Miként kötődsz Óbudához?
Hároméves koromtól kezdve laktam Óbudán, ott nőttem fel. Itt jártam bölcsődébe, óvodába, általános iskolába és az Óbudai Gimnáziumba. És persze máig szeretem.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zenéléssel, énekléssel?
Ez is Óbudán történt. Az Óbudai Gimnáziumban Petruska Andris két évvel felettem járt, ő volt az iskolai rockzenekar frontembere. Megkerestem Andrist, és telefonba énekeltem neki azért, hogy vegyen be vokalistának a zenekarába, ami meg is történt. Ő javasolta, hogy ne csak énekes legyek, hanem tanuljak valamilyen hangszeren, képezzem magam, mert úgy érezte, hogy van tehetségem hozzá. Kölcsönkaptam egy gitárt és beiratkoztam Bussy Gáborhoz, egy óbudai zenetanárhoz, akitől többféle műfajt, éneket, gitározást és zeneszerzést tanultam. Ez meghatározó volt számomra.
Hogyan alakult a zenei utad?
A Muse együttes volt a kedvencem és a „múzsám”. Az egyetlen együttes volt, amiért rajongtam, a bennem dúló tinédzser-érzelmeket fejezte ki a számaival. Utánanéztem a Muse történetének, és azt mondtam, hogy ha nekik sikerült a zenei karrier, akkor miért ne sikerülhetne nekem is? Elég hamar eldöntöttem tehát, hogy zenész szeretnék lenni, és tizennégy éves koromtól kezdve ennek a szellemében tanultam. A gimnázium után elvégeztem a francia nyelv szakot az egyetemen, annak az elvárásnak megfelelve, hogy kell egy diploma, miközben nem hagytam abba a zenetanulást és zenekaraim is voltak. Azt hamar eldöntöttem, hogy nem leszek francia nyelvtanár, és amint végeztem az egyetemmel, a Kőbányai Zenei Stúdióban tanultam tovább ének szakon, hogy formát is adjak az elhivatottságomnak. Kőbányán tovább mélyült a kapcsolatom a különböző zenei stílusokkal, eközben megalakult a MeloDisztiK akusztikus duóm, amely évekig nagyon aktív volt. Sok helyen játszottunk, elsősorban feldolgozásokat, ezáltal többféle stílusban is ki tudtam magam próbálni.
Mikor és hogyan jött, hogy saját dalokat szerezz?
A zene tanulása és szerzése kéz a kézben járt nálam, miközben verseket is írtam. Az első versemet lefordítottam angolra, ez amúgy a tűz és a szél ambivalens kapcsolatáról szólt Blazing Fire címmel. Megzenésítettem, így született meg az első saját dalom. A további dalaimat angol szöveggel írtam, ezek az indie rock műfajhoz jobban illeszkedtek, amely műfajt akkor sokat hallgattam. A magyar szövegekhez nem volt elég önbizalmam, mert sokkal sebezhetőbbnek éreztem magam, ha azon a nyelven írok, amit mindenki ért, és a prozódiai illeszkedés megvalósítását nagy kihívásnak éreztem. Pár évre aztán kimaradt a dalszerzés, de a zeneiskola vége felé egyre jobban hiányzott az alkotás. Találkoztam Lukácsházi Lucával, akivel együtt írtuk az első szövegeket. A közös munka jót tett az önbizalmamnak, és beindította azt, hogy később egyedül is merjek magyar szövegeket írni.
Hogyan készültek a dalaid? Előbb a szöveg vagy a dallam volt meg?
Előbb a szöveg, de szinte egyből hallottam a dallamot is hozzá. A szöveg és a dallam segítik egymást.
A szövegeid egyediek, őszinték, szókimondóak. Mi inspirál a témákban?
Az első lemezem dalai – amelyeket együtt írtunk Lucával – általánosabb életképek voltak, majd felerősödött bennem az a lelki ráhangoltság, amely segített kifejezni a bennem lévő dolgokat, és így egyre személyesebbé váltak a dalok. Legutolsó lemezeimet pedig már az önismereti utam során tapasztalt változások is inspirálták.
Mi volt a fordulópont, amikor ismertségre tettél szert a dalaid által?
A Reggeli dal volt. Amikor megalakult az első zenekarom, eleinte nem is koncerteztünk, hanem egyből felvettük az első dalokat. Beküldtük a Petőfi Rádióba, de nem jött válasz. Nem hagytuk annyiban. Küldtünk egy e-mailt azzal a kérdéssel, hogy miért nem játsszák? Mondjanak valamit, ha másért nem, hogy tanuljunk belőle. Az első válasz az volt a kontaktunktól, hogy „nem tudok mit csinálni, nem megy át a dal”, majd később jött tőle egy újabb üzenet, hogy közben ő lett az igazgató, és most már mehet a dal, sőt, menjek be másnap személyesen a rádióba a dal premierje miatt. Ezek után klip is készült a Reggeli dalhoz, ami önálló életet kezdett élni, és ez azóta is tart. Ebbe a hullámba csatlakozott be a Feri feneke című dalom is. Érdekes, hogy a rádióban nem volt nagy játszottsága a Reggeli dalnak, miközben egyre népszerűbb lett. A Feri feneke pedig nem is került fel a játszási listára, gondolom, a kényes témája miatt. Nem felelt meg a rádiós konvencióknak.
Miből érzékelted, hogy a Reggeli dal sláger lett és önálló életet élt?
Szájhagyomány útján terjed már tíz éve. A mai napig mutatják, ajánlják, küldik egymásnak az emberek a dalt és a klipet. Sokan a Reggeli dalra kelnek, mivel az az ébresztőhangjuk. Több tehetségkutató műsorban énekelték, sok feldolgozása született. A Feri feneke dal pedig eljutott egészen Lou Bega-hoz. Ennek inspirációja az volt, hogy a nőkről sok dal született már, de a férfiakról női szempontból ilyen témájú még nem. Rátaláltam egy piaci résre, vagy inkább igényre.
Érdekes ebből a szempontból női dalszerzőnek lenni, bár már egyre többen vagyunk. A női nézőpont – főleg Magyarországon – nem nagyon volt benne eddig a dalokban, ritkán énekelték meg.
Sajátos és önazonos a művészi utad. Miért döntöttél így?
Hosszú folyamat, sok döntési helyzet során alakult így. Az első album készítésekor az a vágy hajtott, hogy kifejezzem azt, ami bennem van, és meg tudjam mutatni a világnak. Nem volt semmilyen megfelelési kényszer vagy nyomás rajtam. Közösségi finanszírozásból jött létre. Elképesztő ma is visszagondolni arra, hogy mekkora sikere lett. Olyan volt, mintha összefogott volna az Univerzum, és csodával határos módon segítette volna az egészet. A második albumnál az első sikere miatt már nőtt a tét. Anyagi támogatást is kaptam hozzá, és egy kiadó is felfigyelt rám, de valahogy mindig igyekeztem független szigetként megőrizni magamat. Ezért esett a választásom az óbudai Tom-Tom Stúdióra és kiadóra, amihez régi kapcsolataim is kötődtek. A gimnáziumi rockzenekarom billentyűse, Dorozsmai Viktor a Tom-Tom tulajdonosának és vezetőjének, Dorozsmai Péternek a fia, így a Tom-Tom Stúdióban próbálhattunk és zenélhettünk még tinédzser koromban. És a Tom-Tom a legnagyobb hazai független kiadó is egyben. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem szólnak bele a művészi önkifejezésbe, hanem inkább támogatók. Ez azért fontos számomra, mert a zeneiparon belül is van politikai és hatalmi háló, ami engem mindig taszított. Igyekeztem mindig kivonni magamat ebből, amennyire lehetett. Nem vagyok nyomulós típus és inkább az emberi beszélgetésekre, kapcsolódásokra hagyatkoztam.
Nagy a szabadságvágyad?
Nagyon nagy. A COVID időszaka alatt jöttem arra rá, hogy nagyon soktényezős a zenész megélhetési lehetősége és bizonyos faktorokat nem lehet figyelmen kívül hagyni ezekből. Elkezdtem magam köré építeni egy olyan rendszert, amelyben nyugodtan tudok zenélni akkor is, ha nincs közvetítő elem. Teljesen rajtam múlik, hogy mikor mit csinálok.
A koncertezés mellett énekhang-fürdőket is tartasz. Hogyan lépett be az életedbe ez a gyógyító célzatú műfaj?
Ez is úgy történt, ahogy a francia nyelvtudásom és a zene összeért. Nyolc éve járom az önismereti utamat, sok olyan módszert próbáltam ki, amelyek a lelki és szellemi gyógyulásomat segítik. Ezt az utamat sokáig nem kapcsoltam össze a zenével, de hiszem, hogy alapvetően a művészet is gyógyító hatású. Mindig célom volt az, hogy motiváljam és emeljem az embereket. A szövegeim nemcsak megmutatnak bizonyos problémákat, hanem megoldókulcsot is adnak. Ehhez jött az elmélyülésem a többféle spirituális, lelki egészséget szolgáló módszerben. Egy egyiptomi utazásom is meghatározó volt a számomra. Vettem egy egyiptomi papnői hangszert, amely a polcomon hevert sokáig, nem tudtam igazán, hogy mit kezdjek vele. Egyszer egy barátnőm nálam volt, amikor önálló életre kelt a kezemben a hangszer. Ösztönösen jöttek a mozdulatok, amihez hangok is társultak. Egyértelművé vált számomra, hogy a hangok mint rezgések nagy hatással vannak az emberre. A jelenlévő barátnőm részéről visszacsatolás érkezett a hatással kapcsolatban. Akkor és ott kinyílt az intuitív csatornám. Ez eleinte nem volt összeegyeztethető számomra az addigi zenélésemmel, ami strukturált, megkreált formában történt. Ez az új zenei megnyilvánulásom a jelenben létrejövő, gyógyító, idegrendszert nyugtató hangeffektek kiadása, nem pedig a művészi oldalról megfogalmazott forma volt. Van, hogy egy hangot percekig kitartok, ami művészileg unalmasnak hathat, de úgy érzem, hogy akihez abban a pillanatban szól, annak arra van szüksége. Ez nagyon más alkotási folyamat. Gyökeresen más énekhangok kezdtek el kijönni belőlem, mint addig. Nem volt szöveg, a hangszalagjaimat csatornaként kezdtem használni a mély hangoktól a nagyon magasig, néha halandzsa szöveggel. Van, amikor ősi sámánisztikusnak, van, amikor angyalinak hat.
A folyamat közben pedig – és ez a lényeg – a hangok által felszínre jönnek és könnyebbé válnak a testérzetek, érzelmek és gondolatok.
Hogyan alakult az, hogy a hangfürdő módszert elkezdted közösségekben is előadni?
Először a meditációs társaimnak mutattam be, majd elhívtak egy szakrális női kör szertartására, ahol tizennyolc nőnek tartottam hangfürdőt. Megtaláltak a lehetőségek, de akkor még csak zárt körön belül. Eltelt másfél év, amikor úgy éreztem, hogy a hangfürdőnek szélesebb kaput kell nyitnom. Mint egy coming out, nyilvánosságra hoztam azt, hogy évek óta csinálom, csak nem tud róla senki. Felvállaltam a külvilág felé, és Dobogókőn megtartottam az első hangfürdőmet egy jurtában, majd a rendszeres hangfürdők tartása után ebből lett egy fesztivál.
Azóta rendszeresen tartasz énekhang-fürdőket?
Igen, hiszen ez már a napi rutinom része. Mostanában azonban összevonom egyéb interaktív programokkal, mint a közös mantrázás vagy a szabad hangkiadás. Így a résztvevők a saját bőrükön is megtapasztalhatják a hangjuk gyógyító erejét, amely képesség mindenkiben megvan. Leginkább Budapesten tartok ilyet workshop formában, de tervezek pilisi erdőzéssel összevont hangfürdőket is.
Hagyományos koncerteken továbbra is fellépsz? Születnek új dalaid?
Igen, de ez is érdekesen alakult. Az új, hangfürdős zenélésemet Salana néven kezdtem el, tehát kettészedtem magamat, ami hamarosan belső feszültséget okozott. Olyan volt, mintha külön választottam volna a világi és spirituális énemet, miközben mindkettő bennem van. Mostanra úgy döntöttem, hogy csak Szeder néven fogok zenélni. Egyesítem tehát a két erőt. Tavaly ugyan elkészült két új dalom, de még keresem a két terület összefésülésének lehetőségét. Most abban az alkotói fázisban vagyok, hogy készült új, hagyományosabb Szeder-dal is, emellett hallgatható formában rögzíteni szeretném a hangfürdős megnyilvánulásaimat is. Folyamatosan definiálódik bennem újra az, hogy milyen dalokat szeretnék játszani, és mi az, amivel már nem tudok annyira azonosulni. Az motoszkál bennem, hogy egyes dalaimat inkább kisebb körökben, természetben fogom előadni, illetve a hangfürdőt belecsempészem a koncertjeimbe és jobban bevonom a közönséget, közösségi zenéléseket is tervezek. Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése mellett a közösségi, természetközeli, egyszerű életformának, zenének is felértékelődik majd a hatása. Emellett a tendencia mellett azért lesz egy nagy Szeder-koncert is idén, a tizedik születésnapi koncert ősszel, sok vendégzenésszel.
Milyen formában lépsz fel mostanában?
Van zenekarom most is, de egy szál gitárral is fellépek, illetve a két véglet között mindenféle verzió van. A legutolsó akusztikus turnénk például trió formációban volt. Az utolsó albumom gyakorlatilag rock felállással készült, amivel visszatért kicsit a tinédzserkorom. Élveztem azt is, de most az akusztikus zenéléshez szeretnék visszatérni, mivel egyre érzékenyebbé váltam, és már nem mindig esik jól nagy tömegnek zenélni.
Ki tudsz teljesedni előadóként?
Nagyon nehéz menedzser nélkül, önállóan dolgozni. Ráadásul túl vagyok egy kiégésen is, ezért pár évig nem voltam túl aktív mint Szeder. Kiégtem a zeneipari részvételben, és ezért a lélekemelő dolgok felé fordultam, már Salana művésznévvel. Magyarországon ebben a műfajban nagyon kevés a profi zenész. Nemzetközileg vannak többen is, ezért új horizontot szeretnék nyitni a nemzetközi szinten azok felé, akik kifejezetten szeretik a gyógyító zenét. Remélem, hogy Magyarországon egyre jobban el fog terjedni, mert még furcsaságnak számítunk.
Óbudán is fel szoktál lépni?
Az Óbudai Társaskörben még az általános iskolás éveim alatt jazzbalett-fellépésem volt, majd gimisként egy színdarabban játszottam ott. Később éveken át rendszeresen koncerteztem a Kobuci Kertben, idén ez sajnos az őszi nagy koncertünk miatt valószínűleg kimarad. Az Esernyősben, amely nagyon kellemes helyszín, többször játszottam. A 3K-ban,
a Kaszásdűlői Kulturális Központban gyermekműsort tartottam, ami azért volt különösen kedves számomra, mivel Kaszásdűlőn voltam bölcsődés és óvodás, a 3K-ba pedig szintén jazzbalettozni jártam. Ezek mellett a Felliniben is rendszeres fellépő voltam a pályám elején, amikor még az új helynek számított a Rómain. Egyébként is sokat járok Óbudára, hiszen a szüleim még mindig ott laknak.