A karanténnak köszönhető lustaság persze segített egy kicsit unortodoxabban értelmezni a Dunakanyart, ezért végül csak (a csalinkázásokkal együtt) 45 folyamkilométert kóstoltunk végig – ez bő két-három nap alatt teljesíthető, beleértve a Szentendrei-szigetet is.
A játékszabályok: az a hely jöhet szóba, ahol bármilyen vízi alkalmatossággal (legyen az bérelt vagy saját, evezős vagy motoros) ki lehet kötni, és a fürdőruhára egy lenge nyári ümögöt* felvéve le lehet ülni egy jót fogyasztani. Emiatt kimaradtak nagyon jó éttermek, ahová érdemes előre asztalt foglalni  – és azok is, amik lehet, hogy pár kilométeren belül ikonikusak, de friss szemmel rájuk nézve legfeljebb egy osztálykiránduló gyerekcsoportnak ajánlanánk egy gyanúsabb fagyira.
Vigyázat! A legtöbb hely a tesztelés idején még csak hétvégén tartott nyitva, de erősen bízunk benne, hogy ez a nyár berobbanásával változni fog. Persze mindegyik megközelíthető a partról is, biciklivel, de a Dunáról sokkal szórakoztatóbb.

Bal part 1681 fkm – 1663 fkm: magyarul Váctól Dunakesziig
Vác: egyetlen baj van a vízi érkezéssel: a komp miatt gyakorlatilag csak illegálisan lehet kikötni, és a Duna-part egyben a város legelegánsabb sétánya is, így zavarban leszünk az esküvői menetek között mezítláb.
Korzó Fish&Chips: ezt a helyet pont erre a problémára találták ki. A lapos tetős kis büfé aljában megrendeljük a pisztrángot/BBQ-t/salátát és az innivalókat, aztán felkapaszkodunk a romantikus és nagyon szűk csigalépcsőn a tetőre, ahol a magasság már elrejt minket a váci korzózók szeme elől. Az ételek minősége hibátlan, de fürdőbugyiban azért mégse üljünk be – ráadásul valakinek közben szemmel is kell tartani a kenut, ugye.
Sződliget első említésre méltó helye rögtön egy hajókereskedés/műhely saját büféjének tűnik.
Hydra Terasz és Kikötő: kicsit bennfentes, kicsit anakronisztikus (pálmalevelekkel díszített, karibi hangulatú terasz a legdurvább csárda-ételekkel), – de a törzsvendégek valószínűleg pont ezért szeretik. A hekken kívül (amiből filé is van, bármilyen értelmezhetetlen is ez) főleg bográcsos ételekben utaznak, többek között csülökben. Alkalmanként disco-buli is van, fellépőkkel és kék-lila fényekkel.
Göd Duna-partja a magas gát miatt sokkal mostohábbnak tűnik, mint a szemben lévő Surányé, de enni sokkal könnyebb, mint ott.
Gátőrház: egy csúnya kis épület, amit hangulatosra graffitiztek, és ahol zseniális csevapot és nagyon jó hamburgereket adnak, válogatottan jó cseh és magyar csapolt sörökkel. A felállás hasonlít a vácira: alul megrendeljük az ételeket, az italokkal felkapaszkodunk a meredek és ingatag lépcsőn a tetőre, ahonnan csak akkor zavarjuk le a társaságból a legkisebbet, ha halljuk, hogy kiabálják a rendelésünk számát, azaz elkészültek az ételekkel. Közben nézzük a Dunát, és már nem is nagyon akarunk továbbmenni, ettől függetlenül előbb-utóbb eljön az indulás perce, amikor is megfogadjuk, hogy a helyet ajánlani fogjuk mindenkinek.
Duna Csárda: rögtön a szomszédban egy velejéig önazonos kifőzde. Az a fajta, ahol külön pultnál kell rendelni az italokat, külön az ételeket és előre kell fizetni – de ezt szépen sorjában, tálcával a kézben. A választék műanyag lapocskákra van kiírva – ha valami elfogy, egyszerűen leveszik a sínről. A mennyiséggel nincs baj, de sajnos az ételek minősége a tapasztalataink szerint pont olyan, amivel túl lehet élni egy vízitúrát – az a jó benne, hogy sok van belőle. Cserébe szinte egész évben nyitva tartanak és akkora kapacitással rendelkeznek, hogy nincs olyan, hogy ne találnánk egy szabad asztalt valahol.
Dunapart Kisvendéglő: egy, a nagy folyamszabályozó Széchenyiek egyikének emléket állító emlékpark és egy árnyas, folyóparti játszótér sarkában megbújó, kifőzdének tűnő hely, ami előtt van szabadtéri zuhanyzó, hogy lábat tudjunk mosni, ami ráadásul egy sokkal elegánsabb és nagyobb étteremmel szemben üzemel – hát ennyi hendikeppel csak imádni lehet. Ehhez képest a falon lógó, cserélhető műanyag lapocskás menün szerepel szemes bableves, a harcsa olcsóbb, mint a hekk és szuvidálják a csirkecombot, azaz nem csak azért lehet szeretni, mert kancsal egy kicsit. A vele szemben lévő Széchenyi Csárda hibátlan, de oda inkább olyan hajóval illik érkezni, amire fehértalpú cipővel szálltunk fel.
Dunakeszin a révhez közel vannak nagyon jó helyek – csak éppen kikötni nem lehet, pláne, ha kajakkal vagy SUP-pal érkezünk, így marad a szabadstrand.
Mi a Kavics és Wave Box: azt hinnénk, hogy a két vendéglátóipari egység egy – ami valószínűleg így is van, csak a kínálat más. Viszont ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan az árfekvésük és szorosan egymás mellé tették le őket, ugyanis mindkettő üvegfalú konténer-létesítmény, félig fedett tetőterasszal és ugyanazzal a zenével. Az egyikben pulled porkot és sokféle csirkemellet, a másikban pedig kézműves hot-dogokat árulnak – tényleg már csak az hiányzott a feelinghez, hogy fizetés előtt FestiPay-kártyát kelljen váltanunk. Ami ezeket a fesztivál-ínséges időket tekintve még talán jól is eshet – de nem akkor, ha homokos fürdőbugyiban, bögölycsípésekkel érkezünk meg.

1691 fkm – 1663 fkm: azaz a Szentendrei-sziget
Akit nem kap el azonnal a Szentendrei-sziget romantikája, az az üdülőtelepei (Surány és Horány) láttán azonnal prüszkölni kezd, hogy ez maga a létező szocializmus. Aki viszont csapdába esik, az a hippi-életérzést és a lazaságot látja, és nem is akar elmenni többet.
Kisoroszi szigetcsúcs, Rácz kert: a legendás Rácz Fogadó szigetcsúcsra kitelepült egysége, ami tényleg csak sportosan közelíthető meg – vagy nagyon drágán. Az autóval behajtás ugyanis 2000 Ft-ba kerül naponta – ezzel is ösztönözve a látogatókat, hogy biciklivel vagy hajóval közelítsék meg a szigetcsúcsot, különben könnyen teleparkolnák a népek. A Rácz Kert ikonikus helye a szigetcsúcsnak: kempingközpont, találkozási hely, 20 dekás kézműves hamburgerekkel, grillételekkel, csapolt sörökkel, ahol estefelé sportközvetítésekre is össze lehet gyűlni. A szintén legendás kisoroszi Rácz Fogadó működteti – ennek megfelelő, azaz vitathatatlan a konyha.
Ha valaki a mostani, néhol térdig érő iszappal, vadregényes dzsindzsával és szúnyogfelhőkkel tarkított Szigetcsúcsért rajong, az idén még használja ki alaposan: jövőre ugyanis nagyarányú felújításba kezdenek: szabadstrandokkal, kutyás stranddal, zuhanyzókkal, mosdókkal, bicikli- és kenukölcsönzővel – tehát civilizáltabbak lesznek a körülmények. 
Surányi Lángosos: igaz, nem közvetlenül vízpart, viszont az egyetlen hely, ahol Surányban főtt ételhez juthat az ember. A régi gödi révkikötőtől egy utcányira felfelé található legendás büfé, ahol csak szörpöt kap az ember inni (sör van a szemközti kocsmában elvitelre), de cserébe legalább hatféle lángos, a vadászszerencsének megfelelően szarvas-vagy vaddisznópörkölt, nyilván hekk és pontosan olyan állagú tojásos nokedli várja, amit rendelt. A bátraknak készítenek másfél kilós retro-burgert is – amit én többször láttam a saját szememmel kirendelni, de olyan embert még nem, aki meg is küzdött volna vele.
Meteor Beach Bar: aki még nem hallott a horányi Meteor Telepről, annak én most nem tudom bemutatni: nem külön cikket, hanem regényeket érdemelne. A saját ellátóegysége a tanévzárás óta már hétköznap is nyitva tart, és a szokottnál különlegesebb menüvel várja a nyaralókat: az étlap szinte naponta változik, és a hamburger-grillkolbász vonalon túl gazpacho vagy borókás göngyölt malac is felbukkanhat a fatáblán.
Soós Fagyizó: a Surány-Horány-vonal legjellemzőbb darabja lehetne. Sajnos nem találtuk nyitva, és megtalálni sem volt könnyű: a Horány gátja feletti házsor egyik eldugott és meredek garázsleállójában áll a műegység, ami tökéletes díszlete lehetne a kora 70-es évek gyereksorozatainak. A lokáció, az összecsukható rács, a felirat tipográfiája mind-mind az „Utánam, srácok!” vagy az „Öreg bánya titka” stábja után kiált. És a maszkviselésre figyelmeztető tacepaokból biztosan tudható, hogy működik. Muszáj lesz visszamennem egy hétvégén, hogy kiderítsem: tényleg szilánkosra fagyott citromfagyit kínálnak henger alakú alumíniumbödönökből, vagy odabent azért nem állt meg az élet. 

Jobb part 28 fkm – 3 fkm: magyarul Dunabogdánytól a Lupa-sziget vonaláig
Dunabogdánynál már van olyan lankás a part, hogy ki lehet húzni a csónakot – már ha a vízállás nem szól közbe.
A Pisztrángost az is ismeri, aki nem tudja belőni, hol van maga a település: a város leghíresebb intézménye, ahol több mint egy évtizede pisztrángot sütnek, méghozzá tökéletesen. Télen-nyáron nyitva vannak, és egy leves után 14 féle pisztrángot választhatunk – én a rendelésnél az első után desszertnek általában a füstölt verziót kérem. Nem ritka, hogy akár hétköznap ebédidőben is ideszalad valaki Budapestről egy pisztrángért, de vízről érkezni ebben az esetben is sokkal stílusosabb.
A Part a dunabogdányi szabadstrand felső csücskében áll és „hajótárolás és büfé”-ként határozza meg önmagát, de ennél sokkal több: emelt, stég szerű, árnyékos vendégtérrel, vaslapon sült húsokkal és igazi üvegpohárban felszolgált hideg fröccsökkel várják a víz felől érkezőket is. Mellette szintén van egy nagyobb étterem, arrébb pedig egy igazi vérhas büfé, mégis ez az a terasz, ahol alibi vizitúrázás közben el lehet tölteni egész délutánokat.
Tahiban szinte a híd alatt bújik meg a Kőház, aminél családiasabb helyet nem találtunk a felderítés közben. Hatalmas, árnyas fák alatt bújik meg egy pici kőépület, ahol van kávé, sör, képernyő a sportnézéshez, és minden nap főznek valamit. Egy valamit. Ettől éppen olyan hangulata lesz az éhesen kikötésnek, mint amikor hazaesünk, és bekukkantunk a tűzhelyen lévő lábasba, hogy mi a kaja. Egyszerűen tüneményes.
Az Őrház Grill&Chill ennél sokkal komolyabb evészetekre van szakosodva, hiszen az ország egyik leghíresebb smokeres és BBQ-s helyéről van szó a tahitótfalui kemping területén. Kora reggel kezdik sütni a menüt, amit aztán hosszú órák múlva, pont tökéletesre készülve, boldogan marcangolnak szét a nagy és komoly húsok rajongói, hogy válogatott söröket igyanak hozzá. Az étkezés után garantáltan szuszogni kell egy órát az árnyékban, hogy képesek legyünk továbbcsorogni.
Leányfalu nem bővelkedik vízről megközelíthető helyekben, de a Zöld Béka Kikötő szinte kötelező megállót jelent: két, szinte hajóra született úriember üzemelteti a saját és a kiterjedt baráti körük kedvére, de tárt karokkal várnak bárkit, akit megérint a kikötő hangulata. Sok mindent elmond, hogy éttermeket megszégyenítő gasztrofotók szerepelnek a közösségi oldalaikon, és sok olyan törzsvendégük van, akik egész hétvégére érkeznek a hajóikkal – a saját kikötőjükből, amit valahol máshol üzemeltetnek.
Szentendre partján leginkább a Római-part újhullámos helyeinek hangulata köszön vissza: a Kacsakő és a Kanálgép, a Postás Strand mellett pedig a Teddy Bear inkább dizájnos romkocsmának tűnnek, amit a körúton belülről költöztettek a Dunapartra, mint vadregényes kis evezősbüféknek. Kézműves és belga sörök, divatos streetfood-fogások az ennek megfelelő árakon – valószínűleg gyakrabban látni ezeken a helyeken tévedésből tűsarkút húzott lányokat, mint megizzadt, lepirult és iszapszagú evezősöket. Divatos szórakozóhelynek viszont hibátlanok.
Budakalászhoz tartozik a Lupa-szigetre átvezető kikötő Ebihal Büfé nevű műintézménye, amit viszont láthatóan főként az ott élők látogatnak, amikor eveznek át a lakóhelyükre: a személyzet kissé csodálkozni látszott az idegeneken, alaposan rá kell szánni az időt a rendelésre, a gasztronómia csúcsa pedig a zsíros kenyér a szortimentben. Van egy bája, az kétségtelen, de erre rá kell érezni.
Innen már gyakorlatilag látszik a Megyeri-híd, ahol a Római-part kezdődik – ami azt jelenti, hogy hazaértünk, és a korábbi térkép alapján kiválaszthatjuk a helyet, ahol ezt megünnepelhetjük. 

*Ümög: ruhadarab vagy öltözet, ami már nem törölköző vagy strandkendő, de még nem merészkednénk benne a munkahelyünkre.