Hogyan jött létre a Csodák Palotája? Mesélnél a kezdetekről?
Öveges professzor valóban ábrándozott egy Csodák Palotája nevű helyről, ahol a gyerekek játékos kísérletek segítségével ismerkedhetnek a természettudományokkal. Ő elsősorban a kísérletezésre gondolt, meghaladva ezzel korát, mert a science center műfaj egy kicsit később alakult ki, a természettudományi múzeumok később mentek el az interaktivitás irányába. A Csodák Palotája szerintem nemzetközi szinten is különleges. Negyed évszázada működünk, kezdettől fogva interaktív volt az egész tér. A legtöbb science center természettudományi múzeum, amiben van interaktív rész is, nálunk ez különvált, nálunk csak interaktív rész és játékok vannak, így a hely meghatározásával mindig is bajban vagyunk. A természettudományok megszerettetése, a kísérletező kedv felkeltése a cél, a játékon keresztüli tanítás.
A Csodák Palotája 2017-ben Óbudára költözött. Személyesen is kötődsz a kerülethez?
A férjem is, és én is Óbudán nőttünk fel. Aztán kertes házba költöztünk, Nagykovácsiba, de amikor a gyerekek már alig-alig voltak otthon, úgy éreztük, hogy vissza kell térnünk Óbudára. De előbb költözött a Csodák Palotája ide, mint mi.
Mi volt az oka a Csopa költözésének?
Ennek a történetnek családi háttere (is) van. Az édesapám a kezdetektől támogatója volt a Csodák Palotájának. A világ nagy részén a science centereknek bár van belépőjegyük, nagyrészt önkormányzati, vagy minisztériumi támogatásból tartják fenn magukat. Mi javarészt a jegybevételünkből működtetjük az intézményt, ez persze nem igaz a covid időszakra, és nem volt igaz a kezdetekre sem. Az édesapám, dr. Tamás István jelentős támogatást adott ahhoz, hogy a Csodák Palotája túlélje az első időszakot, amikor még nem igazán lehetett tudni, hogy hogyan is kell működtetni egy science centert vállalkozásként. Az idők folyamán úgy alakult, hogy a másik tulajdonos az alapítványban (BSCA) adta a szakmai támogatást, mi pedig a mindennapi működésben vettünk leginkább részt. Óbudára először a Playbart álmodtuk meg, nem függött össze szorosan a Csodák Palotájával.
Az álmom az volt, hogy teremtsünk a fiataloknak, egy közösségi teret, ahova szórakozni mennek, de van edukatív és művészeti része is. Ezért készült az Illúzió kiállítás, ennek része volt a Születés világa kiállítás, illetve az interaktív asztalok is. Aztán számos ok miatt úgy döntöttünk, hogy épüljön be ez is a Csodák Palotája projektbe. A Csodák Palotája az emberek többsége szerint egy gyerekjátszóház féleség, pedig tulajdonképp sosem volt csak az.
Kezdetektől fogva, már a Váci úton is, a felnőttek ugyanúgy élvezték, hogy játékok közben tanulnak, mint a gyerekek. Legnehezebben a kamaszokra lehet hatni. Ez a korosztály már nem jár játszóházba, bár imád játszani, hiszen ők már felnőttek – olyan helyszínt szerettem volna létrehozni, ami ezt a korosztályt is meg tudja szólítani. Ez lett Óbudán a Csopa Playbar, ami nagyobbaknak szólt, a Camponában pedig egy kisebbeknek való teret alakítottunk ki.
Hatalmas terület.
Igen. Működtetés szempontjából is nagy kihívás. Nagyon sokat hozzátesz az eredeti koncepcióhoz, hogy olyan plusz szolgáltatások is beépültek, mint például az élménymozik, a szabadulószobák. Érdekes, hogy 2015-óta vannak a szabadulószobák a Csopában, de csak az elmúlt 1-2 évben fedezték fel jobban az emberek. A mi szabadulószobáinkban nem rettegni kell, hanem gondolkodni egy kicsit, felhasználni a természettudományok különböző területein tanult dolgokat a szabaduláshoz. Közgazdász vagyok, pénzügyi területről jöttem, de mindemellett van négy gyerekem, és rengeteg tapasztalatom a gyerekek érdeklődési köreiről, ezért úgy gondolom, a menedzselés mellett sokat hozzá tudok tenni a Csodák Palotája működtetéséhez, a természettudományok szakértői pedig a saját szakmai tudásukat tudják hozzátenni a fejlődéshez.
Nagyon nehéz lehet minden korosztály igényeit kielégíteni.
Valóban nehéz ügy. Rengeteg olyan játékunk van, amit a kisebbek, nagyobbak, felnőttek ugyanúgy élveznek. Azonban egy hatéves gyereknek másképp kell elmagyarázni, hogy miről is szól az a játék, amiben éppen részt vesz, mint a nagyobbaknak. Büszke vagyok rá, hogy a helyszíneken legalább kétféle szintű, de van, hogy háromféle szintű leírás tartozik egy adott játékhoz. Van egy nagyon egyszerű a legkisebbeknek, van egy azoknak, akik már tanultak fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot általános iskolában, és van egy „tudós” szintű. Persze egy taposó labirintusnál ennek nincs értelme, de sok játéknál van.
Nem tilos bemenni kicsiknek sem, a nagyobb csoportoknak pedig akkor ajánljuk, ha egy védőnővel, biológiatanárral érkeznek.
Tartottak már itt biológiaórát?
A covid előtt ezt nagyon szorgalmaztuk, de sajnos a pandémia sok mindent félbevágott – kifejezetten felvilágosító órák keretében ajánlottuk, ajánljuk a Születés világa kiállítást. Amikor belépünk, egy olyan fogadótérrel várja a látogatókat a kiállítás, ahol meg lehet állni egy kicsit magyarázni a gyerekeknek. Ez nagyon kényes téma, amiről nem könnyű beszélni, még tanároknak sem, ezért igyekeztünk segítséget nyújtani. Amikor először felvetettem a kiállítás ötletét, a csapatom azt kérdezte, hogy ezt jól meggondoltam-e, úgy érezték, sok támadásnak tehet ki minket az új projekt. Ehhez képest, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Kezdetekben a Születés világa kiállítást legtöbben első, vagy második babájukat váró párok látogatták. A korhatár az On the Spot kisfilmjei miatt van elsősorban. Azt kérjük, hogy egyedül gyerekek oda ne vetődjenek be véletlenül, mert magyarázatot igényel.
Ez az egy korhatáros program van a Csopában?
Igen. Valóban az az egy korhatáros egységünk van. Három éves kor alatt nem kell belépőt fizetni. A hároméves gyerekek pedig már a szülőkkel közösen nagyon tudják élvezni a Csodák Palotáját.
Kisebb gyerekekkel nyilván régebben is ment a szülő, de kilenc, tíz éves kortól már eléggé külön mozogtak. Ez alatt nem azt értem, hogy leült a szülő és nem csinált semmit, hanem más érdekelte, másnál ragadt le a szülő és másnál a gyerek.
Mi a te nagy kedvenced?
A már sokat emlegetett Születés világa terem. Négy gyermekes anyukaként lettem 2011-ben ügyvezető. Akkor egy kicsit féltem ettől, hiszen jobbára fizikáról szólt a Csodák Palotája. Szerettem a fizikát annakidején, de azt nem mondanám, hogy szakértő vagyok. Aztán rájöttem, hogy nyugodtan rá lehet bízni a szakemberekre a munka ezen részét, én pedig vittem a menedzsmentet, a marketinget. Fő feladatnak a többgyermekes családok megszólítását tekintettem. Szép lassan eljött az az idő, hogy lehetett fejleszteni, be lehetett vezetni új tematikákat, vagy épp eszközöket, programokat, az pedig folyamatosan a fejemben volt, hogy ha már a többi tudomány felé nyitunk, akkor a biológia mindenképp legyen előtérbe tolva. A pedagógusok feladatának megkönnyítése is a célok közé tartozott ezzel a tematikus egységgel, de az is, hogy megkönnyítsük a dolgát azoknak az apukáknak, anyukáknak, akik szeretnének a születésről a gyerekükkel beszélgetni. Azt hiszem, minden szinten sikerül edukálni a nagyon széles, korosztályos látogató közönségünket.
Mennyi idő bejárni ezt a sok helyszínt?
Két-három óra az, amit minimum rá kell szánni a Csodák Palotájára. Napi karszalag van, amivel ki-be lehet járni, amit hétvégén sokan ki is használnak. Büfénk ugyan van, de nem tudunk melegkonyhát üzemeltetni. A karszalaggal ki-be lehet közlekedni, száz méteren belül minimum tíz hely van, ahol az ebédet el lehet fogyasztani. Sokan csinálják, hogy ide jönnek már délelőtt játszani, megéheznek, elmennek ebédelni, és visszajönnek délután. Nyilván a napi karszalag az óbudaiaknak könnyebbség, hogyha pici gyerek van, akit még le kell fektetni ebéd után, hazamennek, és amikor felébred, vissza tudnak jönni.
Úgy látom, épp átalakítás zajlik.
Igen, épp Öveges színpadot alakítunk ki a Tudósok csarnokában. Ott kétszáz fős lesz a befogadó képesség, most nyolcvan körül van, és ez kevésnek bizonyult. Kétóránként lesz fix előadás, külön tematikák szerint, remélem, hogy így sokkal többen részt tudnak venni az előadásokon. Nem zárjuk be egy terembe ezt a sok csodát, hanem nyitott térbe rakjuk.
Milyen gyakran kerülnek be új programok, játékok a Csodák Palotájába?
Ez egy nagyon-nagyon jó része a munkának, de sajnos nem mindig fér bele a költségvetésbe. Tizenöt-húsz éve gyakran installáltunk egy-egy új játékot. Most változott annyira a világ, hogy igazán hírértéke csak egy új tudományos egységnek van, az pedig borzasztó nagy beruházás. Ráadásul, az emberek ismerik, szeretik a Csodák Palotáját, és mindenkinek megvannak a kedvencei. Még most is kapunk olyan kommenteket, hogy a Millenárison volt még ez meg az a játék, és most már nincs, és ez milyen szomorú. De ahhoz, hogy mindig legyen újdonság, de semmi ne tűnjön el, abból, ami volt, mindig nagyobb helyre kellene költözni, ez pedig nyilván nem megvalósítható. Úgyhogy mindig, amikor valami újdonság van, meg is kell válni valamitől, ami fájdalmas dolog. A trendekkel kapcsolatban egyértelmű, hogy minden megy a digitalizáció irányába. Tartom magam ahhoz, hogy nem szabad ezt figyelmen kívül hagyni, de mivel a gyerekek és a felnőttek is a virtuális világban élik az idejük jelentős részét, úgy érzem, hogy még fontosabb, hogy legyen egy hely, ahol játszani és tanulni lehet a fizikai valóságban.
