Keresés
rovatok
strand | 2022 nyár
Fotó: Millok Tamás/Valyo Egyesület
Kemény Vagyim
Dunai szabadstrand és egyéb elképesztő ötletek
Interjú Tömör Miklóssal, a Valyo vezetőjével
Szabihíd, Valyo !Part, Nehru part, Valyo kikötő, Árasztó-part – csak néhány Valyo-projekt azok közül, amelyek átírták a Duna szerepét az elmúlt tíz évben. Amikor 2019-ben megszervezték a szabadstrandot a Rómain, meg sem lepődtünk, csak csobbantunk a vízben. Tömör Miklóssal, a Valyo alapítójával és vezetőjével arról beszélgettünk, hogy miként lehet alakítani egy város, Budapest viszonyát a folyójával.

Kezdjük a történet elején: kik, mikor és hogyan alapították a Valyot?

Tizenegy évvel ezelőtt egy baráti társaság, Cili, Ági, Ádám és én találtuk ki és hoztuk létre a Város és Folyó Egyesületet. Már előtte is civil szervezetekben ügyködtünk, én például a belvárosi kerékpáros klub alapító vezetője voltam. A klub szervezésében részt vettem egy olyan kerékpáros túrán, amelyen végigmentünk a Duna partján, Linztől Mohácsig három hét alatt. Minden nap fürödtünk a Dunában, akkor kerültem közel a folyóhoz. Akkor, harminc éves koromban fürödtem először a Dunában, és ez elgondolkodtatott.

Ezek szerint te nem a Rómain nőttél fel…

Hát nem. Amikor láttam, hogy máshol, más városokban hogyan és mennyivel jobban használják a Dunát, elkezdtem Magyarországon is tudatosan figyelni, hogy amennyire része a Duna-parti városok identitásának a folyó, annyira nem használják ki a partokat, a folyó közelségét.
Volt egy törés a civil életemben, meg a munkámban, akkor elgondolkodtam, hogy merre haladjak. Adta magát, hogy a Dunával kellene foglalkozni, konkrétan Budapesten a Dunával.

Emlékszem, szitált az eső, behúzódtunk egy kapualjba mi négyen, és ott találtuk ki ezt az egészet: Mivel foglalkozunk? Hát VÁrossal, meg foLYÓval. Akkor legyen a nevünk Valyo!

Mi volt az első komolyabb projektetek?

Az első eseményünk egy teljesen spontán dolog volt, kacsakődobó bajnokságot szerveztünk, Valyo néven indítottuk az eseményt a Facebookon, megjelent számunkra is meglepő módon körülbelül 100 ember. A kacsázásnál fel is dúsult a szervezet, beszállt három-négy új ember. Az első igazán nagy projektünk a Duna tanösvény volt 2011-ben, 13 helyet kötöttünk össze Budapesten. Akkor éppen Magyarország volt az EU soros elnöke, és ott a Duna elég komoly szerepet kapott. Tíz évvel ezelőtt még kaphatott a Valyo ilyesféle játékokra pályázati támogatást. Az volt a célunk, hogy keresés közben minél többen döbbenjenek rá, mennyire nem lehet közlekedni a parton, pedig milyen jó lenne, ha lehetne, ezért felkértünk 13 alkotót, grafikust, szobrászt, legendás dunai történetekkel foglalkozó, színházzal foglalkozó embert, hogy csináljanak valamit ezekre a pontokra, és lehetett járkálni, vagyis pont az a lényeg: nehezen lehetett járni ezek között. Egyébként ezek közül egy alkotás még ma is látható, az A38-on van egy infografika a Dunáról, amit egy lengyel grafikus, Ola Krupa készített, aki azóta díjnyertes, befutott dizájner lett. A tanösvény egyik pontja a Stég volt, a Dunára építettünk egy úszó közteret. Varga Dávid itt csatlakozott a csapatunkhoz, és itt kezdtünk el építeni, át is fordult a Valyo ebbe az építkezősbe: a következő években lett saját műhelyünk, és azóta is folyamatosan azt mondjuk, hogy amit kitalálunk, azt meg is csináljuk. Ehhez az is hozzátartozik, hogy pont akkora dolgokat találunk ki, amit meg is tudunk csinálni.

Fotó: Püspöki Attila/Valyo Egyesület

Ehhez képest, amikor a Nemzeti Színháztól kicsit délre felépítettétek a Valyo Kikötőt, arra épeszű ember nem mondja, hogy megcsináljuk.

Mi mégis azt mondtuk…

Mi az nekünk pár ezer négyzetméter?

Igen, hatezer négyzetméter volt az a terület, amiből ezret próbáltunk meg belakni rendesen, a többit meg lazábban, de azt is mi csináltuk. Voltak partnereink, volt, aki hozott kész építményt, de alapvetően mi építettünk mindent. Nagyrészt önkéntesekkel, ami jól jött ki abból a szempontból is, hogy mikor megnyitottunk, már első nap ott volt ezer ember: az önkéntesek szóltak a haverjaiknak.

Aztán annak is vége lett. Mintha a Valyonak ez lenne az alapforgatókönyve: a Duna mentén rámutattok egy helyre, kitaláljátok, hogy mit lehetne ott csinálni, elkezditek belakni, egy-két évig ez működik, aztán a Valyo valahogy kiszorul, a biznisz bemegy a helyetekre, és valami egész más lesz ott, mint amit elképzeltetek. Olyan helykészítők vagytok, akik igazából másoknak készítik elő a terepet.

Igen, amit mi csinálunk, az valójában önkormányzati feladat lenne, az önkormányzatok kreatív részlegének kellene ezeket a projekteket kitalálni. Párszor fel is ismerték ezt a képességünket, és felkért már minket a főváros, a XI. kerület, és az óbudai önkormányzattal is dolgoztunk már, hogy mutassunk rá helyekre. Ilyen most az Árasztó-part, a XI. kerületi kezdeményezés. Az önkormányzattól felkértek minket, hogy mutassunk a partjukon fejleszthető területet és mi mutattunk. 

Az, hogy kiszorulunk helyekről, az benne van a pakliban, persze mindig rosszulesik. Tényleg: elképzelsz egy helyet, befektetsz sok munkát megszereted, a sajátodnak érzed, és utána más lesz belőle, másképp működik tovább. Az első pont a Valyo !part, amiből a Pontoon lett. Később megszoktuk, hogy mi a parthoz, a fejlesztéshez és a közösséghez értünk, más meg az üzlethez.

Szerencsére olyan projektünk is volt, ami utána abba az irányba fejlődött, amilyen jövőt mi is elképzeltünk neki. Ilyen volt a Nehru Part:

kitettünk két padot, zöld terület volt ugyan, de nem nagyon volt kihasználva, alulhasznált és alulértékelt volt. A kezdeményezésünket felkarolta a Ferencvárosi Önkormányzat és a Főváros, és akkor együtt pedig iszonyú nehéz egy önkormányzattal együtt dolgozni, ezt tudjuk , három év alatt létrehoztuk az új Nehru partot, ami szerintem az egyik legjobb parkja a partnak. A Római után, azt tartjuk az etalonnak.

Amikor mondtad, hogy felfedezted, hogy a Dunának lehet kapcsolata a várossal, akkor bevillant, hogy a gyermekkoromat a Rómain töltöttem, így nekem nem tűnt akkora nagy újdonságnak, a Rómain hosszú kilométereken át megvan ez a kapcsolat.

Igen, ezt nekem is újra fel kellett fedezni. Én is voltam gyerekkoromban sokat a Rómain: újpesti vagyok, mindig átjártunk az északi összekötőn az a kedvenc hidam egyébként , átjöttünk ide sörözni, szalonnát sütni, de valahogy ezt kirándulásnak tekintettük. A Római a város része, de úgy mondjuk, hogy kimegyek a Rómaira, nem úgy, hogy átmegyek a Kosztolányira, vagy a Móriczra. Jó lenne, ha a Római jönne be, ha máshol is ilyen lenne, mint a Rómain, tényleg az az etalon, föveny, fák, árnyék, sétálás, ezek kellenének, hogy legyenek a Duna-part hívószavai. Most ha azt mondjuk, hogy Budapest és Duna-part, akkor a rakpart jut eszünkbe, hogy ülünk az autóban. Ezen szeretnénk nagyon változtatni, ez a fő missziónk. Ha azt mondom, rakpart, akkor az jusson eszünkbe, hogy isszuk a kávét, sétálunk és fagyizunk, vagy strandolunk. 

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

A Valyo éveket töltött a Rómain. Egy időben a főhadiszállásotok is itt volt.

2013 és 2018 között voltunk itt kisebb-nagyobb rendszerességgel. Amikor veszélybe került a Római, az a part, amit ismerünk és szeretünk, meg fog szűnni, és lebetonozzák az egészet, kivágják az összes fát, akkor nem tudtuk nemhogy elfogadni, de igazából felfogni se: ha van egy jó hely Budapesten a Duna-parton, az a Római, ehhez viszonyítjuk az összes próbálkozásunkat a városban, és pont ezt akarják felszámolni. Ezért küzdeni kezdtünk: szervezkedtünk, több civil csapattal összeálltunk, 2013-ban összehoztunk egy nagy tüntetést. Utána jöttek a választások, elhalt az ügy.

2016-ban került újra a napirendre, az újraválasztott fővárosi és kerületi vezetés akkor érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy felépítsék a gátrendszert. 

Ráadásul akkor a civil szervezetek körül kialakult a Soros bérencezős hangulat, szóval elég esélytelennek és tehetetlennek éreztük magunkat. Kiköltöztünk a Rómaira Schanz Judittal ketten, béreltünk a Hattyú csónakházban egy kabint, amit kifestettünk Valyosra, meg kitettünk plakátokat. Megszerveztük azt a közösséget a Rómain a helyiekből, amelyik tényleg meg tudja védeni a Rómait. Szerencsére még ma is működik a „Fák a Rómain”, nekünk már nagyon kevés közünk van hozzá, látjuk, hogy már önállóak, persze segítünk, ha kérik. Időnként hívnak evezni vagy komposztot pakolni, de ez már nem az a félelemteli állapot, hogy te jó ég, ha nem teszünk valamit, akkor megszűnik ez az egész. Röviden, az intenzív tevékenységünk a Rómain 2016 és 2018 között volt.

És ennek az érdekvédelmi harcnak a közepén egyszercsak eszetekbe jutott, hogy mi lenne, ha lehetne fürödni is a Dunában?

Nem csak arról akartunk beszélni, amiről a főpolgármester, meg a kerületi vezetés akarta, hogy szó legyen, vagyis a gátról, hogy annak milyen csodás következményei lesznek, milyen rendezett és befektetőbarát környezet fog kialakulni. Mert ha belementünk volna a vitába, azzal kijelölődtek volna a szerepek: ők a szép jövő álmodói, mi pedig az álmok megrontói. Ekkor jött az ötlet: hiszen mi mindig is szerettünk volna egy strandot, a hosszútávú tervek között mindig szerepel, hogy lehessen fürödni mindenhol a Dunában. Tudjuk, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat, 30 év biztosan kell hozzá, de itt el lehetne kezdeni. Így jött a strand, hogy kommunikációban ez mennyire jó lesz, mindenki szereti a strandot, ez a mi közös álmunk, legyen szabadstrand.

A Valyonál az előző években bevált és megszokott eszközöket használva elkezdtük felmérni a közvéleményt. Arról faggatuk a helyieket és a többi parthasználót, hogyan szeretnék, milyen strandot képzelnek el.

Utána arról kampányoltunk, hogy meg fogjuk nyitni. Szerveztünk egy építőtábort ide, 15-20 emberrel kiköltöztünk, és akkor megépítettük azokat az eszközöket, amiről azt gondoltuk, hogy egy strandhoz kellenek. Az őrtornyot, ami egyrészt megfigyelő funkcióval bírt, másrészt jelképezte az egész ügyet, hogy a fákat is meg tudjuk védeni. Voltak bóják kacsákkal, próbáltunk mindent szerethetővé, viccesre, de azért működőre is alakítani. El is értük a célunkat, elképesztően pozitív sajtója lett, még a kormánypárti médiában is. Erre nem tudták azt mondani, hogy Soros-bérencek áskálódnak, egyszerűen imádták: jöttek a bulvárlapok tudósítói is, meg az összes tévé. Az egynapos tesztüzemen ott volt több száz ember, tök jól nézett ki az egész, és mindenki látta ezt.

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

De csak egy napra kaptatok engedélyeket.

Mert ez egy tüntetés volt. Úgy szerveztük meg, hogy ez az első strand egy gyülekezés, bejelentettük a rendőrségnél, hogy itt a Dunában fogunk találkozni. És kijött persze a vízirendőr is. A bürokrácia kiskapuját használtuk – maximálisan felelősen eljárva. Fizettük a vízimentőt, meg a motorcsónakos embereket, akik vigyáztak ránk, volt bója, mélyvíz tábla, meg minden, ami egy strand kelléke, megnéztük a szabályokat, hogyan lehet ezt megtenni, a vízművektől, stégektől megfelelő távolságra létesítettük, a vízminőséget folyamatosan ellenőriztük. Minden részletre próbáltunk figyelni. Lett a strandnak saját logója, arculata, weboldala, ahol folyamatosan kommunikáltunk, és tényleg úgy nézett ki ez az egy nap, mint egy igazi strand: pont ugyanúgy fel volt építve, mint bármelyik komoly nagy strand, csak egyetlenegy napig.

Fotó: Spengler László/Valyo Egyesület

Muszáj volt a strandot tovább vinni, akkora lendületet kapott az egész. Az akkori kerületi polgármester is beleállt, hogy lesz folytatás. Aztán az önkormányzati választás után az új, a mostani polgármester is felkarolta az ötletet, így lehetett az, hogy tavaly már egy hónapig nyitva volt a strand. És úgy tűnik, működik, látszik, hogy igény van rá.

A 2021-es szabadstrandba volt beleszólásotok?

Konzultáltunk az önkormányzattal, átadtuk a tapasztalatokat. Beszéltünk  a fővárosi fürdőket üzemeltető céggel, hogyan működtetnek ők egy ilyen strandot, orvosi szoba, zuhanyzó, öltöző ezeket mind ki kellett alakítani. És kitalálni a finanszírozásukat: ezért lett egy büfé. Mi azt gondoltuk, hogy nem kell több büfé a Rómaira, mert vannak elegen, de a finanszírozás miatt kellett a szabadstrandhoz kötődően is.

Milyen pénzből finanszíroztátok annak idején az egynapos szabadstrandot? Hogyan tudtátok működtetni?

Az építőtáborra egy német zöld civil szervezettől szereztünk pályázati pénzt. Velük sokszor dolgoztunk már együtt, volt egy videós projektjük is, abból fizettük a strand napján felmerült költségeket. Ezért is készült videófelvétel a szabadstrandról, amit a résztvevők forgattak le. Látszik rajta, hogy nem teljesen profi. Öt fiatal jelentkezett a projekt keretében videótanfolyamra, ők készítettek egy tíz perces, feliratos, drónos filmet a szabadstrandról. Meg a Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor alapjából (Népi Kampánypénz Tékozló Alap – a szerk.) kaptuk a faanyagot.

Nem kell már védeni a Rómait a gát ellen, átköltöztetek a XI. kerületbe.

A Valyo műhelye mindig is a XI. kerületben volt, többen kötődünk is oda, és amikor az önkormányzattal elkezdtünk dolgozni, lett egy irodánk is ott. A 3. kerületben maradt a Fák a Rómain ha bármi történik, vagy van egy ötletük, akkor jövünk. Például május közepén közösen szerveztük a Budapest Átevezés! Óbudáról Újbudára! eseményt, ami csodásan sikerült.

A rómaisok ismerik az összes csónakházat, megszervezték, hogyan vesszük fel a hajókat, mi megszerveztük a célállomást az Árasztó-parton, Budán. Több mint hatvan hajó volt, kétszáz feletti résztvevő.

A fővárosi önkormányzattól is voltak, Újbudának is volt csapata, a BKK-nak is volt két hajója, szervezetek, cégek is csatlakoztak. Nem csoda, hogy a fővárosi önkormányzatnál azt mondták, ebből hagyományt kell csinálni, legyen jövőre is. Reméljük, hogy lesz. Jelképes projekt volt, azt mutattuk be, hogy a Rómait, a hely jellegét, hangulatát vigyük át az Árasztóra, hogy az is legyen olyan. Az a következő tervünk, hogy lehessen kenut bérelni az Árasztóparton is.

A pesti oldalon is terveztek valamit…

Sikerült elérni, hogy a pesti rakparton, a 2-es villamos alatti, az Erzsébet hídtól egészen a Lánchídig elhúzódó viaduktot kinyissák. Szerveztünk egy rendezvényt oda június 11-ére, amin több száz résztvevő volt. Mindenki tátotta a száját, építészek, urbanisták ugyan ismerték a helyet, de bent senki nem volt még. Én sem voltam még bent, mert eddig nem nyitották ki, emberi használatra alkalmatlan helyiségnek nyilvánították, de most voltunk kétszázan és szuper jól éreztük magunkat. Hatszáz négyzetméteres helyiséget használtunk, és ilyenből még van ott három. Szeretnénk, ha ez a terület használatba kerülne Budapesten, akár a korábbi funkciókkal, vendéglő, borbély volt ott, akár újakkal, lehetne bicikliszerelő, kávézó, meg amit még kitalálunk.      

A rakparti forgalom nem zavarná ezeknek a helyeknek a működését?

De igen, az autóforgalomtól levegőtlenek és balesetveszélyesek a helyek.  A villamos kevésbé zavaró, pedig eldübörgött néhány a fejünk felett. A rakparti autós forgalommal amúgy is kell valamit kezdeni, az lehetetleníti el a parti életet. Az ideiglenes lezárások jól mutatták, hogy milyen gazdag lehetne a Duna és a városlakók kapcsolata.

Strandban nem gondolkodtok?

Van egy régi álmunk, hogy legyenek újra budapesti fauszodák a Dunában. Régen sok ilyen volt, 1910-ben volt a csúcs, amikor kilenc hely közül válogathatott a strandolni vágyó pesti nép. Ha figyelitek a Valyo akcióit, látni fogjátok, hogy az álmodozás felől lépegetünk a megvalósulás irányába.