Súlyos kérdéseket feszeget Hidas Judit Nem vagy többé az apám című könyve, amely egyben tükröt tart Magyarországnak is. 

Az író láthatóan tudatosan ás mélyre, hogy a társadalmi és az egyéni sors metszéspontjában megmutassa az összefüggéseket, vállalva azt is, hogy mindezt az irodalmiság rovására teszi – néhol nem is lehet eldönteni, hogy regényt vagy szociográfiát, szociálpszichológiai esetleírást olvasunk.

De talán nem is fontos. A lezajló drámák sorozata ugyanis nagyon erős. 

Mint minden probléma az életben, Hidas története is egy nem működő családdal kezdődik, ahol az anya keményen, de hiába küzd a férje szeretetéért, az apa jelen is van, meg nem is a családjában – leginkább csak lelki terroristaként –, egy szem lányuk pedig megpróbál az anyának és az apának is megfelelni, ami lehetetlen, hiszen apja és anyja teljesen mást vár el tőle. 

Amikor szülei képtelenek megjavítani a házasságukat, inkább szétköltöznek, hogy mint a vízgyűrűket, kiterjesszék a problémákat, az időközben gimnáziumba kerülő lányuknak immár nemcsak lelkileg kell ingáznia kettejük közt, de a városban is, ráadásul meg kell küzdenie anyja és apja újabb és újabb partnereivel is, illetve a tudattal, hogy szülei nemcsak egymással, de másokkal is képtelenek élni, mivel hiányzik belőlük a másikra való odafigyelés képessége. Az anyából talán nem is a férfiak, inkább a lánya vonatkozásában – és ha ez nem volna elég, a kilencvenes évek amúgy is zűrös közegében a lánynak ráadásul még az identitásával is meg kell küzdenie. Noha szülei nem titkolták el előle zsidó származását, ők maguk nem vállalják, de nem is utasítják el identitásukat. Egyszerűen a szőnyeg alá söprik, és ezzel a szőnyeg alá söprik a múltat és a múlttal való megküzdés szükségességét, valamint a társadalommal és a soával való kapcsolatukat is. Amiről nem beszélünk, az nincs – ez lehetne a mottója ennek a hozzáállásnak. Csak az a baj, hogy amiről nem beszélünk, az attól még van. És a következő generációé lesz a továbbgörgetett szikla, vagy a továbbcipelt hátizsák. Egyszer valakinek szembesülnie kell azzal, amivel a nagyszülei és a szülei nem voltak hajlandók – ha pedig ő nem teszi meg, továbbadja a gyerekének. Hidas hősnője megkísérli, hogy az előző generációk helyett elvégezze ezt a munkát, felemás sikerrel. Megpróbálják megtartani az ünnepeket (könyvből), de a zsidó gimnáziumból szabályosan elmenekül a főhős, mert nem találja a helyét, nem tud azonosulni azzal, amivel kellene, és szemmel láthatóan nemcsak ő, hiszen osztálytársai is farmert húznak a hosszú szoknya alá. 

Mindeközben a szétszakadt családnak meg kell küzdenie a rendszerváltás következményeivel is: míg az egykor filozófiát tanító apát még a Kádár-rendszerben kidobták állásából szamizdatos aktivitása miatt, és a fordulat után sem indul be a karrierje, a magányos, elhagyott anya szédítően sikeres, önálló könyvelőcégéből dől a pénz. Hiába. Egyedülálló anyaként boldogtalan. 

Eszter, a főhős az első valamire való fiúval családot alapít – elhamarkodottan. A következmények borítékolhatók: rövid házassági intermezzo után már egyedülálló anyaként, szintén elhagyott nőként folytatja az anyai mintát, és míg szüleinek a rendszerváltással, neki egész más problémákkal kell megküzdenie a református iskolában, ahol tanít: a mindennapi rasszizmussal, amely először gyerekek közti konfliktusnak látszik – később terebélyesedik olyasmivé, amiben megint csak a kommunkiációs képtelenség és a szőnyeg alá söprés mint technika mutatkozik meg, mint magyar specialitás. A közösségbe bekerülő cigány fiú körüli problémahalmaz korántsem olyan súlyos, mint amivé a kezeletlensége által később válik. A szemünk előtt kibontakozó sokadik dráma épp attól súlyos, hogy ha az elején határozottan fellép az iskola vezetése, nem terebélyesedik jogi üggyé, és sorsproblémává. De az illetékesek félnek megszólalni. Félnek cselekedni, és félnek konfliktust felvállalni – voltaképp nem is tudni, kivel. Azt a bevett taktikát követik, ami a szocialista időszakban a túlélés záloga volt: befogják a szájukat, amikor ki kellene nyitni.

Hidas mesterien fogja egybe a szálakat megnyomorított életű főhősnője körül, akinek így egyszerre kell küzdenie identitásával, időközben megbetegedő, haldokló apjával és a kiegyensúlyozatlan, kibeszéletlen kapcsolatukkal, amelyben apja mindvégig bántalmazóként volt jelen, a mindenbe belefáradt anyjával, az egyedülálló anyák kínjaival és az iskolai rasszizmussal. 

Tágabban értelmezve a jelen Magyarországával – amelyet százötven éve kibeszéletlen problémák, az intimitásra és a szeretetre való képtelenség, az ez elől való menekülés, a másik iránti felelősségvállalás teljes hiánya, a szolidaritás teljes hiánya és mély depresszió jellemez. 

Hidas mégsem mint bűnösöket láttatja ezeket a szereplőket, hanem egytől egyig mint áldozatokat. Mert azok is, úgy a passzív-agresszív apa, mint az iskola igazgatója. Olyasvalakik, akik nem is ismerik azt a taktikát, ahogy meg kellene küzdeniük bizonyos helyzetekkel vagy saját magukkal. Nem is tudják, hogy hibáznak – de éppúgy szenvednek, mint áldozataik, ha másért nem, saját maguktól.

Ahogy az író végighúz ezen az iszonyú és tipikus történeten, az ember kénytelen ráismerni arra, amiben él – mintha antik sorsdrámát látnánk a jelenre optimalizálva. 

Ahogy említettük, nem is maradna hiányérzetünk, ha mindehhez szofisztikáltabb írói nyelv párosulna – Hidas azonban, talán tudatosan, nem élt ezzel a lehetőséggel. 

Mindennek nyomán különös kettősség jellemzi a kötetet, amely azonban fontos tükre a világunknak. 

Hidas Judit: Nem vagy többé az apám
Park Kiadó, 2022 3990 Ft