Keresés
rovatok
mozgás! | 2018/2019 tél
Fotó: Hernád Géza
Galgóczi Tamás
CSOBÁNKA, A PILIS GYÖNGYSZEME
Pazar kilátások
A korábbi évek ködös, száraz vagy éppen esős decemberei kevésbé kedveztek egy téli hangulatú túra megszervezésének. Most azonban kegyesek voltak hozzánk az égiek, így örömvasárnap reggelén elindulva, szikrázó napsütésben és puha, friss hóban gázolva fedezhettük fel Csobánkának és környezetének páratlan természeti értékeit.

Óbudáról Pomáz felől közelítve 25 perces kényelmes autózással elérhető Csobánka. A festői hegyek ölelésében található község és környéke az őskortól fogva ember által lakott terület. Az Oszoly-csúcs, Csúcs-hegy, Kis-Kevély, Csobánkai-nyereg és a Hosszú-hegy által körülvett medence jellegzetes szub-alpin klímájának köszönhetően a környezeténél rendszerint néhány fokkal mindig hűvösebb időjárással kényeztet. A Polgármesteri Hivatal épületét balkéz felől elhagyva, a posta előtt parkíroztunk, hogy megkezdjük 15 kilométeres körtúránkat a sárga kereszt jelzést követve, a Kossuth Lajos utcán felfelé.

A házak fölé emelkedő Oszoly mészkősziklái helyenként 30 métert is meghaladó magasságukkal kővé dermedt óriásokként tekintenek le az alattuk megbújó kicsiny épületekre.

Falai az ország egyik legnépszerűbb mászó iskolájának számítanak. Generációk tanulták itt a mászás abc-jét; a régi utak ma már márványszépségű klasszikusok. Nem omladékos, és kiépítettségének köszönhetően a biztonságos ereszkedés gyakorlására is kiváló. Változatos, gazdag formakincsű útjai kitűnő terepül szolgálnak az alapfokú tanfolyamokhoz. A falmászások mellett áthajlás-, kémény- és repedésmászásokra is lehetőség van. Szinte minden mászó megtalálhatja a tudásszintjének megfelelő kihívást. A terep egyetlen hátránya, hogy a sűrű használattól a fogások elzsírosodtak, csúszósak.

A 328 méter magas Oszoly-csúcsról csodálatos kilátás nyílik.

A házakat elhagyva az Oszoly-pihenőhöz érkeztünk, ami több turistaút, illetve tanösvény találkozási pontja. Információs tábla és térkép is tájékoztat a lehetséges túraútvonalakról, de jó helyismeretünknek köszönhetően nem vesztegettük a drága időnket, hanem kaptattunk tovább a sárga kereszten a csúcs alatti nyereg irányába.

A fehérbe öltözött téli erdő és a szikrázó napsütés garantálta a jó hangulatot, miközben egyre sűrűbben kapkodtunk levegő után a meredeken kanyargó ösvényen.

A nyeregpont előtt sárga háromszög kalauzolt bal kéz felé. Éltünk is a lehetőséggel, és meg sem álltunk a 328 méter magas Oszoly-csúcsig. A sziklafal tetejét fából készült kettős kereszt koronázza, a kilátás több, mint szemet gyönyörködtető.

Az Oszoly-csúcs, Csúcs-hegy, Kis-Kevély, Csobánkai-nyereg és a Hosszú-hegy által körülvett medence jellegzetes szub-alpin klímájának köszönhetően a környezeténél rendszerint néhány fokkal mindig hűvösebb időjárással kényeztet.

Az alattunk nyújtózó, valamivel több, mint 3000 lelket számláló település mellett nem mentek el szótlanul a történelem viharos évszázadai. Csobánka – egykori nevén Borony – középkori alapítású, valószínűleg kelta-római maradványokra épült. Az Árpád-kori Hont-Pázmány nemzetség itteni birtokai a XIII. században a pilisi ciszterciták tulajdonába kerültek, területén Pomázhoz hasonlóan gazdag szőlőkultúra virágzott. A török dúlást követően lakossága csaknem teljes egészében elpusztult. 1661-től a felsővattai Wattay család birtoka lett – Wattay Pál, Pest-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja, majd fia, János, a vármegye kuruc alispánja igazgatta a falut. Az 1690-es nagy török ellentámadást követően Csernovics Arzén szerb patriarcha vezetésével nagyszámú rác (szerb) népesség telepedett le a középkori Borony puszta területén.

A festői hegyek ölelésében található község és környéke az őskortól fogva ember által lakott terület.

A Délvidékről érkezett lakosság kezdetben pásztorkodással, később gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkozott. A svábok, szlovákok és cigányok betelepítése csak később, a XVIII. században kezdődött. A Türingiából érkező német családok a század közepén ideköltöző magyarokkal együtt újjáépítették a török idők óta romokban álló mai ófalut. A tótok a század második harmadában érkeztek, míg a cigányság 1760 után lelt otthonra a faluban. A település nemzetiségi összetétele a XX. század folyamán drasztikusan megváltozott. A szerbek többsége 1920, majd 1945 után áttelepült Jugoszláviába, a helyi svábokat – 1310 főt – az 1945-ös potsdami konferencián elhangzottak szerint 1946 márciusában, mindössze két nap leforgása alatt áttelepítették a németországi Wertheimbe. Helyükre felvidéki magyarok, illetve az Alföldről érkező jászladányiak és csángók érkeztek.

A kopár kilátópontról nemcsak az alattunk fekvő települést, hanem annak festőien szép tágabb környezetét is megcsodálhattuk. A tetőszintről balra a Csúcs-hegy, kicsit távolabb a Kis-Kevély magasodik. Velünk szemben a községet a Pilisvörösvári-medencétől elválasztó Csobánkai-nyereg lankái húzódnak, aminek folytatásában a Hosszú-hegy és a Pilis tömbje nyújtózik. A téli hideg és az idő szűke nem engedett sokáig bámészkodni minket. A nyeregbe visszatérve déli irányba, a sárga jelzést követve, a Csúcs-hegy felé vettük az irányt. Újabb meredek kaptató következett. A tetőszintet elhagyva, az ösvénytől nyugatra található kőfejtőben a mészkőre rétegződött hárshegyi homokkövet bányásztak. Az Ezüst-hegyen kifejtett durvább szemcseméretű világos­szürke vagy „ezüstszínű” homokkővel ellentétben itt sokkal finomabb szemcseméretű, sárgás-vöröses vagy rozsdaszínű tömböket termeltek ki. A homokkő alkotórészeit a kova cementálja össze. A homok anyaga a kvarc és kvarcit sekélytengerben kiülepedő folyami hordalék, melyet az akkori ősfolyó a hegyekből hozott magával. A kova, azaz szilícium-dioxid a mélyből, vulkáni működés hatására felfelé áramló vízben oldódva érte el és töltötte ki a homokszemek közti teret, és „ragasztotta” össze a homokkő alkotórészeit. A bányászat akkor kezdődhetett, amikor az építkezésekhez elkezdtek köveket használni.

A vályogházakat jellemzően a bányászott kövekre építették, de a település templomai is az innen fejtett tömbökből készültek, illetve az 1885-ben elkezdett budapesti Parlament építéséhez is szállítottak építőanyagot a csúcs-hegyi kőfejtőből.

A tájsebet elhagyva a Majdán-nyereg felé ereszkedtünk, majd tovább követve a sárga jelzést – először a pirosat, majd az országos kéket is keresztezve –, újra meredek hegyoldallal találtuk szembe magunkat. A Kis-Kevély oldalában vezető ösvény többször is megállásra kényszerítette a csapatot, hogy aztán a kisebb pihenőktől feltöltődve, újult erővel folytassuk utunkat egészen a Mackó-barlangig. A gazdag régészeti leletei miatt számon tartott barlang előterében az ásatások során kitermelt meddőből kialakult párkány remek piknikező hely padokkal és asztallal. A triász korú dachsteini mészkőben keletkezett járat rétegeiben 11 méter széles boltíves bejárat mögött tágas előcsarnok található, melynek mennyezetéről a beszivárgó olvadékvizekből kialakult méretes jégcsapok meredeztek. A lombjukat vesztett fák remek kilátást engedtek a már eddig bejárt utunkra, a neheze azonban még hátra volt, úgyhogy rövid szünet után a jelzett útról jobbra letérve keskeny csapáson kerültük meg a barlangot délnyugati irányba. A túra legnehezebb szakasza volt ez, oldalazás az erdővel és vastag hóval borított meredek hegyoldalban, ami tényleg csak az edzettebb túrázóknak javasolt. Viszont a Kis-Kevély északi oldalán található kilátóhely minden kínkeservvel megtett méterért elégtételt szolgáltatott. A Pilis kétségkívül legszebb panorámája tárult elénk a Visegrádi-hegység vonulatait is keretbe foglalva. Innen továbbra is jelzetlen csapáson haladtunk tovább, de már északnyugati irányba meredeken lefelé. A korábbi dolomitbánya felső peremét elérve balra tartva kerüli ki az ösvény a felhagyott bányaudvar szakadékszerű letöréseit, és vezet rá az országos kékre.

Szelídebb terepviszonyok közé érve, a Csobánkai-nyergen átvezető dózerúton vitt tovább a kék jelzés a Vörösvárt és Csobánkát összekötő műút keresztezésével a Hosszú-hegy irányába. Az erdősávot elérve balra a kék omega jelzést követtük, amely a Macska-barlanghoz vezető tanösvény is egyben. A jelzések felfestése itt-ott hiányos. Az erdészeti útra kiérve, azon balra tartva, a völgytalp futását követve viszont könnyedén elérhető az időszakos víznyelőként funkcionáló járatrendszer.

A környező hegyoldalakból időszakosan leömlő csapadékvizek nagyobb esőzések vagy hóolvadás esetén vízesés formájában érik el a barlang száját.

Bejárata úgy keletkezett, hogy a dachsteini mészkőben termálkarsztos folyamatok révén keletkezett járatrendszer a fölötte lévő homokkőréteg elvékonyodásával, majd átszakadásával felszínre nyílt a völgytalpon. 130 méteres hosszával és 24 méteres mélységével nem tartozik a jelentősebb barlangok közé. Néhány méterrel feljebb kapaszkodva egy másik, vasajtóval lezárt üreget is találunk. A Dinó-rejtek, vagy másik nevén Kiss Péter-barlang a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület 2014 óta végzett kutatómunkája révén több új ággal bővült. Az igen fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt névadó hegymászó is az egyesület tagja volt. A számos barlangjárat feltárásában is aktív részt vállaló kiváló sportember 2013 májusában lelte halálát a Kancsendzönga (8586 m) csúcsáról lefelé tartva, amikor a bajba jutott Erős Zsoltért visszafordulva a bajtársiasság és a segítőkészség áldozata lett.

Innen újra jelzetlen ösvényen vezetett tovább az utunk a barlangoktól északnyugati irányba felfelé. Egy erdészeti utat lekeresztezve keskeny ösvény vitt föl a Ziribár-hegy déli oldalában a gerincre. Kitettségének köszönhetően délutánra szinte teljesen elolvadt ezen a szakaszon az előző nap esett hóréteg. A gerincen futó keskeny csapás több szakaszon is növényzettől mentes, ami déli irányban nyit pazar kilátást a Pilis és a Budai-hegység bérceire. A 410 méteres főcsúcs előtti kopár nyeregben aknabarlang, a Ziribár-zsomboly ásítozik. A tetőt elhagyva újra vastag hórétegben gázoltunk északi irányban lefelé, míg egy erdészeti úton jobbra fordulva el nem értük a Hosszú-hegyet délről elkerülő murvás kerékpárutat. Délkeletnek fordulva rövidesen nyílt terepre értünk. Az út mellett álló lovarda körül szabadon sétálgató állatok félelmet nem ismerve egyből körénk sereglettek.

Későre járt már. A délutánra felhők mögé költöző Nap lassan a környező hegyek alá süllyedt. Sajnos nem volt időnk a derék hátasokkal hosszabban barátkozni. Az erdőbe visszatérve, az elágazásnál balra fordulva újra az országos kéken baktattunk, amiről jobbra letérve a zöld jelzésen az erdei Sarlós Boldogasszony kápolnát is útba ejtve, majd a Dera-patak futását követve, fáradtságtól elcsigázva gyalogoltunk vissza túránk kiindulópontjára, Csobánkára. Az eddigi legnehezebb anzikszos túra volt mögöttünk, de kétségkívül ez volt a legszebb.