Keresés
rovatok
tudomány | 2019 ősz
Fotó: Óbudai Egyetem
Dr. Gáti József – Dr. Némethy Krisztina: Bejczy Antal, az űrrobotika atyja
Majd tíz évvel ezelőtt, 2010. március 20-án került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében egy rangos eseményre, a Magyar Örökség Díj átadására, melynek kitüntetettjei között szerepelt „A nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel”.

„A mai kitüntetés a szakma egészének, a magyar űrkutatók közösségének szól, mindazoknak, akik itt lehetnek velünk, és azoknak is, akik már nincsenek közöttünk. Közülük – mintegy a díj jogosságának érzékeltetésére – a díjazó tizenegy személyt emelt ki név szerint. Néhányan külföldön járultak hozzá hírnevünk öregbítéséhez, mások a hőskortól kezdve, évtizedeken át idehaza dolgoztak vagy dolgoznak még ma is, de itt találkozunk a három magyar űrhajós nevével is”– vezette be laudációját Dr. Both Előd fizikus, csillagász, űrkutató, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója.

A díjat odaítélő bizottság a következő tizenegy személyt tartotta méltónak arra, hogy név szerint is kiemelje őket: Kármán Tódor, Izsák Imre, Pavlics Ferenc, Bejczy Antal, Tófalvi Gyula, Almár Iván, Ferencz Csaba, Gschwindt András, Farkas Bertalan, Magyari Béla, Charles Simonyi. A kiemeltek között szerepelt Prof. Dr. Bejczy Antal, az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA Jet Propulsion Laboratory vezető kutatója, a California Institute of Technology, a Washington University in St. Louis professzora, a nemzetközi űrkutatás és robotika kiemelkedő alakja. A laudáció eképpen fogalmazta meg érdemeit: „Bejczy Antal villamosmérnök, a robotika világszerte elismert szaktekintélye. Több mint három évtizeden át dolgozott a – Kármán által alapított – Sugárhajtás Laboratóriuma munkatársaként. Tagja volt annak a csapatnak, amelyik megalkotta az 1997-ben a Marsra jutott Sojourner marsjárót.”

A díjat a hazánkban dolgozó űrkutatók nevében Ferencz Csaba, a külföldön élők nevében Bejczy Antal vette át. De ne szaladjunk ennyire előre, tekintsük át Bejczy Antal gazdag és tanulságos életpályáját.

 

Az eredet

Bejczy Antal Károly József Pál 1930. január 16-án született a család második gyermekeként, nem messze Budapesttől, az Ercsi községbeli Sinatelepen. Apja Bejczy Jenő, Wimpffen Sigfrid gróf uradalmi intézője, anyja László Erzsébet volt. Az elsőszülött fiú hathónapos korában a Bejczy család beköltözött Ercsibe, közvetlenül a Duna partjára.

Antal technikai érdeklődésére anyai nagyapja volt a legnagyobb hatással, aki Erdélyt elhagyva Trianon után költözött a családhoz. A kiváló gépész az első világháború „termékeiből” számos technikai apróságot készített, gyerekjátékokat fabrikált unokáinak.

Az ifjú Bejczy gyakran játszott a nagypapa isonzói csatában szerzett, mindkét kezének bőre alatt maradt söréteivel, amelyet az orvosok nem távolítottak el, nehogy megsértsék az idegeket.

„Egy föltétel volt, játszhatok, ha megtanulom a kis egyszeregyet. Így tanultam meg ötéves koromban.” Elemi iskoláit azonban már a „nagyegyszeregy”, az összeadás, kivonás, szorzás és osztás műveleteinek ismeretében kezdte meg.

Elemi iskolai tanulmányainak első négy osztályát Ercsiben, a szerzetesrend által fenntartott koedukált iskolában járta ki. Antal középiskolai tanulmányait Kalocsán, a jezsuita Szent István Gimnáziumban bentlakó diákként 1940-ben kezdte meg, és 1948-ban végzett. Az 1941. június 15-én kiadott első tanulmányi évről szóló év végi értesítő „általános tanulmányi eredménye kitűnő” minősítést rögzített. Kiemelkedő eredményeit „aranyéremmel” ismerte el a tantestület.

Dr. Bejczy Antal 1988-ban
Fotó: T. Wynne

Az 1947/1948. iskolai évben a nyolcadik osztályt is kitűnő eredménnyel záró Antal az 1948. május 20-ai bizonyítványi bejegyzés szerint „érettségi vizsgálatot tehet”. A ballagás során mint évfolyamelső tartotta a végzősök búcsúbeszédét, amelyre az ezüst­éremmel kitüntetett osztálytársa, Szentkereszty György az alábbiak szerint emlékezett vissza: ­

„… Nyúzzák bár le bőrünket, marcangolják szét húsunkat, törjék össze csontjainkat, mi akkor sem tagadjuk meg az itt kapott értékeket” – ezekkel a szavakkal fejezte be a 18 éves Bejczy Antal az 1948. évi ballagáson, Kalocsán a 8. osztály nevében búcsúzó beszédét. „Akkor már tudtuk, hogy a szerzetes iskolák államosítva lesznek, és hogy a mi osztályunk lesz az utolsó, amely még jezsuita érettségit tarthat a kezében”. Beszédéért bevitték a rendőrségre, ahonnan kiengedve osztályidegennek és klerikális hátterűnek minősítették. A júniusban kiadott „Érettségi vizsgálatot tett tanulók anyakönyve” 5. anyakönyvi számon rögzíti Bejczy Antal eredményeit, miszerint nevezett „kitüntetéssel érett”.

„Hálás szívvel gondolok vissza tanáraimra, mert ők tanítottak meg tanulni. Mert nem mindegy, hogy az ember hogyan használja a fejét, hogyan tesz fel kérdéseket, hogyan készít jegyzeteket.”

“Én nagyon szerettem a nyelveket, a matematikát és a fizikát, de később az irodalomba is nagyon beleszerettem” – értékelte Bejczy Antal életének e meghatározó szakaszát. Az iskola emlékét megőrizte későbbi pasadenai otthonában is, ahol a nappaliban „kalocsai sarok” emlékeztet tanulmányai helyszínére.

 

Felsőfokú tanulmányai

Gimnáziumi tanulmányait követően egyetemre szeretett volna menni. A Debreceni Tudományegyetemre felvételizett, az ismert okok miatt sikertelenül. Belépett a Jézus Társaságba, majd tanulmányait a mai Gál Ferenc Főiskola jogelődjében, Szegeden, a Hittudományi Főiskolán rendes hallgatóként folytatta, félévről félévre jeles tanulmányi eredménnyel.

A jezsuita rend felszámolását követően Bejczy Antal tanulmányai 1952 júniusában megszakadtak, a főiskolát nem fejezhette be. Szeptember 16-án Kőbányán, a DINAMÓ Villamos Forgógépgyár – ahogy akkoriban csak röviden nevezték, a VIFOGY – központi üzemében vállalt munkát, ahol kezdetben öntvényeket tisztított, majd fúrósként tevékenykedett. „Amikor rájöttek, hogy tudok írni és olvasni, diszpécser lettem” – emlékezett vissza első munkahelyére.

Itt ismerkedett meg Antal Tóth Margittal, későbbi feleségével. Kapcsolatuk egy életre szólt, de a házasságkötésig még hosszú ideig kellett várni, és számos megpróbáltatáson kellett túljutni. Miután bebizonyosodott, hogy az ifjú Bejczy valóban tud dolgozni, bejutott a Budapesti Műszaki Egyetemre, amelyet a „Sztálin halála után kialakult politikai enyhülésnek és elsősorban a VIFOGY akkori főmérnöke segítségének köszönthettem… a főmérnök a Műegyetemen volt tanársegéd, és ott tudott segíteni” – idézte fel tanulmányai kezdetét.

A VIFOGY-ban töltött évek alatt Bejczy Antal elméleti felkészültsége mit sem csökkent. 1955. május 12-én sikeresen felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem levelező tagozatára. Tanulmányait az 1955. szeptember 2-ai beiratkozását követően – munka mellett – a villamosmérnöki szak első évfolyamán kezdte meg. Egyetemi tanulmányai első két félévét sikeresen vette, üzemi tapasztalatait jól hasznosította a műszaki alapozó tárgyaknál (általános géptan, géprajz, mechanika, kémia).

1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, melyre az egyetemista Bejczy Antal így emlékezett vissza. „Ebben az időben Kispesten laktam, de 1956. november elején valamiért keresztszüleimnél töltöttem pár napot, a belvárosi Belgrád rakparton. November 4-én reggel óriási zajra ébredtem. Kinyitottam az ablakot, megnéztem, mi az, hát orosz tankok vonultak fel. Az egyik észrevett, de én is észrevettem, hogy fordítja felém az ágyút. Hátrarohantam a kisszobába. Mire beértem, az ágyúgolyó ott volt az ablakban.

“Ekkor valahogy feltámadt bennem az érzés, hogy mi lesz itt a jövő. Hogy arra lőnek, aki kinyitja az ablakot. Nagyon sokáig töprengtem, míg végül arra az elhatározásra jutottam, hogy elhagyom az országot.”

Útja Szombathelyen át Grazba vezetett, ahol rövidebb időre letelepedett, és a város műszaki egyetemén folytatta befejezetlen tanulmányait. Kiváló német nyelvtudásának eredményeképpen tolmácskodással tartotta fenn magát. Érdeklődése az atomfizika, a szilárd testek fizikája, az atomreaktorok felé irányult. A váltásról így számolt be az MTV1 csatorna 2012. október 24-ei adásában: „A norvégok azt mondták, hogy van egy helyünk a repülőn, ami indul holnapután. Elvisszük szívesen, ha magát érdeklik az atomreaktorok, mert van egy atomreaktor iskolánk a hollandokkal. Valóban, a norvégeknek volt, ezt nem is tudtam, akkor építették. És akkor beszéltem a Margitkáról, hogy őt nem tudnák-e – az ölemben például –, azt mondja, nem, az a repülőn nem megy, viszont két hét múlva kapunk ingyen gyorsvonat jegyeket, Svédországon keresztül hozzuk ki. És hát így történt.”

Antal és Margit útja igen rövid ausztriai kitérőt követően Norvégiába vezetett. Oslo mellett, egy orvos család majorságában helyezték el őket. 1957 októberében az oslói katolikus templomban házasodott össze Bejczy Antal Tóth Margittal a családtagok távollétében. Az egyetemi diploma megszerzése után, 1960 és 1962 között az atomreaktorok szakértőjeként három évig tanított kísérleti fizikát az Oslói Egyetemen. „Új témát vezettem, ami nagyon érdekelte a norvégokat: a fizikális-kemikális hidrodinamikát.” 1963-ban Bejczy Antalt az alkalmazott fizika doktorává avatták.

 

Pályakezdés a Caltechen

Kármán Tódorral Oslóban kétszer is találkozott, aki beszámolt az általa alapított kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) tevékenységéről. Négy amerikai egyetemre nyújtott be pályázatot, amelynek eredményeképpen – már norvég állampolgárként – NATO/Fulbright-ösztöndíjat nyert el a California Institute of Technology Egyetemre.

Kezdetben azokkal a kontrollelméleti problémákkal foglalkozott, amelyeket Norvégiából vitt magával, hogy hogyan lehet a kontroll, az irányítás, a felbecslés fogalmát bevezetni az agykutatásba.

Akkoriban kezdődött a Mars-leszállás programja, amelyhez kapcsolódva azt a felkérést kapta, dolgozza ki, hogyan lehet leszállni a Marsra. A témakörhöz kapcsolódó, számításokkal alátámasztott értekezése eredményeként 1969-ben meghívták a Jet Propulsion Laboratoryba. Ezen időszakbeli tevékenységéről – rövid beszámolók keretében – folyamatosan tájékoztatta Münchenben élő emigráns barátját, Boór Jánost, akivel szorosan együttműködött a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom és a Pax Romana keretében, valamint a Mérleg című, lapok és könyvek szemléje kiadásában.

Jet Propulsion Laboratory teleoperátor vezérlő állomás Fotó: Óbudai Egyetem

1970. október 30-án a következőket jegyezte le: „… Sok a munkám; szerencsére elég érdekes. Mint tudod talán, a laboratóriumnak véglegesen a »Staff Membere« lettem. Jelenleg a külső bolygókhoz küldendő űrhajók automata kormányzásának problémáin dolgozom. Tíz éves utazások! Óriási és eddig ember által nem tapasztalt szerkesztési követelményeket támasztanak ezek a tervezett utazások mind a tiszta tudományok, mind a mérnöktudományok felé… November végén készülök New Yorkba egy konferencián előadni (Nemlineáris szűréselméleti témáról).”

1970. február 15-ei keltezéssel írt levelében ismét rövid tájékoztatást adott aktuális tevékenységeiről. „Rengeteg munkánk és bonyodalmunk van az űrkutatással kapcsolatban. A jövő héten lenne kilövésünk a Marshoz (pár hét után egy másik kilövés követné); a két űrhajó a Mars körül maradna keringő pályán. Remélhetőleg sikeres lesz. Újabban elkezdtem foglalkozni üstököshöz kiküldendő űrhajók problémáival. (Nevetségesnek tűnik?) Valószínűleg aszteroidra leszálló űrhajók problémái is felmerülhetnek majd a közeljövőben.”

1971-ben feltették neki a kérdést: Milyen robotok folytathatják a Mars felületének vizsgálatát az 1976-os és 1978-as évekre tervezett Viking űrszondák leszállása után? Ekkor kezdett el az űrrobotikával foglalkozni.

Bejczy professzor és kutatócsoportja készítette elő és dolgozta ki a marsjáró robot távirányítását, de maga nem vett részt a a marsjáró megalkotásában. A Mars Pathfindert 1996. december 4-én lőtte fel a NASA a Delta II hordozórakétával, alig egy hónappal a Global Surveyor felbocsátása után. Közel hét hónapig utazott, ezalatt négy pályamódosítást hajtott végre, majd a Mars Chryse Planitia nevű területre 24 nagy ballonban landolt az űrszonda 1997. július 4-én, az Egyesült Államok nemzeti ünnepén.

 

A telerobotika térnyerése

A hetvenes évek végén a Mars-program egy időre háttérbe szorult, Bejczy Antal az érzékelésre épített robotintelligencia programján kezdett dolgozni: „a látáson kívül egyéb érzékszemeket is beépítettünk a robotkezekbe, például a közelség, a nyomaték, a tapintás érzését, és így azok képessé válnak különböző feladatok elvégzésére” – emlékezett vissza ezekre a feladatokra. 1974. február 15-én jelent meg a 146 oldal terjedelmű, Robot arm dynamics and control című, alapműnek tekinthető tanulmánya.

Kutatási eredményeit az 1979. március 23-án az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának benyújtott Terminal Guidance Sensor System elnevezésű szabadalommal védte le. A tudományos eredményekhez kapcsolódva további három szabadalom jelent meg 1983-ban, 1987-ben és 1989-ben.

Bejczy professzor és kutatócsoportja robotintelligenciával kapcsolatos eredményei felkeltették a NASA másik intézete, a Johnson Space Center érdeklődését is. Így kaptak megbízást az űrkompon, majd az űrsiklón használatos robotkéz technológiájának kidolgozására.

Az 1980-as évek közepén már több mint húsz emberrel dolgozott. Felkérték, hogy a laboratórium robotikai programját ő képviselje a NASA felé. Bejczy Antal irányításával kísérletsorozat indult, amely arra irányult, hogy hogyan lehet egy mesterséges holdat megjavítani anélkül, hogy űrhajósoknak kelljen felrepülniük.

„Az 1980-as évek egyik jelentős eredménye volt, hogy elfogadtak egy kísérletet, amit az űrkompon tudtunk végezni, de a megvalósítására a Challenger szerencsétlensége miatt csak 1994-ben kerülhetett sor. Ez a kísérlet nagyon jól bevált, mert az óriási, tizenhét méteres robotkarral, az általunk készített nyomás- és forgatónyomaték-érzékelés segítségével sokkal finomabb és sokkal komolyabb munkákat tudtak elvégezni” – nyilatkozta Bejczy professzor Az űrrobotika atyja. Milleneumi mesék című cikkben, amely a Fizikai Szemle 2001/11. számában jelent meg.

A telerobotikai rendszer kifejlesztésével az űrszonda javítási művelete – távirányítással – a Földről, vagy az űrkomp belsejéből elvégezhetővé vált. Olyan technikát fejlesztettek ki, amely segítségével az irányítást végző ember a kezében ugyanazt érzi, amit a robotkéz „érez” egy-egy gondosabb művelet elvégzésénél. A kísérletsorozat folytatásaként a számítógépes grafika nyújtotta lehetőségek kihasználásával előre pontosan modellezni lehetett, hogy mit csinál a robotkar egy meghatározott utasításra. „Ennek az volt az óriási jelentősége, hogy – lehet bár a robotkar a világűrben, az irányító pedig a Földön, s köztük a tényleges időkülönbség több másodperc – ezzel az eljárással megszűnik az időkülönbség jelentősége” – emelte ki visszaemlékezésében.

Az űrsiklón használatos robotkar Fotó: Óbudai Egyetem

Bejczy Antal Amir Fijany-val és Sherman Oaks-szal közös két szabadalma adott oltalmat a kísérleti eredményekre: 1993. június 8-án Special Purpose Parallel Computer Architecture for Real-time Control and Simulation in Robotic Application (5, 201, 709), valamint 1994. november 1-jén Highly Parallel Reconfigurable Computer Architecture for computation Having Plural Processor Cells each Having Right and Left Ensembles of Plural Processors címmel. A kutatási eredményekről a CRC Press által 2001-ben megjelentetett The Mechanical Systems Design Handbook 25. fejezetében számolt be Teleoperation and Telerobotics címmel.

Bejczy Antal professzor 2001-ben nyugdíjba vonult. Összesen 32 éven át dolgozott a NASA Jet Propulsion laboratóriumában. A tudományos munkát azonban nem hagyta abba, a robottechnika orvosi alkalmazása foglalkoztatta. Fontos kérdésnek tartotta azt, hogy az űrkutatásban kifejlesztett új technológiákat hogyan lehetséges a Földön is alkalmazni.

„A jelenlegi eljárás szerint négy terapeuta dolgozik azon, hogy egy mozgásképtelen ember lábát mozgó járda fölött megfelelő szögben tartsa és mozgassa. Most egy olyan robot kifejlesztésén dolgozom, amely a négy terapeuta közül kettőt felszabadít.”

“Figyeltem a terapeutákat, amikor ezt a munkát végezték. Fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő” – nyilatkozta 2002-ben. Az e területen elért kutatási eredményeket a 2004. május 20-án az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala által Method, Apparatus and System for Automation of Body Weight Support Training (BWST) of Biped Lokomotion over a Treadmill using a programmable Stepper divice (PSD) Operating like an Exoskeleton Drive system from a fixed Base címmel közzétett szabadalmi leírásban mutatta be szerzőtársaival.

Bejczy Antalnak és kollégáinak „exoskeleton” kutatásait a mozgásszervi rehabilitációban nem más tesztelte, mint az 1970-es, 1980-as évek Supermanjét alakító Christopher Reeve, aki 1995 májusában lovaglás közben szenvedett balesetet.

A robotalkalmazás másik területe a sebészek munkájának támogatása robotikai eszközökkel annak érdekében, hogy nyugodt és precíz mozgással tudja elvégezni a kényes mikrosebészeti feladatokat, kiszűrve a nem kívánatos kézremegést, illetve kézzökkenést. A NASA JPL munkatársaival közösen elkészítették az egyik első robotmanipulátor Langrange formula alapján fejlesztett dinamikai modelljét. Tudományos munkája hozzájárult mikrosebészeti rendszer kifejlesztéséhez és az első úgynevezett erővisszacsatolásra képes sebészeti rendszer, a RAMS robot feljesztéséhez.

 

Közéleti szerep az emigrációban

Bejczy Antal egész életét az az elhivatottság jellemezte, melynek középpontjában a szűkebb és tágabb környezet támogatása, a megszerzett ismeretek magas szintű átadása, a magyarságtudat erősítése, az erkölcsi értékek megőrzése és széleskörű képviselete állt. Több éven át volt vezetőségi tagja a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének, amit a forradalom leverését követően betiltottak, de a kimenekült egyetemisták újra alapítottak: a nyugati emigrációban a különböző országokban tanuló magyar egyetemisták egységes képviselete lett. A MEFESZ-ben vállalt feladatai mellett a külföldi Magyar Pax Romana mozgalomban 1964–1967 között elnök, majd 1972-ig elnöki testületi tag volt.

A Pax Romana mozgalom keretében alapították meg a Mérleg című, lapok és könyvek szemléjét, amelyben magyar nyelvre fordított, nyugati vallással foglalkozó cikkeket jelentettek meg és csempésztek be Magyarországra. Részt vállalt a Katholische Ungarische Presse-Arbeitsgemeinschaft, a KUPA 1965-ös megalakításában, ellátta annak elnöki feladatait.

Bejczy számos alkalommal tartott szakmai, illetve ismeretterjesztő előadást szerte Európában a magyar közösségeknek. Rendszeres előadója volt Münchenben a Magyar Intézet keretei között szervezett programoknak.

Nyugdíjazását követően, 2004 után is folytatta ebbéli tevékenységét; 2009-ben tartott vetített képes előadást Újdonságok a Marsról, naprendszerünkről és a kozmoszról címmel. Számos alkalommal volt meghívott előadója az Óbudai Egyetem és jogelődjei szakmai konferenciáinak. Ezek közül érdemes kiemelni a 2012. november 5-én az Egyetem Doctor Honoris Causa kitüntető címe átvétele alkalmából tartott székfoglaló előadásán Interfaces for Human-Robot Interaction címmel ismertett újabb kutatási eredmények összefoglalását.

Bejczy professzor egyik alapítója a több mint háromszázezer tagot számláló, az Institute of Electrical and Electronics Engineers, az IEEE keretén belül működő, mintegy hétezer tagot tömörítő Robotics and Automation Societynek (IEEE RAS). Az egyesület vezetésében 14 éven át vállalt feladatokat, többek között a rangos szervezet elnökeként is tevékenykedett.

Bejczy professzor bekapcsolódott az Óbudai Egyetem szervezte honi konferenciák munkájába, melyek közül is kiemelkedik az 1999 óta minden évben megrendezésre kerülő IEEE International Symposium on Computational Intelligence and Informatics rendezvénysorozat. Részt vett az Egyetem által a határon túli területek tudósainak fórumot teremtő konferenciasorozatokon, így az IEEE International Symposium on Intelligent Systems and Informatics, az International Conference on Intelligent Engineering Systems, az IEEE International Symposium on Applied Machine Intelligence and Informatics tudományos rendezvényeken plenáris előadóként.

Nevéhez 6 szabadalom és 41 kitüntetéssel elismert újítás fűződik, emellett 150 tudományos cikk szerzője, 10 könyv társszerzője és több tucat tudományos konferencia előadója. Számos kitüntetésben részesült, amelyek közül érdemes kiemelni az IEEE Fellow (1987), a NASA Achievement Award (1994), a 50th University Anniversary Medal (2001), a Honorary Professor at Bánki Donát Polytechnic (1999), az IEEE RAS Pioneer in Robotics and Automation Award (2004), a Honorary Member of Hungarian Academy of Engeneering (2005), a Honorary Citizen of Budapest Tech (2006), az AIAA Space Automation and Robotics Award (2007), a Hungarian Heritage Award (2010) díjakat és az Óbudai Egyetem által adott Doctor Honoris Causa (2012) címet.

Hosszú betegséget követően, életének 86. évében, 2015. június 25-én Pasadenában tért örök nyugóvóra Bejczy Antal. Lelki üdvéért július 11-én a Los Angelesben lévő Szent Isván templomban tartottak szentmisét. Az Óbudai Egyetem saját halottjának tekintve gondoskodott temetéséről, végső nyughelyére augusztus 27-én a budapesti Szent István Bazilika altemplomában, a Szent Lipót teremben lévő családi temetkezési helyen került. Egyházi szertartás szerint Gyulay Endre ny. megyés püspök búcsúztatta.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai és nemzetközi mérnöktársadalmat, a nemzetközi űrkutatást és telerobotikát. Munkásságát a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) News méltatta.

 

Tisztelgés Bejczy Antal előtt

Nevét vette fel az Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központja keretében 2014-ben megnyitott iRobottechnikai Központ, amelynek tevékenysége középpontjában a robottechnikai kutatás és fejlesztés, az innovációt segítő, azok eredményeit menedzselő, az oktatást támogató tevékenység áll, amely szolgáltatásaival segíti a tudás, a kutatási eredmények oktatásban és a gazdasági életben történő hasznosulását.

Bejczy Antal 85. születésnapja alkalmából az Óbudai Egyetem 2015 februárjában a Pioneer of the Space Robotics 2015 címmel meghirdetett rendezvénysorozattal, kiállítással és nemzetközi kollokviummal köszöntötte a nemzetközi hírű tudóst. A megnyitóra meghívott vendégek között jelen voltak a Bejczy Antal iRobbottechnikai Központ Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagjai, az egyetem kezdeményezésére 2014 nyarán megalakult Central European Living Lab for Intelligent Robotics, CELLI partnerei szlovákiai, romániai, lengyelországi és ausztriai egyetemekről és kutatóintézetekből.

A rendelkezésre álló robotinfrastruktúra és a folyamatban levő kutatások bemutatása mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt a robotok kipróbálására, tesztelésére, többek között az első magyarországi da Vinci sebészrobot megismerésére.

A Bejczy professzor életébe és munkásságába bepillantást nyújtó, jelen cikk szerzői által szerkesztett, Az űrrobotika atyja című kiállítás a következő hónapokban határainkon belüli és azon kívüli településeken, intézményekben került bemutatásra, amelynek első alkalommal a Bejczy család egykori lakóhelye, Ercsi adott otthont. A vándorkiállítás határainkon túl bemutatásra kerül Szabadkán, Zentán, valamint Pozsonyban is.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata hagyományteremtő céllal hirdette meg 2015. szeptemberében ‒ a névadó hozzájárulásával ‒ a Bejczy Antal Műszaki Innovációs Középiskolai Emlékversenyt. Az első alkalommal 2016-ban lebonyolított verseny évente megrendezésre kerül, célja, hogy a diákok figyelmét felkeltse a mérnöki, műszaki tudományok iránt.

 

2016-ban az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központja (BARK) január 16-át Nemzetközi Bejczy Nappá nyilvánította, melyhez kapcsolódó eseménysorozatot ezt követően minden évben megrendezi. A január 18-án a Kiscelli utcai BARK épületében megrendezett emlékülés során átadásra került az Egyetem által 2015-ben alapított Bejczy Hallgatói Publikációs Díj, amely az Egyetemmel jogviszonyban álló hallgatók az űrkutatás, robotika, irányítás- és szabályozástechnika témájú kiemelkedő műszaki alkotásainak, tudományos diákköri eredményeinek publikálása terén elért eredmények elismerésére hívatottak. Ez alkalommal nyitotta meg az állandó Bejczy Kiállítást Dr. Gáti József főigazgató, majd három évre rá a BARK új laboratóriuma előterében a Bécsi úton, amelyet az érdeklődők munkanapokon megtekinthetnek.

Bejczy Antal professzor számos nyilatkozatában, publikációjában szólt az űrkutatás szerepéről és feladatáról. Az Antal József Baráti Társaság Évkönyvei 8–9. sorozat Hivatás és hitvallás, Magyar mérnökök, orvosok, természettudósok írásai kötetében 1998-ban megjelent írásában fejezi ki hitvallását. „… Mai ismereteink a naprendszerünk tagjai által nyújtott életlehetőségekről a Föld bolygón született ember számára és az űrkutatás ma ismert technológiája nem ad ésszerű lehetőséget földi embertömegek életviteléhez egy Földön túl lévő égitesten, valahol a világűrben. Gondoljunk csak arra az óriási technológiai erőfeszítésre és anyagi befektetésre, amit néhány asztronauta néhány napos Holdon történő látogatása megkívánt. Naprendszerünk egyetlen »kert-bolygóját«, a Földet az emberek maradandó, közös otthonának kell tekintenünk. A magyar értelmiség és elsősorban a magyar szakértelmiség nemes és sorsfordulót jelző hivatása a Föld bolygón élő magyar hon és környéke kertminőségének feljavításához és hosszú távú megtartásához hathatósan hozzájárulni a tudás és technika eszközeivel. Az élet legmélyebb titka és sajátossága – költőien kifejezve és idézve Ady Endrét – az a tény, hogy »az élet élni akar«. De messzire nézzen, ki élni akar, üzeni a ma ismert űr valósága a Föld emberének.”

(A szerzők: Dr. Gáti József c. egyetemi docens és Dr. Némethy Krisztina tudományszervező, az Óbudai Egyetem munkatársai)