A tavaszi lapszám a vallásos élet, a szertartások és a temetők témakörét járja körül, ám jelen sorok írójának ezúttal nincs könnyű dolga. Ugyanis kerületünk nem bővelkedik ehhez a tematikához kötődő utcaelnevezésekben, ami azért meglepő, mert Óbuda és Békásmegyer sok évszázados múltjában sűrű és ma is ápolt hagyományai voltak és vannak az egyházakhoz kötődő rítusoknak, szokásoknak, nem csupán a katolikus és protestáns magyar lakosság, hanem a szintén katolikus sváb lakosság és az egykor jelentős számú óbudai zsidóság révén is.
De mégis: milyen utcanevek jöhetnek szóba?
Nos, elmondhatjuk, hogy többségükben olyanok, amelyek már rég nem léteznek; vagy a nevük változott meg, vagy maga az utca is eltűnt. Temető utcából például kettő is volt Óbudán és Békásmegyeren, ám mindkettő a múlté.
Az óbudai Temető utca a mai Kerék utca volt, ám ez is immár majd másfél évszázada (1874 óta) viseli jelenlegi nevét egy vendéglő után. Az egykoron a Kórház utcai piac, illetve az azt körülvevő munkás-lakóházak helyén fekvő, majd felszámolt temető volt a névadó, bár az utcanév hamarabb tűnt el, mint maga a sírkert.
A békásmegyeri Temető utca pedig 1946 óta Táncsics Mihály nevét viseli. A római kori temetkezési szokásoknak egyszer kívántak utcanévként emléket állítani, ám a kezdeményezés – sajnos – elhalt. Történt ugyanis 1964-ben, hogy a Rozgonyi Piroska utca Mocsáros-dűlőre átkúszó nyúlványát új névvel akarták felruházni. A kerületi tanács az Urna utca elnevezést ajánlotta, az imént említett okból. Ám a Fővárosi Tanács a javaslatot elutasította, és az alternatív ötletek közül a Prés kifejezést választotta, amely jelenleg is érvényes elnevezése az utcának.
Az elutasítás oka az „idegen hangzás” volt.
Adja magát a Templom utca elnevezés is, amelyből szintén kettő volt egykoron; ma (visszakereszteléssel) egy található a kerületben, mégpedig Békásmegyer-Ófaluban.
Az 1953-as év volt az, amikor több utcanevet változtattak meg néhány testületi ülés alkalmával, mint a főváros 150 évéből a fennmaradó 149-ben összesen – a két Templom utca is ekkor tűnt el.
A hirtelen, dömpingszerűen lezavart módosítások jelentős esetben keresettnek ható, ad hoc jellegű (néha meglehetősen bornírt, nevetséges) elnevezéseket szültek. Feltehetően ez a név is így, hasraütésre keletkezett. (Az egyházi jelleg azért visszakúszott ebbe az utcába is, amennyiben a Lajos utca felé eső, templom előtti kiteresedését Árpád-házi Szent Erzsébet nevével ruházták fel az ezredforduló után.)
A békási Templom utca Dömös utcára változott, ám utóbb, 1992-ben a Fővárosi Önkormányzat a kerületi képviselő-testület javaslatára rehabilitálta a régi, XVIII. századból származó utcanevet.
Talán mondanom se kell, mindkét utcában templom áll ma is – a több évszázados elnevezések általában okkal és nem random módon keletkeztek.
Említhető még az egykor volt Kálvin (eredeti írásmóddal Calvin) utca és Kálvin köz is, amelyek közül az utóbbi, ha csonkán, de ma is megvan.
A Kálvin utca helyére rátelepedett az Árpád-híd felhajtója, de a belőle dél felé kiágazó közből megmaradt annak nyugati oldala. A Kálvin köz stílusosan a református templom és parókia előtt halad, majd a Kiscelli posta mögött egy panelház, egy parkoló és egy játszótér között enyészik el, mint egy volt-nincs jelenség.
S ha már reformáció: fontos közterület még a Dévai Bíró Mátyás tér, amely elnevezését az evangélikus templom körüli térség 1936-ban nyerte a neves XVI. századi hitvitázóról, a „magyar Lutherről”.
Természetesen e tárgykörbe illik a békásmegyeri Szentháromság utca (amely 1953 és 1990 között – szintén elmés módon – a Békásmegyer utca nevet viselte), a Szent István utca és a Szent János utca is, utóbbi egy röpke negyvenéves kitérőben a Zenta és a Somogyi Miklós utca neveket is viselte. És ide tartozik a csillaghegyi Márton út is, amely Szent Mártonnak állít emléket. Említendő még a pár éve nevet kapott, tavaly felújított Folyamőr utcai Kaszap István park, a fiatalon elhunyt, a háború előtt (és utána is) népszerű szerzetesnövendékre emlékeztetve.
Az egyetlen közterületnév, amely a bővebb kifejtést is megérdemli, az Apát utca Kaszásdűlőn. Története 1900-ra nyúlik vissza, már ami az elnevezést illeti.
Ekkor határozott úgy a Közmunkatanács, hogy a Kövi Szűz Mária-plébániatemplom (közkeletű nevén a Máriakő-kápolna) nyugati oldalától észak felé, a Kazal utcáig tartó, a Szentendrei úttal párhuzamos utca, az Apát utca nevet viselje onnantól fogva.
Az elnevezés egyházi vonatkozása nyilvánvaló, a kápolna szomszédságában indokolt is volt, ám az ekkor kezdődő évszázadban voltak időszakok, amikor ezt másképp látták.
A már említett 1953-as évben, egy tanácsülésen úgy döntöttek, hogy a reakciós Apátot Dósai László fogja váltani – és innentől a történet kissé bizzarrá válik.
Amennyiben a kedves olvasónak fogalma sincs arról, hogy nevezett személy ki lehet, a hibát ne önmagában keresse.
Ugyanis az említett (1953. március 3-i) tanácsülésen Pongrácz Kálmán fővárosi tanácselnök is feltette a kérdést, hogy tudja-e valaki az ott jelenlévők közül, ki volt Dósai?
Az egyöntetű nemleges válasz mellett valaki közbevetette, hogy a Magyar Munkásmozgalmi Intézetet (a későbbi Párttörténeti Intézet elődjét) már megkérdezték, de azok nem reagáltak.
A III. kerület (amely a javaslatot tette) se tudott érdemi választ adni, ám mivel az ülésen adódtak még furcsább dolgok – például ekkor bélyegezték reakciós árulónak Somogyi Bélát, Bacsó Bélát, illetve egy sor egykori szocdemet és változtatták meg az összes róluk elnevezett utca nevét –, így a tanácstagok nem sokat vacakoltak a Dósai-üggyel. Gyorsan megszavazták az egész csomagot, amely ekkor 201 (!) megváltoztatandó nevet tartalmazott. Ezzel le is tudták a dolgot, és a következő negyed században senki meg nem kérdezte, ki fia-borja Dósai László.
Ám a hetvenes évek vége felé Kaszásdűlő összes háza és utcája bontócsákány áldozatává vált, és helyükre felépült a ma is meglévő lakótelep. Ezen lakótelep pedig utcaneveket is igényelt.
Az egykori Apát utca is eltűnt, amikor a Szentendrei út szélesítésével a HÉV-sínek a templom keleti oldaláról a nyugatira, tehát lényegében az utca helyére kerültek.
Megjegyzendő: az új nevek tekintetében a Fővárosi Tanács javára írandó, hogy 1982-ben már lényegesen több józansággal bírt és szakmai szervezetek, helytörténészek véleményét is kikérte. Így történt, hogy az egykori kedélyes, kertes környék megszűnt utcaneveit újrahasznosították az új lakótelepen, ekkor került szóba újra Dósai kiléte.
Ugyanis az egyik utcának ismét az ő nevét javasolták.
Persze a kérdés jogos lenne: hogyan tudott valaki annyira illegalitásba vonulni, hogy még saját elvtársai elől is teljesen eltűnjön, de szerencsére akkor már nem sokat rágódtak a problémán.
A javasolt elnevezés helyett egy másik korábbi kaszásdűlői nevet vettek elő, így lett a környéken újra Harang utca.
Viszont pár év múlva újabb fordulat jött el a rendszerváltoztatás szelével.
A lakótelepen található mozgalmi indíttatású – és utóbb érdemtelennek ítélt – elnevezések közül a Bihari Mór utcának új nevet keresve (merthogy előző nem volt neki) valaki felvetette, hogy a 37 évvel azelőtt eltüntetett Apát utca nevét adják neki.
Az ötletet azonnal elfogadták. Bihari hasonlóan súlytalan személy – még mozgalmi szempontból is –, mint Dósai, csakhogy az ő életét alaposan dokumentálták, ezért várható volt, hogy mennie kell – hát ment is.
Így aztán a Fővárosi Tanács utolsó döntéseinek egyikeként 1990 elején a Bihari Mór utca lett az új Apát utca.
A beköszöntő nyugatiasodásra mintegy reflektálva, az egykori nyílegyenes utca kissé girbegurbán nyugatabbra költözött és azóta is ott kanyarog.
