Élt Ajakon egy nagyon gazdag ember. Egyetlen fia szép, derék legény volt, és már házasulandó korba ért. Noszogatták is, hogy keressen magának egy illő feleséget.
– Édesapám, engem ne házasítsatok – mondta a fiú az apjának –, mert én úgyis azt veszem el, akit szeretek!
Vihette őt a keresztapja gazdag helyre, szegényebb helyre, szép lányhoz, csúnya lányhoz, a szomszédba, s a távolba, de nem kellett neki senki. Telt-múlt az idő, egyszer csak ő maga szólt az édesapjának:
– No, édesapám, én már most megyek házasodni.
– Jól van, fiam – mondta az apja –, mennyi pénz kell, hány garast adjak?
– Nem kell nekem semmi, csak két szekér alma meg a legfiatalabb szolgád – felelte a fiú. – De akármilyen menyasszonyt hozok, szeressétek, mint gyermeketeket, mert ha nem, elveszejtem magamat.
Az édesapa belenyugodott egyetlen fia makacsságába, és ellátta mindennel, amit kért. A fiú a két szekér almához még egy üres szekeret is vett magához, aztán elköszönt. Keresztülment hét falu határán, a hetedik falu végén aztán megállott, és a piac közepén elkezdte árulni az almáját. Méghozzá így:
– Almát szemétér’, almát szemétér’!
Szaladtak a lányok, hozták a sok szemetet. Az ajaki legény mindet jól megnézte, egy sem volt kedvére való. Az üres szekere félig megtelt szeméttel, és fél szekér alma is elfogyott. Ment tovább. Elérte a nyolcadik falut, ott is ezekkel a szavakkal kínálta az almáját:
– Almát szemétér’, almát szemétér’!
Jöttek a lányok ismét, hozták a szemetet kosárszámra. Egyik nagyobb kosárral hozott, mint a másik. Egy szekér alma elfogyott, a szemét meg csak szaporodott. Esteledett befele, a legény pedig továbbindult. A következő faluban megint azt kiabálta:
– Almát szemétér’, almát szemétér’!
Jöttek a lányok ismét, gyorsan szedték a lábukat, hogy ők érjenek hamarabb az almás szekérhez, ők válogathassanak, nekik jusson a legszebbje. Hozták a szemetet, egyik kosárral a másik után, még többet, mint az előző faluban. El is fogyott a második szekér alma, csak az aljában volt még egy szép piros, a legszebb valamennyi közt.
– No ez az alma az enyém marad! – gondolta a legény, és már indult volna, amikor meglátta a félhomályban, hogy egy pici kosárral a kezében közeledik egy leány. Alig volt szemét a kosarában, szégyenlősen állt meg a szekér előtt, és nem ment közelebb. A legény megszólította:
– Gyere közelebb!
– Nem merek. Nekem csak kevés szemetem van. Tán’ egy szem almát, ha adna érte, annyit ha érne…
Nagyot nevetett erre a legény:
– Ne szégyelld, hogy kevés a szemeted! Ezt kerestem én egészen idáig, és ha te is akarod, akkor mostantól te az enyém, én a tiéd.
Akarta a leány, hisz tetszett neki a csinos legény. Fel is ült a szekérre, és elhajtottak a lány szüleihez. Nádfedeles kis kunyhó előtt álltak meg, de amikor bementek, az udvar felseperve, mindenütt tisztaság fogadta őket. Bocskoros szegényember jött a gazdag legény elé. A legény tisztességgel megkérte a leány kezét, és amikor igent mondott az apa és a leány, szekérre pakolta a lány szegénységét. Hazavitte menyasszonyát a szülői házba, Ajakra. Az após szívesen fogadta őket. Háromnapos menyegzőt tartottak, és még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
A népmesét újramesélte: Bajzáth Mária
Gyetkó Krisztina rajzaival
Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma
Lampion Könyvek, 2022
