A jungi analitikus pszichológián alapuló meseterápiás módszert Dr. Antalfai Márta pszichiáter, kiképző pszichoterapeuta honosította meg hazánkban. Szimbólumok és archetípusok mentén halad a mese használatával, a tudattalan és a mesék találkozási pontjait keresi. A tudattalannak ugyanis erőteljes nyelve van, hogy kifejezze, ami benne történik, a képek nyelvén. Ezért van, hogy az álombéli képek is olyan nagy hatásúak, és a népmesék is pontosan ilyen, szimbolikus képekből állnak össze. A terapeuták népmesékkel dolgoznak, amelyek minél régebbiek, annál jobban használhatók, mert egyidejűek az emberiséggel. Onnantól, hogy az ember kommunikál, a mesék a nyelvének részét képezik. Ezek a mesék szimbolikusan kifejezik a különböző élethelyzeteinket, és megmutatják lehetőségeinket a megoldásra. Cselekményük a képek mellett ősi, intuitív tudást jelenít meg. 

Az elsősorban egyéni és kiscsoportos terápiák során a mese hatására a résztvevők rajzolnak vagy agyagoznak, montázst készítenek. Így a tudattalanjuk kapcsolódik a mese szimbolikájával, az alkotás pedig ennek lenyomata, például egy megfoghatatlan szorongás kép formájában elbeszélhetővé válik. A terápiában a kollektív szimbólumrendszert tekintik alapnak, ahhoz mérik hozzá az egyéni jelentést, egyéni érzéseket. 

A vendég motívum jelentései a mesékben

Egy vendég érkezése mindig valamifajta küszöbön álló, éppen most belépő fordulatot jelent az életünkben, azaz változást. Fontos, hogyan viszonyulunk ehhez a vendéghez, miként az életben is rengeteg minden múlik azon, hogy akkor, amikor küszöbön áll egy fordulat, milyen reakciót adunk arra. Az tehát, hogy pozitív vagy negatív hozadéka lesz-e a vendég érkezésének, a mi reakciónkon múlik.  Ha jól élünk vele, a fordulat gyakran lehetőség is egyben – nagyon ritkán fordul elő, hogy a vendég rosszat jelent. 

A szarvaskirályfi című dán népmesében egy lány a mostohanővérével és a mostohaanyjával él – ez nagyon gyakori meseindítás –, akik nem szeretik, dolgoztatják, szörnyen bánnak vele, gyötrik. Nem lát semmiféle lehetőséget, nem áll módjában a helyzetén változtatni, de egy este kopogtatnak, és érkezik egy vendég. Egy szarvas. A mostoha először az édeslányát küldi ajtót nyitni, aki megijed a szarvastól és el akarja kergetni.  Másodszorra a mostohalányát küldi az ajtóhoz, mert a szarvas nem tágít, és ez a lány nem ijed meg a szarvastól. A szarvas arra kéri őt, hogy üljön fel a hátára, és elviszi magával. Ez tökéletes példája annak, amikor katalizátor-szerepben van a vendég, változást hoz. Az saját döntésünk, hogy mit kezdünk a lehetőséggel – az egyik lány elmegy vele, az  másik nem. A Grimm testvérek által gyűjtött mese, a Hófehér és Rózsapiros című, hasonló szimbolikát alkalmaz, de ott medve érkezik vendégként. Persze minden egyes alkalommal kiderül, hogy ezek elvarázsolt állatok, és nekik is segítségre van szükségük.

Az érkező vendég mint próbatétel

Gyakori, hogy a vendég által megjelenített változás valamifajta próbatételhez kötött. Ilyenkor általában a lelki tisztaságot, a segítőkészséget, a vendégszeretetet teszi próbára a történet. Mindez nagylelkűséget vagy erkölcsi tisztaságot feltételez. Az Úr Jézus és Szent Péter vándorlásai a világban tipikusan ilyen történetek, a szereplők itt emberi külsőt öltve vándorolnak és szállást, vagyis befogadást kérnek. Attól függően, hogy ezt valaki megadja vagy nem adja meg nekik, folytatódik tovább a történet. A szegény szomszéd, gazdag szomszéd című mese is erre példa az Angyalbárányok (Móra, 2000, szerk. Dobos Ilona) című kötetből. A szegénység és a gazdagság is  szimbolikus a mesékben: nem csupán a pénztárca vastagságára, hanem a lelki gazdagságra, az elfogadásra, a nyitottságra, segítőkészségre is utal.

Az érkező vendég nemcsak elvarázsolt állatfigura lehet, hanem valamifajta természetfölötti hatalom  küldöttje is például a görög mítoszokban, mint amilyen Philémón és Baukisz története. Az idős házaspár vendégszeretete nyomán isteni kegyben részesül, hiszen ők az egyetlenek, akik beengedik az álruhában érkező Zeuszt és Hermészt. Ahogy az Úr Jézus és Szent Péter az előbb említett mesében, ők is istenként érkeznek az emberek közé. A kovács lánya című mese a keresztény mondakörből hasonló: ott József és az állapotos Mária kér bebocsáttatást a kis Jézus születése előtt, a kovács lánya szállást ad nekik, és később megkapja a jutalmát azért, mert jószívű és nagylelkű volt. A Fagyapó három rakoncátlan fia című észt népmese Az aranyfonó lányok (Európa, 1968, szerk. Bereczki Gábor) című kötetből is hasonló. Az érkező vendégek, Fagyapó gyermekei, a vendéglátó türelmét és toleranciáját teszik próbára, hiszen rettentő hideget teremtenek maguk körül. Ennek ellenére befogadja az ember a második, meg a harmadik fiút is, csak a harmadiknál mondja azt, hogy most már nagyon fázik, akkor megajándékozzák. Ezekben a mesékben a vendéglátó közösséget vállal másokkal, megadja a tiszteletet a természetfeletti erőknek, nem hatalmaskodik felettük, egyenrangúan bánik velük, mint egy ember-ember kapcsolatban.

Az elutasított vendég

A Csipkerózsikában a király, amikor lánya születik, meghívja vendégségbe az ország javasasszonyait vagy tündéreit, attól függ, éppen melyik meseváltozatot olvassuk, de azt tapasztalja,  hogy csak tizenkét arany tányérja van, holott tizenhárom javasasszony él az országában. Ezért a tizenharmadik javasasszonyt nem hívja meg, aki ezt nagyon rossz néven veszi, hívatlanul is eljön, és kéretlenül ellátja kívánságokkal Csipkerózsikát. Csakhogy ő nem jókívánságokkal, ahogy a többiek, hanem halált kíván a lánynak a tizenötödik születésnapjára, amit aztán a tizenkettedik javasasszony száz évig tartó álomra enyhít. A mese szimbolikája a tizenharmadik javasasszony körül érdekes teret nyit a töprengésnek. Ő az, akit nem enged be a király, de miért nem? Hogyha van valami olyan az életemben, a személyiségemben, amit nem vagyok hajlandó „vendégül látni”, azaz nem vagyok hajlandó neki megadni a figyelmet, hanem megpróbálom kirekeszteni, és úgy viselkedni, mintha nem létezne, akkor az visszaüt. A jungi magyarázattal ez szimbolizálhatja a személyiség árnyékát, a tudattalanban élő Árnyékot, ami át is veheti az irányítást, ha nem irányul rá kellő figyelem. 

A vendég, aki szembesít

A vendég egyes mesék értelmezésében szembenézésre késztet minket, arra figyelmeztet, hogy a fontossági sorrend felállítása időnként elkerülhetetlen. Erre tanít A Sors meg a szegény ember című zürjén mese is, A pórul járt víziszellem (Európa, 1964, szerk. Vászolyi Erik) című kötetből. Egy öregasszony gombákat szór szét az erdőben, mert bár ajándékba kapja egy erdőbéli öregembertől, de nem találja őket értékesnek. Ezután érkezik a mese hőse, egy öregember, aki nagyon megörül ezeknek a gombáknak, összeszedi és hazaviszi mindet. Miután elkezdi főzni a tűzön, egy vendég érkezik hozzá, aki maga az erdőbéli öregember. A mi öregünk szívesen látja, leülteti az asztalához, örvendeznek, fő a gombaleves, és egyszer csak a vendéglátó azt veszi észre, hogy azok a gombák, amiket kavargat a fazekában, aranyból vannak. A vendég sejtelmesen mosolyog, érdekli, hogy örül-e ennek a vendéglátó. Az azt feleli erre, hogy szíve szerint jobban örült volna egy gombalevesnek. A vendég erre biztatni kezdi: „Eridj csak oda, hátha mégis kikerül abból egy gombaleves”, a vendéglátó megnézi, és azt látja, hogy gombaleves van benne, és a finom, puhára főtt gombák illatoznak. Leülnek az asztalhoz, és elégedetten, örömmel belakmározzák életük legfinomabb gombalevesét, majd a vendég távozik. Azt vesszük észre, hogy nincs változás, nincs fordulat, nincs semmi, ami egy vendég szimbolikájához tartozna az eddigiek szerint. Mégis van egyfajta szembesülés azzal, hogy mi az érték, mi a fontos, történik egy áttekintés az értékek között, és ezt a vendégnek köszönhetjük. Az öregember az élete alkonyán minek örülne? A gazdagságnak vagy annak, ha a lelke boldog, esetleg annak, ha megoszthatja valakivel az öröm perceit? Ennek felismerését hozza el a vendég.

Az emberi közösség próbatétele

Az emberi közösség is tanulhat azokból a helyzetekből, amikor a vendég van középpontban egy mesében. Jó példa erre A kőleves című magyar népmese. Egy katona megérkezik egy faluba, és befogadást kér a közösségtől, de mindenki elkergeti, senki sem hajlandó vele nagylelkűnek lenni. A vendég aztán elővesz egy követ, és azt mondja, nagyon jó kőlevest tud főzni, meg is van hozzá a köve, csak egy kis tűz kell még hozzá. Amikor már fő a kő a vízben, elkezdi egyenként mondogatni, hogy még mi lenne belevaló, só, kolbász, stb. A hozzávalókat egymás után adják át neki az emberek. A levest együtt fogyasztják el, amiből szimbolikusan az az üzenet olvasható ki, hogy attól még, hogy valaki idegen, könnyen lehet, hogy olyan dologgal gazdagítja a közösséget, aminek később mindannyian hasznát vesszük.

Vendégségbe érkezés

A mesehős is mehet vendégségbe: általában vándorútja során tér be több helyre, ahol  szállást és segítséget kér. Kriza János gyűjtése A csókalányok című mese. A főhős útja során öregasszonyokat talál különböző kis kunyhókban. Több mesében is előfordulnak ezek az öregasszonyok: a Nap anyja, a Szél anyja, a Madarak anyja, akik segítségül tudják hívni ezeket az erőket a hőshöz, de csak akkor, hogyha a hős kellő tisztelettel indít. „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál”. Ez a mesei fordulat arra utal, hogy ha a betérő hős nem megfelelő tisztelettel viszonyul a helyzethez, pórul járhat. Benedek Elek  A csonka torony című meséje hasonló üzenettel bír: az egyes helyszíneken, ahol a vendég megfordul, segítséget, tanácsot és ajándékot kap, amit magával vihet az útján, és hasznát is veheti. Önmagában azzal, hogy veszi a bátorságot és belép egy idegen helyre, a próbát sokszor már teljesíti is. Mert ez azt jelenti, hogy van benne elegendő bátorság ahhoz, hogy az élete különböző területeire belépjen, és ott megfelelő módon kezelje azt, ami vár rá. 

A csárda mint veszélyforrás

Létezik egy olyan helyszín, ami egy betérő vendég számára a mesékben gyakorta veszedelmes, ez pedig nem más mint a vendégfogadó vagy csárda. Ritkán jut ki szerencsés módon egy mesei hős, hogyha ide betér: kifosztják, kirabolják, szolgaságba lökik, elvarázsolják. Ide sorolható a Terülj, terülj, asztalkám! című magyar népmese. A hős, már hazafelé, útközben, a megszerzett jutalmával betér egy csárdába, és ott kicserélik a kincsét egy olyan eszközre, aminek nincs értéke, de ő nem veszi észre. Vagyis az éberség hiánya miatt tudják megvezetni. Tehát nem elegendő naivan, nagylelkűen, jóhiszeműen, segítőkészen, kedvesen létezni, hanem minden érzékszervvel rá kell hangolódni a helyzetre, amiben él a hős. Ez az éleslátás  szükséges ahhoz, ne ringassa magát illúziókba. A csárda, a fogadó egyben a lélek nélküli cselekvés tere is. A vendégfogadásnak van egy elüzletiesedő oldala, hiszen a fogadós azt nézi, mi haszna lehet a helyzetből, hogyan tudná a betérőt megrövidíteni. Nyilván ilyen helyszínek is vannak az életünkben, amikor figyelni kell, mert nem feltétlenül jó szándékkal engedik be a vendéget, minimum közömbösek az iránt, hogy amikor kilép onnan, hogyan fogja érezni magát. Olyan is előfordul, amikor csapdát készítenek elő. Léteznek az Incula-típusú mesék, amikor az ellenség hív vendégségbe. A Rebeka című magyar népmesében a sárkány az ő nagy ellenségét, Rebekát meghívja testvéreivel együtt, hogy egyenek és aludjanak nála. Rebeka azonnal szól a testvéreinek, hogy semmit se fogadjanak el, mert elképzelhetőnek tartja, hogy a sárkány megmérgezi az ételeket. Rebeka este is nagyon figyel, mert gyanítja, hogy a sárkány álmukban meg akarja őket ölni, végül az éberségén múlik, hogy megmenekülnek.  

Említhető még egy gyakori mesei beavatási helyszín, ami veszélyt is okozhat, a Baba Jaga kunyhója, a szláv népmesék gyakori helyszíne. Itt a betérő lánynak kell a megfelelő feladatokat ellátnia. Ha ő rendben elvégzi azokat, akkor olyanfajta jutalmat kap, ami után az egész élete megváltozik. Hazatérhet sértetlenül a saját otthonába a tudással gazdagodva, amit a vendéglátójától kaphat meg. Ilyen történet például a Vaszilisza című orosz népmese. Ezekben a fajta mesékben azonban a vendégeket komolyan megdolgoztatják, nem annyira vendég státuszban vannak, mint inkább szolgálóiban.

A Föld mint vendéglátóhely 

Számos történetben az a tét, hogy a Földet mint vendéglátóhelyet hogyan használja az ember, amikor életútja során a bolygót igénybe veszi és látogatóként, vendégként él rajta. A fa története című inuit mesében a főhős először faként, később kajakként, majd emberként szerepel, beviszik egy házba, ott vendégként él, megtűrik, majd halad egyre tovább az élet állomásain. A mese végkicsengése lehet az is, hogy ha figyelek a közegemre és arra, hogy ne ártsak magam körül, akkor megfelelő módon fogok haladni előre. A Hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni? című szintén inuit mesében egy sas az, aki vendégül látja az embert. Tőle tanul meg örülni az életnek, de a tanulság szerint nem elég csak magára odafigyelni, hanem a környezetére is szükséges.

A tizenkét hónap című újgörög mesében (amelyet nem szabad összekeverni a szlovák, hasonló című népmesével) egy szegény asszonyt az emberi formát öltött hónapok látnak vendégül. Egymás után kérik ki a véleményét a hónapokról. A szegény asszony a megfelelő szeretettel és hozzáállással viszonyul hozzájuk, egyikre se haragszik, nem ítéli el a téli hónapokat sem azért, mert hideget hoznak, hanem látja bennük mindazt, ami jó, ami szép. Ezért lesz aztán megjutalmazva. Míg a rosszabb lelkű, gazdag asszony, aki a jutalomért szintén elindul, nem ilyen hozzáállással viszonyul a Földön lévő értékekhez. Nem is kap semmifajta jutalmat. A hős tehát vendégként ajándékokat és jutalmakat kaphat azokban a helyzetekben, amelyekkel találkozik az általa föllelt helyszíneken, s ezek aztán az egész életét pozitív irányba mozdíthatják. A mesék ősi világa tiszteletre, odafigyelésre, egymás és a környezetünk iránti szeretetteljes törődésre hangolja az erre nyitott emberi lelket.

A külön kötetben nem jelölt mesék közül több megtalálható Barcza Katalin honlapján, a tisztamese.hu-n.