Keresés
rovatok
múzeum | 2019 ősz
Fotó: Biller Anna Zsófia
Biller Anna Zsófia: A szeszgyári teve esete
A 2017-es évad során előkerült régészeti állattani leletanyag izgalmas darabja volt egy teve – kisebb méretéből adódóan vélhetően dromedár – első ujjperce. A maradvány ugyan régészeti korszakhoz nem köthető rétegből származott, ám a területről előkerült számos római kori leletanyagból, valamint a török korra jellemző tárgyi emlékek hiányából arra lehet következtetni, hogy az ujjperc a római kor hagyatéka.

„Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp…”

(Romhányi József: A teve fohásza – részlet)

A hazánk területén különleges fajként előforduló tevék régészeti korú maradványai csupán két korszakból, a római korból (Kr. u. I–IV. század) és a török korból (XVI–XVII. század) ismertek, számuk igen alacsony.

Megjelenésük a katonai tevékenységhez és a hosszú távú kereskedelemhez köthető. Képi ábrázolásaik előfordulnak érméken, domborműveken, mozaikokon.

A török megszállást követően csontmaradványaik eltűntek a régészeti leletanyagból. Ennek oka részben a törökök iránt kialakult ellenszenvben keresendő, de talán a tevék számára nem igazán ideális éghajlatunk is hozzájárult ahhoz, hogy nem honosodtak meg nálunk a sivatag hajói.

A szeszgyár területének viszonya a régészeti korokhoz

Az 1867-ben létrejött óbudai szeszgyár (későbbi nevén BUSZESZ = Budapesti Szeszipari Vállalat) területén lakónegyed építését tervezik. Az Aquincumi Múzeum munkatársai 2017-ben kezdték meg az építkezéseket megelőző próbaásatást a területen. A feltárások a mai napig folynak, és egyre több érdekes régészeti lelettel szolgálnak.

A szeszgyárból megmaradt épületegységek a jelenlegi régészeti feltárások során. Fotó: Hajdu Barbara

A régi szeszgyár területe az aquincumi katonaváros északkeleti városnegyedének északkeleti sarkában fekszik. Az Első Óbudai Szeszégető és Finomító Részvénytársulat Deutsch Jakab-féle csarnoképületének alapozási munkálatai során 1868-ban kerültek elő az első római kori sírok. Ami nagyon jó hírnek bizonyult, az az, hogy a több mint 150 évnyi gyárépítkezés alig tett kárt a lelőhelyben. A korábbi és a mostanában is folyó ásatások egy többhorizontú őskori lelőhely nyomait is napvilágra hozták, valamint avar kori és X. századi leletekkel is számolni lehet a római kori temetőrészlet és katonaváros maradványai mellett.

A 2017-es évad során előkerült régészeti állattani leletanyag izgalmas darabja volt egy teve – kisebb méretéből adódóan vélhetően dromedár – első ujjperce.

A maradvány ugyan régészeti korszakhoz nem köthető rétegből származott, ám a területről előkerült számos római kori leletanyagból, valamint a török korra jellemző tárgyi emlékek hiányából arra lehet következtetni, hogy az ujjperc a római kor hagyatéka.

Az óbudai lelőhelyen – minden korszakot egyben tekintve – a mostanáig vizsgált állatcsont maradványok alapján a szarvasmarha és a házisertés maradványok száma volt a legmagasabb, amelyet a kiskérődzők (juh és kecske), a házi ló és a kutya maradványai követtek. A háziállatok és a vadállatok aránya a háziak javára tolódott. A vademlős fajok aránylag változatosak voltak: előkerült őstulok, gímszarvas, európai őz, vaddisznó, barnamedve, vörös róka, mezei nyúl, hód, közönséges hörcsög és ürge csontja is. Az emlősökön kívül madarak, halak és puhatestűek maradványai is előkerültek.

Az első ujjperc anatómiai elhelyezkedése a teve lábfejében a többi ujjperc és a kéz-vagy lábközépcsont társaságában. Fotó és grafika: Biller Anna Zsófia

A tevékről

A teve elnevezés a Camelus nemen belül két fajt foglal magába: a dromedárt vagy más néven egypúpú tevét (Camelus dromedarius, Linné, 1758), illetve a baktriánt, vagy más néven kétpúpú tevét (Camelus bactrianus, Linné, 1758). E két faj elterjedési területe csak részben fedi egymást. A dromedár Észak-Afrikában, Délnyugat-Ázsiában, Indiában és Ausztrália sivatagos részein él, míg a baktrián Közép-Ázsiában, így a régészeti leletanyagból előkerült tevecsontok is utalhatnak az egyes fajok elterjedési területeivel folytatott kapcsolatokra. Jelenleg Ausztráliában él az egyetlen vadon élő egypúpú tevepopuláció, amely az 1840-es években – igavonás és teherhordás céljából – betelepített háziasított tevék elvadult csapatából alakult ki a kontinensen. Kelet-Kínában három, a kínai-mongol határvidéken pedig egy kisebb vad kétpúpú teve (Camelus ferus, Przewalski, 1878) populáció létezik. Ezek a vad baktrián populációk azonban nem visszavadult háziasított tevék leszármazottai, mivel genetikai vizsgálatuk kimutatta, hogy jelentősen eltérnek a háziasítottaktól.

Máig nem tisztázott, hogy a két faj közös őstől származik-e, és egyetlen fajt alkotnak-e. Annyi biztos, hogy a kétféle változat hibridjei csak korlátozott mértékig képesek egymással kereszteződni.

Mindkét faj testhossza 3 méter körüli, magasságuk a púppal együtt 2 méter (a púp nagyjából 20 cm-es), a hímek testtömege 400–650 kg közötti, a nőstényeké 10%-kal kevesebb. A dromedárnak és a baktriánnak egyaránt nagy a teherbíró képessége, és jól tűrik a szárazságot, valamint a szélsőséges időjárási viszonyokat, viszont a kétpúpú teve jobban tűri a szárazföldi éghajlat szélsőséges hőingadozásait, míg az egypúpú teve szárazságtűrő, de kifejezetten melegövi állat. Ez jól tükröződik az elterjedési területük közötti eltérésben. Hasznosítható a tejük, a húsuk, a vérük, a zsírjuk, a bőrük, a szőrük, a trágyájuk és a teherhordó képességük egyaránt. A teveszőr korai hasznosítására Iránból ismert példa. Shahr-i Sokhta városias jellegű bronzkori településen juh- és tevegyapjú keverékének maradványa került elő. A nomád pásztorkodás fontos háziállata mind a dromedár, mind a baktrián típus.

A dromedár és a baktrián Grafika: Biller Anna Zsófia

A Camelidea Infraordo három családra tagolható, melyek közül ma már csak a Camelidaek élnek. Közéjük tartoznak a tevék is. Először nagyjából 40 millió éve, az eocénben jelentek meg Észak-Amerikában, akkor, amikor a nagyobb földrészek már kezdték elfoglalni mai helyüket. Virágkorukat a miocénben élték. A felső oligocénben és a miocénben specializált formáik is kialakultak. Észak-Amerikából Ázsiát a Bering-szoroson keresztül érték el a miocénben 5 millió évvel ezelőtt, a pleisztocénben (1,8 millió évtől 12.000 évvel ezelőttig) pedig a Panama-földszoroson át Dél-Amerikát. A jégkorszak folyamán az ázsiai formák Délkelet-Európába, valamint Észak- és Kelet-Afrikába is eljutottak. Észak-Amerikában a pleisztocén végén, nagyjából 10.000 éve haltak ki az óriás formák. A Camelus és a Lama nemek körülbelül 11 millió évvel ezelőtt váltak szét. 10.000 évvel ezelőtt haltak ki az észak-amerikai fajok.

A tevét nagyjából 5000 éve háziasították. A dromedár eredeti elterjedési területe az Arab-félsziget, Dél-Ázsia és Törökország sivatagos területei voltak. A háziasítás feltételezett helye és ideje bizonytalan.

Valószínű, hogy a háziasítás második hullámában történhetett, és a sztyeppei és sivatagi nomádokhoz köthető. Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten Kr. e. 2500–2000 körül háziasíthatták a kétpúpú tevét, a Kr. e. II. évezred környékén pedig Arábiában az egypúpú tevét, de az is lehetséges, hogy a domesztikáció kb. 6000 éve ment végbe a mai Turkesztán területén.

 

Az eddigi magyarországi római kori teveleletek rövid áttekintése

A Magyarországon előkerült római kori teveleletek többsége aránylag kis méretük alapján valószínűleg egypúpú tevék maradványa, és a korabeli katonai tevékenységgel, valamint a távolsági kereskedelemmel hozható összefüggésbe. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a leletek előfordulnak főutak közelében és a Római Birodalom területén kívül, a Barbaricumban is. A tevés segédcsapatokat Szíriában toborozták, olyan területeken, ahol a lovak kevéssé voltak elterjedtek.

Mivel a tevék szaga elrettentően hatott az ellenséges csapatok harci lovai számára, sikerrel tudták bevetni őket az ellenség megzavarásaként is.

Hazánkban elsősorban a tevék fizikai erejét hasznosították, nem a húsukat, tejüket, gyapjukat, így csak elvétve fordultak elő maradványaik a régészeti lelőhelyek – többségében konyhahulladéknak számító – leletanyagában. Az első tevecsont előfordulása egy római villában volt Tác – Fövenypusztán. További felbukkanásai főként katonai létesítmények közelében voltak. Eddigi haza előfordulási helyeik: Intercisa, Tác – Fövenypuszta, Heténypuszta, Balatonlelle – Kenderföld, Dunavecse – Ugordáció, Daruszentmiklós – Alsó Pázmánd, Budaörs – Kamaraerdei-dűlő, Keszthely – Fenékpuszta, Kompolt – Kistér, Perkáta – Homokbánya, Budapest III. kerület – Aquincum, Budapest XI. kerület – Mezőkövesd u. 1–3., Budapest XI. kerület – Albertfalva – Hunyadi János út.

Az Aquincumi Múzeum archaeozoológiai gyűjteménye három tevelelettel is büszkélkedhet: a Mezőkövesd utcai állkapocs maradvánnyal, a Hunyadi János úti lábközépcsonttal és az újonnan a BUSZESZ területéről előkerült ujjperccel.

(A szerző Archaeozoológus, az Aquincumi Múzeum munkatársa.)