Keresés
rovatok
képző | 2017/2018 tél
Fotó: Benkő Vivien Cher
Bodzay Zoltán
Amikor „szólt” Csillaghegy, jöttem
Beszélgetés Szemlér Magdolna keramikussal
A Csillaghegyi Közösségi Házban működik egy kerámia műhely, amelynek foglalkozásait és vezetőjét imádják az oda járó gyerekek, a felnőtt és nyugdíjas korú emberek, akik családtagjaikkal is szívesen alkotnak színes kerámiatárgyakat a kör vezetőjének segítségével. Szemlér Magdolnát a műhelyéről, látogatóiról és önmagáról is kérdeztük.

Mikor és milyen céllal jött létre a Csillagműhely?

Amikor nyolc-kilenc évvel ezelőtt nyugdíjba vonultam, az itteni kerámiát oktató pedagógus nem vállalta a további tortúráját annak, hogy itt nem volt kemence, ezért a kiégetéshez az agyagtárgyakat az Óbudai Művelődési Központba kellett szállítani, majd visszahozni.

Én pedig nagyon lelkes voltam, mert mindent meg kívántam tenni a gyerekek alkotása érdekében, ezért az autómmal elvittem kiégetni, majd visszahoztam a tárgyakat.

Korábban a Csillaghegyi Közösségi Ház kertjében található kisházban volt a műhely, de ott már nehezen fértünk el, ezért aztán, amikor mintegy négy-öt évvel ezelőtt lehetőség adódott rá, ezt a pincét rendbe hoztam, és itt kialakítottam a műhelyt.

Úgy látom, ma már van kemence. Arra hogyan sikerült szert tenniük?

Ahhoz az önkormányzat jóvoltából jutottunk hozzá. Megpályáztuk, és így kapta meg a Csillaghegyi Közösségi Ház a kemencét. Ez óriási előrelépés volt a korábbi szállítgatások után, amitől rendkívül boldog voltam. Aztán a gyerekek egyre többen jelentkeztek a szülőkkel együtt, hogy szeretnének közösen agyagozni, hogy közös tárgyakat készíthessenek. Ezért a szerdai napon két csoport van, délután háromtól fél ötig, majd azután fél öttől hatig.

Nagypapák, nagymamák és apukák is jönnek óvodás gyerekekkel is. Én ezt szerettem volna eredetileg elérni, hogy a családtagok együtt alkossanak.

A felnőttek oktatásánál pedig az volt a cél, hogy például a nyugdíjasok is hasznosan tevékenykedjenek, a szabadidejüket kellemesen töltsék el, aminek a lehetősége itt adott.

Jelenleg mintha egyfajta átalakuláson menne keresztül a műhely. Mi a változás oka?

Nagyon szerettem volna az egyik fal áthelyezésével bővíteni a teret, ugyanis néha annyian vagyunk ebben a helyiségben, hogy már nem férünk el, de ez most nem valósulhatott meg. Kaptunk viszont a régi könyvespolcok helyett új, a munkák tárolására alkalmasabb polcokat. Ennek a polcrendszernek a kialakítása van most folyamatban, s így talán még egy asztalt is el tudok helyezni a műhelyben.

“Kiderült, hogy a régi csipketerítők mennyire alkalmasak ugyanilyen felhasználásra, mert ezek érdekes mintákat eredményeznek.”

Említette, hogy szerveznek családoknak is programokat, illetve tudhatóan a tevékenységeket gyakran egy-egy ünnep vagy évforduló tematikájával kötik össze. Miért jó ez?

Minden évben Óbuda Napján kint vagyok a Mátyás király úton, ahova rengetegen jönnek agyagozni. Közülük sokan vannak, akik kedvet kapnak máskor is az alkotómunkához, s aztán eljönnek ide hétköznapokon is.

Minden évben lehetőséget teremt a Csillaghegyi Közösségi Ház ezen kívül is egy szombati napon, hogy jöjjenek az érdeklődők, amikor ingyen agyagozhatnak fent a nagyteremben is.

Ez azért jó, mert a közös tevékenység összehozza a családokat, az egyes korosztályokat.

Honnan jönnek ide foglalkozásokra az emberek?

Gyakorlatilag mindenhonnan jönnek. A környékről is sokan érkeznek, de például a Bécsi úti Óbudai Waldorf Iskolából is már harmadik éve járnak ide gyerekek. Gyakran csoportosan hozzák Csillaghegyre őket a szülők, akik vagy együtt alkotnak velük, vagy egymással is elbeszélgetnek, vagyis jól érzik a foglalkozásokon magukat mindannyian. Jönnek aztán a Fodros Iskolából is a gyerekek, akiknek szoktam tartani karácsony előtt ajándékkészítő foglalkozást, illetve még a krisnások is eljárnak hozzám.

“A növények szeretete inspirált arra, hogy növényeket nyomjunk az agyagba.”

A műhelyben rengeteg félkész vagy elkészült munka látható, amelyek rendkívül mutatósak. Kiállítják néha a kész műveket?

Ezeknek a tálaknak, amelyeket itt lát, a technikáját kifejezetten a kerámiaedények készítése iránt érdeklődők részére találtam ki. Egy tálban helyezzük el az agyagot, s ahogy az különböző nagyságban, formában belekerül, két egyforma munka nem készül. Mindenki az egyéniségének megfelelően formázza, attól függően, hogy ki mit szeret, hullámosabb vagy szabályosabb alakot készít. Mindez, vagyis az, hogy azonnal látható eredmény születik, a gyerekeknek és a felnőtteknek is sikerélmény.

Aztán a növények szeretete inspirált arra, hogy növényeket nyomjunk az agyagba, illetve kiderült, hogy a régi csipketerítők mennyire alkalmasak ugyanilyen felhasználásra, mert ezek érdekes mintákat eredményeznek.

Az elkészült tárgyakat általában hazaviszik az alkotóik, de időről időre kiállítjuk őket. Amikor évente a fenti nagyteremben tartunk foglalkozást, olyankor ezt egy kiállítással is egybe szoktuk kötni. Ezzel csak az a gond, hogy néhány nap után le kell szedni, mert olyan sűrű a Ház programja, hogy általában újabb kiállítást kell ott berendezni.

Vannak olyan tanítványai, akik folytatták a mesterséget, és esetleg a művészeti pályát választották?

Amikor még iskolában tanítottam, jó néhány gyereket indítottam el a képző gimibe. A tanítványaim akkor kerületi és budapesti versenyeket is nyertek. Volt olyan időszak, amikor három helyen is tanítottam: az egyik az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda volt, a másik az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola, a harmadik pedig az Óbudai Harrer Pál Általános Iskola.

“Mindenki az egyéniségének megfelelően formázza, attól függően, hogy ki mit szeret, hullámosabb vagy szabályosabb alakot készít.”

Ön mivel tölti az idejét, amikor nem itt tart foglalkozásokat?

Nem elég, hogy keramikus vagyok, a hobbim az állattenyésztés. A másik nagy szerelmem a növények és a kert. Vannak húszéves virágaim is, amiket nagyon szeretek, de már kinőtték a lakást. A növénymániámból eredt már annak idején is, hogy szerettem volna nekik egy kaspót, ami díszíti őket, ami emeli a növény színvonalát, és jól érzi magát benne. Amikor az Iparművészeti Egyetemen 1971-ben végeztem, a diplomamunkám porcelán étkészlet volt. Ezután egyedül az évfolyamon én kaptam állást, mert rögtön a Budapesti Porcelángyár tervezője lehettem. Ott hatalmas lehetőségeket kaptam a színes fürdőszoba programban, aztán a mintás csempék tervezésében is szerepet vállaltam. Majd ezt követően 1982-től voltak önálló kiállításaim. A rendszerváltozás után kezdtem el tanítani, mert a Jóisten megint megsegített, amikor a Harrer Pál Általános Iskola igazgatójának az volt az elképzelése, hogy kézműves osztályt indít.

Rajzot is taníthattam, kézműves foglalkozásokat is tarthattam, tehát minden lehetőségem megvolt, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Amikor pedig nyugdíjba mentem, akkor „szólt” Csillaghegy, s én jöttem.

A XIX. századi festő, Szemlér Mihály az ősei közé tartozik?

A nagyapám apja volt ő. Ez a család művész ága. A felmenők között volt operaénekes, színész, ba­lett-táncos, műkorcsolya bajnok. De ezen az ágon több volt a lány, mint a fiú, amin apám teljesen ki volt borulva, így én vagyok az utolsó Szemlér.

“Amikor az Iparművészeti Egyetemen 1971-ben végeztem, a diplomamunkám porcelán étkészlet volt. “

Nemcsak Óbudán dolgozik, hanem itt is lakik. Hogyan került Óbudára?

Ez is egy csoda. Rendszeresen jártam Óbudára agyagért, amikor szóltak nekem, hogy az egyik ház a környéken eladó. Ez 1981-ben történt. Pénzem nem volt, de gondoltam, megnézem. Be volt futtatva vadszőlővel a ház, ami engem teljesen lenyűgözött, és megdicsértem a sok érdeklődő közül egyedüliként a növényzetet, mire az eladó néni azt mondta, hogy nekem eladja a házat, ha péntekig hozok neki 300 ezer forintot; be is költözhetek, s a többit majd valamikor kifizethetem.

Így történt, s azóta itt élünk a családdal, a Kossuth-díjas filmoperatőr férjemmel, és a már felnőtt három gyermekemmel. Immár 36 éve élek Óbudán, és imádunk itt lakni.

Amikor először idejöttem Csillaghegyre, mindjárt bevetettek Óbuda Nap alkalmából egy utcai agyagozásra, s akkor megdöbbentem ezen a családias hangulaton. Ez nekem fontos. Jönnek hozzánk a családok a gyerekekkel, mindenki barátságos és közvetlen, ami nekem testhez álló, mert én még életemben nem vesztem össze senkivel.