Az Újpesti vasúti hídtól északra elnyúló partszakasz a XIX. század végétől vált a tömegek számára is megfizethető és közlekedési szempontból is elérhető célponttá. Az életmódreformok nyomán az emberek keresték a városközelben is gyakorolható testmozgás, sportolás lehetőségeit, amit sokan az evezésben találtak meg.
Sorra épültek a csónaktárolásra alkalmas csónakházak, akkori kifejezéssel „csónakgarázsok” „csónakhangárok”, mellettük természetesen vendéglők nyíltak, sőt kialakult a bérelhető „nyári lakások” kínálata is, a csónakházak mellé „weekendtelepek” épültek. Vagyis a csónaktároláson kívül lehetőség volt szobát is bérelni, ami már lehetővé tette a hosszabb kikapcsolódást. Mintegy ötezer csónakot tároltak itt, amit hozzávetőleg tizenötezer vadevezős használt, sőt az 1930-as években összességében ötvenezerre tették a nyaranta itt üdülök számát. (A Római-part kialakulásáról és háború utáni életéről is részletes képet adnak Elekes Attila obudamultja.hu oldalon publikált tanulmányai.) Nem csoda, hogy a nyaralók egyre nagyobb dunai partszakaszt vettek birtokba, a római-parttól északra kialakult a Kossuth üdülőpart, és a szerényebb nyári lakok mellé modern üdülőszállók épültek. A legismertebb közülük a Sebestyén Lóránt tervezte, 1934-ben, modern stílusban épült Zelewsky Csónakház lett. Tulajdonképpen ez már nem is a szó eredeti értelmében vett csónakház volt, hanem egy kétemeletes szálló, a csónakok tárolására alkalmas hangárral és egyszerű, modern szobákkal. A háború után a római-parti csónakházak sem úszták meg az államosítást, 1950-ben a Sportlétesítmények NV (azaz Nemzeti Vállalat) átvette a magánkézben lévő csónakházak kezelését.
A Római népszerűsége így is töretlen maradt. Az ötvenes években egy-egy nyári hétvégén szinte már zsúfolt volt a part, néha 80–100 ezren is megfordultak itt. Nem is csoda, hiszen ekkor a saját autó – így a balatoni hétvége is – a legtöbb ember számára elérhetetlen volt. A Főváros új rendezési tervének elfogadása után a Fővárosi Sportlétesítmények Vállalat hamarosan nagyszabású fejlesztést indított, nagyobb befogadóképességű, téliesíthető csónakházak, üdülők építésébe kezdtek.
Az árvízveszély miatt monolit vasbeton lábakra állított, modern stílusú épület homlokzatát az áttört és tömör felületek váltakozása jellemezte, ez a geometrikus játék tette érdekessé. Nem is beszélve az épület különleges színeiről! „Az összes nyílászáró szerkezetek idomacélból készültek, fekete és cinóberpiros mázolással. A belső mázolások színei: cinóber, fekete, szürke, citrom- és narancssárga. A külső homlokzatok nemesvakolattal készültek, túlnyomórészt fehér színben” – írja a tervező a Magyar Építőművészet 1962. 2. számában megjelent ismertetésében. (A Vitorla utca közelében álló épületet a 2000-es évek elején lebontották.)
Pár évvel később, 1962-ben készült el a Nánási út és a Monostori út sarkán álló Lidó Csónakház, szintén Jánossy György és Walkó Zoltán tervei alapján. Az épületet a Magyar Építőművészet 1963. 1. száma publikálta, innen tudjuk, hogy az épületegyüttes háromemeletes, 134 ágyas szállóépületből (amiben 400 személyes öltöző is volt) és a hozzá csatlakozó előcsarnok-társalgóból, illetve a 180 csónak befogadására alkalmas csónakgarázs épületéből állt. A hoteltömb északi részén feltűnt Jánossy György kedvelt motívuma, a szabadon álló zsaluzott nyersbeton kéménytest, körülötte többszörösen tört karú, szabadon vezetett lépcsővel.
Ezen az épületen a beton itt-ott megjelenő szürke tónusát az épületelemek élénk színei, illetve a társalgó falát burkoló színes hódmezővásárhelyi kerámia falkép (Pólya József festőművész munkája) ellenpontozta.
Az Építők Szakszervezetének üdülője az évtized második felében, 1967-re készült el Márton István építész (LAKÓTERV) tervei szerint. Lehetséges, hogy a nagyobb, többemeletes szállók – talán az időközben beindult Balaton-fejlesztés miatt – kihasználatlanok maradtak, ezért írta a tervező a Magyar Építőművészet 1969. 3. számában: „… arra törekedtünk, hogy az eddigi negatív tapasztalatok figyelembe vételével tájba illő, pihenés célját szolgáló, megfelelő léptékű épületet tervezzünk”. Tény, hogy az Építők Nánási út – Rozgonyi Piroska út sarkán álló üdülője csak 10 szobás, 2 emeletes lett, de a közös terekre itt is ügyeltek: az építész társalgókat, napozóteraszokat is tervezett az üdülőbe.
Ma is látható a part közelében a Kalászi út sarkán álló egykori Postás Üdülő, illetve, ami megmaradt belőle. A lábakon álló, hatemeletes torony és a hozzá kapcsolódó földszintes, tetőteraszos épületek K. Artner Klára építész (a POTI, azaz a Postai Tervező Intézet munkatársa) tervei szerint épültek fel 1970-re.
A szállóban minden a nyaralók kényelmét szolgálta: a mosdóval felszerelt, erkélyes szobák, a társasági élet számára kialakított földszinti társalgók, a külön Posta, a parkban a medencék, zuhanyozók. És főleg a szép, színes, műanyag strandbútorok.
Ha ezek az üdülőszállók már nem is őrizték a Római-part eredeti hangulatát, arra továbbra is lehetőséget teremtettek, hogy a fővárosból és vidékről sokan élvezzék a Duna menti kikapcsolódást.
(A szerző művészettörténész, a BTM Kiscelli Múzeum építészeti gyűjteményének munkatársa)
