Halmai Róbert

A vérszerződés

BLOGBEJEGYZÉSEK A MAGYAR NÉP TÖRTÉNELMÉBŐL

A rendezvényszervezők számára a legnagyobb kihívást a protokoll rendezvények jelentik. Annyi mindenen el lehet csúszni. Gyakran hallom ezt kazár, alán, bolgár vagy akár besenyő szervezőktől is. A félelem nem alaptalan: elég, ha a helyszínt nem jól választjuk meg, rosszul tájoljuk a törzsi sátor helyét, és az azon kilépő vezér látását vakítja el a nap. Vagy nem jól ítéljük meg a törzsi szállashelyek közötti földrajzi adottságokat, és az olvadást követő áradások miatt a futár a meghívóval, vagy ami még rosszabb, maga a hivatalos küldöttség késve érkezik meg. De az is elég nagy fennakadásokat tud okozni, ha nem ismerjük jól a megrendelő vagy a vendégek kulturális, vallási szokásait. Ilyenkor fordulhatnak elő olyan bakik, hogy a szabiroknak disznóhúsból készült ételeket szolgálunk fel a fogadáson, a kavaroknak sólyomvadászatot rendezünk szabadidős programnak (igen, ez náluk különösen nagy sértésnek számít), az eszkil vezéreket külön ültetjük feleségeiktől a díjátadón, a besenyők szállását az ogurok sátrával szemben helyezzük el, vagy hogy ha nem tudjuk hogy magyar ember kumisszal nem koccint.

És persze vannak azok a hibák, amelyeket tulajdonképpen elkerülni sem lehet. A vendégek közötti személyes ellentétek, a családi viszályok még a legjobban előkészített rendezvényeken is kínos helyzeteket eredményezhetnek. Ilyenkor csak a rendezvényszervező lélekjelenlétén múlik, hogy zavart és döbbent hallgatásba, vagy sajtóhírben kicsúcsodó botrányba fullad a program.

Nemrég mi is elég kellemetlenül jártunk. Nem az első vérszerződésünk volt, de a magyarokkal akkor dolgoztunk először. Tanulságos végigvenni pontról-pontra, átgondolni lépésről lépésre, mit hol ronthattunk el, hátha legalább ti nem jártok így. Okos enged, rendezvényszervező szenved.

1. A megrendelés. Világos és egyértelmű volt a megrendelő szándéka. Új együttműködésre lép hat különböző törzzsel, amelyet egy protokoll rendezvény keretében, saját szokásaik szerint vérszerződéssel erősítenek meg. A briefben mindezt pontosan leírtuk, az első egyeztetés után alaposan utánanéztünk a rovásírásos emlékekben a vérszerződés szokásának. Megvannak az alapok, pipa.
2. A helyszín kiválasztása. Bár a törzs szálláshelye adott volt, azon belül szabadon választhattunk. A szúnyogok miatt a Volga menti rejtelmes, de lápos területet elvetettük. A fenyőligeten vacilláltunk kicsit, végülis azért vetettük el, mert a fenyves susogása megzavarta volna a nem túl nagy hangú megrendelő ünnepi köszöntőjét. Sokáig vitáztunk az amúgy rendkívül jó adottságokkal rendelkező Szépasszony-árkon, de azt is elvetettük. Bár könnyen megközelíthető, a táj gyönyörű, a kilátás odafentről fenséges, de elég szerencsétlen áthallásokra adott volna okot, ha egy új szövetséget a szakadék szélén kötnek meg.

Így esett a választásunk a törzsi szálláshely földrajzi középpontjában elhelyezkedő Sólyom-lesre, ami tulajdonképpen csak egy domb, lábánál cserjékkel, odafent nagy, füves réttel. A dombra az ösvény délről indul, kanyargókat követően a keleti oldalon ér fel. Csodálatos látvány tárul az elé, aki pont naplementekor ér a tetejére. (Mondanom sem kell, a rendezvény időpontjának kiválasztása előtt megkérdeztük a sámánt a napnyugta pontos idejéről.)

3. A meghívók. Kényes ügy. Van, aki az egyszerűt szereti, van, aki a csicsásat. Feltételeztük, hogy a magyar törzsek valamilyen szikár, mégis nagyságot sugárzó ornamentikát, esetleg szarvast, turulmadarat ábrázoló vagy háromhalmos mintát választanak. Furcsa volt, hogy a megrendelő miután először egy nonfiguratív mintát választott, még a kifaragás előtt üzent, hogy csak egy egyszerű, rovásírásos fatáblát küldjünk szét. Még festeni sem kellett.
4. Dekoráció. A helyszín kiválasztása már eleve sok mindent meghatározott, adta magát a táj. Mi úgy terveztük el, hogy a domb tetejére felérve egy kapuval jelöljük ki, mint egyfajta szentélyt, a rendezvény ünnepélyes helyszínét. A teátrumot – nevezzük így – két oldalsó oldalán földbe szúrt, nemzeti színű lófarkakkal díszített lándzsákkal kerítettük volna el. A családtagoknak, vendégeknek, hogy ragaszkodjunk a szokásokhoz, egyszerű lócákat, fapadokat készítettünk, míg a protokoll vendégeknek kacagányokkal borított fatuskót szántunk. Az ünnepség maga egy pajzsokkal borított emelvényen zajlott volna, aminek közepén egy bronzból készített üstbe fogtuk volna a szerződők vérét.
5. Napokig vacakoltunk az ültetésrenddel, pedig nem tűnt bonyolultnak. A megrendelő, azaz a törzs vezére, az ünnepélyes eseményben érintett hat vezér, valamint a sámán. A sámán a háttérben állt volna végig, fején az a szarvasagancsos dísz. A megrendelőt nem akartuk leültetni, folyamatosan szerepe lesz, ezért úgy döntöttünk, nem ugráltatjuk a székétől az üstig.

A kemény diót a hat vezér jelentette. Az egyértelmű, hogy az első sorban ülnek, mögöttük kísérőjük, gyerekük, szolgájuk vagy feleségük. De ilyen kevés emberre forgatót nem találhattunk ki, rövid szerepe után mindenkinek ugyanarra a székre kellett leülnie, ahonnan felállt. Ha ábécé sorrendbe ültetjük őket, az bár egyszerű megoldás, de sértődések lehetnek: milyen alapon lép először az emelvényre Előd, miközben rangban bőven Huba, a helyettes vezér mögött van. Maradt a rangsor szerinti rend. De ha először a legmagasabb rangúval kezdünk, a végén a résztvevők fejében az a legalacsonyabb rangú vezér marad meg, aki utoljára ment az elemvényre. Úgy döntöttünk, fordított sorrendben haladunk. Először Ond, aki csak a takarmányozási ügyekért volt felelős, majd Kond, aki az eggyel fontosabb lószerzámozási vezér volt, utána a sámánügyi Előd, őt követte Tas, az íj- és kardfejlesztésért felelős vezér, mellé ültettük Töhötömöt, aki a beszerzési- és fosztogatásügyért volt felelős, végül Huba, a legmagasabb rangú, általános vezérhelyettes.

6. Egyértelmű, hogy a forgatókönyvnek a lehető legegyszerűbbnek kell lennie. A túl sok felesleges beszédtől, a kardtánctól, az íjhegedű kvartett műsorától, a mondaszavaló kisfiútól csak lankad a nézők figyelme, és ezáltal az ünnepség emelkedett hangulata is elvész.

Rövidre fogtuk. Mindenki a helyén ül, amikor a megrendelő fehér táltoson beléptet az emelvény elé. Három szűz lány segíti le a lóról. Először a sámán megáldja a helyszínt és a résztvevőket, dobolva körbeugrálja ötször az üstöt. Ezután a megrendelő mond rövid és lelkesítő köszöntőt. Sólyomreptetést követően a hat vezér egymás után, az ültetési rendnek megfelelő sorrendben az üsthöz lép, elmondják egyesével az eskü szövegét, a késsel óvatosan megvágják csuklójukon a bőrt, pár csepp vért eresztenek az üstbe, majd a helyükre fáradnak. A végén az emelvényen koccintás.

Egyikőnk sem gondolt arra, hogy valami rosszul sülhet el. Úgy tűnt, mindent tökéletesen előkészítettünk, ezért döbbentett meg, ami történt.

Amikor odaértünk, a megrendelő már az emelvényen állt mellkasán keresztbe font karokkal. A megrendelő felesége, Emese oldalt ült, egyedül, végig lehajtott fejjel. Hiába kértük, ott is maradtak végig, ahogy a vendégek érkeztek. Elsőként Tas jött egy lihegő szolgával a háta mögött. Utána Töhötöm a lányával, majd Kond a feleségével, Ond egyedül, végül Előd szintén a feleségével. Huba késett. Nélküle nem tudtunk kezdeni.

Mindenki idegesen nézelődött körbe, sokan pusmogtak, találgatták, mi fog most történni. Érezni lehetett a levegőben azt, ami a rendezvényszervező legnagyobb ellensége, a feszültséget, hogy valami történni fog. A nap már majdnem lebukott a horizont mögött, amikor nagy dérrel-durral, az oldalán lógó szablyával szó szerint becsörtetett Huba egy fegyveressel a háta mögött, és a legelső székre dobta magát. Elkezdhettük.

A megrendelő nem várta meg, hogy a sámán befejezze a szertartást, a solymászt egy kézmozdulattal elzavarta. Ond, Kond, Előd, Tas és Töhötöm gyorsan elhadarta az esküt, megvágták saját kezüket a késsel, majd helyükre ültek. Ahogy Töhötöm is leült, a csöndben vágni lehetett a levegőt. A megrendelő Hubára szegezte tekintetét, aki idegesen tördelte ujjait. Percek teltek el, mire felpattant és az emelvényre lépett. Mikor a kés után nyúlt, a megrendelő elé állt és saját maga vette kézbe azt.

Emese ekkor pattant fel. Ideges morajlás futott végig a résztvevők között. Terhes volt, gömbölyödő hasát már nem tudta ruháival eltakarni. A megrendelő és Huba is őt nézte. Nem voltak meglepődve.

A megrendelő bal kezével megfogta Huba jobb kezét és csuklójához szorította a kést. Farkasszemet néztek. Idegességemben a forgatókönyvet lapozgattam, amikor Huba elkezdte az esküt.

— A mai naptól fogva téged… — nagyot nyelt mielőtt folytatta volna — vezérnek és parancsolónak választalak, és amerre szerencséd vezet, oda téged követlek.

Alig lehetett hallani a hangját.

— Ameddig életem tart, sőt, utódaim életének fogytáig mindig… — elakadt. Úgy tűnt, nem jut eszébe a folytatás, megköszörülte torkát, többször újrakezdte, de mindig elakadt.

— Utódaim életének fogytáig mindig, — csuklójához szorult a kés — a te ivadékod lesz a vezérem.

Míg Emese a döbbent vendégeket félrelökve szaladt ki, a megrendelő befejezte Huba helyett az eskü szövegét.

— Hogyha  a vérszerződést megszegnéd, átok sújtson téged hetedíziglen — mondta, majd mélyen a húsba vágva végighúzta Huba csuklóján a kést.

Akkor ott semmit nem értettem. Néha évek kellenek, hogy megértsük, mi miért történt. Majd évezredek, hogy kimentsük magunkat, hogy lemossuk magunkról a szégyen, hogy megszabaduljunk a felelősségtől, hogy megváltoztassunk dolgokat, hogy máshogy nézzünk az eseményekre, mint ahogy valójában történtek. Hogy a hűtlen feleségből ősanya legyen, a házasságtörőből csak a hét vezér egyike, míg a megrendelőből Álmos, a magyarok ősatyja.

A jó rendezvényszervező mellé kell egy jó egy jó marketinges, vagy egy jó sajtós.

Vagy egy sámán.