Aelia Sabina köz (Rómaifürdő)
Vélhetőleg kerületünk történelmét felszínesebben ismerők se csodálkoznak azon, ha más vidékekhez képest gyakoribbak itt a római birodalmi múltra utaló elnevezések. Hogy a fenti név is ezek köréből kerül ki, még a laikus számára is nyilvánvaló, még akkor is, ha fogalma sincs arról, ki lehet a névadó. Nyilván egy hölgy. De vajon kicsoda ő? Aelia Sabina Aquincumban élt, fiatalon, mindössze 25 évesen elhunyt orgonaművésznő volt, kinek férje, Titus Aelius Iustus, a Birodalom itteni végein állomásozó II. segédlégió orgonistája volt. Akár azt is gondolhatnánk, hogy Sabina “kisegített” hitvese mellett, ám a kaszásdűlői lakótelep területén megtalált szarkofágján (melyet az Aquincumi Múzeum őriz) a felirat arról tanúskodik, túltett férjén, legalábbis, ami zeneművészi kvalitásait illeti. A római korban jártasabbak talán össze is kapcsolták a művésznőt a világ legrégebbi, szintén itt megtalált orgonájával (lásd: Víziorgona utca a békásmegyeri lakótelepen), elképzelik, ahogy azon játszik, de az eddigi ismeretek alapján ennek valószínűsége igen csekély.
Kijelenthető, hogy 2010-ben megfontolt és átgondolt névadás történt, midőn eme piciny közt, mely évtizedekig névtelenül árválkodott parti telkek és csónakházak között, Sabina nevével felruházták. Jegyezzük meg: tulajdonképpen már hatvan éve is lehetne utcája az orgonista leánynak, de akkor még elkaszálták ezt a felvetést. Történt ugyanis, hogy félig tervezett, félig spontán módon a Rómaifürdőn található Monostori út, illetve a Rozgonyi Piroska és Emőd utcák egyenes vonalban elkezdtek átnyújtózni a HÉV-vonal nyugati felére, tehát a Mocsáros-dűlő területére. És ez az átnyújtózkodás nem csak utcaszakaszokat, de házakat is jelentett, amelyeknek házszámra is szükségük volt. Viszont az érintett utcák mindegyike a Szentendrei úttól a Duna irányába számozódott (és számozódik ma is), így hozzájuk csatolni csak nehézkesen lehetett volna. Erre se energia, se pénz, se szándék nem volt, ráadásul a vágányok el is választották ezeket az utcarészeket, tehát indokolt volt új neveket kitalálni nekik, és az addigi helyrajzi számos megjelöléseket normális házszámokkal felváltani. A kerület javaslatai – már akkor a római múlthoz kötődően – a következők voltak: Pódium (Monostori) utca, Urna (Rozgonyi Piroska) utca és Sabina (Emőd) utca. Pótjavaslatként kerültek be a Sajtoló, Prés, Víznyelő, Matróna szavak és (itt először) Hadrianus neve. Ám akkor az elsőként javasoltakat a Fővárosi Tanácsnál elvetették – az akkori “okosok” szerint mindhárom szó idegen hangzású(!), így utcanévnek nem alkalmasak. Ugyanezt vélelmezték a matrónáról és (akkor még) Hadrianusról is, így a maradék három kifejezést osztották szét az utcák között. Így jártak hát a római múlt emlékei 1964-ben. De az idő Sabinának kedvezett mégis (és persze Hadrianus császárnak is), hiszen – idegen hangzás ide vagy oda – ma már van utcácskája, és nem tűnik úgy, hogy ez bárkinek is gondot okozna.
Almási Balogh Loránd utca, Reichl Kálmán utca, Schön Győző utca (Aquincum)
E három utcát érdemes együtt kezelni, egy bekezdésben tárgyalni. És ezt nem csupán annak okán érdemes megtennünk, mert mindhárom utca egyazon környezetben, ráadásul egyszerre is kapta nevét, hanem azért is, mert a három névadó egyazon szakmát képviselt, továbbá mindhárman kapcsolódnak is a környékhez – munkásságuk által. De ki is volt eme három úriember? Építészmérnökök voltak, akiknek megadatott, hogy az Óbudai Gázgyár és kapcsolódó részeinek építéséből, illetve azok tervezéséből kivegyék részüket. Almási Balogh Loránd (1869-1945) a gyár és az aquincumi rommező között elhelyezkedő munkáskolónia megalkotója, Reichl Kálmán (1879-1926) a gázgyártól délre elterülő tisztviselőházakat tervezte meg – amelyek között ez a három utcácska is megbújik –, míg Schön Győző (1875-?) magán a gyár egyes épületein munkálkodott mérnökként. Így tehát elmondható, hogy nem ad hoc névadás történt 2010-ben, mikor is a környék átalakulása, sűrűbb beépülése és jellegének néminemű megváltozása hatására a Fővárosi Önkormányzat végre névvel is illette ezeket az akkor már majd’ százéves utcákat. Végtére is jobb későn, mint soha, de legjobb akkor, amikor tényleg kell.
Gázgyár utca (Aquincum)
A bevezetőben említett magától értetődő elnevezések egyike ez, mely magyarázatra nem szorul. Annyira nem, hogy csupán a nevet meghallva, bárki azonnal arra az útvonalra asszociál, amelyet illet – még akkor is, ha nem tudja, tényleg erről az utcáról van szó. Amiért mégis ebbe a cikkbe bekerült, az az, hogy – rejtélyes módon – az elnevezés idején mégsem volt az illetékeseknek ennyire egyértelmű az, ami valójában pofonegyszerű megoldást kínál. Ugyanis 1972-ben, mikor az addig névtelen útszakaszt elnevezéssel óhajtották felruházni, a kerületi vezetés első ötlete az volt, hogy a Záhony utcát hosszabbítsák meg vele a vasúti hídig. Elképzelhető, hogy a már ismert utcanevet (a Záhony utca 1929-ben kapta nevét) akarták továbbvinni, elvégre azzal kevesebb a gond, mint egy új elnevezéssel, amit iktatni kell, utcajegyzékbe bevezetni, elfogadtatni mindenkivel, stb. Aki emlékszik még azon időkre, mikor rekonstrukció, a gyár új felhasználása, Graphisoft park és egyebek még sehol sem voltak, annak felrémlik a kockaköves, zötyögős úttest, a gázgyárat kiszolgáló iparvasút vágánya, amin átjutni nem volt éppen zökkenőmentes. Ez választotta el egymástól a két utcát. Magyarán a mai Gázgyár utca nem volt szerves folytatása a Záhony utcának, arról nem is szólva, hogy előbbi derékszögben csatlakozott utóbbi végéhez, tehát nem is képez egy egységet a kettő, amit felterjesztésében még a kerületi tanács is elismert. Ám elsődlegesen mégis a meghosszabbítás mellett döntött és a kézenfekvő megoldást csupán mint alternatívát nyújtotta be. Végül győzött a józan ész, az az elnevezés került az utcatáblákra, melynek ott helye volt, és amely akkor is telitalálatnak mondható, ha maga a gyár (legalábbis eredeti funkcióját tekintve) már rég nem létezik.
Kalászi utca (Csillaghegy, Rómaifürdő)
Az utcanév mibenlétéről vélhetően csak sejtése lehet az egyszeri járókelőnek, ám ha utánanéz, a sejtés bizonyossággá válhat: itt bizony Budakalász község a névadó, 1910-ben. A teljes településnév csonkított verziójával nem egyedülálló a kerületben, e tekintetben hasonló cipőben jár a Bogdáni út és a Monostori út is, amennyiben egyiknek Dunabogdány – XIX. századi írásmóddal, Bogdánként –, másiknak Szigetmonostor neve a forrás. De nem csupán ebben rokonok. Mindhárom útvonal pont merőleges arra az irányra, amerre találhatóak – noha az -i képző a végén irányjelölőnek hat. Hogy miért van ez így? Mindegyik településre végső soron a Szentendrei úton lehet eljutni, viszont még a csillaghegyi és a római parti lapály sem olyan kiterjedt, hogy elbírna négy ekkora párhuzamos főutat – hogy ezek feleslegességéről már ne is szóljunk. Ám ha az említett utcákon felsétálunk a Duna felől, egyből irányba helyezhetjük magunkat vagy járművünket, ergo: közvetetten mégiscsak a cél felé haladunk. De a három közül miért is a Kalászi utcát pécéztük ki, mint említésre méltót? Mert ez egy felemás utca. Ha az ember arra sétál, rögtön látja, hogy északi és déli fele teljesen más jelleget ölt, noha kertváros mindkét oldala. Sőt: ha a Keve utca fenséges, árnyas fasorai alatt érkezünk ide, kifejezetten falusiasnak tűnik az első házikó, amit itt megpillant az ember. Eme eltérés oka pedig nem más, mint hogy épp ez az útvonal volt eredetileg Budapest határa. Déli fele 1873, míg az északi oldala csak 1950 óta a főváros része, tehát hetven évvel ezelőttig Békásmegyer község elöljárósága határozta meg, milyen sűrű és jellegű legyen a beépítettség a maga utcafelén. A különbség még az elnevezésben is tükröződött, ugyanis a békási (csillaghegyi) oldal neve Szatmári utca volt, amit a környék több utcanevével (Kolozsvári, Pozsonyi, Nagyvárad, Szabadka, stb) összhangban találtak ki az 1920-as években. Ám ezt Nagy-Budapest megalkotása után viszonylag későn, 1963-ban igazítottak hozzá az utca addig sorként egzisztáló déli oldalához. Így lett a féloldalasból felemás – de ezt valószínűleg az ott élők se bánják.
Mozaik utca (Aquincum)
Kevesen gondolnák ma már, hogy az innen – közlekedés szempontjából pláne – messze lévő Hévízi út egykoron elért a Dunáig.
Az út 1910-ben kapta nevét és akkor még csak a Vörösvári út és a Rádl árok vize között húzódott. 1929-ben hosszabbodott meg, s ily módon negyedkörívben átszelte a Filatorigát teljes területét, hogy a végén megérkezzen az aquincumi vízparthoz. Papíron. Mert a valóságban az akkori Kaszás utca és a Szentendrei út közti része kiépítetlen maradt, hovatovább a HÉV vágánya is lezárta az átjutást, így az út két vége között hiátus keletkezett, amin ugyan gyalogösvények vezettek át, de a teljes átjutás nem volt lehetséges. Már a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál is érvényben volt az az előírás, amit a jogutód Tanács is elvként megtartott, mely szerint kettészakadt utcák valamely (lehetőleg kisebbik) részét új elnevezéssel kell felruházni, a tájékozódást elősegítendő. Így is tettek 1964-ben, amikor kerületi előterjesztésre átnevezték Mozaik utcára a Duna felé eső, leszakadó részt. Az utcanév természetesen a kerületben lévő igen gazdag római leletanyag mozaikjaira utal.
Ahogy a fenti példákból is láthattuk, sok esetben kifejezetten érdekes történetek húzódhatnak meg a kerületi utcanevek mögött – még azokról is, amelyekről azt hittük, újat már nem lehet megtudni róluk. Érdemes lesz velünk tartani legközelebb is, hiszen bőven van furcsa és rejtelmes utcanév-történet Óbudán!
