Barki Gergely 2016-tól volt a megújuló Czóbel Múzeum állandó kiállításának kurátora, de kapcsolata a művésszel jóval korábban indult. A kétezres évek elején Passuth Krisztina vezetésével nagyon komoly szakmai team dolgozott a Magyar Nemzeti Galéria Magyar vadak című 2006-os kiállításán, amely aztán nemzetközi sikereket is aratott. Ebbe a szakmai közösségbe Barki Gergely Berény Róbert kutatójaként került be, de ő kapta azt a feladatot is, hogy a magyar fauve-os festők portréiról írjon egy tanulmányt.
„Ahogy minél több forrást elolvasva ástam egyre mélyebbre magam az életműbe, annál több kérdésem lett, és egyre kevésbé álltak össze a korábbi puzzle-darabok egységes egésszé. Elkezdtem újra kirakni a puzzle-t, s mivel új darabokat is találtam, megpróbáltam a kronológiát felállítani. Nagyon érdekesen rajzolódott ki előttem, hogyan vált Czóbel fauve festővé. Ez is lett a címe a tanulmányomnak: „A fauve-vá válás evolúciója Czóbel Béla portréi tükrében”. Pusztán a portrékon keresztül is le lehetett vezetni ezt az evolúciót, és iszonyatosan sok minden derült ki. Egyértelművé vált, hogy Czóbel a pályája elején ott volt a nemzetközi élvonalban pár évig.
Rengeteg új adat, izgalmas információ került elő, még mindig vannak fehér foltok és kerülnek elő újabb adalékok. Például Matisse archívumában kutatva – amely egy magánarchívum, Matisse műterme és háza Párizs külvárosában a dédunoka kezelésében – elolvastam egy csomó levelet, és az egyikben ezt találtam: „Itt járt Czóbel a nagyon bájos kislányával. Elégette a képeit.” – írta Michael Stein 1911–12 környékén Matisse-nak.
Például közös fogorvosuk volt Matisse-szal, egy Kritchevsky nevű orosz, akinek Matisse képei mellett Czóbel-festményei is voltak, de semmit nem lehet tudni arról, hogy ezekkel mi történt. Ha az információmorzsáink egyszer összeállnának, egy sokkal izgalmasabb figura rajzolódna ki, mint akit most ismerünk – meséli Barki Gergely, aki gyakorlatilag Czóbel iránti egyre növekvő érdeklődésének köszönhetően kötött ki Szentendrén.
„2012 körül jelentkeztek Szentendréről, hogy készülnek egy nagy életmű-kiállításra, ennek lettem én az egyik felelőse. Az 1925-ig tartó részt állítottam össze a MűvészetMalom régi részén. Lubickoltam benne, mert ez fantasztikus etapja az életének, izgalmas újdonságok kerültek elő, teljesen új fénytörésbe került a művész.”
Czóbel hosszú és gazdag életet élt, 92 évesen távozott, sok korszakot megélt, nemcsak művészeti értelemben, hanem társadalmi változások mentén is. Nem kell ahhoz művésznek lenni, hogy tudjuk, egy találkozás, vagy egy politikai változás milyen erősen befolyásolhat egy életutat.
Ahogy Barki Gergely mondja, az 1925-ig tartó életszakasz, Czóbel fauve-os és expresszionista korszaka a legizgalmasabb. Élt már Párizsban, Hollandiában, sikereket aratott, megnősült, felvetődik a kérdés, miért jött haza? Barki szerint erre összetett a válasz:
„A húszas évek közepétől Berlinben kezdett megváltozni a légkör. 1926-ban Magyarországon kihirdették az amnesztiát, a Tanácsköztársaság utáni megtorlás elől emigrált művészek közül néhányan visszajöttek. Czóbel nem emigráns volt, Párizsból menekült először Hollandiába, majd a felesége Németországban kapott állást, és Berlinben talált egy műtermet a férjének. Furcsa házasság volt, szinte sosem éltek igazán együtt, el is váltak. Czóbel introvertált karakterének már a pályája elején voltak elakadásai. Időnként zsákutcába került, nem ment a festés. 1909 után mindenkire hatott Picasso kubizmusa, de ez az irány nem érdekelte, inkább az expresszionizmus felé kacsingatott. Az 1910 és 1914 közti időszakból alig maradtak fenn művei, talán, ha három-négy kép ismert ebből az időszakból. Négy-öt év teljesen kiesett, nem tudjuk, miket festett. Szoktuk mondani, milyen nagy törést okozott a második világháború – szerintem az első még nagyobbat, amikor kitoloncolták a magyar művészeket Párizsból. Czóbel viszont a válása után, a húszas években újra Párizsban élt, ekkor kezdett ingázni Magyarország és Franciaország között. Gyakorlatilag haláláig ezt tette, még a legátkosabb rendszerben is meg tudta csinálni, teljesen kivételezett volt.”
Bátyja, Czóbel Ernő fordította Marx Tőkéjét magyarra, de semmilyen utalás sincs arra, hogy ő járta volna ki a festő privilegizált státuszát. Barki Gergely határozottan állítja, hogy Czóbel nem politizált, soha semmilyen pártnak nem volt a tagja, a festészeten kívül nem érdekelte semmi, talán ezért engedték külföldre menni. Mindent a vásznon akart megoldani, reggel felkelt, reggelizett, festett, ebédelt, lefeküdt egy kicsit, megint festett, aztán korán lefeküdt aludni. Ez volt az élete. Mindennap festett, mindennap rajzolt – erősíti meg Muladi Brigitta.
A szakirodalom szerint 1940-ben Modok Máriához költözött Szentendrére. Muladi Brigitta, aki nemcsak Czóbel, de Modok életművét is kutatja, tovább árnyalta a képet. Szerinte Czóbel akkoriban Párizsban volt berendezkedve, látogatóba járt Szentendrére, és Modokkal együtt ingáztak. A harmincas években Párizsban adta el a képeit, sőt a szocializmus alatt is ki tudta vinni és „keményvalutáért” értékesíteni a Szentendrén született festményeket – erősíti meg Barki is. A háború viszont közbeszólt, itt ragadtak. Nem volt ez határozott döntés.
1936-ban egyébként Lehel Ferenc – akit még Nagybányáról ismert – hívta meg a szentendrei művésztelepre Czóbelt. Itt ismerkedett meg Modok Máriával, szerelem lett belőle. Jól megértették egymást, és a festészetükben is sok volt a közös pont. Modok Mária a válása után saját egzisztenciával, műtermes házzal rendelkezett, kézenfekvő volt, hogy a magyarországi hónapokat itt töltik.
„Mert ez a Szentendre egy mágikus hely, itt valami beszippantja az embert – meséli Muladi Brigitta, aki szintén ideköltözött, amikor elkezdett a múzeumban dolgozni. – Kirakatvárosnak tűnhet, pedig valójában nem az, minden lelki szükségletre ad valami választ. Visszatérve Czóbelre, nagyon várták őt az itt alkotó művészek, amikor híre ment, hogy ide fog költözni. Bálint Endre a Hazugságok naplójában írta: „L.F.-nek hófehér haja volt, és akit azért irigyeltem, mert a falát Czóbel Múzsa című képe díszítette. Czóbel Bélát azért irigyeltem, mert a képet ő festette, és mert sokat élt Párizsban. Mennyire várom, hogy megismerjem személyesen is”.
Modok Máriával baráti társaságot is kapott Czóbel, sok időt töltöttek együtt Gráber Margittal, Szántó Piroskával, Vas Istvánnal. Az ő emlékirataikból ismerjük a társasági életüket, házasságuk dinamikáját. Klasszikus férfi-női szerepeket vittek, Czóbel karrierje volt a fontos – miközben Modok lopott órákban ugyan, de szintén rengeteget festett.”
De hogyan is lett meg a múzeum? Hiszen ő volt az egyetlen élő művész, akinek múzeumot szenteltek Magyarországon. „Kiharcolta magának – foglalja össze Barki Gergely. – Nagyon szerette volna, hogy legyen egy múzeuma. Szépen átalakították számára a Templomdombon a volt iskolaépületet, és még életében megnyílt a kiállítás, többnyire a legutolsó évtizedek képeiből. A holland korszakból van még egy jelentősebb anyag, ezt a lánya adományozta a múzeumnak.”
Az idős mester személyesen felügyelte a múzeum állandó kiállításának felépítését, hosszú ideig fel sem merült, hogy hozzá lehetne nyúlni. Barki Gergely meséli, hogy korai korszakához egészen furcsán viszonyult, ingerültté is tette, ha arról kérdezték: „Mit jönnek nekem a korai korszakommal, megfestem az egészet újra, ha akarom!” Szóval a korai korszaka szinte említést sem kapott a tárlaton.
„Aztán amikor 2015-ben Gulyás Gábor lett a Ferenczy Múzeumi Centrum vezetője, megkeresett, hogy rendbe hozná a Czóbel Múzeumot, és rendezzem újra az állandó kiállítást – folytatja Barki Gergely. – Örültem, hogy fél évszázad után felújítják az épületet, de jeleztem, hogy nem látom értelmét egy állandó kiállítás megrendezésének. Felesleges ugyanazt a kártyapaklit kevergetni, aztán időről időre máshogy kirakni – ugyanazokat a lapokat.
Felvetettem, mi lenne, ha az állandó kiállítás helyett minden évben egy új és mégis állandó ’kiállítás-változatot’ rendeznénk, méghozzá úgy, hogy minimum 10-15 művet kölcsönkérnénk egyéb közgyűjteményből, magángyűjteményből, akár külföldről is. Az ötlet megtetszett Gábornak, belevágtunk. Újragondolt Czóbel – ez lett a cím, és lett 2.0, 3.0, 4.0 verziója is. Volt, amikor a berlini expresszionistákkal való kapcsolatára koncentráltunk. Kölcsönkértem egy német magánmúzeumból egy akvarelljét, mire azt kérdezték, miért csak az akvarellt kérem, három nagyméretű olajképet is őriznek a húszas évek elejéről.
Tematikák szerint folytatódott a kiállítás-sorozat, újabb és újabb, soha nem látott festmények kerültek elő. Számos olyan képet mutattunk be, ami korábban nem szerepelt Czóbel-tárlatokon, illetve ezzel párhuzamosan kiválogattam a törzsanyagból olyan képeket – elsősorban a grafikákat –, amelyek közül nagyon sok soha nem szerepelt semmilyen kiállításon.”
Barki Gergely az ötödik kiállítására készült, amikor igazgatóváltás történt a múzeum élén. Az új igazgató, Prosek Zoltán Muladi Brigittával folytatta a munkát, aki továbbvitte a folyamatos újrarendezés elvét. Czóbel gazdag életműve lehetővé teszi, hogy újabb felfedezések születhessenek.
Muladi Két Paletta címmel a Czóbel-Modok házaspár párhuzamosan futó életművét izgalmas művészeti párbeszéddé alakította. Azt az időszakot helyezte fókuszba, amikor Czóbel biztonságos otthonra lelt Modok mellett, de kitekintést adott a korai munkákra és Czóbel egyedül töltött, utolsó öt évére is.
„Szerettem volna megmutatni Modok korszerűségét, és úgy érzem, ez sikerült is. Sok visszajelzést kaptam, hogy mennyire másképp látják, arca, karaktere lett. Mire idekerült Szentendrére, Czóbel már klasszicizálódott, megtalálta azt a modort, amiben festeni akart. Minden képe felismerhető: kusza vonalak, furcsa színek, egy olyan különös festői világ, ami 1940-re már teljesen kialakult. Ám az is igaz, nem tudjuk pontosan, hogy milyen volt a fiatal Czóbel, hiszen két fontos szakasz hiányzik az életműből, ezeket csak fekete-fehér fotókról, vagy elbeszélésekből tudjuk rekonstruálni. Czóbelt mindig körüllengte a pikáns függetlenség nimbusza.”
Ezt a nimbuszt vizsgálja, vagy talán cáfolja a jelenlegi kiállítás, amely Paletták – Czóbel Béla párizsi és magyarországi kapcsolatai címen a legfontosabb szakmai és személyes kapcsolatait mutatja meg visszaemlékezések, interjúk, levélrészletek alapján.
Czóbel és a Dunakanyar viszonyáról Muladi Brigitta azt meséli, az idős mester számtalan képén örökítette meg a tájat – megszokott látvány volt, ahogy gyalogol a Szamárhegyen, vagy a 11-es út mellett, keresve, hová tehetné le az állványát. Egy ilyen elkapott pillanatfelvétel fogadja most a látogatókat a múzeumban.
Czóbel haláláig festett, egész életét a festészetnek rendelte alá. Szomorú, hogy azért nem ismerik még szélesebb körben, mert pont az a korszaka tűnt el, amikor a világ élvonalával egy ütemben mozgott.
