vadliba őrssel, Kovács Krisztiánnal, a később Első Emeletes kis Berkessel, Bánhidi „Matula” Lászlóval, Kovács Istvánnal, Páger Antallal és Alfonzó „Bagamérivel”, aki „a fagylajtját maga méri”.
Ha továbbhaladunk, a Kecske utca hirtelen Makovecz Imre utcává változik. 2018 óta van ez így, ugyanis Makovecz a Kecske utca 25. szám alatt működtette legendás irodáját, amikor önálló építészirodát alapított a Makona Tervező Kisszövetkezet vezetőjeként. Itt, a ház előtt került sor a legendás találkozásra, amikor 2006-ban a világhírű építész, Frank O. Gehry, a bilbaói Guggenheim múzeum tervezője Budapesten járva Makovecz Imrét és a Kecske utcai irodát kereste fel, ahol az egyik híres mester az utcán köszöntötte a másik híres mestert. Az utcában egyébként főleg egy-, kétszintes falusias-kertvárosi házak állnak, de a régi Óbudára emlékeztet a Kecske/Makovecz utca 6. – talán egy régi szőlőmunkás apró parasztháza lehetett –, de biztosan a környék egyik legrégebbi háza.
És ha már erre tartunk, nem állom meg, hogy ne hívjam fel a figyelmet a két óbudai telep történelmi környezetére is.
De érkezzünk meg végre a Raktár utcai városi házakhoz is. Ezek 1928-ban épültek fel az óbudai Raktár, Kunigunda, Veder utcák találkozásánál – és némileg szerényebb formában. A körülkerített – később szépen parkosított – területen öt épület áll, különböző alaprajzi elrendezéssel, és apró formai finomságokkal, mint például homlokzatok kapu- és saroktengelyeinek hátraugratása. Tervezői: Sebestyén Artur (korábban a Gellért Szálló és Fürdő egyik tervezője volt), ifj. Paulheim Ferenc ( a Tattersal tervezője), Neuschloss Kornél ( az Állatkert főbejáratát és az Elefántházat tervezte), továbbá Gyenes Lajos.
Az építkezést az Angol-Magyar Bank egyik érdekeltsége, a CYKLOP Építő és Ingatlanforgalmi Rt. vezette, de sokkal érdekesebb a környék: az építkezés idején találták meg ugyanis az óbudai Cella trichorát, egy i. sz. 360 körül épült ókeresztény sírkápolna alapjait az egykori Aquincumban. A Raktár utcai városi házak építési telke ugyanis az egykori aquincumi katonaváros északnyugati régiójába esett, ahol a 3. század végéig lakóházak álltak. A 4. századtól aztán a római városi élettér egyre jobban zsugorodott, a hajdani lakóövezet romjai közé pedig temetkezni kezdtek.
A 4–5. századból származó ókeresztény sírkápolna az egyik legrégebbi, kereszténységgel kapcsolatos építmény a főváros területén. A kápolna három karéja a Szentháromságot jelképezte, a három ív pedig a hit, a remény és a szeretet három isteni erényének szoros összefonódását. Az ókeresztény építészetben gyakori volt ez a háromkaréjos tér: a kápolnában a három karéj tulajdonképpen az épület egy-egy fülkéje volt. Az aquincumi Cella trichora a 4. század hatvanas éveiben, vélhetően I. Valentinianus császár uralkodása idején épült, ekkor a keresztény vallás már hivatalossá vált. A kis templomocska azután veszíthette el jelentőségét, hogy Pannónia nem sokkal később a hunok kezére került.
Ma a Körte és a Raktár utcák kereszteződésében nézhetők meg az ókeresztény sírkápolna maradványai.
Források:
https://egykor.hu/budapest-iii–kerulet/nagyszombat-utcai-varosi-hazak/3637
http://lasdbudapestet.blogspot.com/2014/11/varosi-hazak-obuda.html
https://telepekbudapest.blogspot.com/p/iii.html
https://budapest100.hu/house/becsi_ut_88_92/
https://egykor.hu/budapest-iii–kerulet/raktar-utcai-varosi-hazak/3537
